31. fejezet - A szerencse megfordul

Sziasztok! Hát, az biztos hogy nem könnyű titeket rávenni a kommentelésre, de ha sikerül, akkor rájön az ember, hogy megéri várni! 17 kommentet, és 54 szavazatot kaptam! Annyira köszönöm, nagyon jól esett amit írtatok, és hogy betartottátok amit kértem! Így most minél hamarabb hoztam  következő fejezetet! :] Kicsit hosszabb lett, de azért remélem tetszeni fog, jó olvasást xxx

Már vártam ezt a helyzetet... Túl tökéletes volt minden ahhoz, hogy sokáig tartson. Furcsának is találtam, hiszen nem az a lány vagyok, akit keresés nélkül megtalál a felhőtlen boldogság. Viszont most ez történt velem, és talán ezért is volt mindez, amit az előbb éltem át. Számítottam rá, bár nem ilyen formában. Egy ilyen borzalmas élményre sose lehet számítani. Már megtanultam: a jelentősebb dolgok akkor történnek meg az életedben, amikor nem számítasz rá. - Ezek a gondolatok ismétlődtek a fejemben, miközben Jazadeval egy lift felé tartottunk. 

Amint beszálltunk, és az ajtó becsukódott, én nekidőltem a falnak, és sírva csúsztam le egészen a földig. Jazade leguggolt hozzám, és próbált megnyugtatni.
- Sara, nyugodj meg! Nem történt semmi, minden rendben lesz! Most legyél erős, érted? - mondta határozottan, és tudtam, hogy igaza van, de a francba is, hogy tudnék nyugodt lenni, amikor majdnem megerőszakoltak, és a barátom pedig épp az egyik legveszélyesebb gengszterrel verekszik?
- Mi az hogy nem történt semmi?! - kiabáltam, de meg is bántam, mert tudtam, hogy Jazade nem tehet róla.
- Nyugodj meg, Zaynnek nem lesz baja! Gyere ide! - mondta, s átölelt. Jól esett az ölelése, persze közel sem olyan volt, mintha barátságnál több lett volna köztünk. Ez egy szimpla baráti, vigasztaló ölelés volt, s jelen pillanatban ez most a fél világot jelentette nekem.
Ahogy a lift ajtaja kinyílt, Jazade felsegített a földről, s bevezetett a 39-es szobába a 2. emeleten. 
- Öltözz fel. - nyújtotta oda nekem a ruhámat, s én bementem a fürdőbe, hogy rendbe hozzam magam. Ahogy benéztem a tükörbe, egy fintort vágtam. A hajam kócos, a sminkem el van folyva a sok sírástól, a szám kiszáradt, s rettenetesen elgyötört arcom volt. Vettem egy nagy levegőt, majd lemostam az arcomról az elfolyt sminket, megfésültem a hajam, és felvettem a ruhámat. Már kicsit jobban festettem, viszont az arcom elgyötörtségén nem tudtam segíteni.
Ahogy kisétáltam az ajtón, Jazade szomorú pillantásával találkoztam, ahogy az ágyon ül. Leültem mellé.
- Honnan tudtátok, hogy baj van? - kérdeztem halkan.
- Már rég elmentél, ahogy Danny is. Sejtettük, hogy valami nincs rendben, így gyorsan felmentünk érted, s az ajtót becsukva találtuk. Hallottuk a nyögésedet, és rögtön tudtuk, hogy mi a helyzet... - mondta, s lehajtotta a fejét - Zayn megkért, hogy amint beértünk, vigyelek ki onnan, és hozzalak le ide.
- M-mért? - dadogtam, mert egy kicsit elkezdtem remegni, ahogy megint az esetre gondoltam.
- Sara, Zayn nem akarta hogy... hogy lásd, ahogy... megveri Dannyt... És különben is, ha ott maradtál volna, lehet, hogy neked esett volna bajod. Zaynnek az a legfontosabb, hogy te biztonságban legyél. - magyarázta, s ez egyáltalán nem nyugtatott meg, sőt... A könnyeim ismét elkezdtek lassan végig folyni az arcomon.
- Jaz, ha Zaynnek valami baja esik... Mért nincs még itt?! - emeltem fel a hangom, mert most vettem észre, hogy már rég itt kéne lennie.
Ekkor az ajtó kinyílt, s Patricia és Yaser lépett be rajta.
- Egek, drágám, jól vagy?! Hallottuk mi történt. - jött oda Patricia, s megölelt.
- Hát... nem valami jól... - mondtam, s visszaöleltem.
- Annyira sajnálom! És ne haragudj, de most megyek, megnézem Zaynt, ugye nem haragszol? - mondta, s az ajtó felé indultak.
- Dehogyis, én is örülnék neki, menjetek csak! - helyeseltem, mert kezdtem tényleg aggódni. Reméltem, hogy Doniyaék még nem tudják, mert most nem akartam senkinek se a sajnálatát hallgatni, nekem most pont elég volt Jazade.
- Na jó, én ezt nem bírom, muszáj visszamennem! - álltam fel az ágyról, és az ajtó felé vettem az irányt, de Jazade karja megállított. 
- Ne menj oda. Megígérte, hogy idejön, és azt mondta, hogy tartsalak itt. - mondta határozottan, ami arra késztetett, hogy maradjak.
- De Jaz, nem bírok várni érted?! Ő mondta, hogy Danny veszélyes, mi van ha... ha megsebesítette? Nem, nem várok! - mondtam, de Jazade visszatartott, és leültetett az ágyra. Szembe állt velem, és két kezét a vállamra tette.
- Nyugodj meg, jó? Ismerem Zaynt, megoldja. Nem engedhetlek el, ha ő így látta jónak, akkor itt maradsz, rendben? 
Hangosan kifújtam a levegőt. Iszonyúan ideges voltam, hogy mért nincs még itt, de igaza volt. Nem mehetek oda, Danny még elkap, és velem fenyegetőzik, hogy elvisz, ha Zayn még egyszer ütni próbál, vagy ilyesmi... De akkor is... Mi van már?!

