33. fejezet - Zayn szemszöge 5.

Sziasztok!:)
63 rendszeres olvasó utánra ígértem egy Zayn szemszöges részt, és itt is van! Kicsit rövid lett ne haragudjatok, és igaz, már 67 rendszeres olvasóm van, szóval kicsit késtem vele, de hihhhetetlenül örülök!!! :)) Nagyon szépen köszönöm, és üdvözlöm az új olvasóimat is, remélem nekik is elnyeri a tetszésüket a történet :) Valamint túlléptük a 17000-es látogatottságát az oldalnak!!! Hihetetlen, amikor elkezdtem ezt a blogot, nem is gondoltam volna, hogy ideáig eljutok! Nagyon hálás vagyok nektek, ez sokat jelent nekem :) Úgy, ahogy a véleményetek is, úgyhogy továbbra is várom a szavazatokat, és kommenteket! :) Valamint, kérlek titeket, hogy nézzetek be az unokatesóm, Vivien blogjára is : http://twinkle-in-your-eye.blogspot.com/ Remélem ez is tetszeni fog nektek, ő nagy lelkesedéssel írja :) Előre is köszönöm, hogy benéztetek hozzá :)
A következő Zayn szemszöges rész 77 rendszeres olvasó utánra várható. Jó olvasást, remélem ezzel sem okozok senkinek se csalódást :) xxx

Tudtam, hogy baj lesz. Éreztem. És mégis vállaltam a kockázatot. Mekkora hülye vagyok... Kitettem ekkora veszélynek azt, akit a legjobban szeretek. Már az első nap, amikor találkoztunk Dannyékkel, láttam rajta, és éreztem is, hogy ennek nem lesz jó vége... De hát Danny a barátom volt... Megbíztam benne... Nem kellett volna.

Amikor megláttam, hogy mit művel Danny Saraval, azt hittem felrobbanok. Bármire képes lettem volna abban a helyzetben, ha a józan eszem nem tart vissza. Akkora utálat és féltékenység kapott el, és persze düh, hogy Danny nem csak hogy hozzáért - mert még attól is fel tudtam volna robbanni -, hanem megcsókolta! Simogatta, egy szál fehérneműben játszadozott vele ahogy a kedve tartotta... Basszus, még visszagondolni rá is borzalmas... Ahogy láttam hogy sír, kiabál, remeg, és kétségbeesett szemei a menekülésben reménykednek, írtóra szégyelltem magam... Úgy éreztem, hogy ez az egész miattam van... Hogy a saját barátnőmet bajba kevertem... Azt hittem hogy utál engem, amiért odavittem. Hogy nem akar többet látni, hogy annyira megviselte ez az egész, hogy el akar innen menni... De én barom, ezzel még jobban csak ártottam neki... Segítenem kellett volna neki ahelyett, hogy ... hogy... hazaküldöm... Hogy is ejthettem ilyet ki a számon? Hiszen nem tudnék már nélküle meglenni... Már az életem része.

Viszont az is megviselt, hogy Danny csinálta ezt... Az, akit már gyerek korom óta ismerek... Akivel mindig is jóban voltam, és akiről azt hittem, hogy megbízhatok benne. Ezt is fel kell dolgoznom, hogy a barátom az ellenségemmé vált. Mert amit tett, az túl ment minden határon. Mindenen.

Ma pedig meglátta, hogy smst kaptam Sharontól... Hát igen, nem most kellett volna ezt meglátnia, főleg nem ilyen állapotban. Nem tudom, hogy mennyire hiszi el hogy nincs semmi köztünk... Hiszen tényleg elég félreérthető az az interjús ügy, és most az smsek... De nincs köztünk semmi! Jó barátok vagyunk, ennyi az egész... Hogy magyarázzam ezt el neki? 
Bár nem nagyon hinne nekem sehogy se... És igaza van... Nem tudom mi van velem mostanában... Teljesen más lettem amióta Sara ideköltözött... Állandóan féltékeny vagyok, de amikor ő féltékeny, azt nem tudom megérteni... Mi van velem?! Talán lazítanom kéne... Dehát most lazítottam 3 hetet, hiszen karácsony óta itthon pihenek... Talán el kéne vinnem Sarat valahova... Igen, ez jó ötlet. Csak ő és én, senki más.Ez talán jót tenne mind a kettőnknek, mert lássuk be, mostanában nem alakulnak a legjobban a dolgok köztünk... És hiányzik. Hiányzik nekem, hiszen olyan közel van hozzám, s mégis olyan távol... Szükségünk van egymásra. Legalább is nekem mindenképpen szükségem van rá. Ezen a mostani helyzeten változtatnom kell. Nekem. Nem várhatom el tőle, hogy ő változtasson rajta, hiszen ő ideköltözött értem, otthagyott mindent, és én mit adtam neki? Egy iPhonet. Szép Zayn, szép... Remélem meg tud majd bocsátani nekem... Mert ha még valami rossz történik vele, én nem tudom mit csinálok... Annyira fontos nekem, mint még soha, senki nem volt... És annyira a kedvében akarok járni, de valahogy sosem sikerül mostanában... Mi van ha tényleg megun majd? Ha tényleg haza akar majd menni? Tennem kell valamit, de egek, erre mért csak most jövök rá?

Ezen agyalok már amióta elviharzott itthonról. Utána mentem, de nem találtam sehol... Annyira aggódok. Hiszen alig ismerni Bradfordot, mivan, ha ismét összetalálkozik a "barátaimmal", és még nagyobb baj éri... Igaz, mondtam Jazadenak hogy elment, aki szintén kiakadt rám, hogy mért nem mentem rögtön utána, de én sem értem. Fogalmam sincs mit miért, vagy mit miért nem csinálok... Jazade rögtön utána ment, és abban bízok is, hogy ő megtalálja...
Remélem jól van. De muszáj gondolkoznom. Muszáj egy kicsit egymagamban lennem, hogy át tudjam gondolni mindazt ami történt, és azt, amit tenni fogok. Igazából megértem hogy elment itthonról, talán neki is gondolkodásra van szüksége... De hát ez nem jó jel, mi van ha meggondolja magát, és haza akar majd menni? Akkora hülye vagy Zayn, régen ezt egyből tudtad... Mi van velem? Egy biztos, hogy szeretem Sarat, és bármit megtennék, hogy boldog legyen velem. Meg is teszem az első lépést. 

Felvettem a dzsekimet, és elmentem a legközelebbi virágárushoz, s közben elszívtam 2 szál cigit... Muszáj volt.. Útközben megállított egy rajongó... Pont nem ez volt a pillanat, amikor kedvem lett volna hozzá, de eszembe jutott mindaz, aki ma vagyok, és ezért mindig is hálás leszek, úgyhogy megerőltettem magam, és jókedvet mutattam felé. Csináltam vele egy képet, adtam neki aláírást, ő pedig iszonyú hálásan megköszönte. Viszont volt egy megjegyzése, ami elgondolkodtatott...
- Ez - mutatott a cigimre - Nem tesz jót neked. Te is tudod. A saját érdekedben, vigyázz magadra. Az egészség nem minden, de a minden egészség nélkül semmi. - mondta, majd mosolyogva és vidáman elsétált. Milyen igaza van... Mindenem megvan... És mégis tönkre akarom magam tenni... De vajon mit is jelent nekem a minden... 
Ezekben a gondolatokban elmélyültem, s amikor a virágárushoz értem,vettem pár szál liliomot, mert tudom, hogy az a kedvenc virága. Remélem örülni fog neki, és helyre tudjuk hozni az elmúlt napok feszültségét...
Ültem a szobámban és mosolyogva szagolgattam a liliomok illatát, amikor lentről Jazade hangos, és baljós hangját hallottam, ahogy a nevemet kiáltja.

32. fejezet - Bonyodalmak

Sziasztok! Itt az új rész, remélem ez is tetszeni fog! :) Annyira, de annyira köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek, tényleg! :] Továbbra is várom a kommenteket és szavazatokat! Jó olvasást xxx

Lefagyva álltam az asztal fölött, és bámultam a telefont. Még ez is?! Nem volt elég a tegnap este? 
De mi van, ha túlreagálom? Mi van, ha ő csak egy régi ismerős, barát? De akkor mért smsezget vele ennyit?

- Valami baj van? - hallottam a konyha ajtajából Zayn hangját, és rögtön mellém sétált. Éreztem ahogy teste megfeszült. Megfordultam, és a szemébe néztem.
- Ki... ez a Sharon? - kérdeztem nyugodt hangon, hiszen még nem voltam biztos a dologban.
- Őő... egy feltörekvő énekesnő... Nem hallottál még róla? Ő is itt él Londonban, és a fiúkkal összebarátkoztunk vele... - mondta, és nem tetszett, hogy nem tudott a szemembe nézni. Kerülte a tekintetem.
- Nem, nem hallottam még róla. De majd utána nézek. - mondtam kicsit megvetően, és kisétáltam. Nem esett jól ez az előbbi szituáció. Forgatta a szemét, alig találta a szavakat... Utána nézek ennek a Sharonnak.
Felmentem az emeletre, és bekapcsoltam az asztalon lévő laptopot, ma már másodszorra.
Beütöttem a YouTubeba hogy Sharon, de nem tudtam hogy sokra megyek-e vele, hiszen a vezetnék nevét nem tudom.
A harmadik videónál megakadt a szemem; a One Direction egyik interjúja volt kitéve. Egyből rákattintottam. Néztem a videót, egy ideig semmi érdekes nem volt benne. Aztán amikor mindegyik fiúnak feltették a kérdést, hogy melyik híres nőt hívnák el randizni, szinte összezuhantam. Az elpirult és vigyorgó Zayn Malik azt nyilatkozta, hogy Sharon Tannie az, akivel szivesen elmenne egy esti vacsorára, és egy sétára. Megnéztem a videónak a feltöltési dátumát. Tavaly október 26. Ekkor Zayn itt volt Angliában, én pedig Magyarországon voltam, de már együtt voltunk. 

Mintha valami összedőlt volna bennem. Nem gondoltam, hogy megcsalt, vagy hogy meg akar csalni, de ez az egész egyáltalán nem tetszik. Olyan féltékeny lettem, mint talán még soha. Ráadásul ez a Sharon egyáltalán nem csúnya... Sőt, kifejezetten szép. Mi vagyok én hozzá képest? 
Ismét elfogott a kisebbség érzés, és úgy éreztem magam, mint aki egyáltalán nem érdemli meg Zaynt. De hát mért is érzek én így? Hiszen Zayn az, aki egy másik lánnyal smsezget, egy olyannal, akiről azt nyilatkozta, hogy randizna vele. Talán neki kéne így éreznie...

Ekkor lassan kinyílt az ajtó, és Zayn lépett be rajta. Meglátta, hogy Sharonról nézek képeket... 
- Sara, mit csinálsz? - kérdezte ijedten.
- "Szívesen randiznék Sharon Tannievel, őt vinném el egy esti vacsorára, egy sétálgatásra, vagy esetleg moziba." - idéztem az interjúban mondott szavait. Az állkapcsát összeszorította, és feszülten nézett felém.
- Sara, nyugi már! Nincs semmi köztünk, hinned kell nekem. Megkérdezték hogy ki az, akit elvinnék, és őt mondtam, mert jó barátom. De nehogy azt hidd már, hogy több is van köztünk! - emelte fel a hangját.
- Ez amit mondtál, egyáltalán nem úgy hangzott, mintha "jó barátok" lennétek... És Zayn, ez az interjú akkor volt, amikor eljöttetek Magyarországról, és telefonon keresztül szenvedtünk egymással... Szóval ekkor én már felbukkantam. Tudhattad volna hogy meglátom, nem tudtál volna csak annyit mondani,hogy "nincs ilyen"? - kérdeztem, és a torkom elszorult a gombóctól, ami egyre növekedett, és könnyeket hívott a szemembe.
- Sajnálom... - mondta elfojtott hangon - Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire rosszul fog esni...
- Nem gondoltad volna?! - álltam fel - Zayn, mi van veled? - kiabáltam, és kiviharoztam mellette az ajtón. Lementem a lépcsőn, felvettem a dzsekimet, és kimentem az útra. Fogalmam sem volt hogy merre akarok menni, csak menni akarok, és nem akarok megállni.

