2014. március 16., vasárnap

Visszatérés: 2. Évad 17. Fejezet - Globális felfordulás

Sziszatok! :)
Ismét itt, egy jó hosszú idő után. Sokat gondoltam mostanság a blogra, és ma úgy döntöttem, hogy amennyire tőlem telik, és persze az időmtől, megpróbálom folytatni a blogot. :) Nem ígérek semmit, mert félek, hogy nem tudnám betartani, de nagyon fontos lenne, hogyha van még valaki, akit érdekel, vagy aki olvasná továbbra is a blogomat, akkor jelezzétek kommentben mindenképpen! Nagyon fontos! 
Amikor a minap visszaolvastam a visszajelzéseket, olyan boldog lettem, mert sose gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog bárkinek is a történetem. És sajnálom, amikor cserben hagylak titeket, de mindig megvan az oka. 
Továbbá jelzem, hogy március 9.-én a blog 2 éves lett! :) Iszonyú jó érzés, hogy 2 év alatt mennyi mindent kaptam tőletek! :) Köszönöm!
Viszont most itt egy új fejezet, ami szerintem kicsit gyengére sikerült, de majd igyekszem a jövőben túltenni ezen. Azért remélem tetszeni fog, és várom a visszajelzéseket. Köszönök mindent újból, és jó olvasást! :)♥

Magazines.

Mikor megláttam, ami az újság címlapján volt, mintha a szívem megállt volna, én pedig fuldokoltam a levegőhiánytól. Hát eljött a nap, a pillanat. A világ tud rólam.

A címlapon én voltam Zaynnel, ahogy ebből a házból sétálunk ki kézenfogva.
- Úristen. - sikítottam, s a hangom egy oktávot felcsúszott. Zayn letérdelt a kanapé elé, amin ültem, és szorosan megfogta a kezem, a fejét az ölembe hajtotta.
- Jól vagy? - suttogta a hasamba.
Nem válaszoltam, a könnyek hirtelen szöktek ki a szememből.
A fiúk csak álltak, némán, és torokszorítóan néztek rám. Talán túlreagálom, talán nem, de mindannyian tudták, hogy mennyire féltem ettől. 
Hirtelen felkaptam magam mellől az újságot, és gyorsan belelapoztam. Kerestem magunkat, kerestem egy cikket Zayn felirattal, mert csak azt ismertem fel. A betűk összefolytak a könnyektől a szememben, nem láttam semmit, csak egy feliratot kerestem, amit meg is találtam.

Breaking! Zayn's secret girl! WHO IS SHE?

- olvastam a feliratot. Mohón vittem tovább a szememet. Közben szipogtam, a kezem remegett. A szemem csak végigpásztázta a sorokat, semmit nem fogott fel a szavakból. És amit a cikk végén láttam, betett mindennek. 
A cikk legeslegvégén, az utolsó sor után, pici betűkkel oda volt írva a cikk szerzője.
Byron Lea.

Hirtelen minden összeállt. Mindent értettem. És olyan gyűlöletet éreztem magamban, mint még soha. 
Byron újságíró. Rájött, hogy hol laknak a One Direction tagjai, majd meglátott velük. Nyomozott utánam, rájött, hogy táncolok. Megismert, ki akart szedni belőlem dolgokat. Majd leitatott, hogy részegen nyilatkozzak.

- Mi az? - kérdezte Zayn az arckifejezésemet látván. 
- B-B-Byron... - dadogtam, majd kitört belőlem a sírás. Zayn lefeszítette a kezeimet az arcomról, és megemelte az állam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. 
- Kicsoda? - kérdezte halkan, határozottan. A szemébe harag lángját láttam felgyulladni.
- Byron írta! Byron újságíró! - kiáltottam.
- Ki. Az. A. Byron.?! - préselte ki az ajkán Zayn, közben vicsorított, akár egy erős farkas, aki csak a prédájára vár.
Próbáltam megnyugtatni magam, hogy válaszolni tudjak. Zayn türelmesen várt, a szemembe nézett, zihálva.
Szipogtam egy-kettőt, mire meg tudtam szólalni.
- Byron velem járt táncolni. Miatta váltottam táncsulit. - mondtam halkan.
- Miért, mit tett? Beszéltetek?
Ennél a kérdésnél ismét kitört belőlem a sírás. Úgy éreztem, semmi erőm nincs. De az adrenalin, a csüggedés és a feszültség kihozta belőlem az igazságot.
- Zayn, tegnap este itt volt, leitatott és rám mászott! Megcsókolt! Ki akarta szedni belőlem hogy veletek lakok itt, de akárhogy próbáltam kiküldeni, nem sikerült! Aztán egyszercsak itthagyott és... és... - a hangomat elfolytotta az a hatalmas gombóc a torkomban, ami miatt alig kaptam levegőt.
Zayn homlokán kidudorodtak az erek, orrlyuka kitágult, és úgy nézett rám, mint aki ölni tudna. 
Egyszercsak felemelte a kezét, és teljes erőből a földbeverte az öklét, amit egy üvöltés kísért. 
- Miért nem szóltál? - kiáltotta. Hátrahőköltem az ijedtségtől, a többiek is elkerekedett szemmel nézték Zayn dühkitörését. 
Liam szólalt meg először. 

