24. fejezet - Megérkeztünk!

Sziasztok! :) Most egy díjjal és egy újabb fejezettel érkezem! Először is nagyon nagyon szépen köszönöm ezt a két díjat, amit xx~Meliii*~xx-től kaptam! Nagyon jól esett! :) Ez a második, és harmadik díj amit kaptam és tényleg nagyon jól esik, köszönöm szépen! :)

Szabályok=

• Tedd ki a képet a blogodra. *kész*
• Említsd meg annak a jómadárnak a nevét, akitől kaptad a díjat. *kész*
• Küldd tovább minimum három, kizárólag One Direction fanfictionos blognak. *kész*
• Írj magadról pár infót, ami a 1D-vel kapcsolatos. [Pl. hol és hogyan ismerted meg őket, ki(k) a kedvence(i)d, és miért, stb.] *kész*

1. Tedd ki a képet a blogodra! *kész*
2. Köszönd meg annak akitől kaptad! *kész*
3. Írj 6 dolgot magadról! *kész*
4. Küldd tovább 5 írónak linkel együtt! *kész*
5. Hagyj megjegyzést a blogukon! *kész*

Díjazottjaim:

• Pankaa (ő az unokatesóm, Vivien, nézzetek be hozzá :))
• dodo26
• tulipbird
• eszti c:
• Dóri

Rólam:

1. Nagy álmodozó vagyok. Rengeteget ábrándozok annak ellenére, hogy ismerem azt a mondást, hogy "Az ábrándozás az élet megrontója."
2. Nagyon lusta vagyok. És néha nagyszájú, de utána mindig lelkiismeret furdalásom lesz.
3. Kedvenc könyveim a Twilight Saga és a Gyűrűk Ura. Nagyon szeretem a fantasyt.
4. Nagyon érzékeny vagyok. Kis dolgokból is elefántot csinálok, izgulós és nagyon félős vagyok. De nem a visszahúzódó értelemben, hanem mindentől félek. De ennek ellenére nagyon boldog, pörgős és vidám vagyok.
5. Nagyon szeretnék utazgatni nagy koromban. Főleg Londonba, Amerikába és Párizsba.
6. Szeretem a Disneyt. Ezen belül különösen Selena Gomezt, Demi Lovatot és Miley Cyrust. Meg a többit :D 
7. (+1. ezt le akarom írni: nagy állatszerető és állatvédő vagyok :) )

A fiúkról:

Zayn Malik a "kedvencem" a bandából, de a többi fiút is ugyanúgy szeretem. Teljesen megváltoztatták az életemet, sosem gondoltam volna, hogy egy fiúbandát ennyire tudnék valaha szeretni. Rengeteget fangirl-ezek itthon, amikor videókat vagy képeket nézek róluk, vagy ha hallom őket a rádióban, vagy látom őket a TVben, akkor az unokatesómmal (Vivien) együtt fangirlezek telefonon keresztül. Egyszerűen imádom őket, minden napos a törődésem velük, és én teljes mértékben az 1DFamily tagjának vallom magam.

Twitteren követek egy Selena Gomez rajongó lányt, (@ImWithTheScene) és ő One Direction rajongó is egyben. Rengeteget tweetelt a One Directionról, főleg Zaynről - mert neki is Zayn a kedvence - így egyszer megnyitottam az egyik képet, amit tweetelt, hogy megnézzem, ki is ez a Zayn akiről annyit beszél.

Ez 2011. szeptember 30.-án volt, amikor éppen Viviennél aludtam, és nála néztem meg a képet. Tudom, kicsit későn ismertem meg őket, de végül is sosem késő Directionernek lenni (szerintem) :) Ebben a pillanatban One Direction rajongóvá váltam. Rákerestem a számukra a YouTube-on, és akkor volt 5 napja fent a WMYB. Persze, először a kinézetük fogott meg, de utána annyit tanultam tőlük, és annyira megismertem őket, hogy már mindent szeretek bennük. :) És persze a zenéjüket is beleértve :)

Na és akkor most itt a 24. fejezet! Úgy érzem, hogy túl gyorsan hozom mostanában a fejezeteket, de egyszerűen nem bírom kivárni, amíg leírom :') Most is várom a kommenteket és a szavazatokat! Fontos! :) Ja, és - bocsánat hogy húzom az időt - de azt még meg szeretném említeni, hogy túlléptük a 7100-as látogatottságot! Annyira boldog vagyok! :) Köszönök minden pozitív visszajelzést, hihetetlenül jól esik! :) Na remélem ez a rész is tetszeni fog, kicsit hosszabb lett, de csak így fért bele... :) Jó olvasást! :)

A gép egyre emelkedett az ég felé. Én csak szorítottam Zayn kezét, és a kis könnycseppjeimet törölgettem az arcomról. Mikor elértük a megfelelő magasságot, értesítettek, hogy kikapcsolhatjuk a biztonsági öveket. 

