2. Évad 2. fejezet - Hazaérkezés

Sziasztok!
Itt az újabb fejezet, ami szerintem kicsit unalmasra sikerült, de remélem a következő fejezetek jobban sikerülnek majd. 
Köszönöm a kommenteket és a szavazatokat, bár az utóbbiból többet vártam. Szeretnék kérni minden egyes embert aki elolvassa ezt a fejezetet, hogy a fejezet végén szavazzon, hogy mennyire tetszett neki a fejezet. Ez egy ilyen felmérés szerű dolog :D
Köszönök mindent, remélem hogy jól telik a nyaratok! Élvezzétek ki minden egyes percét, mert már nincs sok hátra!
Itt a fejezet, jó olvasást xxx

Ahogy a gép felemelkedett a felhők közé, elgondolkodtam, hogy vajon mért is csinálom ezt, hogy elmenekülök a problémák elől. A többiek aggódni fognak, és nem fogják érteni hogy mi ütött belém. Előbb-utóbb úgyis el kell mondanom a Harrys ügyet... Ha ő még nem tette volna meg...
Ráadásul az otthoniaknak sem szóltam. Mit fognak gondolni, mért jöttem haza? Azt fogják hinni hogy problémám van Zaynnel. És Zayn...! Ő teljesen ki fog akadni.
Hogy őszinte legyek, magam sem tudom mért szálltam fel erre a gépre. Hirtelen döntés volt, így akartam, és kész. Igen, sokszor én sem értem meg saját magam. Eléggé önfejű vagyok, de ez már akkor is kiderült, amikor össze-vissza hazudoztam mindenkinek, csak hogy benne lehessek a fiúk klippjében... Mennyi minden megváltozott azóta.

Most pedig hazafelé tartok, titokban, nem szóltam senkinek, kivéve Fredet, de neki is csak az utolsó pillanatban hagytam üzenetet elég bunkó módon. Te jó ég, remélem Patriciáék nem fogják megtudni, különben nagyon meg fognak ijedni. Hajj, semmilyen szempontból nem döntöttem jól, de én mégis amellett vagyok, hogy szükségem van erre a kis szünetre. Fel kell dolgoznom hogy mi minden történt velem ebben a 2-3 hónapban, és amúgy is ideje volt már hazalátogatnom. Már nagyon hiányzik mindenki.

Izgatottan ültem a gépen, és ezek a gondolatok jártak a fejemben. Az eszem azt mondta, hogy mekkora hülye vagyok amiért ezt csinálom, a szívem viszont helyeselte a döntésemet, és azt hiszem ebben a helyzetben a szívemnek kell igazat adnom. Egy kis szünet mindig jól jön. És most igenis jól esik elmenekülni a problémák elől. Még tini vagyok, nem tudok egyszerre ennyi mindent elviselni.
Feszülten ültem, és vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom. Lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy hogyan reagálnak a többiek a hírre, hogy felszálltam egy gépre, és hazafelé tartok... Láttam Zayn ijedt arcát, Harry bűntudattal teli, rémült szemeit, Niall és Liam döbbent tekintetét, és Louis értetlen arckifejezését. Zayn kapkodott és értetlenkedett, a többiek pedig nyugtatni próbálták, ami fordítva sült el. Zayn kiabálni kezdett, zűrzavar keletkezett a gépen, s elvesztették az irányítást. A gép rázkódni kezd, s a villanyok kialszanak a gépen. 
A szemem hirtelen és megkönnyebbülten nyitottam ki, hiszen a mobilom csörgése megzavarta a nem éppen nyugalmas álmomat, s most köszönetet adtam neki, bárki is hívott, bár nem volt nehéz kitalálnom. Az iPhonom képernyőjén Zayn neve, és képe virított. Féltem felvenni.

- H-halló? - szóltam bele halkan, remegő hanggal. Féltem a reakciójától, főleg az álmom után.
- Sara, de jó hogy elérlek! Hol vagy?! - kérdezte, s a hangján hallottam, hogy kétségbeesett.
- Hát... Repülőn vagyok, Zayn. - jelentettem ki egy nagy sóhaj után.
- Uram atyám, de mért? Sara, tudod hogy aggódtam mikor Fred felhívott, hogy milyen üzenetet hagytál az autóban?! Majdnem szívrohamot kaptam, mért csináltad ezt? Mért nem szóltál hogy nincs minden rendben?! - kérdezte, s hangját egyre feljebb emelte.
- Zayn, ez.. Ez egy hirtelen döntés volt. Velünk minden rendben, hidd el. Csak annyi minden történt, szükségem van egy kis szünetre. De nem miattad, bízz bennem. - kérleltem még mindig remegő hangon. Most jöttem rá hogy már hiányzik.
- Sara, én... Nem tudom hogy tudnék hinni neked. Érted? Szó nélkül felszállsz egy gépre hogy hazamenj Magyarországra, szerinted mire gondoljak? - hangja elcsuklott a mondat végére.
- Kérlek ne haragudj. Muszáj hazamennem, nemsokára visszamegyek Londonba, ebben biztos vagyok. Csak kérlek, érts meg. Tudom hogy nem tudod miről van szó, de bízz bennem. Elmondom ha ismét találkozunk. - nem tudtam mit mondhatnék még. Sóhajtott egy nagyot.
- Hogy bízzak így benned, ha te sem bíztál meg bennem, és beszélted meg velem a problémát? - kérdezte elcsukló hangon. És igaza van.
- Annyira sajnálom, kérlek higgy nekem. Tudod mit? Beszélj erről Harryvel... Ő majd elmagyarázza.
- Harryvel? Én már nem értek semmit. Most le kell tennem. Majd hívlak... Érezd... Érezd jól magad otthon. - mondta, s a mondat végén már suttogott. Mintha egy kést fúrtak volna belém, annyira fájt amit mondott, és főleg az ahogyan.
- Szeretlek. Már most hiányzol. - suttogtam én is a telefonba, de épp hogy kimondtam, a vonal megszakadt.