Pár perc múlva az ajtó erőteljesen kinyílt, és én nem hittem a szememnek. Zayn szája fel volt szakadva, s a szeme alatt egy lila folt ékeskedett, s fájt ránézni elfáradt arcára. Azt hittem elájulok.
- Te jó ég! - kiáltottam fel, s felpattantam az ágyról.
- Sara, annyira sajnálom. - suttogta Zayn az ajtóban állva. Mért nem akar közelebb jönni? Megint sírni kezdtem, és nem értettem, mért nem jön már ide. Én kezdtem odamenni hozzá, de ő hátrálni kezdett, s én kétségbe estem. Mi a baja? Egyre jobban sírtam.
- Nem kellett volna ide hozzalak. Annyira sajnálom, az egész az én hibám.  - mondta, s lesütötte a szemét.
- Zayn, ne hülyéskedj már, nem a te hibád! - mondtam, s egyszerűen nem értettem ezt az egészet. - Megölelnél végre? - zokogtam. Nem bírtam tovább ezt a távolságot kettőnk között, főleg akkor, amikor a legjobban szükségem van rá.
Lassan odajött, s megölelt, de nem úgy, ahogy szokott. Nem szorított magához, csak a karjait körém fonta, s csak pár másodpercig tartotta ott. Ez fájt a legjobban, ez még jobban fájt, mint az, amit Danny művelt velem. Komolyan azt hiszi, hogy haragszom rá, vagy hogy ez az ő hibája?!
Végül Jazade szólalt meg.
- Danny hol van? - kérdezte.
- A biztonsági őrök elvitték, s valószínűleg feljelentik. - válaszolta nyersen. - Most viszont jó lenne, ha hazavinnél minket, Jaz. És köszönöm, hogy idehoztad.
- Persze, hazaviszlek. És nincs mit, bár nagyon nehéz volt visszatartani. - hangzott a hátam mögött, mert én még mindig az ajtónál álltam, és próbáltam felfogni, hogy Zayn mért ilyen távolságtartó.
- Szólok anyuéknak. - mondta, majd kisétált. Rögtön Jazadehoz fordultam.
- Most mi a szar van?! - kérdeztem sírva, mire ő megölelt.
- Azt hiszi az egész az ő hibája, de ne aggódj, le fog nyugodni. - nyugtatott. 
- Köszönöm Jaz. Nélküled megőrültem volna... - hálálkodtam.
- Máskor is. - mondta, s egy nagyon halvány mosolyt elengedett. - Bár ne legyen máskor...
Ekkor Patriciáék jöttek elköszönni, hogy ha nem bánjuk, ők maradnak, s hogy nyugodjak meg, holnap ők is otthon lesznek. Waliyhaék is maradnak, ők még nem tudnak az esetről, s szerintem Safaa nem is fog tudni róla... Nem is baj.
Ezután a hátsó ajtón mentünk ki, s Zayn a derekamat karolta át, de úgy, mintha csak a levegőben tartotta volna. Nagyon megijedtem ettől a viselkedésétől. Egész úton nem szólt hozzám, s a sírásom nem akart megszűnni.