- Zayn, nyugodj meg, jó? Sara-t is megijeszted! - legyintett felém a kezével.
Zayn felnézett rám, a szeme hirtelen ellágyult, az arca vonásai azonban ugyanolyan kemények és dühösek maradtak. Két keze közé fogta az arcom, és az ajkaimba suttogta:
- Meg fogom találni. - felállt, és kiviharzott. Harry és Louis utánarohantak, Niall és Liam pedig odajöttek hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte Niall, és a hátamat kezdte simogatni. Pityeregtem.
- Nem tehet semmit! Mondjátok meg neki. Abból csak balhé lenne. - szipogtam.
- Ne aggódj, Harry és Louis vigyáznak rá.

- Mostmár az egész világ tudja, hogy ki vagyok. - mondtam a semmibe meredve. A könnyek lassan gördültek le az arcomon, a levegőt is lassabban vettem. A szám tátva maradt, a szemem pedig látta maga előtt az internetet, a címlapokat, az utálkozó rajongókat, és az otthoniakat, amint meglátják az arcom az újságosnál.
- Itt vagyunk, ne aggódj. Segítünk. - mondta Niall.
- Ez most nehéz, és ijesztő, de nem lesz semmi baj. Megvédünk, ne aggódj. Itt vagyunk, Zayn is. Nekünk is furcsa volt, de megszoktuk. Nem lesz semmi baj. - ismételgette Liam, de én csak meredtem előre.

Nem hittem el hogy Byron hogy átvert. Nem hittem el, hogy ez történt. Nem hittem el, hogy nem jöttem rá Byron tervére. Hogy nem láttam át ezen. Nem hittem el, hogy emberek ezrei láttak engem Zaynnel. És valószínűleg a cikkben a nevem is benne van, Byron mocskosul jól végezte a munkáját. 
De egyszer el kellett jönnie ennek a pillanatnak. Tudtam, tisztában voltam vele, mikor összejöttem Zaynnel. Tudtam, hogy mit vállalok. Hát most gyerünk Sára, viseld méltóan a következményeket. Mutasd meg a világnak, hogy erős vagy, és igenis megérdemled ezt az életet. Most kezdődik csak az izgalmas része az életemnek.


2013. május 31., péntek

Sajnálom!

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy mostanában nem írtam. De úgy döntöttem, hogy ismét bezárom a blogot, remélem csak egy időre.
Ugyanis azt vettem észre, hogy sokkal kevesebb lett az érdeklődés a történet iránt, mint az elején.
Talán már nem annyira érdekesek a fanfictionok, de valamilyen oknál fogva nagyon lecsökkent a blog látogatottsága. Nem csak most, már régebb óta tart ez a csökkenés.
Nagyon sajnálom, de nagyon nagyon hálás vagyok azoknak, akik az elejétől fogva végig itt voltak mellettem és olvasták a történetemet! Nagyon köszönöm minden kedves szavatokat, el sem hiszitek mennyit jelentett nekem.
És csak hogy az előző kommentekre válaszoljak, egyikőtök sem idegesít, és minden ötletet amit írtatok, nagyon nagyon megbecsültem és mosolyt csalt az arcomra, nagyon kreatív és érdekes ötletek jöttek:) És azt mondanám, hogy merjétek kimondani az ötleteteket, nyilvánítsátok ki a véleményeteket nyugodtan! :) Mert nagyon jókat mondtok!
Nem szeretném örökre bezárni a blogot, nem is lenne szívem. Valószínűleg valamikor nyáron visszatérek.
Addig is sok kitartást az utolsó sulis napokhoz, kellemes nyarat és NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖK MINDENT. Nagyon meghatározóak voltatok az életemben:) És remélem még lesztek is!

Köszönöm!