Szörnyen éreztem magam. Ahogy hallottam a hangján a csalódottságot és a fájdalmat, borzasztó érzés nyilallt belém. Hogy tehettem ilyet? Szólnom kellett volna neki. Hibáztam. De még mekkorát.

A gép nem sok idő múltán leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren. Fura érzés volt itthon lenni, magyar szavakat hallani az emberektől. 
Felszálltam a buszra, majd mély gondolatokba merülve vártam, hogy hazaérjek.
Néztem a tájat, s minden egyes ház, minden fa ismerős volt. Hihetetlen, hogy 16 évesen kibírtam, hogy majdnem 3 hónapig ne lássam ezt a tájat. Most érzem csak, hogy mennyire de mennyire hiányzott.
A busz egy jó óra múlva letett abban a buszmegállóban, ahol már kismilliószor voltam legalább. Lassan, körültekintően sétáltam végig az utcánkban, és magamba szívtam minden illatot amit csak éreztem az itthoni levegőben. Furcsa és gyors volt a váltás London után, de jól éreztem magam itthon. Egy valami, pontosabban valaki hiányzott, és az Ő volt. De az vigasztalt, hogy nemsokára - pontosan nem tudom még mennyi idő múlva, de nem sokára - ismét láthatom. Most arra koncentráltam, hogy itthon vagyok, és kikapcsolódhatok teljes mértékben.
Ahogy megálltam a házunk előtt, hihetetlenül furcsa, de mégis jó érzés fogott el. Itthon vagyok.
Ahogy kinyitottam a kaput, a kutyánk szaladt felém, akit jól megölelgettem. Mennyire hiányzott ő is!
Beléptem az ajtón, és izgatottan kerestem a családomat.
- Hahó! - kiáltottam egyet, s az egész ház az én hangomat zengte egy pillanatra.
A konyhából anyukám feje bukkant elő, s hirtelen nagyra kerekedett szemekkel bámult rám.
- Kislányom, te itthon?!

2. Évad 1. fejezet - Harry szemszöge

Sziasztok! 

Sajnálom hogy kicsit késtem a résszel, de ma nem sok időm volt írni, így ez a rész is el lett kapkodva szerintem:/ Mindenképpen meg akartam írni mert megígértem, és nem akartam elhalasztani. Remélem azért tetszeni fog.

Egy közlemény: Jobb oldalt mostantól láthattok egy "Aktuális" címmel ellátott fület, ahova mindig azokat a dolgokat írom, amiket közölni akarok veletek, szóval azt a jegyzetet figyelgessétek.

Köszönöm a leírásotokat Sararól, pontosan úgy képzeltétek el, ahogy szerettem volna hogy elképzeljétek!:) Nemsokára újra lesz ehhez hasonló feladat:)

Köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek:) Köszönök mindent ismét:)

Itt a 2. évad első fejezete, remélem a felszínesség ellenére elfogadható. Kellemes olvasást xxx

Muszáj voltam hazudni neki. Ha megmondom hogy szeretem, akkor tönkre megy a barátságunk. Teljesen. Nem szeretek hazudni, főleg nem neki, de nem volt választásom. Úgy elszorult a szívem mikor ketten maradtunk. És amikor a szemébe néztem... Nem, nem szabad ezt éreznem. Nem állhat egy lány közém és Zayn közé. Sőt, még azt is tudom, hogy Sara Zaynt szereti, szóval ugrott az egész. Mindegy.

Mikor bementünk várhatóan mindenki faggatózni kezdett. Esküszöm nem esett le hogy őt láttuk a videóban. Annyira hihetetlen ez az egész... Mintha a sors direkt szivatni akarna... Tényleg magányosan fogom végezni...

Viszont mikor lementem, és megláttam, hogy Zayn hogyan csókolja őt, elkapott a düh. Nem tudom mért, de a düh kapott el, és alig tudtam leállítani magam. Fájt így látni. Mintha már az enyém lenne, mintha már hozzám tartozna, úgy sértett amit láttam. Féltékeny lettem, és talán ez a viszonyomon is ront Zaynnel. De egek, mért? Mért kell ilyen helyzetben lennem? Egyikőjüket sem akarom elveszíteni! Nem hagyhatom, hogy ez tönkre tegyen mindent!

Sara kinyitotta a szemét és ahogy tekintetünk találkozott, mintha egy kést forgattak volna bennem. Olyan hihetetlenül furcsa, rossz értelemben furcsa érzés fogott el, ahogy ő csókolja a barátját és közben meg az én szememmel találkozik a nézése... Rosszul éreztem magam. Nagyon rosszul, csalódtam magamban. Annyira össze vagyok én magam is zavarodva, nem tudom hogy mit akarok pontosan. Vagyis inkább tudom, de az érzelmeim nem hagyják hogy azt csináljam amit jónak tartok. 

Felmentem a szobámba és sajnáltattam magam. Jelenleg ezt tartottam a legértelmesebb dolognak amit csinálhatok. Gondolkodtam. Egyedül maradtam az érzelmeimmel és a gondolataimmal. Most, hogy kiderült mit érzek, sokkal nehezebb elviselnem. Eddig csak magamban gondolkodtam erről, magamban éreztem ennek a súlyát. Most viszont az egész társaság azon töri majd a fejét, hogy a kínos pillanatokban "vajon Harry hogy érezhet most?". Nekem ez nem kell. Nem kell hogy sajnáljanak, megoldom én egyedül is.

