Itt az új fejezet, ez kicsit rövidebb mint szokott, és nyugodt, romantikus hangulatú. Remélem tetszeni fog, mert ezután izgalmak következnek :)
Várom a véleményeteket, és nagyon köszönöm az eddigieket! :) Jó olvasást xxx
A konyhában ültem, és vizet kortyolgattam. Már csak tényleg egy kis idő, mire hazaérnek.
Remegtem az izgalomtól. A lábammal folyamatosan doboltam. És reményekkel voltam tele. Reményekkel, hogy ők majd elfeledtetik velem az egész Byron dolgot. Hogy újra színt hoznak az életembe. Hogy felfrissítenek.
Lassan kortyoltam, és mindig épp hogy csak bevettem a számba pár csepp vizet. Nem tudtam mit csinálni, mégis találnom kellett valamit, hogy ne csak egy helyben üljek.
Folyton a konyhaablakon bámultam ki. Minden kis zajra azt hittem, hogy megérkeztek. De nem.
Már itt kéne lenniük - suttogtam magamnak miután az órámra néztem.
De még mindig nem jöttek.
Még egy kis idő után meguntam a várakozást, és felmentem a szobámba a mobilomért. Ahogy beléptem az ajtón, zajt hallottam lentről. Először kicsit megijedtem, aztán mint a pinty, úgy rohantam le a lépcsőn.
Zayn ott állt az ajtóban, lábai mellett a bőröndjeivel. Egyenesen állt, csendben, és engem nézett. Én megálltam a lépcső tetején egy pillanatra, mire halvány mosolyra húzta a száját. Leszaladtam a lépcsőn, majd pár centivel előtte megálltam. Pár pillanatig így álltunk, majd egyszer csak megfogta a csuklóm, lágyan magához húzott. Szabad kezét a derekam köré fonta, és még jobban magához szorított. Hosszan a szemembe nézett, majd csókolni kezdett. Az a csók! Szenvedélyes volt. Amolyan "nagyon hiányoztál, szeretlek, és annyira örülök hogy itt vagy" féle volt. Lassú, mégis vágyakozó és érzelmekkel teli. Beletúrtam a hajába, mire ő kicsit megemelte a derekamat, hogy szánk még jobban összenyomódjon. A lábam épp hogy nem ért le a földre, de ő erőfeszítés nélkül tartott. Mikor lerakott, elváltunk egymástól. Két keze közé fogta az arcom, és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Nagyon hiányoztál. - suttogta rekedt hangján, és ahogy ajkai formálták a szavakat, hozzáértek az enyémhez, annyira közel volt.
- Te is. - suttogtam arcába. Hallottuk egymás zihálását, megérinthettük egymást, és érezhettem az illatát. Ez nekem mindennél többet megért. Bizsergés futott végig a testemen, és a már jól ismert vágy, hogy mégjobban közelebb tudhassam magamhoz. Gyenge csókokat nyomtam ajkára, közben aprókat sóhajtott. Annyira hiányzott ez az érzés. Semmi nem érdekelt akkor, csak Ő. Hogy itt van. Velem. És szeret. Engem.
- Hol vannak a többiek? - suttogtam még mindig arcába.
- Kint pakolnak. - mosolygott.
- Direkt nem jöttek be? - mosolyodtam el én is. Vállat vont, majd ismét megcsókolt.
Válla fölött láttam, hogy Liam jön fel a lépcsőn. Annyira örültem neki is, hogy azt elmondani nem tudom.
- Liam! - kiáltottam, majd odamentem, és szorosan megöleltem.
- Sara! Kösz, hogy vigyáztál a házra. - kacsintott, majd bement mellettem a házba. A többiek is követték, de előtte mindegyikük megölelt, és megajándékozott egy puszival.
- Annyira örülök, hogy itthon vagytok. - sóhajtottam elégedetten ahogy végignéztem a megtelt szobán.
- Na mesélj, hány betörőt játszottál ki és csukattad le, míg mi jártuk a világot? - kérdezte Louis.
- Ha-ha. - mondtam, majd eszembe jutottak a paranoiás kitöréseim. Abban a pillanatban mintha a szél fújta volna el. Mintha nem is létezett volna sohasem.
- Minden rendben volt, viszont halálra untam magam. Szörnyű volt!
- Bocsi, hogy egyedül hagytunk. - nézett rám Niall világítókék szemnével.
- Az tartott életben, hogy tudtam, hogy hamarosan hazajöttök.
- És a tánc? - kérdezte Harry.
- Ugh... Hát... - végiggondoltam az elmúlt táncpróbák eseményeit, és borzongás futott végig rajtam. Rossz értelemben. - Az nem dobott fel annyira, mint az, hogy hazajöttetek. - mosolyogtam, mire Zayn mellém jött, átkarolta a derekam, és adott egy puszit.