Puszi nektek!<3 

2013. április 21., vasárnap

2. Évad 16. Fejezet - Bűn

Sziasztok! :)
Nos, először is szeretném megköszönni a címeket, amiket írtatok az utóbbi - igazi - fejezethez. Igazán jókat kaptam, és nyugodtan merjétek felvállalni az ötleteiteket, és azt hiszem, több ehhez hasonló feladat is lesz, hogy kicsit mozgósabb legyen a blog olvasása. :) Persze csak ha nektek is tetszik az ötlet. :) Szóval most tippeket kérek, hogy szerintetek mi a történet folytatása! :)
És tudom, hogy sokat késtem a fejezettel, ezért bocsánatot is kérek. :( Megpróbálok sűrűbben részt hozni. Remélem ez is tetszeni fog nektek :) Köszönök mindent!♥ xx



Mikor hazaértem, a fejem zúgott. Kavarogtak benne a gondolatok, érzések. Össze voltam zavarodva.
- Szia édes. - suttogta egy rekedt hang a sötétben, majd hátulról végigsimított a karomon, és belecsókolt a nyakamba.
- Szia. - suttogtam, de a suttogásom is olyan erőtlen volt, hogy Zayn rögtön észrevette.
- Valami baj van? - fordított szembe magával.
- Csak nagyon fáradt vagyok.
- Történt valami? - jobban ismer, mint gondoltam.
- Azt hiszem táncsulit váltok. - sóhajtottam.
- Mi? Miért?
- Elég gyenge a színvonal, és... Most jöttek újak. Nem tetszik a társaság. - nem akartam Zaynt teljesen beleavatni a Byronos dologba. Aggódna, sőt, beszélni akarna Byronnal, az meg lehetetlen, hogy Byron megtudja, hogy Zaynnel járok. Nem bízok benne egyáltalán.
- Rendben. Keresünk neked egy jobb helyet, ígérem. - ölelt át.
- Köszönöm. - fúrtam a fejem a vállába.


Teltek a napok. Már egy ideje nem voltam a régi helyen táncolni, ugyanis átiratkoztam egy másik, kevésbé közeli táncstudióba, és azt hiszem, helyesen döntöttem. Azóta sokkal nyugodtabb vagyok, örömmel járok táncolni, és felkérést is kaptam egy fellépéshez! Minden nagyszerűen halad. Zaynék elutaztak, de jövőhéten jönnek is haza. Tegnap itt volt Eleanor és Danielle, csajos estét tartottunk. Danielle-től sokat tanulok a táncról. Rengeteget segít, tanácsokat ad és nagyra becsülöm, mert ő tényleg nagyszerűen táncol. És persze nagyszerű barát is, amiért segít.

Byronról rég nem hallottam. Nyilván tudja, hogy otthagytam azt a studiót, de igazából nem érdekel, hogy mit gondol. Csak egy megfejtetlen rejtély marad, amit talán soha nem fogok megtudni. Mit akart tőlem valójában?