De ahogy egyedül maradtam a saját gondolataimmal - ami nagy valószínűséggel nem volt jó ötlet - eszembe jutott valami, és amint átgondoltam, semmi sem tudott megállítani. És ez hatalmas hiba volt.

Hallottam ahogy Zayn zuhanyzik. A lábaim automatikusan elindultak az ő szobájuk felé. Befeszítettem minden erőmet hogy megállítsam magam, de nem sikerült. Igazából hogy őszinte legyek, nem is akartam megállítani magam, csak azért próbáltam, hogy ne legyen teljesen lelkiismeret furdalásom utána. Hát nem remek? Micsoda bunkó paraszt lettem hozzá...

Ahogy beléptem a szobába, ő a szekrényen pakolászott. Ahogy megláttam, elvesztettem a fejem. Eszembe jutott a pillanat amikor rám nézett a csókja közben Zaynnel, és ez a jelenet pörgött le bennem ezerszer. Odamentem, s lágyan átöleltem. Magamhoz szorítottam és legbelül próbáltam kisajátítani magamnak. Ösztönszerűen kezdtem lágy puszikat nyomni a nyakára. Engedte, nyilván nem volt tisztában azzal, hogy ki is van mögötte.

Amint beletúrt a hajamba, fénysebességgel fordult felém, s elkerekedett szemeivel meglepetten bámult rám.

- Uram atyám Harry! - kiáltotta. Féltem hogy Zayn meghallja, így gyorsan befogtam a száját, s amennyire lehet, még kihasználtam azt a maradék pár másodpercet, hogy vele lehessek. Közel simultam hozzá, érezni akartam őt. Elvesztettem a fejem.

Rémülten bámult rám, s megkért hogy menjek ki. Még egy utolsó próbát tettem, de semmi hatása nem volt. Ennél rosszabb érzés kevés van a Földön. Tudtam, tudtam hogy nem lenne szabad ezt csinálnom. De nem tudtam ellene tenni, megbolondított.

Megadva magam kimentem a szobából, s bezárkóztam a szobámba. A szemembe könnyek gyűltek, de még meg akartam előzni a sírást, így magamra erőltettem, hogy álomba merüljek. 

***

Hozzám sem szólt egész reggel. Hát így kell elválnunk. Nyilván nem szólt Zaynnek, hiszen ő úgy viselkedett velem, ahogy szokott.

Mikor kiszálltunk a kocsiból, az ajtóból még visszapillantottam rá, jelezve, hogy köztünk még nincs minden rendben... Négy nap múlva úgyis újra találkozunk.

A gép emelkedni kezdett a földről, s mi a levegőben repültünk, ismét. Pár percig csönd volt, és élveztük a felszállást, majd Zaynnek megcsörrent a telefonja.

- Hallo? - szólt bele BlackBerryjébe.

Pár másodperces szünet után homlokráncolva nézett ránk.

- Fred? - kérdezte értetlenül. Mindannyian Zaynre szegeztük a tekintetünket, hiszen Fred sosem szokott telefonálni. Ha telefonál, akkor mért pont Zaynnek?

- Hogy micsoda?! - kiáltott fel, s annak ellenére, hogy a biztonsági övének még bekapcsolva kellett lennie, felpattant üléséről, s tágra nyílt, remegő szemekkel meredt a semmibe.

40 fejezet - Gyors döntés

Sziasztok!
Először is hatalmas nagy köszönet nektek amiért elértük a 102 rendszeres olvasót! Annyira hihetetlen, mikor elkezdtem ezt a blogot, még csak reménykedni sem reménykedtem hogy valaha lesz ennyi olvasóm! Nagyon hálás vagyok nektek :)
A másik, hogy köszönöm a kommenteket, elkönyveltem minden javaslatot, és a továbbiakban igyekszem beletenni a történetbe a dolgokat amiket írtatok. 
Köszönöm a szülinapi köszöntéseket, higgyétek el, hogy itt kaptam az legjobb ajándékomat :)
A táborból hazaértem, és rögtön rászántam magam hogy megírjam a 40. fejezetet, amivel egy talán rossz, talán jó hír is jár. Ezzel a fejezettel az első "évad" lezárul. Itt lesz egy jelentős fordulat, és azt terveztem, hogy itt tartanék egy kis szünetet, de!
Mivel most két hétig távol voltam, és amiért mostanában nagyon ritkán hozom a fejezeteket, most nem lesz szünet. Sőt, ha minden jól megy, talán még ma - legkésőbb holnap - hozom a következő fejezetet, ami nagy valószínűséggel egy Harry szemszög lesz (kérésetekre).
És van még egy dolog; a kérésemre viszont nem nagyon kaptam visszajelzéseket. Küldjetek képeket, vagy személyleírást kommentben, hogy hogyan képzelitek el Sarat! Írtam, hogy mostanában több ilyen feladat is lesz, hogy nagyjából megtudjam a ti nézőszempontjaitokat is a történetben.
Nagyjából ennyi, ja, és még annyi hogy még augusztusban is el fogok utazni két hétre, de ezt majd még leírom hogy pontosan mikor :)
Tehát ismét köszönök mindent, el sem hiszitek mennyire jól esik! Én pedig mindig nagyon igyekszem hogy olyan részt írjak, ami megfelel az elvárásaitoknak ;D De komolyan, köszönöm hogy leírtátok, figyelembe vettem mindent :)
Itt a fejezet, nekem őszintén nem tetszik, de ezt ismét rátok bízom xxx