Zayn eddig egyáltalán nem ilyen volt. Fogalmam sincs hogy mi van vele. Talán ez az amitől féltem? Hogy amikor két ember együtt él, akkor mutatkoznak meg a legjobban a hibái az embernek? Oké, lehetnek hibái, de ez nem hiba, ez egy orbitális görénység, hogy miközben Magyarországon barátnője van, addig a nyilvánosság úgy tudja, hogy egy bizonyos Sharonnal szeretne randizgatni... Oké, hogy én nem akartam, hogy tudjanak rólam a világban, de ez nem azt jelenti, hogy rögtön keresni kell olyat, aki fel is vállalja a kapcsolatukat... Én felvállalom, nem erről van szó, és ezt ő is nagyon jól tudja... A francba a sajtóval, és ezzel az egész híresség dologgal!
Csak mentem, siettem, de nem tudtam hová. Annyira megbántott ezzel az egésszel...
Ahogy gyors lépteim haladtak, egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Megijedtem.
- Hé, nyugi Sara, én vagyok az! - nevetett - Rossz a lelkiismereted?
- Scott, de megijesztettél! - ütöttem játékosan a vállába.
- Hova sietsz így egyedül?
- Igazából nem tudom... - mondtam, s lehajtottam a fejem.
- Történt valami? - kérdezte, és hátrébb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse szomorú arcom.
- Hát... - gondolkodtam. Nem tudtam, hogy elmondhatom-e neki, de valahogy megbíztam benne. Ő volt az, aki a legszimpibb volt, amikor legelőször találkoztam Zayn baráti körével. Úgy sem lehet belőle bajom... - Ha összejöttél volna valakivel aki messze lakik, és egy időre külön lettetek volna, mondtál volna olyat egy interjúban, hogy melyik énekesnővel mennél randira? És az még rátenne, hogy már együtt élsz a barátnőddel, és továbbra is smsezel vele? - bukott ki belőlem minden. Igazából most így utólag bánom, hogy nem olvastam el azokat az smseket...
- Micsoda?! Ezt Zayn csinálta? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Ő a barátom, nem? - kérdeztem lehangolva. Leültem egy közeli padra, és hagytam, hogy könnyek gyűljenek a szemembe. Scott szintén leült mellém.
- Őszintén? Nem, nem csinálnék ilyet. - mondta határozottan.
- Akkor ő mért tette? Szerinted nem reagálom túl? Csak tudod annyira rosszul esett... - mondtam elhalkuló hangon.
- Már hogyne esett volna rosszul? Ez... görénység. - mondta ugyanazt a szót, amire én gondoltam, és ettől elmosolyodtam. Viszont ahogy felfogtam amit mondott, a könnyek lassan elkezdtek végigcsorogni az arcomon.
- Jajj, ne sírj már. Minden rendben lesz. - jött egy kicsit közelebb a padon. 
- Valami baj van? - hallottam egy nagyon ismerős hangot, kicsit messzebbről. Ahogy felkaptam a fejem, Jazade éles, és gyanakvó pillantásával találtam magam. Álltam a tekintetét, és sértődött arcot vágtam. Valószínűleg ő még nem tudja, mi történt...
- Baj az van. - mondtam közömbösen. Most biztos azt hiszi, hogy Scottal flörtölgetek... Kezd elegem lenni.
- Beszélhetnénk? - kérdezte, és vetett egy célzó pillantást Scottra.
- Én most megyek akkor. És nyugi Sara, minden rendben lesz. - tette a vállamra a kezét, totálisan barátian.
- Köszönöm Scott. - mosolyogtam rá, majd felállt, és adott egy pacsit Jazadenak, majd elment. Jaz leült mellém.
- Szóval? - kérdezte kicsit szemrehányóan.
- Ismered Sharont? - kérdeztem élesen, de nem néztem rá. Nála is éreztem, hogy kicsit megfeszült a teste.
- Ismerem. - válaszolta egyszerűen. 
- Szóval ismered. 
- Ismerem. És?
- Arról is tudsz, hogy Zayn szívesen elvinné egy esti vacsira, vagy moziba? Ráadásul smsezget vele? - kérdeztem kicsit hangosabban. 
- Ennyire nem bízol Zaynben? - kérdezte összeszűkített szemekkel.
- Már hogyne bíznék?! Itt nem arról van szó, hogy meg akar csalni! Hanem arról, hogy ezt eltitkolta, ráadásul mit gondolt, hogy fog ez nekem esni? Igen! Rohadtul féltékeny vagyok! - ismertem be talán kicsit túl hangosan.
- Scott mit csinált itt? - kérdezte, mintha meg sem hallotta volna az előbbi kitörésemet.
- Összetalálkoztunk. Nem mindegy? - néztem bele szúrós szemébe.
- Ne akarj visszavágni neki, mert nincs miért. Bízz benne inkább, nem lehetnek lány barátai?
- Jazade, egyáltalán nem erről van szó! Hát nem érted? A francba, talán tényleg jobb lenne ha hazamennék! - kiáltottam, és nagy lendülettel felálltam a padról. Kiszaladtam az utcára, ahova nem kellett volna, főleg nem szétnézés nélkül. Egy nagy fékezést hallottam, én pedig bevertem a fejemet a betonba.

31. fejezet - A szerencse megfordul

Sziasztok! Hát, az biztos hogy nem könnyű titeket rávenni a kommentelésre, de ha sikerül, akkor rájön az ember, hogy megéri várni! 17 kommentet, és 54 szavazatot kaptam! Annyira köszönöm, nagyon jól esett amit írtatok, és hogy betartottátok amit kértem! Így most minél hamarabb hoztam  következő fejezetet! :] Kicsit hosszabb lett, de azért remélem tetszeni fog, jó olvasást xxx

Már vártam ezt a helyzetet... Túl tökéletes volt minden ahhoz, hogy sokáig tartson. Furcsának is találtam, hiszen nem az a lány vagyok, akit keresés nélkül megtalál a felhőtlen boldogság. Viszont most ez történt velem, és talán ezért is volt mindez, amit az előbb éltem át. Számítottam rá, bár nem ilyen formában. Egy ilyen borzalmas élményre sose lehet számítani. Már megtanultam: a jelentősebb dolgok akkor történnek meg az életedben, amikor nem számítasz rá. - Ezek a gondolatok ismétlődtek a fejemben, miközben Jazadeval egy lift felé tartottunk. 

Amint beszálltunk, és az ajtó becsukódott, én nekidőltem a falnak, és sírva csúsztam le egészen a földig. Jazade leguggolt hozzám, és próbált megnyugtatni.
- Sara, nyugodj meg! Nem történt semmi, minden rendben lesz! Most legyél erős, érted? - mondta határozottan, és tudtam, hogy igaza van, de a francba is, hogy tudnék nyugodt lenni, amikor majdnem megerőszakoltak, és a barátom pedig épp az egyik legveszélyesebb gengszterrel verekszik?
- Mi az hogy nem történt semmi?! - kiabáltam, de meg is bántam, mert tudtam, hogy Jazade nem tehet róla.
- Nyugodj meg, Zaynnek nem lesz baja! Gyere ide! - mondta, s átölelt. Jól esett az ölelése, persze közel sem olyan volt, mintha barátságnál több lett volna köztünk. Ez egy szimpla baráti, vigasztaló ölelés volt, s jelen pillanatban ez most a fél világot jelentette nekem.
Ahogy a lift ajtaja kinyílt, Jazade felsegített a földről, s bevezetett a 39-es szobába a 2. emeleten. 
- Öltözz fel. - nyújtotta oda nekem a ruhámat, s én bementem a fürdőbe, hogy rendbe hozzam magam. Ahogy benéztem a tükörbe, egy fintort vágtam. A hajam kócos, a sminkem el van folyva a sok sírástól, a szám kiszáradt, s rettenetesen elgyötört arcom volt. Vettem egy nagy levegőt, majd lemostam az arcomról az elfolyt sminket, megfésültem a hajam, és felvettem a ruhámat. Már kicsit jobban festettem, viszont az arcom elgyötörtségén nem tudtam segíteni.
Ahogy kisétáltam az ajtón, Jazade szomorú pillantásával találkoztam, ahogy az ágyon ül. Leültem mellé.
- Honnan tudtátok, hogy baj van? - kérdeztem halkan.
- Már rég elmentél, ahogy Danny is. Sejtettük, hogy valami nincs rendben, így gyorsan felmentünk érted, s az ajtót becsukva találtuk. Hallottuk a nyögésedet, és rögtön tudtuk, hogy mi a helyzet... - mondta, s lehajtotta a fejét - Zayn megkért, hogy amint beértünk, vigyelek ki onnan, és hozzalak le ide.
- M-mért? - dadogtam, mert egy kicsit elkezdtem remegni, ahogy megint az esetre gondoltam.
- Sara, Zayn nem akarta hogy... hogy lásd, ahogy... megveri Dannyt... És különben is, ha ott maradtál volna, lehet, hogy neked esett volna bajod. Zaynnek az a legfontosabb, hogy te biztonságban legyél. - magyarázta, s ez egyáltalán nem nyugtatott meg, sőt... A könnyeim ismét elkezdtek lassan végig folyni az arcomon.
- Jaz, ha Zaynnek valami baja esik... Mért nincs még itt?! - emeltem fel a hangom, mert most vettem észre, hogy már rég itt kéne lennie.
Ekkor az ajtó kinyílt, s Patricia és Yaser lépett be rajta.
- Egek, drágám, jól vagy?! Hallottuk mi történt. - jött oda Patricia, s megölelt.
- Hát... nem valami jól... - mondtam, s visszaöleltem.
- Annyira sajnálom! És ne haragudj, de most megyek, megnézem Zaynt, ugye nem haragszol? - mondta, s az ajtó felé indultak.
- Dehogyis, én is örülnék neki, menjetek csak! - helyeseltem, mert kezdtem tényleg aggódni. Reméltem, hogy Doniyaék még nem tudják, mert most nem akartam senkinek se a sajnálatát hallgatni, nekem most pont elég volt Jazade.
- Na jó, én ezt nem bírom, muszáj visszamennem! - álltam fel az ágyról, és az ajtó felé vettem az irányt, de Jazade karja megállított. 
- Ne menj oda. Megígérte, hogy idejön, és azt mondta, hogy tartsalak itt. - mondta határozottan, ami arra késztetett, hogy maradjak.
- De Jaz, nem bírok várni érted?! Ő mondta, hogy Danny veszélyes, mi van ha... ha megsebesítette? Nem, nem várok! - mondtam, de Jazade visszatartott, és leültetett az ágyra. Szembe állt velem, és két kezét a vállamra tette.
- Nyugodj meg, jó? Ismerem Zaynt, megoldja. Nem engedhetlek el, ha ő így látta jónak, akkor itt maradsz, rendben? 
Hangosan kifújtam a levegőt. Iszonyúan ideges voltam, hogy mért nincs még itt, de igaza volt. Nem mehetek oda, Danny még elkap, és velem fenyegetőzik, hogy elvisz, ha Zayn még egyszer ütni próbál, vagy ilyesmi... De akkor is... Mi van már?!