Egyébként úgy tűnt, hogy Zayn és Harry közt szent a béke. Valószínűleg megbeszélték a dolgokat, fölösleges lett volna ezen problémázni, csak megnehezítette volna a dolgukat. Inkább felejtsük el alapon senki se hozta szóba a dolgot.
Miután ebédeltünk, Liam és Harry lefeküdtek aludni, Niall pedig playstation-özött.
Mi Zaynnel a szobánk ágyán feküdtünk.
- Mért nem alszol egy kicsit? Biztos nagyon fáradt vagy. - suttogtam miközben arcomat cirógatta.
- Nem akarok aludni. - mondta, és egy hajtincset a fülem mögé simított.
- Fáradt vagy. Látom rajtad. Holnap is lesz nap.
- Nem. Most nem akarok egy pillanatot sem nélküled lenni.
- Itt leszek.
- Akkor sem. Látni akarlak. - suttogta. Megfogtam a kezét amivel simogatott, majd lágyan megpusziltam. Egy másodpercig csak nézett, majd átkarolta a derekam, és magára húzott. Elterültem mellkasán. Kezeit a derekamon pihentette, majd egyikkel a gerincem vonalán rajzolgatott. Én csak behunytam a szemem, és hallgattam a szívverését.
- Még nem is meséltél az útról. - suttogtam behunyt szemekkel.
- Jó volt, és egyben nagyon fárasztó. A szokásos. - mondta. Ahogy rekedtes hangján megszólalt, éreztem a rezgést a mellkasában. Hihetetlen élmény volt ez számomra.
- Olyan jó megint veled lenni. - mondtam olyan halkan, hogy azt hittem, nem hallotta. De tévedtem. Válaszul egyik kezével a hajamat kezdte simogatni, és adott egy puszit a fejem búbjára.
- Nekem is. El sem tudod képzelni mennyire. Nagyon elfáradtam. Erőt adsz. - suttogta fülembe, és ennek hatására libabőr futott végig a testemen. Elmosolyodtam.
Sokáig így maradtunk. Csak élveztük egymást. Éreztük a másikat, megérintettük egymást, és ez elég volt. Ez volt az első alkalom, amikor ennyire sokáig volt távol. És azt hiszem, ez meg is látszott rajtam. De most hogy itt van, mintha nem is emlékeznék a fájdalmakra amit éreztem. Itt van. Velem. Ő! Zayn Malik.
Még mindig feldolgozhatatlan számomra, és talán az is marad. Nem tudom, mikor jutok el arra a pontra, hogy megszokottá válik az, hogy velem van. Talán soha. De ez így jó. Szeretem. Nagyon.
Ahogy a csendes ház ismét megtelt, boldogság töltött el. Zayn ölében feküdtem, és nem érdekelt semmi más a világon. Alig vártam a következő napokat, amiket együtt töltünk majd. Most nem akartam arra gondolni, hogy hamarosan újra elmennek. Még nem akartam rá gondolni. Csak élvezni a pillanatot.
Addig hallgattam Zayn egyenletes lélegzetét, amíg álomba nem merültünk mindketten.
- Olyan jó megint veled lenni. - mondtam olyan halkan, hogy azt hittem, nem hallotta. De tévedtem. Válaszul egyik kezével a hajamat kezdte simogatni, és adott egy puszit a fejem búbjára.
- Nekem is. El sem tudod képzelni mennyire. Nagyon elfáradtam. Erőt adsz. - suttogta fülembe, és ennek hatására libabőr futott végig a testemen. Elmosolyodtam.
Sokáig így maradtunk. Csak élveztük egymást. Éreztük a másikat, megérintettük egymást, és ez elég volt. Ez volt az első alkalom, amikor ennyire sokáig volt távol. És azt hiszem, ez meg is látszott rajtam. De most hogy itt van, mintha nem is emlékeznék a fájdalmakra amit éreztem. Itt van. Velem. Ő! Zayn Malik.
Még mindig feldolgozhatatlan számomra, és talán az is marad. Nem tudom, mikor jutok el arra a pontra, hogy megszokottá válik az, hogy velem van. Talán soha. De ez így jó. Szeretem. Nagyon.
Ahogy a csendes ház ismét megtelt, boldogság töltött el. Zayn ölében feküdtem, és nem érdekelt semmi más a világon. Alig vártam a következő napokat, amiket együtt töltünk majd. Most nem akartam arra gondolni, hogy hamarosan újra elmennek. Még nem akartam rá gondolni. Csak élvezni a pillanatot.
Addig hallgattam Zayn egyenletes lélegzetét, amíg álomba nem merültünk mindketten.