Mikor beértünk, mindenki kíváncsian nézett ránk. Kínos csend volt, senki nem mert, vagy inkább nem tudta, hogy hogyan szólaljon meg.
- Minden rendben. - nyugtattam meg őket, de még mindig furcsán néztek ránk. Egyszer csak Zayn átkarolta a derekam, és kivezetett a szobából.
- Na? - kérdezte kíváncsian.
- Mi na? Mondtam, hogy minden rendben. Megbeszéltük a dolgokat, és minden oké lesz. Elfelejtjük ezt az egészet... - mondtam.
- És Harry? - kérdezte, mintha nem hinne nekem.
- Jól van. Azt mondta hogy nem gáz az egész. - mondtam. Kicsit kezdett idegesíteni ez a szituáció. Visszasétáltam a szobába, ahol a többiek faggatták Harryt. Szemforgatva megfordultam, s lementem a konyhába vacsorát készíteni. Nem nagyon szoktam főzni, de most máshoz nem volt kedvem egyáltalán.

- Kopp,kopp - hallottam Zayn rekedtes hangját. Megfordultam, s ő pedig az ajtónak támaszkodva nézett engem. Elindult felém, majd kezeit derekam köré fonta, s homlokát az enyémnek döntötte.
- Van egy rossz hírem. - suttogta. Fejemet elkaptam tőle, s érdeklődve felnéztem rá, bele gyönyörűen csillogó barna szemeibe. Folytatásra vártam, ehelyett elsimított egy tincset az arcomból, s nyomott egy puszit ajkaimra. Elhúzódtam.
- Zayn! - mondtam kicsit sértődötten. Nagyot sóhajtott.
- Holnap... Holnap el kell utaznunk Franciaországba az új lemezünk miatt. A menedzserünk viszont azt mondta, hogy... Jobb lenne ha nem jönnétek velünk, mert nagy figyelmet igényel a mostani munka. - mondta, s szemét lesütötte. Kicsit megijedtem. Egyedül akar itt hagyni Londonban? Egy hatalmas házban?
- Ezért áthívtuk neked Eleanort és Daniellet hogy együtt lehessetek. Na? - kérdezte, s magára erőltetett egy mosolyt. Az megnyugtatott, hogy legalább Eleanorék átjönnek, de meddig kell kibírnom nélküle? 
- Meddig maradtok? - kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Négy nap.
- És mért nem szóltál előbb? - kérdeztem ingerülten.
- Mégis mikor? Párizsban? Hogy rontsuk el a hangulatot? Esetleg ma? Amikor kiderült hogy Harry beléd van esve? - kérdezte idegesen, szinte kiabált.
- Igazad van. - préseltem ki ajkaim között, majd elsétáltam mellette, ő viszont elkapta a karomat, s visszafordított maga felé.
- Ne haragudj. Én csak... félek. - vallotta be, s közelebb húzott magához.
- Mégis mitől? - kérdeztem.
- Harrytől. - fújta ki a bent tartott levegőjét.
Harrytől? Ez komoly? Hiszen tudja, hogy Harry és köztem nincs semmi. Féltékeny lenne? 
- Hogy mi? Harrytől? Nem bízol a legjobb barátodban? - kérdeztem meglepetten.
- Nem tudod milyen mikor szerelmes... - jelentette ki.
- De Zayn, Harry nem szerelmes, ugyan már! Ezt beszéltük, hogy ez csak egy fellángolás... Semmi több. - vitatkoztam.
- Várd ki a végét. - morogta. Sóhajtottam egyet. Nem tudtam mit tudnék csinálni hogy megnyugtassam, így a legegyszerűbb módszert választottam. Megcsókoltam. Beletúrtam a hajába, és hagytam, hogy nyelvünk játszadozzon egymással. Zayn nekilökött a pultnak, majd felemelte két combomat, s ráemelt a pult tetejére. Közben egy pillanatra sem váltak el ajkaink, s kezünk bebarangolta a másik egész testét.
Hirtelen furcsa érzés fogott el. Zavart lettem, és úgy éreztem, hogy valaki figyel. Automatikusan kinyitottam a szemem csókunk közben, s a tekintetem két zöldes szemmel találkozott, akik fájdalmasan figyelték minden mozdulatomat. Hirtelen bűntudat fogott el, s rögtön elváltam Zayntől, aki aggódva fürkészte arcomat. A következő pillanatban Harry már nem állt az ajtóban, én viszont folyton a fájó pillantását láttam magam előtt. Talán mégis igaza volt Zaynnek? Talán... szeret? De nem, őszintén beszéltünk ketten a hintaágyban, és akkor ott azt mondta, hogy csak fellángolás... Én hiszek neki.
- Mi az? - kérdezte Zayn egy másodperc után.
- Semmi, csak fáradt vagyok. Menjünk inkább aludni. - kérleltem, majd lehuppantam a pultról, s felmentem a szobánkba. 