Mikor hazaértünk, besétáltunk a sötét lakásba, s csak álltunk, csöndben.
- Én felmegyek zuhanyozni. - törte meg a csendet Jazade.
Zaynnel még pár másodpercig csöndben álltunk a sötétben, majd elegem lett.
- Zayn, elmondanád, hogy mi a bajod? Egész este távolságtartó voltál velem, hozzám se szóltál, s alig akartál hozzám érni, pont amikor a legjobban szükségem lenne rád. Tudod mennyire fáj ez nekem? - mondtam, s a mondat végét már suttogtam.
- Sara... - kezdte halkan - Annyira sajnálom. Tudhattam volna, hogy ez lesz. Nem szabadott volna oda vinni téged. Az egész az én hibám. - mondta ki ismét ezt a mondatot, amit már gyűlöltem.
- Már hogy lenne a te hibád?! Zayn, ez Danny hibája volt, neked semmi közöd nincs ehhez az egészhez! Sőt, ha nem érsz oda időben... - mondtam, s nagyot nyeltem.
- Megcsókolt, igaz? - kérdezte elfojtott hangon.
- Meg... - a könnyeim ismét záporozni kezdtek, és megint undorodni kezdtem az emlékektől.
Itt nagyot sóhajtott.
- Talán... talán jobb lenne... ha... hazamennél. - bökte ki nagy nehezen. A torkom elszorult, szinte nem kaptam levegőt. Azt hittem megfulladok. Már szédülni kezdtem, s a könnyeimtől nem láttam semmit. Remegni kezdtem, és teljesen össze voltam zavarodva. Mit mondott?!
- Tessék? - suttogtam, s én is kihallottam a saját hangomból azt a tömérdek mennyiségű fájdalmat, ami benne bújt. - Ezt most komolyan gondoltad? - kérdeztem, s a torkom egyre jobban szorított, s úgy éreztem, hogy a tüdőmbe nem jut elég levegő. Még jobban szédülni kezdtem, forgott velem a világ, s egyszer csak minden elsötétült.

- Sara! Hallasz engem? - hallottam Zayn halk, kétségbeesett hangját. Éreztem, hogy a kanapén fekszek, de még nem tudtam kinyitni a szemem, túl gyenge voltam. Csak pár szót tudtam mondani.
- Érdekel is téged, hogy élek-e még?! - suttogtam sértődötten.
- Ne mondj ilyet, te is tudod hogy nem igaz! - hallottam ahogy a könnyeivel küszködik.
- Zayn, tudod mekkora fájdalmat okoztál most nekem? Felfogtad te a ma estét? Hogy azt hittem, ha visszajössz, megölelsz, és elfeletteted velem az egész Dannys ügyet, de ehelyett alig értél hozzám, és még meg is kértél, hogy költözzek haza? - mondtam, s ahogy ezt kimondtam, a szívem mintha ketté hasadt volna.
- Nem gondoltam komolyan. - mondta, s megfogta a kezem, és ülő helyzetbe húzott. Ettől egy kicsit megint megszédültem, de hamar kitisztult a fejem, ahogy gyönyörű barna szemeibe néztem. - Csak annyira szarul érzem magam. Tudhattam volna, hogy Danny egy undorító állat, és nem szabadott volna megkockáztatnom, hogy bármi történjék... Azt hittem utálsz engem, és ezért jobb lenne, ha hazamennél, hiszen meg sem érdemellek... De tudod milyen ideges voltam, ahogy megláttalak téged egy szál fehérneműben, őt pedig félmeztelenül, és azt láttam, hogy rajtad fekszik és csókolgat? Azt hittem felrobbanok, legszívesebben kinyírtam volna! Azért mondtam Jazadenak, hogy vigyen el, mert féltem hogy bajod esik... Még az is az én hibám lett volna.
- Zayn, engem nem érdekel, ki hibája volt, érted? Én csak arra vágytam, hogy megölelj és megcsókolj, mert nem tudod elképzelni, mennyire szükségem volt rád. Hogy is utálhatnálak emiatt? Jazade kirángatott azzal az indokkal, hogy jobb ha nem látom ahogy verekedtek Dannyvel... Szerinted én hogy éreztem magam? Erre visszajössz, és közlöd, hogy jobb lenne, ha hazaköltöznék... A francba! - mondtam ingerülten, és a szemembe - ma már nem tudom hanyadszorra - könnyek gyűltek. Visszadőltem fekvő helyzetbe, és bámultam a plafont, majd Zayn egyszer csak fölém hajolt.
- Ne haragudj. Felejtsd el, nem gondoltam komolyan. Tudod, hogy nem tudnék nélküled meglenni. Szeretlek, mindennél jobban. Annyira sajnálom. - mondta, s én két kezem közé fogtam az arcát, s mélyen néztem a gyönyörű, bűnbánó barna szemeibe. Elkezdett közelíteni, s megcsókolt, viszont most egyáltalán nem azokat az érzéseket váltotta ki belőlem, mint azelőtt. Elkezdtem remegni, hirtelen félni kezdtem, s Zayn arca egyszer csak átalakult Danny gúnyosan mosolygó arcává. Rögtön elhúzódtam, s mint aki felriadt egy rossz álomból, Zayn mellett felültem, s bámultam a semmibe.
- Mi a baj? - kérdezte Zayn kétségbeesetten. Nagyot nyeltem.
- Dannyt láttam magam előtt... - suttogtam bűnbánóan, s bambultam a sötétségbe.
- A rohadt életbe... - állt fel Zayn. - Az egész az én hibám! Látod, most már én is arra a rohadékra emlékeztetlek! Meg sem érdemellek, már megcsókolni se tudsz!
- Zayn, hagyd már abba, könyörgök! Kérlek, hagyd abba! - mondtam hangosabban, és a fülemre tapasztottam a két kezem. Rögtön felém fordult. - NEM a te hibád, felfogtad? Ez kezelendő probléma... Úgy látszik, Danny... ekkora nyomot hagyott bennem... Eléggé sokkolt, érted? De most ugyanannyira szükségem van rád érted? Segítened kell! - kérleltem elhalkuló hangon.
Letérdelt elém, s a két kezemet az arcára tette.
- Itt vagyok, nyugodj meg. Számíthatsz rám, rendben? Mindig itt leszek! Shhh, nyugi! - simogatott, miközben a könnyeim kezdtek elfogyni. Így ringatott álomba. Hosszú, és nyugtalan álomba.