***

Épp vacsorát csináltam, amikor csöngettek. Félve nyitottam ki az ajtót, nem szoktak váratlan vendégek jönni a postáson és a pizzafutáron kívül.
Amikor kinyitottam, majdnem elájultam. Byron állt előttem.
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Mi lett volna, ha akkor jön, amikor a fiúk is itthon vannak? Kiderül minden. De mégis mit keres itt? Honnan tudja, hogy itt lakok?
- Te meg mi a francot keresel itt? - szinte köptem az arcába.
- Gondoltam meglátogatlak. - mosolygott magabiztosan.
- Jó. Láttál, hallottál, mostmár szevasz. - csuktam rá az ajtót, azonban a lábával kitámasztotta az ajtót.
- Mi az, be se hívsz? - nézett be, mintha keresne valamit.
- Mit akarsz? - préseltem ki a számon.
- Meglátogatni.
- Nem. Igazából mit akarsz?! Hagyj engem békén! Szállj le rólam!
- Hol van a lakótársad? - mosolygott gúnyosan.
- Nincs itthon. - nyeltem nagyot.
- Értem. Akkor nyugodtan bejöhetek. - mondta, és besétált a házba.
- Takarodj. Ki. A. Házamból. Most! - mondtam elfojtott hangon.
- Ugyan, ennyire szeretsz? - nevetett jóízűen, és elővette a bort amit hozott. - Jó rég nem láttalak a táncpróbákon. Csak nem kiléptél?
- De, igen. Sokkal jobb helyre járok, ha ez megnyugtat.
- Ó, igen. De mért is léptél ki? Csak nem miattam? - nevetett szemtelenül.
- Szeretnéd. - vágtam vissza, mire felnevetett.
- Gyere, ünnepeljük meg a közelgő karrieredet! - mondta, és látszólag nagyon örült magának.
- Csak egy pohárral. Naa. Utána elmegyek, ígérem.
Ha ez kell neki - gondoltam, és megforgattam a szemem, majd odamentem az asztalhoz. Tartva az egy méteres távolságot lehúztam a bort, és mivel nagyon erős volt, kicsit megszédültem. 
- Jól vagy? - kérdezte széles mosollyal.
- Milyen bor ez? Bor ez egyáltalán, vagy benzint adtál nekem? - mondtam halk, erőtlen hangon, és folyamatosan fintorogtam.
- A legjobb bor a környéken. - dicsekedett.
- Jó, megittuk a poharat, mostmár elhúzhatsz. - mondtam erőteljesen, és az ajtó felé mutattam.
- Rendben. Ha ezt akarod... - mondta, és elindult, ám út közben meglátott egy képet a pulton, amin a szüleimmel vagyok. - Hűű, ez te vagy?
- Igen. 
- Ők a szüleid, igaz?
Bólintottam.
- Hmm. Már akkor is csinos voltál. - nézett rám csillogó szemeivel.
Ebből elég volt. El akartam rángatni az ajtóig, de a bortól annyira szédültem, hogy csak noszogatás lett a vége. Erősen próbáltam szorítani a karját, és az ajtó felé lökni, de ő sokkal erősebb volt nálam. Megfogta a kezeimet, lefejtette magáról, és erőteljesen a falnak nyomott. A másik kezével elérte a boros poharat, és szó szerint belém öntötte. Alig kaptam levegőt az ijedségtől, és az erős bortól egyaránt. Hirtelen azt vettem észre, hogy a villanyok lekapcsolódtak. Vagy csak én ájultam el? Nem, mert érzem ahogy felkap az ölébe, majd letesz a kanapéra.
Elvesztettem a fejem. A bortól alig tudtam gondolkodni. Pár másodpercen belül Byron megcsókolt, én pedig nem tudtam ellene tenni semmit. Csak feküdtem, és hagytam, hogy kiélje magát rajtam. Simogatott, a nyakamat puszilgatta, de érzéketlen voltam. Nem reagáltam, csak hagytam, hogy csinálja. Nem is tehettem volna mást, ugyanis olyan gyenge voltam, és szédültem is, nem voltam magamnál. De mégis visszacsókoltam. Jól éreztem magam. Éreztem, ahogy az alkohol szétárad a véremben, és felpezsdít. Nem ellenkeztem. Aztán hirtelen magam előtt láttam Zaynt. Azt hittem, hogy Zaynnel csókolózok, és mégjobban magamhoz húztam. És amikor kinyitottam a szemem, hatalmas csalódás ért. 
A legnagyobb erővel, amit most kitudtam fejteni magamból, ellöktem Byront, aki leesett a földre.
- Gyűlöllek! - ordítottam, de nem tudtam rendesen artikulálni.
- Shhh! - csitított, és a számra tette a kezét. - Shh! Ne haragudj, semmi baj. Gyere! - húzott fel ülő helyzetbe.
- Shh! Mesélj inkább! Meséld el, hogy ki a lakótársad. - nézett rám nyugodt tekintettel.
Én elkezdtem sírni. A könnyek záporoztak, és nem tudtam, hogy mi történik. Részeg voltam. Csak most igazából. Nem tudtam gondolkodni, csak az agyam automatikusan válaszolni akart a feltett kérdésre. Viszont az ösztöneim azt súgták, az ellen küzdöttek, hogy ne szólaljak meg. Nem szabad elárulnom. 
Nem szólaltam meg.
- Nem mondod el?
Megráztam a fejem.
- Hát jó. Mostmár úgysem lesz rá szükség. - mondta, majd elment. Én pedig elaludtam.

Reggel mikor felkeltem, a fejem iszonyatosan fájt. Gyűlöltem magam mindenért, ugyanis a legelső gondolatom az volt, hogy megcsaltam Zaynt. Egy hálátlan ribanc vagyok. 
A második gondolatom pedig az volt, hogy leitattak. Csúnyán leitattak.
A következő percben a fiúk rontottak be, és ijedten néztek körbe. Mikor Zayn meglátott, rémülten odaszaladt hozzám. Nem értettem az egészet. Az oké, hogy hazaértek, hétfő van. De mért ilyen ijedtek? Mi történt?
Zayn nem szólt semmit. Csak némán felém nyújtott egy újságot.