Csodálatos volt repülni. Ahogy kinéztem az ablakon, kis jégkristályok tapadtak az ablakhoz, s a fátyolfelhőkön keresztül leláttam egészen a földig. Apró kis házakat láttam, mezőket, folyókat, és pirinyó állatokat, embereket szaladgálni. Hihetetlen. Milyen kicsik vagyunk ebben a világban. Több milliárd ember él ezen a Földön, és mind ilyen kicsi és jelentéktelen a hatalmas világegyetemhez képest.

Ez a látvány elgondolkodtatott. Furcsa volt közelebbről látni a kék eget, és fentről látni a habos felhőket. A nap ragyogóan sütött itt, ilyen magasan, és most már én is megtapasztaltam, hogy a felhők fölött tényleg mindig süt a nap.

Mikor feleszméltem a gondolkodásomból, ránéztem Zaynre, aki elszundított. Jellemző... De nem baj, én már megnyugodtam, és élvezni akartam a repülést. Most már nem akartam, hogy szomorú legyek. Örülni akartam, hogy milyen kaland vár rám. És annak is, hogy az életem milyen csodálatosan alakul.

A gép néha megrázkódott, de a stewardeszek azzal nyugtatták az utasokat, hogy csak egy légörvénybe kerültünk, amiből másodpercek alatt kiérünk, és ez nem veszélyes a repülésre.

Egy óra múlva megpillantottam alattunk a Doveri szorost. Hihetetlen volt látni magam alatt azt, amit pár hete tanultam földrajz órán a suliban. 

Ebből azt következtettem le, hogy hamarosan megérkezünk London fölé. Egyre izgatottabb lettem, alig vártam, hogy megpillantsam álmaim városát.

Egy félóra múlva szóltak, hogy mindjárt leszállunk, így ismét kapcsoljuk be a biztonsági öveket. Ez megnyugtatott, mert legalább megúsztuk lezuhanás nélkül...

Zayn még mindig aludt a vállamon, így gyengéden megsimogattam az arcát.

- Mindjárt leszállunk, Édes. - suttogtam a fülébe huncutan. Lassan kinyitotta a szemét, majd mosolyogva rám nézett.

- Sajnálom hogy elaludtam... - mondta kicsit álmosan.

- Semmi baj - kuncogtam, majd bekapcsoltuk az öveket.

A gép ereszkedni kezdett, nekem pedig rettentően elkezdett fájni a fülem.

- Te jó ég, ez borzalmas! - mondtam Zaynnek, akinek a kezét szorítottam az egyik kezemmel, a másikkal pedig a fülemet fogtam.

- Tudom, de majd hozzászoksz. Ilyenkor nyelj nagyokat, vagy rágózz. Tessék. - odanyújtotta nekem a csomag rágóját, én pedig gyorsan bevettem egyet a számba. Ahogy nagyokat nyeltem, a fülem pattogott és kidugult, de még mindig fájt a légnyomástól. De egy pillanat után már nem érdekelt, mert a felhők alá értünk, s megpillantottam Londont. A szívem vidám vágtába kezdett, én pedig érdeklődve figyeltem, ahogy egyre közelebb leszünk a földhöz. Teljesen megfeledkeztem a fülfájásomról, és ámulattal bámultam a London Eyet, a Big Bent, és a Temzét. Eszméletlen ez az egész!

Lassan földet értünk, majd kiszálltunk a repülőből. Hatalmas repülőtéren találtam magam. A Liszt Ferenc repülőtér ehhez képest semmi! Szinte tátott szájjal követtem Zaynt, aki már rutinosan ment végig a terminálon.

- Ez eszméletlen! - mondtam.

- Még a negyedét se láttad. - mosolygott izgatottan rám.

- És innen hogyan és merre? - kérdeztem.