Először Zayn ment tusolni, én addig elpakoltam a ruháimat, s egy kis rendet tettem a szobánkban.
Ahogy az éjjeli szekrényen pakoltam, egyszer csak két kart éreztem a derekam körül. Elmosolyodtam. Reménykedtem, hogy ma ismét lehet egy hasonló éjszakánk, mint Párizsban. Elkezdte puszilgatni a nyakam, nekem pedig halk sóhajok hagyták el a számat. Hátulról beletúrtam a hajába, és villámcsapásként ért a különbség felfedezése. A haj, amibe beletúrtam dús és göndör volt.
Gyorsan megfordultam, s Harryt láttam magam előtt félmeztelenül.
- Uram atyám Harry! - kiáltottam, ő viszont befogta a számat, s közel simult hozzám.
- Shhh! - csitított - Nyugi! Egyszerűen... Kellesz. - nézett mélyen a szemembe. Teljesen összezavarodtam. Nem hittem volna, hogy Harry ilyen is tud lenni. Megijedtem. Féltem, hogy megcsókol vagy olyasmit csinál, amit meg fog bánni utána. Próbáltam hátrálni, ő viszont jött velem együtt, s neki szorított a falnak. Ijedten néztem rá, majd ezt észrevéve elengedte a számat.
- Menj ki! - utasítottam.Nem akartam megbántani, de ez így nem mehet tovább.
- Kérlek! - suttogott, én viszont az ajtó felé mutattam.
- Menj... ki... - ejtettem ki lassan, határozottan a szavakat. A szeméből csalódottságot és haragot olvastam ki. Lassan hátrált, majd megfordult és kiment.

Annyi minden járt a fejemben. Düh, harag, félelem, csalódottság, összezavarodottság. Mért hazudott Harry? És mégis mit várt az előbb? Hogy majd rávetem magam hogy "igen Harry tégy magadévá"? Miközben a legjobb barátjával vagyok együtt? Te jóságos ég, mibe keveredtem!
Zayn kisétált a fürdőből, s látva a semmibe bámuló tekintetemet gyorsan odajött hozzám, s átölelt.
- Minden rendben? Olyan furcsa vagy ma. Nem vagy beteg, ugye? - kérdezte aggódva. 
- Nem, nem. Csak aludni akarok. - mondtam, majd bebújtam az ágyba, majd pár perccel később Zayn is ugyanezt tette. Én viszont egész éjszaka alig tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Mit tehetnék? Egy valami bizonyult a legjobb megoldásnak. Holnap hazamegyek.

***

- Hiányozni fogsz. - csókolt meg Zayn az autóban, utoljára. - Vigyázz magadra, megígéred?

- Megígérem. - mosolyogtam, majd ismét adtam egy enyhe csókot a szájára. - De te is vigyázol, ígérd meg! 

- Megígérem. - nevetett, majd végig simított az arcomon, majd kiszállt az autóból. A többiektől is elköszöntem, s ők is követték Zaynt Eleanorral és Daniellel együtt. Harry az ajtóból visszapillantott rám, majd eltűnt.

Én ugye nem mehettem be velük, hiszen ez az út nyilvános, és odabent nyilván vagy száz sikítozó tinilány és fotós várja őket. Amint bementek, eljött az én időm. Fred, a sofőr is kiszállt velük, hiszen ő testőr is egyben, így ott kellett lennie velük. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, s kivettem a kis bőröndömet a csomagtartóból. Hagytam egy cetlit az ülésen, amin leírtam Frednek hogy ne aggódjon, valamilyen ok miatt haza kell utaznom, de nem sokára visszajövök.

Amint ezt megtettem, egy másik bejáraton igyekeztem a 2-es terminál felé. Tegnap éjjel Zayn telefonjáról megnéztem a repjáratokat, s 10 percem van amíg indul az enyém Magyarországra.

Igazából nem gondoltam végig az egészet. Összezavarodtam, és ezt látom most a legjobb megoldásnak. Ha otthon maradok egy ideig. Kell egy kis szünet. Ha szóltam volna Zaynnek, azt hitte volna, hogy vele van bajom. Ha elmondom Harryt, akkor rá fog haragudni, így jobb, hogy ezt az akciót csak én tudom.

Gyorsan, körültekintően siettem végig a várakozóban félve, hogy valaki észrevesz. Hogy valamelyik fiú esetleg eljön a mosdóba, és meglát. 

Sietve csekkoltam be, majd szaladtam a géphez. Mikor beszálltam, kipillantottam az ablakon, és elkapott a pánik. Most fogtam fel, hogy mit is csinálok. Hazautazok, titokban. Nem szóltam senkinek. Aggódni fognak. De ez az egyetlen megoldás. Harry teljesen bedilizett, én így nem maradhatok ott. Fogalmam sincs hogy mikor jövök vissza. Visszajövök, ezt biztosra tudom. De most az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy a repülő hatalmas vasszárnyai haza repítsenek, ahol egyedül lehetek a családommal, és átgondolhatok mindent lassan, gondosan.


Várom a képeket vagy a leírásokat a ti Saratokról! :)

39. fejezet - A dolgok tisztázása

Sziasztok!

Ismét elnézést amiért eddig nem hoztam új részt, de nincs sok időm az írásra :/ És most szólok, hogy egy hétig (vagy lehet kettő is:/) nem fogok tudni új részt hozni, ugyanis táborba utazom. Sajnálom, de utána bepótoljuk :)

Addig is egy feladatot kérnék tőletek: írjátok le kommentbe, hogy hogyan képzelitek el Sarat! Mostantól lesznek ehhez hasonló feladatok, mert kíváncsi vagyok a ti gondolataitokra is :) Valamint ötleteket a folytatásról, tippeket vagy javaslatokat is szívesen veszek, ha leírjátok! :)

Valamint köszönöm a visszajelzéseket, tényleg nagyon jól esnek, és hamarosan elérjük a 100 rendszeres olvasót! Nagyon köszönök mindent, hálás vagyok és írtó jól esik minden egyes szó vagy szavazat, amit tőletek kapok! :) Tegnap 15 éves lettem, és az amit itt kapok, az mind a legjobb ajándék amit eddig kaptam! :)

Most itt a 39. fejezet, kicsit rövidre sikerült, és lehet hogy elkapkodott is, de mindenképpen akartam egy részt ma hozni nektek:/ De azért remélem nektek jobban fog tetszeni, mint nekem...