Várom a tippeket! Szerintetek mi fog történni? Mi van az újságban?:)

2013. április 1., hétfő

2. Évad 16. Fejezet - A vég


Hirtelen meggondolásból úgy döntöttem, hogy felállok, és Byron után szaladok. Nem tudom mit miért tettem. Egyszerűen elborult az eszem és nem tudtam tisztán gondolkodni.
Az utcán értem utol. Épp hogy nem kanyarodott ki a főútra, így nagyjából olyan helyen voltunk, ahol nem látott minket senki.
Amint odaértem hozzá, a falhoz nyomtam, és megcsókoltam. Érzékien csókolt vissza, de éreztem rajta hogy meglepődött. Kezeit a fenekemre tapasztotta, és egyre vadabbul csókolt. Én beletúrtam a hajába, és minél közelebb akartam őt vonni magamhoz. Akartam őt. Nem tudom mért, nem is gondolkodtam közben. Csak a vágyat éreztem hogy az övé legyek.
Amikor elváltunk egymástól, lihegve néztünk egymás szemébe.
- Akarlak. Most. - suttogta pár centi távolságra a számtól.
- Én is. - mondtam, és ismét rátapasztottam a számat az ő ajkaira. Mennyeien csókolt. Imádtam. Imádtam az izgalmat, és azt a tudatot, hogy ezt most nem szabadna csinálnunk. Ez mégjobban felizgatott.
- Ott áll a túloldalt a kocsim. Gyerünk. - mondta, és megszorította a fenekemet, majd végignyalt az államtól a számig, majd adott egy gyors csókot, és az autó felé terelt. 

Mielőtt beültünk volna a kocsiba, ismét rám mászott. Feltett az autó motorháztetejére, és a két lábamat széttárta, és közéállt. Kétségbeesetten vont magához, és mégtöbbet akarva csókolt. Libabőröztem az érintésétől. Iszonyatosan élveztem hogy ennyire kellek neki. Zayn eszembe sem jutott akkor.
Mikor beszálltunk a kocsiba, lihegve szólt hozzám.
- Ne maradjunk inkább itt? Izgalmasabb lenne... - kérdezte, és a combom tövét simogatta.
- Ne. Még meglátnak... Menjünk hozzád. - erre fújtatott egyet, végignézett rajtam, és a pupillája kitágult. Nagyot nyelt, és beleharapott alsó ajkába mielőtt megszólalt volna.
- Na gyerünk.
Beindította a kocsit, majd rögtön felgyorsított 80-ra, csak úgy száguldottunk az úton. A vágy ami bennem forrt, nagyon kínzott. Alig hittem hogy hozzáérjek Byronhoz.
Már 120-al siklottunk az úton, amikor hirtelen a fejemben megjelent Zayn síró szeme. A kezem görcsbe rándult, és könnyek szöktek a szemembe. Hogy tehettem ilyet?
- Állj meg Byron! Tegyél ki! - kiáltottam.
- Mivan? Addig nem mész el, amíg meg nem kaptam amit akarok, világos? - megfogta az államat, és maga felé fordította a fejemet. Egyre jobban szorította az arcomat, nekem pedig egyre több könny gyűlt a szemembe.
- Nekem van barátom! Tegyél ki! - ordítottam.
- Mibajod van? Az előbb még te is akartad! Addig nem mész el, ezt garantálom!
- Én Zayn Malikkel járok! Érted? Ő az életem! Tegyél ki! - mostmár sikítottam. Byron szeme elsötétült.
- Hogy mi? Zayn Malikkel? A One Directionos görénnyel? Ezt nem hiszem el! Undorító! - kiáltotta, és lezárta az ajtókat. - Nem mész innen sehova amíg meg nem kaptalak. - nézett rám mérhetetlen dühvel.
Egyre jobban sírtam. Mit csináltam? Mibe keveredtem?
- Ne aggódj, jó lesz. Te sem fogod megbánni. - mondta, majd végigsimított az arcomon, és egy gyors csókra odahajolt hozzám, én viszont elkaptam a fejem, ő pedig rámdőlt. A kormány kicsúszott a kezéből. 
Hatalmasat sikítottam. Az autó elvesztette az irányítását, és egy kanyar felé száguldottunk 130-al. Itt a vég.
- Szeretlek Zayn, bocsáss meg! - kiáltottam zokogva, majd éreztem, hogy az autó megpördül, mi pedig nekiütközünk valaminek. Aztán minden elhomályosult...