- Állítólag Louis kijön értünk kocsival. Ő majd hazavisz a közös házunkba, ami innen egy félórányira van.

- Umm... állítólag? - húztam fel az egyik szemöldököm.

- Nyugi, ki fog jönni. - nevetett felszabadultan.

Tovább sétáltunk a csomagokhoz, majd amikor megtaláltuk a sajátjainkat, kimentünk velük a várakozóba. Furcsa volt, hogy körülöttem mindenki angolul beszélt - nem mintha már nem szoktam volna hozzá -, és olyan mások voltak az emberek. Akikre ránéztem, az rám mosolygott, minden és mindenki kultúrált, és sehol egy darab szemét sem. Olyan jó hangulata van Londonnak, hogy belebizsergett a testem is. Már most imádom ezt a helyet! Egy teljesen más világba csöppentem.

Viszont egy ismerős arcot sem pillantottunk meg. Leültünk az egyik padra, és most örültem, hogy nem tudja senki, hogy Zayn visszament Magyarországra, különben most rengeteg rajongó várt volna rá. Nem is tudom, hogyan tudták titokban tartani. De ez így jobb, én nagyon félek ettől a hírnéves dologtól... Most senki nem ismerte fel, hála az égnek. 

Kb. 5 perc várakozás után megpillantottuk a vigyorgó Louist, aki felénk igyekezett.

- Na végre, késtél! - mondta neki vigyorogva Zayn, majd lepacsiztak.

- Ne haragudjatok, de dugóba keveredtem... És te jó ég, szia Sara! - kapott fel, és szorosan megölelt. - De jó újra látni téged!

- Louis! Gondolhatod, hogy én mennyire örülök! - mondtam vidáman - Úgy hiányoztál, te!

- Te is nekem! De mesélj, milyen volt az első repülésed? - kérdezte izgatottan, miközben elindultunk az autó felé.

- Hát először félelmetes, aztán amikor kezdtem hozzászokni, Zayn bealudt, így én csak nézelődtem ki az ablakon. - kuncogtam.

- Zayn, hát ilyen nincs! A barátnőd mellett is bealszol? Aki ráadásul most utazott először repülőn? - kérdezte Lou felháborodást színlelve.

- Már bocsánatot kértem! - nézett rám morcosan.

- De egyébkén fantasztikus volt! Csak leszállásnál borzasztóan fájt a fülem... - panaszkodtam.

- Ja igen, először nekünk is fájt... De ha sokat utazol, hozzászoksz. - kacsintott rám Louis.

Eközben kiértünk a parkolóba, ők pedig egy fekete Mercedeszhez vezettek engem. Louis és Zayn bepakolta a csomagokat a kocsi hátuljába, én meg addig beszálltam a hátsó ülésre. Louis beült a vezető ülésre, Zayn pedig mellé.

Elindultunk. Ők arról beszélgettek, hogy milyen volt Magyarországon, és hogy hogyan találkoztunk először. Hogy hogyan mondtam neki igent a költözésre, és hogy hogyan búcsúztunk el a többiektől. Én eközben csodálattal bámultam ki az ablakon. Az első piros busznál amit megpillantottam, akaratlanul is felkiáltottam hogy "I LOVE BIG RED BUS", mire ők mindketten kinevettek. Jól megnéztem minden házat, boltot, embert, amit csak láttam. Megpillantottam egy Nando's-t is, és alig vártam, hogy itt ehessek. A Buckingham-palotát, és a piros ruhás őröket is láthattam. Sok karácsonyi vásár már megnyílt,bár még csak lassan járunk november vége felé.
Louis borzalmasan vezetett. Csak úgy száguldozott, s gondolom ez a fél órás út normális tempóval egy óra...

 Fantasztikus volt mind ezt élőben látni. El se hittem, hogy itt vagyok, és itt lakhatok!

Ezután kiértünk egy csendesebb helyre, ahol gazdag, kertes házak voltak. 

- Mindjárt ott vagyunk. - fordult hátra Zayn - Milyen volt az utazás?

- Fantasztikus. - mosolyogtam rá.