Pár perc múlva az ajtó erőteljesen kinyílt, és én nem hittem a szememnek. Zayn szája fel volt szakadva, s a szeme alatt egy lila folt ékeskedett, s fájt ránézni elfáradt arcára. Azt hittem elájulok.
- Te jó ég! - kiáltottam fel, s felpattantam az ágyról.
- Sara, annyira sajnálom. - suttogta Zayn az ajtóban állva. Mért nem akar közelebb jönni? Megint sírni kezdtem, és nem értettem, mért nem jön már ide. Én kezdtem odamenni hozzá, de ő hátrálni kezdett, s én kétségbe estem. Mi a baja? Egyre jobban sírtam.
- Nem kellett volna ide hozzalak. Annyira sajnálom, az egész az én hibám.  - mondta, s lesütötte a szemét.
- Zayn, ne hülyéskedj már, nem a te hibád! - mondtam, s egyszerűen nem értettem ezt az egészet. - Megölelnél végre? - zokogtam. Nem bírtam tovább ezt a távolságot kettőnk között, főleg akkor, amikor a legjobban szükségem van rá.
Lassan odajött, s megölelt, de nem úgy, ahogy szokott. Nem szorított magához, csak a karjait körém fonta, s csak pár másodpercig tartotta ott. Ez fájt a legjobban, ez még jobban fájt, mint az, amit Danny művelt velem. Komolyan azt hiszi, hogy haragszom rá, vagy hogy ez az ő hibája?!
Végül Jazade szólalt meg.
- Danny hol van? - kérdezte.
- A biztonsági őrök elvitték, s valószínűleg feljelentik. - válaszolta nyersen. - Most viszont jó lenne, ha hazavinnél minket, Jaz. És köszönöm, hogy idehoztad.
- Persze, hazaviszlek. És nincs mit, bár nagyon nehéz volt visszatartani. - hangzott a hátam mögött, mert én még mindig az ajtónál álltam, és próbáltam felfogni, hogy Zayn mért ilyen távolságtartó.
- Szólok anyuéknak. - mondta, majd kisétált. Rögtön Jazadehoz fordultam.
- Most mi a szar van?! - kérdeztem sírva, mire ő megölelt.
- Azt hiszi az egész az ő hibája, de ne aggódj, le fog nyugodni. - nyugtatott. 
- Köszönöm Jaz. Nélküled megőrültem volna... - hálálkodtam.
- Máskor is. - mondta, s egy nagyon halvány mosolyt elengedett. - Bár ne legyen máskor...
Ekkor Patriciáék jöttek elköszönni, hogy ha nem bánjuk, ők maradnak, s hogy nyugodjak meg, holnap ők is otthon lesznek. Waliyhaék is maradnak, ők még nem tudnak az esetről, s szerintem Safaa nem is fog tudni róla... Nem is baj.
Ezután a hátsó ajtón mentünk ki, s Zayn a derekamat karolta át, de úgy, mintha csak a levegőben tartotta volna. Nagyon megijedtem ettől a viselkedésétől. Egész úton nem szólt hozzám, s a sírásom nem akart megszűnni.

Mikor hazaértünk, besétáltunk a sötét lakásba, s csak álltunk, csöndben.
- Én felmegyek zuhanyozni. - törte meg a csendet Jazade.
Zaynnel még pár másodpercig csöndben álltunk a sötétben, majd elegem lett.
- Zayn, elmondanád, hogy mi a bajod? Egész este távolságtartó voltál velem, hozzám se szóltál, s alig akartál hozzám érni, pont amikor a legjobban szükségem lenne rád. Tudod mennyire fáj ez nekem? - mondtam, s a mondat végét már suttogtam.
- Sara... - kezdte halkan - Annyira sajnálom. Tudhattam volna, hogy ez lesz. Nem szabadott volna oda vinni téged. Az egész az én hibám. - mondta ki ismét ezt a mondatot, amit már gyűlöltem.
- Már hogy lenne a te hibád?! Zayn, ez Danny hibája volt, neked semmi közöd nincs ehhez az egészhez! Sőt, ha nem érsz oda időben... - mondtam, s nagyot nyeltem.
- Megcsókolt, igaz? - kérdezte elfojtott hangon.
- Meg... - a könnyeim ismét záporozni kezdtek, és megint undorodni kezdtem az emlékektől.
Itt nagyot sóhajtott.
- Talán... talán jobb lenne... ha... hazamennél. - bökte ki nagy nehezen. A torkom elszorult, szinte nem kaptam levegőt. Azt hittem megfulladok. Már szédülni kezdtem, s a könnyeimtől nem láttam semmit. Remegni kezdtem, és teljesen össze voltam zavarodva. Mit mondott?!
- Tessék? - suttogtam, s én is kihallottam a saját hangomból azt a tömérdek mennyiségű fájdalmat, ami benne bújt. - Ezt most komolyan gondoltad? - kérdeztem, s a torkom egyre jobban szorított, s úgy éreztem, hogy a tüdőmbe nem jut elég levegő. Még jobban szédülni kezdtem, forgott velem a világ, s egyszer csak minden elsötétült.

- Sara! Hallasz engem? - hallottam Zayn halk, kétségbeesett hangját. Éreztem, hogy a kanapén fekszek, de még nem tudtam kinyitni a szemem, túl gyenge voltam. Csak pár szót tudtam mondani.
- Érdekel is téged, hogy élek-e még?! - suttogtam sértődötten.
- Ne mondj ilyet, te is tudod hogy nem igaz! - hallottam ahogy a könnyeivel küszködik.
- Zayn, tudod mekkora fájdalmat okoztál most nekem? Felfogtad te a ma estét? Hogy azt hittem, ha visszajössz, megölelsz, és elfeletteted velem az egész Dannys ügyet, de ehelyett alig értél hozzám, és még meg is kértél, hogy költözzek haza? - mondtam, s ahogy ezt kimondtam, a szívem mintha ketté hasadt volna.
- Nem gondoltam komolyan. - mondta, s megfogta a kezem, és ülő helyzetbe húzott. Ettől egy kicsit megint megszédültem, de hamar kitisztult a fejem, ahogy gyönyörű barna szemeibe néztem. - Csak annyira szarul érzem magam. Tudhattam volna, hogy Danny egy undorító állat, és nem szabadott volna megkockáztatnom, hogy bármi történjék... Azt hittem utálsz engem, és ezért jobb lenne, ha hazamennél, hiszen meg sem érdemellek... De tudod milyen ideges voltam, ahogy megláttalak téged egy szál fehérneműben, őt pedig félmeztelenül, és azt láttam, hogy rajtad fekszik és csókolgat? Azt hittem felrobbanok, legszívesebben kinyírtam volna! Azért mondtam Jazadenak, hogy vigyen el, mert féltem hogy bajod esik... Még az is az én hibám lett volna.
- Zayn, engem nem érdekel, ki hibája volt, érted? Én csak arra vágytam, hogy megölelj és megcsókolj, mert nem tudod elképzelni, mennyire szükségem volt rád. Hogy is utálhatnálak emiatt? Jazade kirángatott azzal az indokkal, hogy jobb ha nem látom ahogy verekedtek Dannyvel... Szerinted én hogy éreztem magam? Erre visszajössz, és közlöd, hogy jobb lenne, ha hazaköltöznék... A francba! - mondtam ingerülten, és a szemembe - ma már nem tudom hanyadszorra - könnyek gyűltek. Visszadőltem fekvő helyzetbe, és bámultam a plafont, majd Zayn egyszer csak fölém hajolt.
- Ne haragudj. Felejtsd el, nem gondoltam komolyan. Tudod, hogy nem tudnék nélküled meglenni. Szeretlek, mindennél jobban. Annyira sajnálom. - mondta, s én két kezem közé fogtam az arcát, s mélyen néztem a gyönyörű, bűnbánó barna szemeibe. Elkezdett közelíteni, s megcsókolt, viszont most egyáltalán nem azokat az érzéseket váltotta ki belőlem, mint azelőtt. Elkezdtem remegni, hirtelen félni kezdtem, s Zayn arca egyszer csak átalakult Danny gúnyosan mosolygó arcává. Rögtön elhúzódtam, s mint aki felriadt egy rossz álomból, Zayn mellett felültem, s bámultam a semmibe.
- Mi a baj? - kérdezte Zayn kétségbeesetten. Nagyot nyeltem.
- Dannyt láttam magam előtt... - suttogtam bűnbánóan, s bambultam a sötétségbe.
- A rohadt életbe... - állt fel Zayn. - Az egész az én hibám! Látod, most már én is arra a rohadékra emlékeztetlek! Meg sem érdemellek, már megcsókolni se tudsz!
- Zayn, hagyd már abba, könyörgök! Kérlek, hagyd abba! - mondtam hangosabban, és a fülemre tapasztottam a két kezem. Rögtön felém fordult. - NEM a te hibád, felfogtad? Ez kezelendő probléma... Úgy látszik, Danny... ekkora nyomot hagyott bennem... Eléggé sokkolt, érted? De most ugyanannyira szükségem van rád érted? Segítened kell! - kérleltem elhalkuló hangon.
Letérdelt elém, s a két kezemet az arcára tette.
- Itt vagyok, nyugodj meg. Számíthatsz rám, rendben? Mindig itt leszek! Shhh, nyugi! - simogatott, miközben a könnyeim kezdtek elfogyni. Így ringatott álomba. Hosszú, és nyugtalan álomba.

***

Reggel ahogy fölkeltem, még mindig a kanapén feküdtem. A házban csönd uralkodott, sehol senki. Ránéztem az órára; fél 11 van. Lassan felkeltem az ágyból, s körbementem a házban. Nincs itthon senki. Vajon hol lehetnek?

Csináltam magam reggelit, majd lezuhanyoztam, és rendbe szedtem magam. Felvettem egy lila melegítő alsót, és egy szürke, bőszabású pólót, a hajamat copfba kötöttem, s felkentem egy kis alapozót, a szempilláimat pedig spirállal húztam ki. 

Ezután nem tudtam mit csinálni, így elkezdtem azt, amit mindig csinálok amikor egyedül vagyok és unatkozok. Takarítottam. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, de nem tudtam mit csinálni, így csak nem fognak megharagudni...

A takarítás után úgy döntöttem, hogy felmegyek twitterre meg facebookra, hiszen olyan rég voltam már. Twitteren rengeteg követőt vesztettem... Kicsit rosszul esett, de volt mivel vígasztalnom magam.

- Na várjatok csak amíg kiderül, hogy Zayn barátnője vagyok... - Zsörtölődtem, de tudtam, hogy ez nagy beképzeltség volt tőlem.

4 levelem érkezett, az egyik Liam, a másik Louis, a harmadik Niall, a negyedik pedig Harry. Kicsit meglepődtem.

Hogy vagy? Boldog új évet! Milyen Bradford? - olvastam Liam levelét, és nagyjából a többiek levelének a tartalma is ez volt. Visszaírtam nekik, majd hallottam, hogy nyílik az ajtó.

Lementem a lépcsőn, s láttam, hogy mindenki özönlik be az ajtón.

- Jó reggelt! - jött oda hozzám mosolyogva Zayn, és szájon puszilt, de utána rögtön aggódóan pillantott rám, én pedig biztatóan mosolyogtam, mert valahogy mára jobban vagyok. Szerintem csak tegnap estig tartott az a nagy félelem, hiszen Zayn az, akire szükségem van, akit állandóan csókolnék, és tőle nincs okom félni.

- Reggelt? Fél kettő van. - húztam fel a szemöldököm. - Hol voltatok?

- Vásárolni. - mosolygott Jazade. És ehhez kellett az egész család? - gondoltam magamban, de inkább nem tettem föl a kérdést.