Mindenkinek kellemes április 1-jét, drága olvasóim! :) Remélem nem csináltam mindenkiből bolondot, és nem dőltetek be a történetnek! ;) És ne haragudjatok, de ezt nem hagyhattam ki! :D Sok puszi nektek, hamarosan ismét jelentkezem az igazi folytatással! :)♥

2013. március 23., szombat

2. Évad 15. Fejezet - Táncpróba

Sziasztok! 
Itt vagyok ismét egy fejezettel, sajnos nem érzem ezzel úgy, hogy teljesen olyan lenne, amilyennek kéne lennie, de remélem azért tetszeni fog nektek! :) Nagy gondban voltam a címválasztással, és szerintem ez sem a megfelelő, ezért most adnék egy feladatot! A fejezet alján kommentbe írjátok le hogy ti milyen címet adtatok volna a fejezetnek! :) Várom a visszajelzéseket, meg a címeket, és nagyon köszönöm az eddigi véleményeket is! :) Hamarosan jelentkezem! :) Puszi xxx



Éppen a studió felé tartok. 1 hétig ellógtam a táncpróbákat, mert csak a fiúkra akartam koncentrálni, főleg Zaynre hogy minél több időt töltsünk együtt. Most viszont újra vissza kell térnem. A fiúk még egy hétig maradnak itthon, aztán irány az USA. Ismét.

Mikor beléptem a terembe felszabadult érzés volt. Hiszen imádom a táncot és bár az utóbbi napokban jól elkerült a feszültség, azért jó kiadni a felgyülemlett érzéseket. Viszont arra nem számítottam lelkileg, hogy 5 perc próba után ismét beállít az az ember, aki viszont nálam a feszültség legnagyobb forrását jelentette mostanában.

Byron mikor meglátott, mosolyogni kezdett, majd beállt a táncra. Éreztem, hogy tánc után nem úszom meg hogy ne kapjon el.
A próba után addig maradtam az öltözőben ameddig csak húzni tudtam az időt, ám mikor kimentem, Byron természetesen ott ült a várópadon az öltözővel szemben.

- Elképesztő hogy milyen lassú vagy! - csóválta a fejét.
- Mit szeretnél már megint? - próbáltam udvarias lenni. Most nem akartam hogy elrontsa a kedvem.
Felállt és közelebb jött.
- Nem voltál múlt héten. 
- Lebetegedtem.
- Aha. - összehúzta a szemét és túl gyorsan válaszolt.
- Még valami esetleg? - mutattam a kijárat felé jelezve, hogy mennék.
- Nincs kedved beülni valahova? - a kérdés váratlanul ért.
- Mi? Nincs! Mért lenne?
- Kérlek. Szeretnélek megismerni. Légyszi, nem lesz semmi. Csak egy kicsit.
Úgy kérlelt mint egy gyerek. De én ezt nem értem. Nem ülhetek be vele valahova, nekem barátom van. De ezt nem mondhatom meg megint, mert a végén még újra beolt hogy ez nem érdekli őt.
- Jó rendben. De csak egy kicsit, mert sietnem kell haza! - vágtam undorodó fejet mikor végignéztem rajta. - Tulajdonképpen miért is akarsz ebédelni?
- Mondtam már hogy tanulni szeretnék tőled táncolni. 
Aha, persze...
- És ahhoz mért kell együtt ebédelni?
- Ajj, ne kérdezősködj már ennyit, nyomás.