Jó olvasást :) xxx

Hirtelen automatikusan elkezdtek mozogni a lábaim, és Harry után mentem. Úgy érezem, beszélnem kell vele erről. Minél hamarabb, annál jobb. Tudnom kell hogy most is tart-e még, vagy már nem, mert ezt most kell tisztáznunk mielőtt bármi is okot adna a félreértésekre.

Mikor kiértem a szobából, lementem a lépcsőn. Nem találtam sehol, majd mikor kinéztem az udvarra, Harry a hintaágyon ült, és a telefonját babrálgatta. Felnézett egy pillanatra, bizonyára megérezte hogy nézem, majd gyorsan elkapta a tekintetét, s kelletlenül nyomkodta tovább mobilját.

Mikor kiértem hozzá, még csak rám se nézett.

- Harry... - kezdtem bele, de még gondolkodnom kellett volna, mert nem tudtam mit akarok mondani. Szavak helyett leültem mellé, s talán percekig ültünk egymás mellett szótlanul.

- Harry. Ezt meg kell beszélnünk. - nyitottam végre a számat. 

- Igen... - mondta kicsit habozva.

- Figyelj, beszéljünk őszintén, jó? Szeretném tudni hogy... Hogy még  mindig... őő... szóval... - kezdtem bele, de félbeszakított.

- ...Hogy még mindig tetszel-e? - vágott közbe, s felnézett telefonjából, egyenesen bele a szemembe. Kicsit kellemetlenül érintett, hiszen az ember mindig furcsán érzi magát ha úgy kell beszélnie, hogy végig a másik szemébe nézel, de most nem akartam meghátrálni. Barátok vagyunk, csak így beszélhetünk őszintén egymással.

De ahogy belenéztem gyönyörű zöldes szemeibe, előtörtek a rajongói érzések. Nem mintha éreznék is valamit Harry iránt ami rajongásnál és barátságnál több, de egy kis időre letaglózott tekintete. Őszinte volt és félénk, ugyanakkor nyitott és felkavart.

- Igen... - mondtam miután magamhoz tértem, még mindig a szemeibe nézve.

- Azt hiszem... - suttogta, majd lehajtotta fejét. 

Sóhajtottam egyet. Reménykedtem hogy az ellenkezőjét mondja majd.

- Amikor megismerkedtünk... Tudtad, hogy én voltam a videóban akire fogadtatok? - kérdeztem, és még így is furcsa volt kimondani, hogy pont nálam álltak meg... Még mindig fenn áll az a feltételezésem, hogy csak szivatnak...

- Nem... Nem, de tudtam hogy láttalak már valahol. Elég szar volt látni ahogy összejöttök Zaynnel. Nem akarom sajnáltatni magam esküszöm. - fordult felém teljes testével. - Csak tényleg őszinte akarok lenni. Nem beszéltem még erről senkinek. Olyan más vagy, érted? Olyan érett, és ... más. Valami megfogott benned, de nem viszem túlzásba, hidd el, ez nem szerelem. - Furcsa volt, mert annak ellenére hogy nem érintettek érzékenyen bókoló szavai, ez azért rosszul esett. Nem azért mert azt szeretném, hogy szerelmes legyen belém, de szerintem minden nő szereti azt hallani, ha valaki szereti. - Csak egy fellángolás... Túl leszek rajta hamar, remélem, mert tényleg nem akarom megzavarni a kapcsolatotokat Zaynnel. Megérdemlitek egymást és örülök nektek a magam módján. Bízzatok bennem, csak egy kis időt kérek. - kérlelt, s végig a szemembe nézett. Kicsit sokkoló volt hogy ezt így hirtelen a szemembe mondta, mindent őszintén, alig tudtam felfogni. Nem tudtam mit reagálni, így hát csak néztem a szemébe, és próbáltam jól megrágni minden egyes szavát. 

Mért én tetszettem meg neki? Pont Harry Stylesnak? Olyan érzésem támadt hirtelen, mint legelőször amikor összejöttem Zaynnel. Mért pont én? Annyira felfoghatatlan ez az egész, és kicsit szégyenlem is magam amiatt, hogy már egy ideje velük vagyok, és még mindig nem tudok normálisan tekinteni rájuk. Talán sose fogok majd... Talán igen. De egyszerűen mindig elkalandozik a gondolatom, hogy sztárokkal élek együtt, akiket annyira imádok. Furcsa ez az egész, de szeretnék már úgy velük lenni, hogy ezt teljesen elfelejtem. Sokszor magam is megijedek attól, hogy talán csak az vonzz bennük, hogy sztárok és sok pénzük van... Bár én sose ilyen voltam, de ők a One Direction... Viszont az is biztos, hogy én még nem szeretném "felfedni magam" a nyilvánosság előtt. Talán ez is jel, hogy nem csak ezért szeretem őket, és biztos, hogy úgy szeretem őket, ahogyan vannak, és azért, akik. El kellett gondolkodom ezen ahhoz, hogy viszonylag normális választ tudjak adni Harrynek.