Bementem inni egy pohár vizet a konyhába, amikor pittyegést hallottam az asztalról. Zayn telefonja jelezte, hogy smse jött. A feladó pedig egy bizonyos Sharon volt...

30. fejezet - Árverezés

Sziasztok! Hát, most kicsit csalódottan, de mégis valamennyire elégedetten hozom a következő fejezetet. Összegyűlt a 40 szavazat, viszont a 15-ből csak 8 kommentet kaptam... Ha nem nagy kérés, tényleg csak pár szót írjatok kommentbe, és még egyszer ugyanez a kikötés. Minimum 40 szavazat, és 15 komment után jön a következő fejezet. Kérlek titeket, hogy írjatok egy-két szót, nem is várok többet!
A másik, pedig hogy a blogfeltörés miatt megváltoztattam a jelszavam, és most már minden rendben van, köszönöm ahhoz is a kommenteket, és nem tudjátok elhinni, hogy mennyire jól esnek azok a dicsérő szavak, amiket tőletek kapok. Nagyon hálás vagyok a rendszeres kommentelőknek, nagy részben miattuk írok! :) Köszönöm szépen, sokat jelent nekem! :) <3
Na és most itt a 30. fejezet, kellemes olvasást, remélem tetszeni fog :) xxx

*Egy hét múlva*

Ma van január 1.-je. Hihetetlen, hogy egy új évbe kezdünk bele, amikor olyan, mintha a tavalyi év is csak most kezdődött volna... Úgy rohan az idő, s ez még jobban megerősíti azt a döntésemet, hogy kiköltöztem ide... Minden percet ki akarok használni azzal, akit a legjobban szeretek.

Az elmúlt egy hétben körülnéztem Bradfordban, megnéztem Zayn iskoláit, ahova járt, az óvodáját, a szülei munkahelyét, és a nevezetességeket. Egyszer-kétszer még találkoztunk a barátaival, akikkel egyre felszabadultabban érzem magam. Viszont Zayn párszor kicsit féltékeny, és ideges lett, mert Danny kezdi elengedni magát... Én persze próbálom tartani a távolságot, de nem nagyon merek teljesen közömbös lenni, nehogy ez erőszakos viselkedésre késztesse... Zayn figyelmeztetett.

Jazadedal nagyon jól kijövök, azt hiszem mára már nagyon jó barátok lettünk. Zayn családjával is nagyon jól kijövök, főleg Waliyhaval, amire számítottam is. Szinte mindent megbeszélünk, mesélt egy srácról a suliban, aki tetszik neki, és én pedig próbáltam segíteni neki. Nem tudom, hogy mennyi haszna volt belőle, hiszen nem vagyok egy párkapcsolat tanácsadó, de remélem azért valamit segítettem neki.

Imádom Bradfordot, annyira megfogott a hangulata, hogy szerintem nem is akarok visszamenni Londonba... Persze a fiúk már hiányoznak egy kicsit, de valahogy itt annyira jól érzem magam...

Eddig minden annyira tökéletesen alakult, már csak azt várom, hogy mikor jön az első problémám... Milyen optimista vagyok, nem...?

A szilveszter nagyon jól telt. Egy szórakozóhelyen töltöttük Zayn néhány barátjával, és Jazadedal. Éjfélkor Zayn megcsókolt, ahogy az állítólag szokás a szerelmeseknél, viszont én még nem tapasztaltam... Úgy éreztem magam mint a filmekben.

Hatalmasat buliztunk. Jazade eléggé berúgott, Zayn csak egy kicsit, én viszont szokás szerint nem ittam. Most kicsit attól félek, hogy készültek rólunk paparazzi képek, de a biztonsági őrök megnyugtattak minket, hogy egy darab paparazzit, sőt, még csak fényképezőgéppel rendelkező embert sem engedtek be a szórakozóhelyre. Hát remélem...

Az volt a legparásabb, hogy mindenki részeg volt, csak én nem... Ezért, nekem kellett haza vezetnem az autót, ami kicsit sem volt vicces, hiszen nem tudok vezetni... Arról nem is beszélve, hogy attól féltem, hogy egy rendőr egyszer csak megállít, elkéri a jogosítványomat, és kiderül, hogy nem tudok vezetni, sőt, még csak Angol állampolgár sem vagyok... Még semmit nem tettünk ennek az ügynek az érdekében...

Szerencsénkre minden simán ment, kivéve azt, hogy többször is majdnem neki mentem a fáknak, és majdnem beborultunk az árokba, de itt a hangsúly a majdnem-en van.

Az otthoniakkal is sokat beszélek, tegnap is boldog új évet kívántam nekik, és meg kell mondjam, hogy már hiányoznak. Három hete vagyok itt, és egyre rosszabb belegondolni, hogy milyen messze is vagyok tőlük... Főleg Vivien, ő nagyon hiányzik... De tudtam, hogy áldozatot kell hoznom annak érdekében, hogy együtt lehessek Zaynnel.

Ma viszont családostul megyünk Danny apukájának az árverezésére. A hotel, ahová megyünk, Bradford másik végén van, épp a határon, így minimum egy fél órát utaznunk kell. Nem tudom mért, de kicsit félek.

Mivel nem volt alkalmam átöltözni mikor ideutaztunk, ezért nem az a ruha volt rajtam, amit Zayntől kaptam, hanem átlagos hétköznapi ruháimat viseltem. Ezért úgy döntöttem, hogy az árverezésre azt veszem fel. Alapozót kentem fel, s a szememet fekete szemceruzával és szemhéjtussal húztam ki, és egy nagyon kevés halványlila szemhéjpúdert raktam rá, hogy passzoljon a lila miniruhámhoz. Az ajkaimra halvány rózsaszín szájfényt tettem, és fújtam magamra egy kicsit a kedvenc parfümömből.

- Na, hogy nézek ki? - sétáltam ki a fürdőből Zaynhez, aki egy fekete öltönyt viselt, a zakója ki volt gombolva, az inge felső három-négy gombja pedig szintén nem volt összegombolva. Hihetetlenül vonzóan nézett ki.

- Eszméletlenül gyönyörű vagy. - jött oda hozzám, s megcsókolt. Mint mindig, ugyanazokat az érzéseket váltotta ki belőlem, viszont ahogy egyre jobban hevültünk, Zayn beletúrt a hajamba, és itt el kellett húzódnom tőle.

- Hé, most csináltam meg a hajam! - suttogtam egy centire az arcától, és a begöndörített hajamra céloztam.

- Ne haragudj. - mosolygott, és nyomott egy puszit ajkaimra.

Felvettem a 20 centis magassarkúmat ami a Zayntől kapott szetthez tartozott, és a "Z" betűs, és a Sara-s nyakláncomat együtt, hiszen a Sara-s nyakláncomnak új láncot vettem, ami hosszabb volt a "Z" betűsnél, így együtt is viselhettem őket.

- Készen vagyunk! - kiabált le Zayn, miközben a lépcsőn igyekeztünk lefelé.

Beszálltunk az autóba, és elindultunk a hotel felé. Már sötét volt odakint, olyan 8 óra lehetett.

Mikor megérkeztünk, mások is akkor vonultak fel a lépcsőn, és mindenki nagyon elegánsan nézett ki. Zaynbe karolva sétáltam be a hatalmas szállodába.

Ahogy mi is beértünk, a hely pont úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Sok szék, a székek előtt színpad, és a színpadon festmények, és értéktárgyak kiállítva. A plafonon pazarul csillogó csillárok, a padlón vörös szőnyeg, és bőséges francia asztal megterítve.

Az ajtóban Danny, és a szülei köszöntöttek minket. Ahogy illedelmesen kezet fogtam Dannyvel, közelebb húzott magához.

- Nagyon csinos vagy ma este. - súgta a fülembe, és kirázott a hideg, de egyáltalán nem jó értelemben. Zaynen kívül az ilyesfajta vélemény nyilvánítás egyáltalán nincs ínyemre, főleg nem Dannytől.

- Köszönöm. - mondtam, s rögtön Zayn elhúzó karjait éreztem a derekamon. Még az érintésén is éreztem, hogy ideges, de ő sem mert tenni semmit, hiszen saját bevallása szerint igenis fél kötekedni Dannyvel.

Ezután Danny egész este a nyakunkon lógott, nem tudom, hogy ez mindig így szokott-e lenni, de engem zavart.

Az árverezés unalmassága miatt egész este beszélgettünk, viszont a helyzetek egyre kellemetlenebbek lettek számomra, és Zayn számára is... Danny folyton pezsgőt ivott, és szerintem ez egy kicsit be is tett neki...

Ahogy beszélgettünk, Danny egyszer csak elkezdte simogatni a hátam. Zaynnek betelt a pohár, és próbálta minél udvariasabban helyretenni Dannyt.

- Danny, Sara még mindig az én barátnőm. - mondta komolyan, de érezni lehetett a hangján, hogy "lazára veszi".

- Tudom haver, de nagyon csinos barátnőd van. - mondta Danny kicsit gyanúsan. Nekem is sok volt már ez, így azt mondtam, hogy felmegyek a hotelszobánkba, hogy megcsináljam a sminkem meg ilyenek.

Ahogy beléptem a 223-as hotelszobába a 8. emeleten, elámultam. Ilyen hotelszobát még csak a filmekben láttam. Nagyon pazar volt. Hatalmas volt, és a kilátás a teraszról fantasztikus. Ledobtam a táskámat a kanapéra, és körülnéztem. Ittam egy pohár vizet, és örültem, hogy egy kicsit megszabadulhatok Dannytől. Kezd tényleg idegesíteni. Azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom megoldani az este többi részét, amikor kopogtak.

- Gyere! -  kiáltottam egyet a konyhából, remélve hogy Zayn vagy Jazade az.

- Hát itt vagy. - hallottam egy hangot, mely egyáltalán nem Zayné, vagy Jazadé volt... Megfordultam, s Danny állt előttem.

- Igen, itt vagyok... - mondtam kicsit zavartan, és megijesztett az a helyzet, hogy csak ketten vagyunk egy hotelszobában.

- Hogy érzed magad? - kérdezte, s közelebb jött.

- Jól. Nagyon színvonalas apukád árverezése. - dicsértem, majd próbáltam kibújni a zsákutca alól, így a nappali felé vettem az irányt.

- Szóval csak az apámat akarod dicsérni? - kérdezte, s felhúzta az egyik szemöldökét. Megremegtem.

- Hát, övé az árverezés, nem? - nevettem, de egyáltalán nem felszabadultan, inkább feszengve.

- Most hagyjuk az árverezést... - mondta, és ismét közelebb jött - Zayn nagyon szerencsés veled, Sara. Nem is értem, hogy mért pont neki jutnak az ilyen szép lányok... - mondta, és kis lépésekben folyamatosan közelebb jött. Hirtelen nagyon elkezdtem félni. Danny részeg...

- Danny, te most részeg vagy... Zayn az egyik legjobb barátod, nem? - próbáltam "hipnotizálni", de valahogy ez most nem sikerült...

- De igen. Pont ezért szar, érted? - kérdezte kicsit ingerülten, és még közelebb jött. Éreztem a nem enyhén alkohol szagú leheletét.

- Na jó, én inkább most megyek. - mondtam, s gyors léptekkel haladtam az ajtó felé. Danny nem jött utánam, amin meglepődtem. Ahogy az ajtóhoz értem, hirtelen akartam kinyitni, de az ajtó nem nyílt. Be volt zárva. Ahogy ijedten megfordultam, Danny pár centire állt tőlem. Fogalmam sincs hogy került ide. Egyre idegesebb lettem, kezdett rámtörni a pánik.