Beültünk egy Starbucksba a közelben.
- Szóval, mit szeretnél tudni? - kérdeztem unottan.
- Van testvéred? 
- Ez mintha nagyon kapcsolódna a tánchoz. - forgattam a szemem.
- Bízz bennem! Na, van testvéred?
- Hát ez az, hogy nem bízok! - húztam össze a szemem. El sem hiszem hogy belementem ebbe a hülyeségbe.
- Jó, akkor ne bízz, úgy mondd el hogy van-e testvéred. - mosolygott gúnyosan, mire megforgattam a szemem. - Jó akkor kezdem én. 19 éves vagyok, szeretek táncolni, munkát keresek, nincs testvérem, viszont van egy Németjuhász kutyám. Londoni vagyok, itt születtem, de voltam már Párizsban és Olaszországban is. Szeretem nézni a TV-ben a Bear Gryllst és néha sétálás közben azt képzelni, hogy Ő vagyok. Egyedül lakok a kutyámmal, általában otthon vagyok ha nem a konditeremben, és meglepő tulajdonságom hogy szeretek olvasni. Na, így már könnyebb belekezdeni? - mosolygott rám és belekortyolt a kávéjába. Elnevettem magam.
- Jézusom. - ingattam a fejem nevetve.
- Mivan, nem tetszett?
- Hogyne. - bólogattam. - Gyorsan összefoglaltad magad.
- Na, te jössz. 
- Nekem nem fog így menni.
- Majd segítek. - kacsintott rám gyönyörű kerek szemeivel.
- Na persze. - forgattam a szemem. - Hát jó. Ööö... Én lakótárs vagyok, a legtöbb időmet a barátommal töltöm, van két testvérem de ők nem itt élnek, mert Magyarországon születtem, otthon van egy kutyám, és a kedvenc bandám a One Direction. - csúszott ki a számból, de egyből megbántam. Túl sok Sára, már megint túl sokat mondtál!
Ahogy kimondtam hogy One Direction Byron szeme érdekesen felcsillant. Majd felnevetett.
- A One Direction? Ugyanmár.
- Héé, mi bajod velük?
- Gyerekek. - nevetett gúnyosan.
- Ezt most komolyan mondod? Annyi idősek mint te. Folyton azt hiszed, hogy te mindenkinél jobb vagy, igaz? - majdnem felálltam.
- Héé, nyugi. Ízlések és pofonok, mibajod van?
Már megint túl sok! Nem jó ötlet ez az ismerkedősdi.
- Nekem most mennem kell. - pattantam fel.
- Hé, várj már, most mivan? Ne sértődj már be, ez csak egy banda! - állt fel Ő is.
Nem csak egy banda. Ők az életem. Bár tudnád.
- Mennem kell. - és már kint is voltam az ajtón.
- Sara, várj már! - hallottam magam mögött Byron hangját. Talán nem kéne elviharoznom. Túl feltűnő hogy pont ennél a témánál lépek le. Annyira átlátszó vagy, annyira rosszul csinálod Sára!
Megálltam és szembefordultam vele. Hagytam hogy egy fél másodpercen belül utolérjen.
- Neked meg mibajod? Csak nem ennyire szereted azt a One Directiont? - húzta össze a szemét és gúnyosan mosolygott ahogy szokott.
- De, de igen.
- Jó, békén hagyom a bandád. Nem jössz vissza?
- Nem. - mondtam és ismét sarkon fordultam, mire elkapta a kezem.
- A szokásos? - néztem le a kezére ami a csuklómat szorította.
- Nagyon makacs vagy. - nevetett.
- Most komolyan, elárulnád hogy mit akarsz tőlem? 
- Érdekes vagy. - jött közelebb.
- Nekem van barátom, Byron.
- Mért hiszed azt állandóan, hogy rádhajtok? Ennyire akarod hogy rádmozduljak, hogy így vezetsz rá? - nevetett hangosan szemtelenül.
- Na jó, elég ebből. Bánom hogy beültem ide veled. Engedj el.
- Gyere vissza a studióba. - még mindig szorította a csuklóm.
- Engedj el.
- Gyere vissza, kérlek.
- Engedj el!
- Esküszöm nem bántom a bandádat! - nevetett.
- Engedj már el! Minek mennék vissza a studióba?
- Majd meglátod. Na, gyere már. - elkezdett húzni a studió irányába. Egész úton így mentünk. Végig húzott, ugyanis magamtól nem voltam hajlandó menni.
- Szörnyen makacs és gyerekes vagy. - gúnyolódott.
Mikor visszaértünk a studióba, bevitt a táncterembe.
Elment a terem másik végéig, nekitámaszkodott a falnak a magnó mellé, az ujját a tetejére helyezte készenlétbe, majd összeszűkült szemmel engem figyelt. Én a terem másik végénél álltam a bejáratnál és vártam.
- Szeretném ha táncolnál nekem.
- Mivan? Soha. - ráztam a fejem.
- Mért nem? 
- Mert nem.
- Csak azért, mert nekem kell táncolnod, igaz? - gúnyolódott megint.
Nem válaszoltam, mire elkezdett felém sétálni.
- Mibajod van velem?
Nem válaszoltam.
- Nem érezted jól magad az előbb? Pedig még nevettél is.
Megint nem szóltam semmit, Ő pedig egyre közelebb került.
- Félsz tőlem?
- Nem.
- Akkor? Látom rajtad hogy utálsz. De miért?
Teljesen közel ért. Elkezdtem hátrálni, mert nem állt meg, majd nekiütköztem a falnak. Teste teljesen hozzámsimult. Kezeit a két karomra tette, majd lassan csúsztatta lefele.
- Mért nem vagy képes elviselni engem egy légtérben? - suttogta, s keze egyre lejjebb ért. Én akaratlanul is lefagytam. Egyre hangosabban lihegtem, a légzésem felgyorsult közelségétől. Nem bírtam megszólalni. Nem a varázstól, hanem a döbbenettől.
Egyik keze szorosan a derekamra tapadt, másik pedig a sajátjába kulcsolta a tenyerem. Egy mély pillanatra felnézett a szemembe, majd elpördített a faltól, és a kezével próbált táncoltatni.
- Nagyon jó mozgásod van. Hol tanultad? - suttogta még mindig közel hozzám miközben táncoltunk.
- A lábaid gyorsan reagálnak és hajlékonyak.
Bejártuk az egész termet.
- A technikád lenyűgöző.
Megpördített, majd egyik kezére támasztotta a hátam, és hátrahajlított majdnem le a földig. Egész közel rámhajolt.
- Taníts. - suttogta, szája éppenhogy nem ért az enyémhez. De egy pillanatra közelíteni kezdett.
- Elég! - suttogtam arcába, mire kezét kicsúsztatta a hátam alól, és leengedett a másik kezével, amivel a csuklómat fogta a földre, és a két combom mellett letérdelt, kezeit pedig a fejem mellé tette, így került fölém.
Becsuktam a szemem hogy ne kelljen ránéznem. Hogy ne kelljen éreznem azt a szégyent, amit magamban éreztem amiért ilyen közel engedtem magamhoz.
- Ne félj tő...
- Hagyj békén. - mondtam csukodt szemmel.
- Nem bántalak. - hallottam a hangján hogy gúnyosan mosolyog.
- Hagyj.
- Remélem máskor is ebédelünk együtt. Mutathatnál még pár technikát.
Felemelte a kezem a földről, majd kezetcsókolt. Éreztem hogy feláll rólam, és hallottam ahogy kisétál a teremből szemtelenül kuncogva.
Otthagyott engem a földön a saját szégyenemben feküdni, sodródva a gondolataimban, egyedül feküdve, a táncterem közepén.
Mi is történt az előbb? Nehezemre esett felidézni. Részeg voltam. Az érzéseim elrészegítettek, mert annyi minden kavargott bennem, hogy nem tudtam értelmesen gondolkodni. Volt bennem egy kis érzés, hogy jól éreztem magam Byronnal, de ez az érzés elszomorított és gyötört, mert tudtam, hogy otthon vár a barátom. Egyáltalán ki az a Byron? És mért mondogatja annyira, hogy ne féljek tőle? Ki ő, és hogy került ide, hogy megkeserítse az életem? Talán ki kéne lépnem a táncból. Talán el kéne kerülnöm. Talán félnem kéne tőle. Egy biztos. Ennek az egésznek nem lehet jó vége.