Az autó megállt. Az ablakon egy hatalmas krémszínű házat pillantottam meg. A kerítés végig tujafákkal és bokrokkal volt övezve. Ahogy kiszálltunk, a fiúk kivették a csomagokat, majd Zayn beírta a kódot a kaputelefonba, s a kapu zúgott egyet, majd kinyílt. Ahogy beléptem az udvarba, egy kövekkel kirakott járdán mentem végig. A járda mellett néhány kertitörpe volt elhelyezve, a fű csodásan zöldellt. Egy elég magas lépcsőn mentünk fel, mire elértünk az ajtóhoz. 

Bent az előszoba fogadott minket először. Balra egy hatalmas tükör, szembe egy hosszú lépcső, jobbra pedig ruhaakasztók és szekrények. Előrébb mentem, s az előszobából balra nyílt egy hatalmas nappali. A fehér és sötétbarna bútorok nagyon elegánsan mutattak együtt. Egy plazma TV volt a falon, s vastag fehér pamutszőnyeg a padlón, a szoba közepén egy üvegasztal. Jobbra a konyha volt, ami kisebb volt, mint a nappali. Szürke márványpult, s szürke hűtő és sütő volt a berendezés. Füstös színű csempével volt kirakva a padló, digitális gépekkel volt tele, és egy ízléses lámpa lógott a tetején. Nem nagyon volt elhasználódva ez a hely, gondolom nem használják nagyon sokat...

Besétáltam a konyhába, s csak most vettem észre, hogy onnan nyílik balra az ebédlő. Fából készült ebédlőasztalon egy gyümölcstál, s fölötte egy gyönyörű csillár lógott. Az egész földszint hatalmas volt.

- Na, hogy tetszik? - karolta át a derekam Zayn.

- Ez... ez igazán szép. Nem ilyennek képzeltem. - mondtam.

- Gondolom egy rendetlen és koszos kuckót képzeltél magad elé, igaz? - nevetett.

- Valami hasonlót. - nevettem én is. 
- Mondjuk most szép rendet csináltak a fiúk meg Kelsey. De várj egy-két napot, és meglátod, hogy alapból hogy is fest ez a ház... - kuncogott.
- Kíváncsian várom. - nevettem - És amúgy ki az a Kelsey?
- Ő a bejárónőnk. Ő szokott takarítani, meg ha szépen megkérjük, akkor főzni. - mondta, s elmosolyodott, mintha valami régi vicces emlék jutott volna az eszébe. - Gyere, megmutatom a ház többi részét is. 

Kivezetett a konyhából át a nappaliba. A nappali jobb oldalán egy nagy terasz nyílt, ahol egy asztal és székek voltak. Kivezetett a teraszra, s innen beláttam a hatalmas udvart. A közepén egy szökőkút volt, fákkal és bokrokkal körülvéve, volt egy kosárlabda pálya az udvar jobbra lévő részén, s balra egy nagy medence. A medence mögött egy bográcshely, s mellette hintaágy. Elég parkos volt az egész, és így hangzásra talán kicsit nőies, de mégis volt benne valami fiús. 

Innen visszamentünk a házba. A lépcső mellett volt egy ajtó, ott volt a fürdőszoba. Ez nagyon egzotikusan volt berendezve. Sötétkék csempe borította a szoba felületét, s a falon néhol kisebb hangulatlámpák világítottak. Volt benne egy zuhanyzó, egy wc, és egy csap. 

Ezután felmentünk a lépcsőn. A hosszú lépcsőfokok után egy kisebb tér volt látható, szemben egy üvegfal, ahonnan szintén egy terasz nyílt. A tér közepén egy üvegasztal, s mögötte, az üvegfal előtt kényelmesnek tűnő fotelok. A tér szélén egy pár kondigép, szimulátoros játékok és csocsóasztal. Ebből a kis térből nyíltak a szobák. 6 darab ajtót láttam, s ahogy megfordultam, mögöttünk is volt egy nyitott ajtó, s így láttam, hogy az is egy fürdőszoba. Ez hasonló volt a lentihez, csak annyi volt a különbség, hogy itt volt egy nagy kád is, s a csempék fehérek voltak. Zayn körbevezetett a szobákon, mondta hogy melyik kié, s rájöttem, hogy a hatodik szoba egy vendégszoba. Ezután elérkeztünk az övéhez, ami bal oldalt a legszélén volt. 

Benyitottam. Szemben egy nagy franciaágyat láttam. Balra szekrények és egy asztal, jobbra üvegfal, ahonnan a kis térből nyíló terasz nyúlványa található. A fal sötétkék volt, s hozzá fekete bútorok voltak berendezve, a padlón fehér szőnyeg, a falon egy TV, az asztalon egy laptop. Nagyon tetszett a szobája, főleg a kis kanapé, és a hozzá tartozó fotelok. Hihetetlen nagy házuk van.