***

Reggel ahogy fölkeltem, még mindig a kanapén feküdtem. A házban csönd uralkodott, sehol senki. Ránéztem az órára; fél 11 van. Lassan felkeltem az ágyból, s körbementem a házban. Nincs itthon senki. Vajon hol lehetnek?

Csináltam magam reggelit, majd lezuhanyoztam, és rendbe szedtem magam. Felvettem egy lila melegítő alsót, és egy szürke, bőszabású pólót, a hajamat copfba kötöttem, s felkentem egy kis alapozót, a szempilláimat pedig spirállal húztam ki. 

Ezután nem tudtam mit csinálni, így elkezdtem azt, amit mindig csinálok amikor egyedül vagyok és unatkozok. Takarítottam. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, de nem tudtam mit csinálni, így csak nem fognak megharagudni...

A takarítás után úgy döntöttem, hogy felmegyek twitterre meg facebookra, hiszen olyan rég voltam már. Twitteren rengeteg követőt vesztettem... Kicsit rosszul esett, de volt mivel vígasztalnom magam.

- Na várjatok csak amíg kiderül, hogy Zayn barátnője vagyok... - Zsörtölődtem, de tudtam, hogy ez nagy beképzeltség volt tőlem.

4 levelem érkezett, az egyik Liam, a másik Louis, a harmadik Niall, a negyedik pedig Harry. Kicsit meglepődtem.

Hogy vagy? Boldog új évet! Milyen Bradford? - olvastam Liam levelét, és nagyjából a többiek levelének a tartalma is ez volt. Visszaírtam nekik, majd hallottam, hogy nyílik az ajtó.

Lementem a lépcsőn, s láttam, hogy mindenki özönlik be az ajtón.

- Jó reggelt! - jött oda hozzám mosolyogva Zayn, és szájon puszilt, de utána rögtön aggódóan pillantott rám, én pedig biztatóan mosolyogtam, mert valahogy mára jobban vagyok. Szerintem csak tegnap estig tartott az a nagy félelem, hiszen Zayn az, akire szükségem van, akit állandóan csókolnék, és tőle nincs okom félni.

- Reggelt? Fél kettő van. - húztam fel a szemöldököm. - Hol voltatok?

- Vásárolni. - mosolygott Jazade. És ehhez kellett az egész család? - gondoltam magamban, de inkább nem tettem föl a kérdést.

Bementem inni egy pohár vizet a konyhába, amikor pittyegést hallottam az asztalról. Zayn telefonja jelezte, hogy smse jött. A feladó pedig egy bizonyos Sharon volt...