2013. március 9., szombat

HAPPY 1ST BIRTHDAY 'TAKING ME TO ANOTHER WORLD' ♥


Sziasztook! :)

Nagy nagy örömmel írok most, ugyanis a blog ma
1 éves!!!! 
Pont egy éve kezdtem bele, írtam meg a legelső fejezetet. Mintha csak tegnap lett volna. :)
Sose gondoltam hogy eddig írni fogom ezt a blogot, de mindig volt akinek tetszett, és ez inspirált :) Nem tudom elmondani elégszer hogy mennyire köszönöm azokat a kommenteket amiket írtok nekem. Sose számítok ilyesmikre, mert mindig azt gondoltam, hogy ez csak egy blog egy történettel, és volt hogy úgy éreztem, hogy túlbecsültök. Túlbecsülitek ezt a blogot, mert én egyáltalán nem érzem magam, vagy a történetemet olyannak, amilyennek ti látjátok az elmondásotok szerint. Mindig igyekszem a legjobbat kihozni magamból, és annak ellenére hogy én nem látom magamat, vagy a történetemet ilyen fantasztikusnak, attól még nagyon nagyon jól esik, hogy ti így látjátok, és nagyon hálás vagyok érte, mert ez a blog fontos nekem :) Köszönöm azt a rengeteg mosolyt, és boldog percet amit adtatok nekem az elmúlt egy évben, és nagyon remélem, hogy ezután is itt lesztek velem, mert még nincs vége.



Nagyon köszönök nektek mindent, tényleg :) De én nem vagyok sztár, nem vagyok nagy ember, és én csak ezzel a kis történettel tudok szolgálni nektek egyenlőre. De remélem ezzel is megelégszetek. :)
Köszönöm!!!

Sok puszi nektek♥ xxxx