9. fejezet - Séta az éjszakában

Mindig van miért köszöntet mondanom egy fejezet elején, ami nagyon jól esik, szóval ismét köszönöm a kommenteket és szavazásokat, nagyon nagyon jól esik és örülök hogy tetszik! :) Egyébként ma egy hetes a blog, ami nem sok idő, de ennyi idő alatt elértük az 1000 látogatót! :) Köszönööööööm :) 
Itt a 9. fejezet, remélem tetszeni fog :)

Egyszerűen fantasztikus napom volt! El sem hittem, hogy a One Direction tagjaival vagyok a vidámparkban. De már kezdtem hozzászokni. Annyira jó fejek, annyira viccesek, közvetlenek és nagyon meg kedveltem őket!
Amint beértünk a vidámparkba, megőrültek. Főként Louis, azt se tudta, merre menjen. Rengeteget nevettünk, ettünk vattacukrot, és minden masinára felültünk. Mindig más valaki mellett ültem, és sose tudtunk betelni a nevetéssel. Sokat beszélgettünk is, egyre jobban megismertük egymást, és már viccelődni is szerettek velem; a vidámpark után az állatkertbe mentünk, ahol majdnem belelöktek a fókák medencéjébe. Ha Harry nem kap el, csurom vizesen szedtek volna ki a biztonsági őrök, hála Louisnak és Niallnak. 
Annyira tökéletes volt minden. Hazafelé jövet a rádióban megszólalt a One Thing... Mint az őrült kisgyerekek, nevetve kiáltottuk végig a számot a rádióval együtt. Sőt, még külön táncot is jártunk hozzá, ami elég furcsa volt, hiszen az autóban ülve elég nehéz volt normálisan táncolni...


Szóval minden tökéletesre sikerült. Este 9 órára értünk a buszhoz. Felhívtam Vivient, és mondtam neki, hogy itt alszok, így nem megyek át hozzájuk. Gyorsan összefoglaltam a mai napot, és mondtam, hogy majd elmesélek részletesen mindent. Ilyenkor örültem, hogy a fiúk nem értik a magyart... 
Amint hazaértünk, már akkor alig vártam a holnapot. Kezdtem megbarátkozni a tudattal, hogy velük vagyok. És barátok lettünk. Igen, azt hiszem már mondhatom ezt. A szívem még mindig hevesebben ver a közelükben, de már nem úgy, mint azelőtt.


Mikor nagy nehezen elcsendesedtünk, és próbáltunk aludni, nekem nem jött álom a szememre. Azon gondolkodtam, hogy miért pont én. Mért talált meg engem ez a hatalmas szerencse, mért akarta a sors, hogy az életem ilyen tökéletesre forduljon. Hogy ha ez az egész nem történik meg, akkor minden a régi lenne. Ettől a gondolattól elszomorodtam. Nem akartam a régi életemet, az újat sokkal jobban szeretem. De már nincs is esély rá hogy visszakapjam azt az életet, hiszen itt fekszek a One Direction busz egyik ágyában, és megismertem azt az 5 bámulatos fiút, akiket nagyon megszerettem, és teljesen megváltoztattak mindent.


Olyan fél 12 felé járhatott az idő, amikor a gondolkodás közepette megéheztem. A szuszogásokból ítélve már mindenki aludt, így nagyon halkan és óvatosan felkeltem, majd kimentem a konyhai részbe. Kerestem valami ehetőt, de nem találtam mást, csak sajtot. Hát jó, akkor sajtot eszek.
Elég bénán megcsináltam egy sajtos kenyeret, amit nem tartott sokáig megennem. Azután egy kis teát öntöttem magamnak a kancsóból, de nem tudom hogyan, a pohár kicsit hangosabban esett az asztalra, mint ahogy terveztem. Megálltam egy percre, és azt figyeltem, hogy még hallom-e a szuszogásokat. Amikor egy kis idő után nem hallottam más zajt, tovább csináltam a teámat.