- Harry, én is őszinte leszek, rendben? - bólintott egyet, majd folytattam. - Nekem kezdettől fogva Zayn volt az, aki megfogott. Még amikor nem is ismertem... Imádlak téged, szó szerint, sok szempontból. Azért amit elértél, amiért kitartottál, ezért felnézek rád. Ahogy bánsz az emberekkel, a rajongóiddal, ahogy kinézel... És a hangod miatt, ahogy énekelsz, s a stílusod, a humorod miatt, és mert rajongok érted. De egyik ok sem késztet akkora szeretetre, amit azért érzek, mert megismertelek. Hidd el nekem, hogy nagyon megkedveltelek az az idő alatt, amíg eddig együtt voltunk. És nem szeretném, hogy ez bármikor is véget érjen. De ez a szeretet ha akarnám se lenne olyan, mint amilyet Zayn iránt érzek. Te is tudod nagyon jól, hogy kell az a bizonyos szikra, ami két embert összekapcsol. Szeretlek, ezt te is tudod és sose felejtsd el. Bármikor számíthatsz rám, de nem tudom ugyanazt viszonozni, amit te érzel... - mondtam ki a legőszintébben amit érzek. Nehéz volt ezt végigmondani miközben kiolvastam a szeméből, hogy szinte falja minden szavamat, és próbál ő is megérteni. Túl kellett ezen esnünk, különben tönkre tette volna a kapcsolatunkat.

- Köszönöm hogy őszinte vagy, és semmiképpen sem szeretném, hogy ez változtasson a barátságunkon. Megleszek, hidd el. - mosolygott rám, s ez a mosoly most nagyon jól jött a helyzetbe, elűzte a borús felhőket körülöttünk.

Megöleltem, súgtam egy "köszönömöt" a fülébe, majd visszasétáltunk a házba. Megbeszéltük, valamilyen szinten túl léptünk rajta, de valahogy én ezt még befejezetlennek éreztem. Belül éreztem, hogy ennek még lesz következménye.

38. fejezet - Szülinapi videó

Sziasztok!
Nagyon, tényleg nagyon sajnálom amiért eddig nem írtam, de itt a nyár, és nagyon lefoglal. Keveset vagyok itthon, és nincs sok időm írni, főleg ez a nagy meleg még az energiámat, és az ihletemet is elveszi:D Ez a fejezet nekem nem tetszik annyira, de döntsetek ti helyettem. Várom a szavazatokat és kommenteket, és a következőt megpróbálom minél hamarabb hozni :) 
Jó olvasást xxx

Reggel meleg kezek érintésére ébredtem.
- Jó reggelt kincsem. - suttogta érzékien a fülembe. - Sajnos 10-ig el kell hagynunk a szobát.
Nyöszörögtem egy kicsit amíg felébredtem, majd kinyitottam a szemem, s eszembe jutott a tegnap éjjel. Széles mosollyal ültem fel.
- Mi az? - kérdezte huncut mosollyal Zayn.
- Eszembe jutott a tegnap éjjel... - bambultam el, s újra magamon éreztem a szenvedélyes csókokat.
Erre ő is elmosolyodott s adott egy lágy puszit ajkaimra.
- Csodálatos volt. - suttogta a fülembe a puszi után.
- Fantasztikus. - kuncogtam, mire ő simogatni kezdett.
- Elképesztő... - suttogta ismét, s a kezével mindig lejjebb simogatott.
- Frenetikus. - mondtam kicsit határozatlanul, s vágtam egy furcsa, értetlenkedő fejet, mire Zayn felnevetett, majd felállt, s pakolni kezdett. Én is követtem a példáját, majd mikor 5 perc alatt végeztünk a pakolással, megfésülködtem, megigazítottam a sminkem, s készen álltam az indulásra. Az óra háromnegyed tízet mutatott.

- Kár hogy el kell mennünk... - néztem vissza a szobába, majd becsuktam az ajtót.
- Megígérem, hogy vissza jövünk még. - kacsintott rám, majd magához húzott s átkarolta a derekam. Így sétáltunk le a földszintre.
Kifizettük a szállást, majd mentünk a reptérre.

A repülő lassan felemelkedett a földről, s elhagyta Párizst. Furcsa volt kimondani magamban, hogy Párizsban voltam... Először London, most Párizs... Mi jön még ezután? Hihetetlen meglepetések érnek az életemben. Vajon mivel érdemeltem ezt ki? Mért történnek velem ezek a dolgok? Egy átlagos lány hogyan tudta ilyen sokra vinni a boldogságát?
Ezen gondolkodtam, s bámultam ki a repülő ablakán. Megsimogattam a mellettem ülő fiút, mert értékeltem hogy itt van mellettem. Elhatároztam, hogy mostantól minden nap adok neki egy olyan csókot, ami eszembe juttatja, hogy nem magától értetődő, hogy itt van velem. Amolyan köszönő csók.
Rámosolyogtam, s oda is adtam neki az első köszönő csókomat, ami mostantól mindennapos lesz, amíg csak velem van.
- Szeretlek. - suttogtam. - Köszönöm a tegnapit. 
- Én köszönöm. - suttogta vissza, majd ismét megcsókolt.

***

Mikor a gép leszállt, hazamentünk a londoni házukba. A többiek TV-t néztek, s egymással beszélgettek. Liam és Louis is már otthon voltak.

- Sziasztok! - köszöntek lelkesen. - Naaaa, milyen volt Párizs?

- Fantasztikuuuus! - mondtam nyújtottan az "u" betűt.

- Na meséljetek! - paskolták meg a helyet maguk mellett a kanapén. Leültünk melléjük és elmeséltük hogy hogy éreztük magunkat.

A beszélgetés után felmentem a szobánkba, s bekapcsoltam a laptopot. Hiányzott már, kíváncsi voltam a hírekre a neten.

Lassan feljöttek utánam a többiek is, majd videókat nézegettünk, amiket rajongók csináltak a fiúknak.