Kivezetett a teraszra, s innen el lehetett látni messze. Rengeteg házat, s balra messze egy kisebb hegyet lehetett látni, jobbra pedig a várost, alattunk az udvart. Az idő elég hideg volt. Messziről egy kicsit lehetett hallani a város zaját.

- Na, hogy tetszik az új lakása, hölgyem? - kérdezte túlságosan is udvariasan.

- Fantasztikus. Imádom. - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam. Most csókoltam meg először itt Londonban. Boldog, és izgatott táncot jártak a nyelveink, majd egyre hevesebbet. Kezeimet a nyakán pihentettem, majd egyre közelebb húztam magamhoz. Ő a hátamat simogatta, majd keze egyre lejjebb vándorolt.

- Khm-khm. - hallottuk ahogy valaki megköszörüli a torkát. Csalódottan elváltunk egymástól, majd az ajtóban megpillantottuk a 3 fiút, akivel még nem találkoztunk. A szívem elkezdett erőteljesen dobogni, s mérhetetlenül boldog lettem.

- Sziasztooook! - kiáltottam meglepetten, majd a nyakukba ugrottam. - De hiányoztatok!

- Szia Sara! Te is nagyon hiányoztál! De jó hogy itt vagy, el sem hiszem! - mondta Liam.

- Alig vártuk már hogy megérkezzetek! - mondta Niall pörgősen.

- Szia Sara. Örülök hogy itt vagy végre. - mosolygott rám Harry, és ezt a köszöntést elég hivatalosnak tartottam.

- Hát még én mennyire örülök! - nevettem.

Lepacsiztak Zaynnel, majd faggatózni kezdtek.

- Nem vagytok éhesek? Na gyertek meséljetek az útról, meg Magyarországról! Mindent meséljetek el! - kérleltek. Én készségesen mentem utánuk, s hihetetlenül izgatott voltam, hogy itt lehetek végre a jelenleg 5 legfontosabb személlyel az életemben.

23. fejezet - Zayn szemszöge 3.

Hali! :) Nagyon örülök, mert összegyűlt a 40 rendszeres olvasó, így itt az ígért Zayn szemszöges rész! Szerintem ez elég unalmas lett, mert a nagy részét már tudjátok, de megígértem, így remélem azért valamennyire tetszeni fog nektek!:) Arra kérlek titeket, hogy mindenképpen jelezzétek a véleményeteket a történetről! Várom a kommenteket és a szavazatokat a fejezet végén! Fontos lenne tudnom, hogy mit gondoltok a történetről! :)Előre is köszönöm! :)  Az eddig kapott visszajelzéseket is nagyon szépen köszönöm, elkönyveltem, és nagyon jól esett! :) Köszönök mindent! 
A következő Zayn szemszöges rész 46 rendszeres olvasó után várható! :) 
Jó olvasást :) xxx

Mikor megkérdeztem tőle, hogy nem-e akar kiköltözni hozzám Londonba, az arca lefagyott. Csak nézett maga elé, és gondolom pörgött az agya, és fel kellett fognia a kérdésem. Nem voltam benne biztos, hogy jól tettem-e hogy megkérdeztem, hiszen ő még nagyon fiatal. És ő nem sztár, hogy csak úgy utazgathasson, ráadásul egy "normális életű" lánynak nem olyan könnyű ilyen döntést hoznia. Féltem a válaszától, mert nem tudtam, hogy megbízik-e bennem annyira, vagy hogy szeret-e egyáltalán annyira, hogy egyedül kiutazzon hozzánk Londonba és ott éljen ameddig kedve tartja. De én komolyan gondoltam. Hiszen szeretem, és más lehetőség nincs. 