- Ne menj el, olyan jó veled beszélgetni. - mondta, s ahogy közelebb jött, az egyik vállamról lecsúsztatta a ruhám pántját, és a helyére egy puszit nyomott. Kirázott a hideg a mocskos érintésétől, és egyre nehezebben vettem a levegőt. Nem tudtam, hogy mit csináljak, ha felpofozom, valószínűleg nem jutok semmire, csak még jobban felidegelem, futnom esélytelen, hiszen az ajtó zárva, és nekem fogalmam sincs, hogy hol a kulcs. 

- Danny, nem teheted ezt Zaynnel, te is tudod! - mondtam olyan nyugodtan, ahogy csak tőlem telt, hátha meg tudom győzni, bár nem sok reményt láttam.

- Nem érdekel Zayn! Mindent ő kap meg, nézz rá és rám, az ő élete rivaldafényben úszik, és nézz rám, nézz a lakhelyemre! És most egy ilyen barátnője van, mit gondolsz, hogy ki is hagyom ezt a lehetőséget? - mosolygott gúnyosan, s nekilökött az ajtónak. Két kezével a karomat nyomta az ajtónak, testével pedig hozzám simult.  Undorodtam tőle, és az alkohol szagától, de mozdulni se tudtam. Pánikba estem, s a szemem könnyben úszott.

- Ne érj hozzám! - préseltem ki az összeszorított ajkaim között, de nem engedett el.

- Mi az, Zaynnel még nem próbáltátok? Jellemző, biztos azért parázol ennyire. De nyugi, majd én megmutatom hogy kell. - kacsintott rám, s elkezdte puszilgatni a nyakam. A könnycseppjeim sorjában hullottak ki a szememből, s én remegtem, s undorodtam minden érintésétől. Egyszer csak eszembe jutott, hogy mért nem kiabáltam segítségért eddig...

- Segítség! Valaki segítsen! - ordítottam, mire Danny befogta a számat, és elkezdett ráncigálni a kanapé felé. Annyira szorította a kezemet, hogy azt hittem menten kiszakad a helyéről. Fájt, nagyon fájt.

- Vagy befogod a szádat, vagy meg is ütlek ha kell! - förmedt rám Danny, mire nekem kerekre nyíltak a szemeim a félelemtől. Lelökött a kanapéra, s nyomban rám mászott. Befogta a számat az egyik kezével, a másikkal pedig benyúlt a pólóm alá, és a hasamat simogatta. Zokogtam és ficánkoltam, de az erős karjaiból és testéből nem tudtam szabadulni. Lehúzta rólam a ruhát, s a felső testemet kezdte puszilgatni. Sikítani akartam, de ismét gyorsan befogta a számat, majd a hasamról felemelte a fejét, és az arcom fölé jött.

- Jó lesz, ne félj. Hidd el, ilyen csajjal mint te, még nem találkoztam. - mondta, s ismét elkezdte csókolgatni a testemet, s a csókjai közt mindig elmondott egy szót. Undorodtam már a hangjától is. Minél hamarabb szabadulni akartam, de éreztem, hogy le vagyok láncolva, és nincs esélyem a menekülésre. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik.

- Ez... a... test... annyira...tökéletes... megőrjítesz... engem... Sara... - hajtogatta a puszijai között, s egyik kezével még mindig a számat tapasztotta. Levette magáról a pólót, rólam pedig teljesen leráncigálta a ruhámat, s rám feküdt. Csupasz testünk egymáshoz ért, én pedig még jobban elkezdtem remegni, s úgy éreztem, mentem elájulok az idegességtől. Nem sok hiányzott, hogy az idegszálaimnak ez sok legyen.

Ahogy rám feküdt, letörölte a könnyeket az arcomról, s hevesen a nyakamat kezdte puszilgatni, és egyre feljebb haladt. Rettegtem, iszonyodtam tőle, és attól féltem, hogy a csókjai minél feljebb érnek...

Ahogy feljebb ért, megtörtént amitől annyira féltem. Megcsókolt. Fintorogva próbáltam elhúzni a fejemet, de ő annyira rám nehezedett, hogy egy centit is alig bírtam mozdulni. Hevesen csókolt, én pedig zokogtam, és nyögtem a fájdalomtól, hátha valaki meghallja. A lábammal rugdalóztam, s ficánkoltam, de egy arasznyit sem haladtam. 

Ekkor az ajtó betört, s valaki futva jött oda hozzánk. Letépte rólam Dannyt, s egy ütést hallottam. Rögtön felemeltem a fejem, s láttam, hogy Danny arcáról folyik a vér, s Zayn pedig minden erejéből, üvöltözve a falnak tolja, s ütögeti. Tágra nyílt, és könnyes szemekkel néztem rájuk, amikor egy kéz megfogott, s felsegített a kanapéról. Jazade volt az, összeszedte a földről a letépett ruhámat, s elkezdett húzni az ajtó felé.

- Zayn! Hagyd abba, még bajod esik! - kiabáltam, s próbáltam kiszabadulni Jazade fogásából.

- Gyere velem, ő kérte, hogy hozzalak el! Nyugi, nem lesz baja, vigyáz magára! Gyere gyorsan! - mondta, s elkezdett velem szaladni a folyosón. 

- Hova megyünk? - kérdeztem ijedten, de Jazadeban teljesen megbíztam.

- Patriciáék szobájába, ott felöltözhetsz. - mondta.

- De Zayn...! 

- Mindjárt jön ő is, ne féltsd! - mondta, s tovább szaladtunk, én egy szál fehérneműben.

Vissza akartam menni Zaynhez. Nagyon féltem hogy bármi baja esik, azt akartam, hogy itt legyen velem, hogy megöleljen, és az ő csókját akartam érezni. Le voltam sokkolva. Csak sírtam, és szaladtam Jazade után, miközben fogalmam sem volt, hogy mi történik a szerelmemmel.

Ha tetszett a fejezet, kérlek szavazz, és kommentelj! Köszönöm :)

Sziasztok, sajnos most rossz hírekkel érkezem... Valaki feltörte a blogomat, és átállította a szavazási címkéket... akárki is volt, nem értem, hogy mért pont ezt kellett tönkretennie, de megkérném, hogy többet ne trollkodjon a blogomon, mert nagyon felbosszantott... Szóval sajnos mostantól újraszámolom a szavazatokat, ugyanis az összes kitörlődött... ezért megkérlek titeket, hogy mindegyik fejezetnél ami tetszett, szavazzatok újra, mert ha ez így folytatódik, akkor lehet hogy eszembe jut bezárni a blogot... Nagyon nem szeretném, mert sok ötletem van még, de nem tudom hogy ki akar ennyire rosszat tenni nekem, nyilván az volt, akitől a negatív visszajelzéseket is kaptam... Szóval kérlek titeket, hogy nézegessétek vissza a fejezeteket, és ha nem nagy dolgot kérek, akkor szavazzatok újra... Tudom hogy sok fejezet van, de hát ez most sajnos így alakult... amint meglesz ismét a 40 szavazat amit kértem, hozom az új részt... És elnézést kérek én is ezért a bonyodalomért, de hát erre én sem számítottam... Na egyenlőre csak ennyit akartam, remélem minél hamarabb összegyűlnek a szavazatok :) Puszi nektek xxx

29. fejezet - Izgalmas karácsony...

Sziasztok! Hát nem kaptam valami meggyőző visszajelzéseket, és a rendszeres olvasók száma sem változott, ezért most úgy döntöttem, hogy 15 komment, és minimum 40 szavazat után jön a következő rész. Igen, sok, de 53 rendszeres olvasóm van, és abból bőven ki kell jönnie ezeknek. Kaptam 1-2 negatív visszajelzést a blogról, ezért lett most ilyen fontos nekem a véleménynyilvánítás. Előre is köszönöm, és még mindig hálás vagyok azért a pár kommentért, és a szavazatokért amit kaptam:) Köszönöm! :) Na kellemes olvasást :) xx

Reggel egy halk, rekedtes szuszogásra ébredtem. A hang közvetlenül a fülemnél hallatszott, s a folyamatosan emelkedő - süllyedő mellkas hozzásimult a hátamhoz. Elmosolyodtam. Közelségétől testemen ismét a már megszokott, de még mindig újnak érződő bizsergés futott át, s annyira boldog voltam, hogy itt ébredhetek mellette. Az elhúzott függönyök között volt egy kis rés, amin láttam, hogy odakint esik a hó.
Csak most esett le, hogy karácsony van! Erre a gondolatra a szívem  felgyorsult az izgatottságtól, s erre reakcióként a kellemesen szuszogó hang kuncogni kezdett.
- Hát te már fent vagy? - kérdeztem meglepetten, s elmosolyodtam.
- Már egy ideje. - mosolygott ő is.
- Mért nem szóltál? - kérdeztem.
- Hihetetlen érzés ilyen közelről érezni a szívdobogásod. - suttogta a fülembe, s ettől tiszta libabőr lettem.
- Megőrjítesz. - suttogtam vissza, s megcsókoltam. A testem ismét forrósodni kezdett, s ő két kezével még közelebb húzott magához. Egyre vadabbul csókolt vissza, s a hátamat simogatta, miközben én a pólóját próbáltam leszedni róla. Még nem is láttam félmeztelenül... Leszámítva a képeket a neten. 
Már majdnem lehúztam a pólóját, már majdnem megpillanthattam iszonyatosan kívánatos felsőtestét...
Amikor kopogtak.
Zaynnel csalódottan váltunk el egymástól, s kínunkban sóhajtottunk egyet.
- Gyere... - mondta Zayn kedvetlenül.
- Felébredtetek már? - kérdezte az ajtón bekukucskáló Waliyha.
- Nem, még alszunk. - mondta Zayn ironikusan, mire Waliyha beljebb jött.
- Ha-ha. - mondta - Zayn, anya mondta, hogy el kell kísérned a boltba.
- Micsoda? Hány éves is vagy? - kérdezte Zayn gúnyosan.
- Nem a közértbe.... Valami különleges cucc kell neki a sütikhez, ami itt nem kapható.
- Sütikhez? - kérdezte Zayn meglepetten, ami engem is meglepett. Hát... karácsony van... Ilyenkor nem meglepő a süti nem?

Hogy én mekkora hülye vagyok! Te jó ég, hát Zaynék nem is ünneplik annyira a karácsonyt!!! Jó hogy leesett végre Sára... Gratulálok. Még jó, hogy nem szóltam be semmit ezzel kapcsolatban... De akkor mért süt az anyja sütit?

- Igen, gondolta most itt van Sara, ezért idén karácsonyozunk. - mondta Waliyha, és láttam, hogy amikor ezt mondta felcsillant a szeme, s egy hálás pillantást vetett rám. Most komolyan? Csak miattam akarják megünnepelni a karácsonyt? Ne már!
- Oh, remek! Akkor felöltözök, és menjünk. - mondta Zayn mielőtt bármit is mondhattam volna, s kiszállt az ágyból, majd a fürdőszoba felé vette az irányt.

Mikor Zaynék elmentek, én is lekászálódtam a lépcsőn, viszont senkit nem találtam itthon. Ahogy tovább mentem a konyha felé, az asztalon egy cetlit találtam.

Bevásárolunk. Kaja a hűtőben, nemsokára itthon vagyunk!

Anya

- Olvastam a feliratot. Szóóóval, egyedül vagyok itthon.... Hmm... Nem, Sára, most fékezned kell az ötleteidet. Hogy micsoda? Na jó, többet sem gondolkozok! Hihetetlen milyen gondolataim vannak, és én csak mondom, és mondom a fejemben. Hülye vagy? Dehogy nézünk szét a házban! Felejtsd el!