- Hát te? - kérdezte egy hang, és annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat ugrottam a széken.
- Jajj, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - kért bocsánatot a hang, és amikor megfordultam, láttam, hogy Zayn az. A szívem is érezte jelenlétét, és azzal jelezte, hogy össze-vissza dobogott.
- Semmi baj... alapból is nagyon ijedős vagyok... - mondtam, mire ő rosszfiúsan elmosolyodott, és tudtam, hogy ezt a tulajdonságomat később még fel fogja használni ellenem...
- Mit csinálsz? Nem tudsz aludni? - kérdezte aggódva.
- Nem igazán... azt hiszem túlságosan is fel vagyok pörögve - mosolyogtam, majd odajött és leült mellém - de te? Te sem tudsz aludni?
- Hát... igazából tudtam, amíg nem csörömpöltél - nevetett.
- Ne haragudj - nevettem vissza.
- Hát, ha már egyikőnk se tud aludni, akkor ne töltsük unalmasan az időt... - mondta, és féloldalas mosolyra húzta a száját, és a szemében ismét felragyogott az a csillogás. Ha tehettem volna, megkértem volna, hogy maradjon így, mert ezt az arcát imádom. Nem mintha nem imádnám enélkül is...
- Mire gondolsz? - kérdeztem, és tudtam, hogy akármit is mond, habozás nélkül vele megyek akárhová.
- Mit szólnál, ha elmennék sétálni a Dunapartra...? - kérdezte, és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Komolyan kérdezed? - a szívem most az örömtől kezdett még gyorsabb vágtába.
- Persze! Na, benne vagy? - kérdezte csintalanul.
- Még szép!
- Akkor öltözz át gyorsan - mosolyogva álltunk fel, és indultunk a ruháinkért. Ő kiment a szobából a fürdőbe, hogy nyugodtan át tudjak öltözni. Gyorsan kiválasztottam hogy mit vegyek fel: egy sötét farmert választottam egy szürke feliratos felsővel, egy fekete pulcsival és egy tornacipővel. A hajamat összefogtam, majd suttogva szóltam neki, hogy kész vagyok.
Ő is kész volt már, és valami iszonyat jól nézett ki. A haját most nem zselészte föl, de így is észbontóan festett.


- Mehetünk? - suttogta.
- Igen - vigyorogtam rá, mire ő kinyitotta az ajtót, és előreengedett.
- Kicsit hűvös van, nem fázol? - kérdezte.
- Nem, a pulcsim jó meleg - válaszoltam, és hirtelen elpirultam. Nem tudom miért, de ezt a választ kicsit cikinek találtam.
- Akkor jó - mosolygott - és hogy érezted ma magad?
- Eszméletlenül jól. Életem egyik legjobb napja volt... kivéve az állatkertes jelenetet... - nevettem.Tudta, hogy mire célzok.
- Még jó hogy Harry elkapott... bár mondjuk... vicces lett volna, ha beleesel... - vigyorgott, mire én játékosan meglöktem a vállát.
- Ezt Lou és Niall még visszakapja... - mondtam bosszúvágyóan.


Ezután csöndben sétáltunk a Dunapartig, ami kb 5 percre volt tőlünk. Amikor odaértünk, lementünk az alsó rakpartra, és ott folytattuk a sétát. Zayn nagyon el volt bűvölve a kivilágított várostól. Nem mondhatnám, hogy csönd volt, de észrevehetően kevesebb autó volt a városban mint nappal, de még így is sok. A Budai vár, messze a Parlament és a hidak kivilágítása fantasztikus látványt nyújtott. A Gellért-hegy tetején a Citadella szobrai művészien emelkedtek ki a földből.
- Wow, ez gyönyörű! - mondta - nappal is szép volt, de most így éjszaka...
- Igen, nagyon szép - mondtam - bár én sose értékeltem igazán... - mosolyogtam.
- Hogyhogy? - kérdezte meglepődve.
- Én mindig is Londonba vágytam. - sóhajtottam.
- Hidd el, Budapest legalább annyira szép, mint London. - bíztatott.
- Elhiszem... de London akkor is London.
Erre felnevetett.
- Ezek szerint nem jártál még ott.
- Nem... de megfogadtam, hogy egyszer, nem számít mibe kerül, de kijutok oda. - mondtam.
- Ne aggódj... biztos vagyok benne, hogy leszel te még ott. - mondta, majd rám mosolygott, és éreztem, hogy a mondat mögött valamilyen szándék bujkál.
Ezután kis szünet következett.
- És te hogy érezted ma magad? - törtem meg a csendet.
- Őszintén...? - kérdezte komoran.
- Hát... hát persze. - mondtam zavarodottan. Nem érezte jól magát?
- Hááát... - fejét lehajtotta, s a szeme sarkából nézett rám.
Vártam.
- Csak szivatlak! - nevetett. Nagyon mulatságosnak tartotta.
- Aaaaajjjj teee - morogtam - megijesztettél!
- Tudom - nevetett - látnod kellett volna az arcod.
El akartam kapni, mire ő el kezdett szaladni.
- Állj meg Malik, állj meg, mert minél tovább szaladsz, annál rosszabb lesz a következmény! - kiáltottam utána, de ő meg sem állt.
Nem tudtam utol érni.
Majd hirtelen megállt, és én neki mentem. Ő tartott engem, én pedig zihálva néztem fel az arcába. A tekintetünk egymásba fonódott, és egy percig csak néztük egymást. A szél kicsit fújt, mire én megremegtem a fázástól. Közelebb húzott magához, mert érezte hogy fázok, mire én zavaromban lehajtottam a fejem.
Egyszerre csak felháborodottan mondta hogy "hé!", majd éreztem, hogy a felső rakpart falához húz, és arra kér, hogy maradjak csendben.




Mért húzta Zayn a falhoz Sárát, és kérte, hogy maradjon csöndben? Tippeket kérek! ;)