- Nézzétek! - akadt meg a szemem egy videón, ami kiszúrta a szemem. Rögtön rákattintottam. - Ez a videó Zayn 19. szülinapjára készült. Egy lány csinálta, s én is csináltam egy képet, amit elküldtem neki, s ebben a videóban én is benne vagyok! Egek, mennyire örültem mikor megtudtam hogy megnézted! - néztem Zaynre, s a fejemben sorjában törtek elő az emlékek - Kiírtad twitterre, hogy köszönöd mindenkinek aki részt vett a videóban és hogy megkönnyeztél! - örvendeztem. Zayn csak mosolyogva nézett rám, nyilván nem tudta melyik videóról beszélek. Mindenki érdeklődve figyelte a képernyőt, hogy mikor indul el. Viszont ahogy a videó betöltött, Zaynnek mintha az a képzeletbeli villanykörte meggyulladt volna a feje felett, elkezdett kuncogni, s tudatta velem, hogy emlékszik erre. Mondta, hogy hogyan vette észre ahogy írták neki twitteren, és hogy mennyire jól esett látnia ezt a sok lányt aki részt vett a videóban.

- Hát ezt a fiúknak is mutattam! Ebbe te is benne vagy? - kérdezte hitetlenkedve.

- Igen! Mennyire boldog voltam mikor kiposztoltad! - nevettem, majd ahogy figyeltem őket, egyszerre felismerés látszódott az arcukon. Mikor elérkeztünk az én képemhez, megállítottam.

- Na, ez vagyok itt. - mondtam büszkén. Néztem az arcukat, s ismét felismerést láttam rajtuk, de most máshogy. A mosoly lefagyott az arcukról, s csak bámulták a képet, majd gyanúsan egymásra pillantottak, leginkább Harryt nézte mindenki, aki miután meglepődve bámulta a képernyőt, lehajtotta a fejét. Meglepődtem.

- Most mi van? - kérdeztem értetlenül.

- Semmi... - mondta Zayn, de éreztem, hogy elhallgat valamit.

- Mi a baj Harry? - kérdeztem, de nem válaszolt. Tudtam, hogy nem fogják elmondani, de azt is tudtam, hogy van valaki, akit biztosan meg tudok győzni, hogy elmondja.

- Niall! - szóltam - Mi történt?

- Semmi Sara... - mondta bizonytalanul. Felálltam, s közelebb mentem Niallhoz.

- Niall! Mi van? - kérdeztem értetlenül. - Mondjátok már el! - emeltem fel a hangom.

- Sara, semmi érdekes, tényleg, csak régi emlék... - mondta, s próbált lenyugtatni. Nem sikerült neki. 

- Niall! Nézz ide. - mutattam a szememre. - Mi történt? - tudtam, hogy Niall gyenge, és  nagyon gonosz voltam amiért kihasználtam emiatt, de senki nem mert szólni egy szót sem. Nem értettem, és kezdett idegesíteni hogy nem tudom mi ez az egész.

- Hát, amikor láttuk ezt a videót... Valamilyen érdekes módon... Pont itt akadtunk meg... - mondta, s elhallgatott.

- Ezért volt ismerős...! - sóhajtott halkan Liam mögöttem. A hang irányába fordultam, majd gyorsan vissza Niallhoz. Mi ez az egész? Pont itt álltak meg? Pont az én képemnél? Ilyen nem létezik...

- Mi folyik itt? - kérdeztem Niallt ismét, erőteljesen.

- Szóval... Oké, tehát... Harrynek megtetszettél és fogadtunk, hogyha egyszer találkozunk, akkor bepróbálkozik majd... - mondta, s a mondat végére elhalkult a hangja. Lefagytam. A szobában akkora csend uralkodott, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. A hátamon éreztem a kíváncsi pillantásokat, akik a reakciómat fürkészik. 

Nem tudtam elhinni amit Niall mondott. Azt gondoltam, hogy ez csak egy hülye tréfa, amivel le akarnak sokkolni. Lassan megfordultam, s először Zaynre, majd Harryre néztem, s az arcukról azt olvastam le, hogy kellemetlenül érzik magukat. Ennyi, többet nem láttam az arcukon, viszont merem állítani, hogy az én arcomról minden rosszat le tudtak olvasni.

- Micsoda? - kérdeztem halkan, s a fejemmel bólogatni kezdtem, mintha valamire nemmel válaszolnék. - Igaz ez? - kérdeztem, s mindegy, hogy kitől kapom a választ. Csak valaki válaszoljon.

Választ nem kaptam, csak egy igennel bólogató fejet. Zaynét.

- Harry, én... - kezdtem bele, de fogalmam sem volt, hogy mit akarok mondani. Vajon tart még neki? Vajon tetszek még neki? 

Talán ezért volt olyan fura, mikor találkoztunk... Mikor Zaynnel kézenfogva sétáltunk vissza a buszhoz, még Magyarországon... Harry arcán láttam valamit akkor, ami elszomorított, akaratlanul is. Arckifejezése bánatos volt, de mégsem szomorú. Egyszerűen csak látszott rajta, hogy valami nem jó.

Hát ezért volt ez. Ezért volt furcsa. Ezért nem beszélt velem annyit, mint a többiek. 

Vajon ő felismert? Eszébe jutott, hogy látott a videóban? Vagy csak szimplán megtetszettem neki... Ki tudja... Talán meg kéne kérdeznem, de nem tudok most megszólalni.

Harry felállt, s kisétált a szobából.

Csak értetlenül álltam ott, s gondolkodtam, hogy mit csináljak. Utána menjek? Ha nem, akkor mit mondjak a fiúknak? Hiszen ezeket a kérdéseket csak Harrynek tudom feltenni...

Összezavarodtam. Olyan abszurdnak tűnik hogy pont engem találtak meg abban a videóban... Nem tudom elhinni, ez csak egy rossz tréfa...

Most hogy éljek így tovább együtt Harryvel?