De az volt a baj, hogy ezt csak az egyik énem mondta. A "jó" énem. A másik énem, amelyikben több volt a kurázsi, és erősebb is volt, annak sikerült rávennie, hogy egy kicsit körülnézzek... Csak egy kicsikét, elvégre valamilyen szinten én is "családtag" vagyok már, és itt lakok egy ideig... Jogom van hozzá... Na jó, nincs jogom hozzá, de nem kutakodni fogok, csak körülnézni...

Kimentem a konyhából, s a nappali felé indultam. A polcokon gyerekkori fényképek, néhány rajz, amit a gyerekek rajzoltak, s papírok. Jól megnéztem a képeket, s szinte mindegyiken mosolyognom kellett. Továbbmentem. Az asztalon is papírok, könyvek hevertek. Viszont az asztalnak sok, szép fiókja volt... A fenébe is már, mi a szart csinálok?

Kihúztam a legfelsőt: papírok, jegyzetek. Második: gyógyszerek. Harmadik: kacatok, tűzőgép, ragasztó, olló, stb. Nem is olyan vészes ez amit csinálok, hiszen semmi rosszat nem találok, csupa átlagos dolgok...

Felmentem az emeletre, s bementem Patriciáék szobájába. Itt ruhákat, és mást nem is nagyon láttam, hiszen csak felületesen néztem körül...

Bementem Jazade szobájába, de nem volt jó ötlet, mert a zoknia és az alsógatyája a földön hevert, így ahogy benyitottam, be is zártam az ajtót. Az ő szobája úgy is vendégszoba, a saját holmijában meg nem fogok turkálni.

Ezután bementem Zayn szobájába. Ez érdekelt a legjobban, hogy jobban is körülnézzek... Először ruhák, cd-k, filmek, könyvek. Majd a fiókokban sok levél... Amik fel voltak bontva, azokba egy kicsit belenéztem. Aztán rájöttem, hogy mind rajongói levél... Nagyokat nevettem azokon a dolgokon, amiket írnak neki. Olyan furcsa volt, hogy én is ilyen voltam... Ilyen elszánt, és érzelmes rajongó, aki csak tehette, fel akarta kelteni a fiúk figyelmét. Abba is belegondoltam, hogy mennyire szerencsésnek mondhatja magát az a rajongó, akinek a saját kézzel írt levele Zayn Malik fiókjában hever...

Aztán valamin megakadt a szemem. Zayn itthon hagyta a telefonját. Hát ez jó, én nem tudom Waliyha számát, és szerintem ő se tudja az enyémet, szóval ha bármi baj van, nem tudunk beszélni egymással... Na mindegy...

Viszont ez a gondolat után más is az eszembe jutott...

Felemeltem a BlackBerryt, és megkerestem az "Üzenetek" menüpontot...

Anya, Apa, Jazade, Liam. Anya, Anya, Liam. Anya, apa, Niall, Waliyha, Sharon, Jazade, Harry... Sharon?! 

Megnyitottam az üzenetet, s elolvastam. A szívem közben majd' kiugrott a helyéről, és tudtam, hogy egyáltalán nem helyes amit csinálok. De nem tudtam megálljt parancsolni a kezemnek. Elolvastam, s utána rájöttem, hogy nem kellett volna. Jobb lett volna, ha nem tudok erről a beszélgetésről. Megijesztett ami benne volt, lehet, hogy okkal, lehet, hogy ok nélkül... De megijesztett, s legszívesebben most azonnal találkoztam volna azzal a Sharonnal...

Ekkor lépteket hallottam a lépcsőn. Furcsa lépteket, és én nem tudtam, mire számítsak. Próbáltam gyorsan lezárni a telefon billentyűzetét, s visszatenni oda, ahol volt, de valamit félre nyomtam, s a telefon elkezdett pittyegni. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, de iszonyú ideges lettem, mert a léptek egyre közelebb jöttek, nekem pedig pittyeg a kezemben ez a hülye telefon!! Izzadni kezdtem, s mire sikerült elhallgattatnom a pittyegést, a léptek megálltak. A behajtott ajtó felé néztem, s az ajtó el kezdett jobban nyílni.

Ez most komoly?! Egy kutya állt előttem. Egy barna, ráncos pofijú, elég nagy kutya. Megkönnyebbülésemben sóhajtottam egyet, s a telefont pontosan oda tettem vissza, ahol volt.

- Te bizonyára Boris vagy, ugye? - beszéltem a kutyához, majd megsimogattam. De fura. Őt is még csak képen láttam. Érdekes, hogy szinte már mindent ismerek képekről, amit most én élőben élek át. Fantasztikus. - Jól rám ijesztettél, te!

Ezután Boris társaságában lementem reggelizni, s vártam, amíg hazaérnek a többiek. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt azért, amit csináltam, de semmi rosszat nem találtam. Kivéve egy valamit, ami nem hagyott nyugodni... Azok az smsek...

Ekkor nyílt a bejárati ajtó, s Zaynék és Patriciáék egyszerre léptek be. Velük volt Jazade, Doniya és Safaa is.

- Jó reggelt kedvesem, hogy aludtál? - kérdezte Patricia.

- Remekül, köszönöm. Már most imádom Bradfordot. - válaszoltam.

- Tényleg? Mit imádsz benne? - kérdezte nevetve, mintha nem tudná elhinni, hogy lehet ezt a várost szeretni.

- Nem tudom, van egy hangulata, ami nagyon tetszik. - mosolyogtam.

- Hát örülök akkor. - mosolygott vissza - Zayn, Jazade, Yaser, segítsetek kipakolni, s kezdjük a sütést! - kiabált hátra a nappaliba.

- Ó, miattam aztán tényleg nem érdemes sütni-főzni! Én is örülnék most egy nyugis karácsonynak. Csináljuk úgy, ahogy ti szoktátok. - mondtam, és tényleg így gondoltam.

- Megértelek én, csak tudod Waliyhaék annyira odavannak hogy végre karácsonyt ünnepelhetünk, mert őket sokszor gúnyolják emiatt az iskolában. Nem lesz nagy felhajtás, csak egy kis karácsonyfa meg sütik. Rendben? - mondta olyan bájosan, hogy meglepődtem. Olyan kedves ez a nő, és benne van az a természetes jóság, amit másban még nem tapasztaltam. Illetve csak más nőben nem...

Ezután ment a nagy sütés-főzés, a karácsonyfa állítás, és olyan délután fél 6 körül ajándékoztunk. A kandallót begyújtották, ami igazi karácsonyi hangulatot varázsolt közénk.

A többiek nem kaptak nagy ajándékokat, de azért mégis kaptak valamit a hangulat érdekében, s a hangsúly érezhetően rajtam, és Zaynen volt.

- Akkor kezdem... - mondtam, miután egy percig szemeztünk Zaynnel azért, hogy melyikünk kezdje.

- Remélem tetszeni fog. - mosolyogtam rá, és fogtam a becsomagolt ajándékomat, s átnyújtottam, mire ő megfogta a kezemet, és közel húzott magához. 

- Nekem te magad tetszel. Nem számít az ajándék. - mondta olyan közel hozzám, hogy azt hittem elájulok. Nem volt jó ötlet, hogy ennyire közel húzzon magához, mert ilyenkor mindig akkora vágy jön rám, hogy alig bírom fékezni magam, hogy ne ugorjak rá.

Kibontotta az ajándékát, s az arcán a meglepődöttség semmilyen ajándékkal sem ér fel számomra.

- Ezt nem hiszem el! Ez... ez... húúú de jól néz ki ez az óra! De mit képzelsz? Tudod is, hogy mennyibe kerül egy ilyen, vagy csak vakul megvetted, és meg sem nézted utána a blokkot?! - kérdezte, s a hangja feljebb csúszott.

- Tudom hogy mennyibe került. - mondtam - De megérte. - céloztam a fejére amit vágott, s erre elmosolyodott.

- Nagyon köszönöm. El sem tudod képzelni mennyire imádom. Milyen hülye vagy, én egy rajzzal is megelégedtem volna, amit te rajzoltál. - mondta.

- Szerintem kettőnk közül most te voltál a hülye. - mondtam, s erre mindenki elkezdett nevetni. Ezután odaadtam a szülőknek is az ajándékukat, akik nagy hálával köszönték meg a porcelán készletet, és természetesen azt is hozzátették, hogy nem kellett volna...

A lányoknak is odaadtam az ajándékokat, akik szintén nagy hálával köszönték meg, s látszólag nagyon tetszett nekik amit kaptak. Ennek nagyon örültem.

- Na, most én jövök! - mondta Zayn izgatottan. - Kérlek, ne haragudj meg, rendben?

Mivan? Már rossz előérzetem van... Mit vett nekem?!

Félve nyitottam ki a dobozt, amiben egy... egy... egy... iPhone volt! Hát ilyen nincs! Ez vett nekem egy iPhonet?! És még ő mondja, hogy nem számít az ajándék, és hogy "mennyibe kerülhetett ez"? Igen, rettenetesen örülök neki, mert ilyesmit még csak nem is tartottam a kezemben, nemhogy lett volna a tulajdonomban. Eddig elvoltam a kis Samsung Galaxy Minimmel, amit imádok, s most karácsonyra a barátomtól kapok egy iPhonet. Te jó ég.

- Megőrültél?! - kérdeztem hangosan - Nem számít az ajándék, mi? "Mennyibe kerülhetett ez?!" - próbáltam utánozni a hangját - Zayn, erre semmi szükség nem volt!

- Valld be hogy imádod. - jött közelebb hatalmas vigyorral.

- Zayn! Hát ezt nem hiszem el! - mondtam, és a mondatom vége felé akaratlanul is elmosolyodtam. Csak a fejemet ráztam, többet nem tudtam mondani.

- Nekem jó volt a Samsungom is, és egyáltalán nem számít az ajándék. - mondtam nyomatékosan. 

- Már megvettem... - mondta, és még mindig önelégülten vigyorgott. Sóhajtottam egyet.

- Köszönöm. Nagyon köszönöm. - mondtam mélyen a szemébe nézve.

- Nagyon szívesen. De még van valami... - Még valami?! - Fordulj meg.

Nem szóltam semmit, kerekre nyílt szemekkel fordítottam hátat neki. Éreztem ahogy közelebb jön, hozzám simul, s két oldalról végigsimítja a karjaimat, majd amikor a nyakamhoz ért, rátett egy láncot. Miközben hátul összekapcsolta, adott egy puha csókot a nyakamra.

Megérintettem a láncot, s amikor lenéztem rá: egy kis "Z" alakú medált tartottam a kezemben. Gyönyörűen csillogott, biztos voltam benne, hogy nem bizsu.

- Zayn... - suttogtam, s itt elakadtam a beszédben.

- Igen, Z, mint Zayn... - mondta, s kicsit elpirult.

- Ez... ez... gyönyörű. - mondtam ámultan.

- Remélem tetszik... - mondta, s éreztem, hogy attól fél, hogy talán beképzeltnek tartom emiatt. Megfordultam, s a szemébe néztem.

- Imádom. Köszönöm. Ez egy tökéletes ajándék volt. Szeretlek. - mondtam,s megcsókoltam. Megfeledkeztem a külvilágról. Arról is, hogy körbe áll minket Zayn családja, és mind minket bámul. Amint erre feleszméltem, elpirulva húzódtam el Zayntől, aki még mindig szorosan tartott karjaiban, s nem zavartatta magát.

A többiek meghatottan pillantottak ránk, majd mindenki szétszéledt. Még beszélgettünk az este, sokat nevettünk, és nagyon hangulatosan telt el a Szent Este. Egyszerű, de mégis csodálatos karácsonyom volt. Ennél jobban nem is érezhettem volna magam. Átengedtem magam az ajándékoknak, s hagytam, hogy az örömöm az ajándékok iránt megnőjjön. Végig viseltem a "Z" betűs nyakláncomat, s ezután mindig is viselni fogom. 

Nagyon szeretem Zaynt. Nála jobb barátot el sem tudnék képzelni. Az a szeretet és az a szikra, ami köztünk van, bámulatos. Kicsit eszembe jutott az otthonom, hogy ők mit csinálhatnak most, eszembe jutott a régi életem... Persze napközben felhívtam őket, hogy boldog karácsonyt kívánjak, és beszéljek velük, de így is nagyon hiányoznak. Ez is eszembe juttatta, hogy mennyire szerencsés vagyok. Élek, és mégis álmodok. Biztos vagyok benne, hogy jelenleg én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. Nem érdekelnek a sztárok, a gazdagok, akik azt mondják, hogy ők a legboldogabbak. A boldogsághoz nem kell pénz, annyi is elég, hogy azzal legyél, akit szeretsz, egy kis angliai városban, s egyszerűen, hangulatosan karácsonyozz vele.

S minden kis fájdalom érzetért, amit ma este éreztem a honvágy miatt, kárpótol Bradford, a Malik család, és az ő csókjai, amik az este folyamán aligha akartak megszűnni. Átengedtem magam a boldogságnak, és erre az estére meg is feledkeztem arról, amit délután olvastam Zayn telefonjában...

28. fejezet - Baráti kör

Sziasztok! :) Itt az új fejezet, remélem tetszeni fog! :) Ismételten köszönöm a kommenteket és szavazatokat, még mindig ugyanolyan jól esik, úgyhogy továbbra is várom! :) Egyébként nemrég kaptam pár negatív visszajelzést a blogról, így ezért is fontos most, hogy visszajelezzétek a ti véleményeteket a történetemről. Valamint arra kérlek titeket, hogyha bármiféle lopást vesztek észre valamelyik blognál, azt jelezzétek nekem. Még nem fordult elő ilyen, és remélem nem is fog, de azért a biztonság kedvéért megkérlek titeket:) 
Jó olvasást xxx

- Mehetünk? - kérdezte Zayn, miközben a kabátomat segítette fel rám.
- Mehetünk... - mondtam nem túl magabiztosan. Igazából tök ciki az amit csinálok. Minek parázok ennyire? Biztos ők is rendesek, mint Zayn. Oké, talán kicsit veszélyesek, de mire számítok? Hogy odamegyek, és majd egyből nekem esnek? Ugyan már... Abban kell higgyek, hogy nem fog történni semmi. Ha meg fog, akkor meg ott lesz Zayn és Jazade, akik megvédenek majd. Sima ügy, nincs miért aggódnom... De... Akkor mért aggódok még mindig?

Egy feszülős farmer volt rajtam, és egy fekete póló, amire az volt ráírva, hogy "I am his girlfriend", kis üzenetként, ami Zaynnek is tetszett. Hozzá a Sara-s nyakláncomat viseltem, pár karkötőt, s ruhához az Ugg csizmámat vettem fel.

Jazade autójával mentünk arra a bizonyos helyre, amiről még nem sokat tudtam. Kb. 10-15 perc volt oda az út, közben beszélgettünk. Mikor odaértünk, egy kocsmát láttam magam előtt. Bent tompa fények játszadoztak az ablakon keresztül, amit a cigi füst okozott. A szívem egy kicsivel gyorsabban dobogott a félelem miatt, de leginkább Zayn közelsége miatt, ahogy átfogta a derekam.
Ahogy beljebb értünk, a hely nem volt túl nagy, és szinte mindenki kezében egy korsó volt. Bal oldalról hirtelen nagy zaj keletkezett.
- Zayn! Hát itt vagy megint, gyere, mesélj, mi történt veled tesó? - hallottam a mély és rekedt hangokat felénk kiabálni. Zayn megragadta a kezem, megszorongatta, majd nagy mosollyal az asztal felé vezetett.
- Hát sziasztok! - köszönt nagy lelkesedéssel. Mindenki felállt, és pacsizott Zaynnel, megveregették a vállát. Ahogy felálltak, így átláttam, hogy mennyien is vannak. Olyan 9-10 ember ülhetett ebben a sarokban, és mind Zayn haverjai voltak a pacsizásból ítélve. Amikor már mindenki leült és váltott pár szót Zaynnel, utána ő szólt mindenkihez.
- Ő itt a barátnőm, Sara. - mondta hatalmas vigyorral, és átkarolta a vállam. Ekkor elpirultan és körültekintően néztem végig minden arcon, amik jelentőségteljesen engem fürkésztek. Jól megfigyeltem őket. Mindegyik arcán volt egy macsóság, és gengszterség egyben. Némelyiknek elég ijesztő volt az arca, főleg annak a sötét hajúnak középen. Talán ő lehet a banda "feje". És szerintem a legszélén ülő barna hajú fiúnak van a legszelídebb arca. Ő megállapításom szerint ártalmatlan.

Ez a végignézés egy-két pillanatig tartott, de a csönd és a sok szem, ami furán engem bámult már kezdett zavarni. Így intettem nekik egyet, mire ők végre megszólaltak.
- Zayn, haver, hát találtál végre egy normális csajt? - kérdezte az egyik.
- Nem csak normális, még csinos is... - mondta a másik, amitől zavarba jöttem.
- Az, de még mennyire. - mondta Zayn rám nézve, vigyorogva, majd adott egy puszit. Furcsa volt így látni a baráti körében. Nagyon felszabadult. Biztos kis kora óta ismeri őket.
- Hány éves vagy, Sara? - kérdezte a középen ülő, fekete hajú gyerek, s erre a mondatra mindenki csöndbe maradt.
- Tizenhat. - válaszoltam, és próbáltam mosolyogni, de a fiú fekete szeme fogva tartotta az enyémet. Nem jó értelemben. A tekintete gúnyos mosollyal volt tele, s folyton cikázott a lábam, és a szemem közt. Folyamatosan végig nézegetett, s mikor tekintetünk találkozott, olyan érzésem volt, mintha olvasni tudott volna a gondolataimban. Ez megijesztett.
- Hű, de fiatal vagy. És haver, el kell ismerni, tényleg jó választás volt. De kicsit mintha akcentusod lenne, honnan jöttél? - kérdezte, s még mindig engem figyelt.
- Magyarországon találkoztunk, és egy hete költöztem ide Zaynékhez. - mondtam még mindig a tekintetének börtönében.
- Magyarországon? Az igen! - mondta, s erre mindenki elkezdett nevetni. Éreztem ahogy Zayn átkarolja a derekam, és közel húz magához. - Akkor itt nagy szerelem lehet, ha kikötöztél ehhez a hülyéhez. - mondta, s ismét nevetésben tört ki. Most Zayn is nevetett.
- Ki a hülye? - mondta, majd közelebb ment hozzá, és verekedést kezdeményezett poénból. Amikor Zayn ellépett mellőlem, Jazade közelebb jött, és mellettem is maradt. Kicsit úgy éreztem magam mint a filmekben valami titkos ügynököt, vagy valami sztárt, akit biztonsági őrök őriznek, s egy percre sem hagyják magára. Furcsa volt, mert jól is esett, de kicsit meg is ijesztett, hogy tényleg ennyire védeni kéne engem...? Vagy csak Zayn "megparancsolta" Jazadenak, hogy ha Zayn egy méternél távolabb kerül tőlem, akkor ő egy percre sem hagyhatja el a körzetemet...
- Amúgy ő itt Danny. - mutatta be Zayn a "bandafőnököt". - Ő pedig Saade, Sid, Ramiz, Ryan, Max, Ross, Antonio, és Scott. - fejezte be a mutogatást a legszélén ülő, számomra a legszimpatikusabb fiúval. Saade, Sid,Antonio és Ramiz kivételével mindenki fehér bőrű volt, viszont annál inkább ilyen gettoba illő kinézetű.
- Örülök hogy megismerhetlek titeket! - mondtam kicsit félénken.
- Mi is örülünk. - mondták vissza túlságosan vigyorogva, s mindannyian összenéztek, ami nem tetszett. - Gyere, ülj ide mellém. - paskolta meg maga mellett a helyet azt hiszem Ross, egy lelkes vigyor mellett. Zayn rögtön ott termett mellettem, és a másik irányba húzott.
- Szeretnéd, mi? - nevetett felszabadultan Zayn, s maga mellé ültetett egy székre, másik oldalamra pedig Jazade ült.

Innentől felszabadultan folyt a beszélgetés. Igazából mind jó fejek. Sokat nevettem rajtuk, és Zaynen is, aki most egy másik oldalát mutatta meg nekem. Nagyon felszabadult volt, s rengeteget beszélt. Szóval ilyen ő valójában... Amikor itthon van.
Sokszor kínáltak cigivel és piával, amit mindig visszautasítottam. Zayn is rágyújtott egyszer, de akkor elment mellőlem.
Úgy látszik, Zayn kifejezetten jóban van azzal a Danny gyerekkel... Pont a legunszimpatikusabbal. Rengetegszer hoztak fel gyerek kori élményeket, így azt szűrtem le, hogy már nagyon rég óta barátok. Viszont Danny az este alig vette le rólam a szemét, ahogy még páran se a társaságból... Hogy őszinte legyek, igenis tetszett, hogy itt ilyen "jócsajnak" tartanak. Ez most egy kis pluszt adott az önbizalmamnak, viszont kicsit ijesztő is volt. Próbáltam nem a rossz dolgokra gondolni, inkább próbáltam minél felszabadultabban viselkedni, s a közepére már én is egyre többet szóltam bele a beszélgetésbe.

- Na, hát mi megyünk. Még csak ma érkeztünk, és még ki se pakoltunk... Majd még összefutunk. - mondta Zayn, s felállt az asztaltól.
- Jó volt megint veled tesó. - mondták neki, s elkezdték a pacsizást. 
- Ja, Zayn, akartam kérdezni, hogy ugye idén Újévkor is eljöttök apám árverezésére, ugye? - kérdezte Danny.
- Nem tudom még, de majd megdumálom apámékkal. Szerintem igen. - mondta Zayn, majd kezet fogtak ők is.
- Helyes. - mondta Danny mosolyogva.
- Akkor csá, majd még összefutunk! - mondta Zayn és Jazade, majd elindultunk az ajtó felé.
- Csá! Sziiia Sara! - köszöntek elég hangsúlyozottan. Visszanéztem, s intettem nekik egyet, és mikor előrefodultam, akkor vettem észre, hogy Zayn is visszafordult, egy mérges tekintetet színlelt, majd nagy meglepetésemre megfogta a fenekemet, és úgy vezetett ki. Ez az este után már nem tudom, hogy mi az, amit nem nézek ki Zaynből, mert eddig ilyet, de még csak hasonlót se nagyon csinált (a ma reggeli pultos esetet kivéve). Nagyon meglepett, de tetszik a számomra új Zayn. Rámenős és játszadozó, ami a kicsit piszkos fantáziámat is beindítja. Egek, ilyesmire még nem is nagyon gondoltam. Persze, gondoltam már arra, hogy vele fog megtörténni az első "olyan" éjszakám,de ez csak megfordult a fejemben. Eddig Zayn nem olyan volt, akire rögtön rávetettem volna magam - nem mintha nem nézne ki úgy -, hanem inkább romantikáztunk. De ez az este után azt hiszem nehezen, és nem sokáig fogjuk tudni visszafogni a kedélyeinket...


Út közben hazafelé kicsit kérdezgettem az új "haverjaimról".
- És amúgy Danny milyen árverezésről beszélt? - kérdeztem.
- Az apja egy nagy cégnél dolgozik, elég nagy ember. Évente rendeznek ilyen nagy árverezéseket egy hotelben, ahova minket is meg szoktak hívni. Az árverezés után bankett féleség is van a hotelben, sőt, mindenkinek külön hotelszobát biztosítanak ingyen. Minden évben elmegyünk, és szerintem ez idén se lesz másként. - mondta Zayn, és Jazade és ő egy mosolygós pillantást váltottak, mintha egy vicces emlék jutott volna az eszükbe.
- Értem. És arra ki jön még? - kérdeztem.
- Hát a családom, meg Jazade is el szokott jönni. Plusz még rengeteg gazdag, előkelő ember. - mondta.
- Ja értem. - mondtam, és lelki szemeim előtt elképzeltem a helyet, ami teli van frakkos férfiakkal, és beléjük karoló, báli ruhás nőkkel. A terem hatalmas, a tetejéről fénylő, pazar csillárok lógnak, s alattuk rengeteg szék, s a székekkel szemben egy színpad. A színpadon festmények, értéktárgyak kiállítva. Zayn és én szintén egymásba karolva lépkedünk a székek felé. Rajtam mesés ruha, Zaynen szexi öltöny. Mögöttünk Zayn családja, és...
- Amúgy hogy érezted magad ma este? - szakított félbe Jazade, s leparkolt.
- Őszintén, jól. - mondtam kicsit szűkszavúan, de még erről szerettem volna beszélni Zaynnel.
Mikor beértünk, csak akkor vettem észre, hogy 10 óra. A konyhában villany égett, s bent pedig Patricia csinált valamit.
- Sziasztok, milyen volt? - kérdezte.
- Nagyon jó. Hiányoztak már. - mondta Zayn, miközben levettük a kabátunkat.
- Elhiszem, örülök akkor. Most viszont menjetek lefeküdni, mert mindenki nagyon fáradt volt, és már alszanak. Jazade, neked előkészítettem a vendégszobát, Sara, neked pedig felvittük a bőröndjeidet Zayn szobájába. - mondta mosolyogva.
- Köszönöm szépen. - mosolyogtam vissza.
- Akkor jóéjt. - mondta Zayn, és homlokon csókolta Patriciát. Milyen kedves gesztusok vannak idekint. Ők nagyon tudnak szeretni, s ez nagyon tetszik. Én is ilyen akarok lenni.

Miután lezuhanyoztunk és elkészültünk, a szobában felületesen kipakoltuk a cuccainkat, közben pedig beszélgettünk.
- Zayn, mi volt ez a ma este? - kérdeztem, és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Hogy érted? - kérdezte, és elővillantotta a féloldalas mosolyát.
- Olyan... más voltál. - mondtam.
- Rossz vagy jó értelemben?
- Egyértelműen jó értelemben. Még sose láttalak ilyennek. Olyan felszabadult voltál, és... merész. - mondtam, közben kuncogtam egy kicsit.
- Ilyen vagyok. Eddig nehezebben nyíltam meg, de mostmár Te is ismered az igazi Zaynt. - mosolygott, s megállt a pakolásban, s mélyen a szemembe nézett. Ez arra késztetett, hogy elinduljak felé, valami láthatatlan kötél egyre csak húzott felé.
- Tetszik az igazi Zayn. - mondtam huncutan, majd egyre közelebb mentem hozzá, s elkezdtem tolni a fal felé. A falnál hozzásimultam, s megcsókoltam. A testem bizseregni kezdett, s egyre forrósodott, s készült felgyulladni. A szívem megbolondult, épp hogy nem törte ki a bordáimat. Az arcát két kezem közé fogtam, s szinte toltam az én fejem felé, minél többet akartam a csókjából. Ő a kezével a hátamat simogatta, majd egyre lejjebb ment, s ma este másodszorra helyezte a fenekemre, s közelebb húzta a testéhez. Kezdtem elveszíteni a fejem, a vágyam iránta egyre erősebb lett, és én nem tudtam betelni vele. Éreztem, hogy az ő szívverése is jelentősen felgyorsult, s a testén láttam a libabőröket. Szenvedélyesen csókolt vissza, s közben halk sóhajokat hallattunk. Ekkor kopogást hallottunk. Nagy nehezen elváltunk egymástól, majd az ajtó egy kis résnyire nyílt.
- Annyira fáradt vagyok, csak ne ma este "hangoskodjatok" légyszi! - hallottuk Jazade kérlelő hangját. Fogalmam sincs honnan hallott minket...
- Te jó ég Jazade, menj már innen. - mondta Zayn nevetve, s az ajtónak dobott egy nadrágot. 
- Kösz a megértést. - mondta Jazade, mire Zayn és én kuncogni kezdtünk.

Ezután bebújtunk az ágyba, s fáradtan kívántunk egymásnak jó éjszakát.
Igazából nagyon szeretem Bradfordot. Van valamilyen hangulata ennek a városnak, ami megfogott. És persze az emberek, ezek a kedves gesztusok, és szokások. És az az ember, aki miatt itt vagyok, már teljes mértékben az életem része, s szerintem már nem is tudnék nagyon meglenni nélküle. Szeretek itt lenni, és azt hiszem, hogy már az új otthonomnak is hívhatom.

27. fejezet - Zayn szemszöge 4.

Sziasztok! Először is kaptam egy újabb díjat mimi13-tól, amit nagyon nagyon szépen köszönök! :) Annyira jól esnek ezek a díjak, nagyon örülök hogy tetszik a blogom! :) Aranyos vagy! :) Ez a 4. díj amit a történet kapott, és nagyon hálás vagyok értük! :) 

Én most nem írnék ide díjazottakat, mert igazából csak annyi blogot olvasok, amiket díjaztam az előző 3 díjnál amit kaptam, úgyhogy azok tekintsék mégegyszer megkapottnak a díjat! :D Mégegyszer köszönöm szépen, nagyon jól esik! :)) <3

És itt az újabb Zayn szemszöges rész, amit 46 rendszeres olvasó utánra ígértem, és kicsit késtem vele, de jobb később mint soha! :) A következő Zayn szemszöges rész 63 rendszeres olvasó után várható! :) Remélem tetszeni fog, és köszönöm a kommenteket és szavazatokat, továbbra is várom! :) Jó olvasást xxx

Vajon minek örülne a legjobban? - kérdeztem magamtól miközben az üzlet sorai között sétáltam. Szeretem a karácsonyt, mert a családommal lehetek végre, és az egész olyan hangulatos, meg minden, de a legnehezebb, hogy kitaláld, mit vegyél a jelenleg legfontosabb személynek az életedben. 

Valami olyasmit akarok neki, aminek tudom, hogy örülni fog. Azt mondta, hogy ne vegyek neki nagy ajándékot, de ha rajta múlna, semmit se kérne. Értem én, hogy fél, hogy azt hiszik róla, hogy kihasznál engem. Vagy csak nem akarja, hogy ajándékokkal halmozzam el. De akkor is, tudhatná, hogy örömet akarok szerezni neki. Jó, persze, én "azzal szerzek örömet, hogy vele vagyok". De az ajándék mégis olyan, amivel ki tudom fejezni, hogy igenis törődök vele.

Hiszen még mindig nem tudom felfogni, hogy itt van velem. Megértené ezt bárki is? Egy lány, akit két hónapja ismertem meg, kiköltözött hozzám Londonba. Maga mögött hagyott mindent, csak hogy velem legyen. És ezt én is megtettem volna. Nem győzöm elégszer átgondolni, hogy mi is az amit érzek. De talán nem is kéne ezen gondolkodnom, hiszen lehet, hogy sose fogom megérteni. A szerelem nagyon bonyolult. Nem lehet megérteni.
Sose gondoltam volna, hogy lesz valaki, akiért ennyire odaleszek. És nemsokára hazajön velem Bradfordba. Ez az egész olyan komoly, és én is komolynak gondolom az érzelmeimet. Alig várom, hogy megmutassam neki azt a helyet, ahol felnőttem. Ahova oviba és suliba jártam. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre visszatérhetek az otthonomba. Vele.

Ahogy a polcokra kirakott ajándéknak szánt tárgyakat néztem, ezen agyaltam. De egyik kacat sem volt megfelelő.
Úgy döntöttem, hogy nem érdekel mit fog mondani, egy olyan ajándékot veszek neki, aminek tudom, hogy örülni fog, bár nem egy olcsó dolog... iPhone. Utálni fog emiatt, de ez az egyetlen, amit venni tudok neki. Nincs egy normális ajándék, így maradok ennél.
Mikor megvettem az iPhone-t, elindultam hazafelé. Elsétáltam az üzletek mellett, s hirtelen megakadt valamin a szemem. Ez jó lesz... hogy mért nem láttam meg előbb! Remélem örülni fog neki... vagy talán túl... beképzelt ajándék? Ha képes volt kiköltözni ide miattam, akkor örülni fog neki. Meglátjuk.

Megvettem a legnormálisabb ajándékot amit ma láttam, majd hazamentem. A fiúkkal karácsony után ajándékozunk, úgy döntöttünk. Így már csak a hazaút maradt.

***

Hogy őszinte legyek, most, hogy eljött a nap, amikor Bradfordba utazunk, félek. Féltem Sarat. Mert nem csak én látom, hogy gyönyörű, és amilyen formák vannak ott... Én tudom a legjobban. Persze ők tiszteletben tartják a nőket, de sok olyan van, akikben nem bízhatok meg. Ezért muszáj kicsit ráijesztenem, hogy komolyan vegye, és tényleg ő is vigyázzon magára. Nem akartam megrémiszteni, csak tényleg azt akarom, hogy ne csináljon semmi meggondolatlanságot. 

Főleg Dannyvel kell vigyáznia. Elég jóban vagyok vele, és pont ezért is tudom, hogy milyen. Nagyon szereti a nőket... túlságosan is. Ha... ha bármi baja lesz Saranak miattam, akkor én azt nem fogom tudni elviselni. De bármit megtennék, ha bajba kerülne.

De ezen kívül nagyon boldog vagyok, hogy végre hazaérhetek.

Mikor megláttam a Bradford táblát, a szívem hazai himnuszt dobogott, és olyan izgatott lettem, hogy végre láthatom anyut, aput, és a tesóimat. Már annyira hiányoznak.

Amikor megállt a kocsi, alig hittem, hogy kiszálljak. Beleszippantottam a levegőbe, és ha vak lennék, akkor is tudnám, hogy hazaértem.

Megláttam anyut az ajtóból felém szaladva, könnyes szemekkel. Nem szeretem ha sír. Tudja jól, hogy azt csinálom, amit a legjobban szeretek, és vigyázok magamra. De persze nehéz lehet neki. Nekem is az.

Anyu és Doniyaék nagyon megkedvelték Sarat az ebéd alatt. Ezen nem is csodálkozom. Apu később ért haza, s látszólag neki is szimpi volt, mint ahogy arra számítottam.

Viszont maradt még valaki, akit nem mutattam be neki a családból, Boris majd későbbre marad.

Apu után viszont egy váratlan meglepetés ért. Az egyik legjobb barátom és az unokatesóm, Jazade is ideutazott, és valószínűleg itt marad, ameddig mi is itt leszünk. Ennél jobban nem is alakulhatna az idei karácsony!

Viszont mikor megkérdezte, hogy kimegyünk-e ma, akkor kicsit hezitáltam. Sara véleményére voltam kíváncsi, hogy bízik-e bennem annyira, hogy beleegyezzen, vagy tényleg ráijesztettem. De ha Sara bízik bennem, akkor megismerheti őket, ha szeretné.

Végül is beleegyezett. Örülök hogy bízik bennem, de kicsit félek ettől a találkozástól. De nem azért hoztam ide, hogy bezárjam a házba ameddig hazamegyünk. És aztán lehet hogy nem is történik majd semmi se... De az biztos, hogy a többieknek is meg fog akadni rajta a szeme, de ha rajtam múlik minden, akkor is meg fogom védeni. Bármi áron.