- Igen - válaszolt. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy mit is hallottam, és hogy az "igen" szónak mi is a jelentése. Aztán pár pillanat után felfogtam, hogy eljön velem Londonba, és ott fog élni. Velem. Hirtelen iszonyú mennyiségű boldogsághormon támadott le, én pedig felkaptam őt az ágyról, és úgy csókoltam, ahogy csak tudtam. Nem hiszem el! Annyira jól esik, hogy igent mondott! Persze, eszembe jutnak a hátrányok is. Mi van ha nehéz lesz, mi van ha ez rossz ötlet? Hogyha összeköltözünk, és minden elromlik? De meg kell próbálnom, mert inkább ez, mint hogy visszamenjek Londonba és azon gondolkozzak, hogy mi lehet itt vele.
Attól is féltem, hogy nem kéne kitennem ilyen változásnak. Hiszen előbb-utóbb a média úgyis kiderítené, hogy együtt vagyunk, ő pedig ezt annyira nem akarja. Igazából fél a hírnévtől. De megértem. Nem könnyű ez az élet, és nem akarom, hogy neki is felforgassák a "normális életét". Mivan, ha kiderül, a média kikészíti, és elhagy? Ettől mégjobban félek. Vagy attól, hogy mi rengeteget utazunk. Ő pedig nem mindig jöhet majd velem, és ha ezt nem fogjuk bírni, akkor... Ajj, de nehéz az életem... De nem így kell gondolkodni! Bírni fogjuk, hiszen olyan erős a kapcsolatunk! És az életem tökéletes! Bírni fogjuk... Remélem...
De akkor is hihetetlenül boldog vagyok! Alig várom, hogy körbevezessem Londonban, és megismerje a családomat!

A válasza után felhívtam a fiúkat, hogy Sara hozzánk költözik. Louis és Liam belekiáltottak a telefonba, a többiek pedig nagyon örültek, és alig várták az egészet. Jól esett, hogy nem úgy gondolják, hogy zavarni fogja őket. Mert igen, ettől is féltem. Hogy a fiúk azt mondják majd, hogy nem jó ötlet, mert elveszi a munkától az eszem, és hogy ott a közös házban csak a nyakunkon lenne. Végül is, nem is tudom, hogy mért feltételeztem ilyet a 4 tesómról.
Ezután felhívtam a családomat, akik alig várták már, hogy megismerhessék Sarat. Főleg anya. Kicsit hosszabb ideig beszélgettem vele, és azt mondta, hogy jól tettem, hogy visszajöttem érte. És én se bántam meg. Semmiképpen se.

Viszont tudtam, hogy Saranak ez milyen nehéz lesz. Hiszen mesélt a szüleiről, és hát... nem nagyon reménykedtem egy "Persze kicsim, menj csak" válaszban. Kicsit bántott is, hogy miattam kell "megszöknie", de azt mondta, hogy ez az ő döntése, így semmi lelkiismeret furdalásom se legyen.

A következő napokban pakoltunk. Sara elmondta a szüleinek az utazást, akik nagyon kibuktak rá. Nagyon sajnáltam szegényt, látszott rajta, hogy mennyire bántja ez az egész. Bárcsak ne lennénk ilyen messze egymástól... Sose gondoltam volna, hogy ilyet fogok kérni egy lánytól. Egy külföldi lánytól, aki megváltoztatja az életem. Akibe úgy belezúgok, mint még senkibe soha. Igazából én se értem magam. Nem értem ezt az érzést, sőt, a lépéseimet sem. Egyszerűen az érzelmeim átvették az irányítást, és az agyam szinte semmibe se szól bele. Most jöttem csak rá, hogy még talán én se vagyok kész erre az összeköltözésdire. Érzelmileg mindenképpen kész vagyok, de tudom, hogy az első pár hét kínos lesz. Nekem is, és neki is.
Annyira megváltozott az életem. Az élet egy vicces dolog. Amikor azt hittem, hogy minden rendben van, jött valami, illetve valaki, aki mindent a feje tetejére állított.* Persze jó értelemben. Mellette egy normális srácnak érzem magam, és valahogy egyáltalán nem félek attól, hogy kihasznál. Nem merem elkiabálni a dolgokat, de most jelenleg - biztos a rózsaszín köd miatt - tisztára úgy érzem, mintha egymásnak teremtettek volna. Persze nem akarom megkérni a kezét, te jó ég, de olyan erősen ragaszkodom hozzá, hogy alig várom már, hogy együtt élhessünk. Fura. Mintha egy hónap alatt több évet öregedtem volna érzelmileg.

A héten titokban elmentem egy tetoválószalonba. Magyarországról is akartam egy tetkót, így felkerestem egy profit, és a nyakam aljába tetováltattam egy tollat.

Még nem szóltam Saranak, nem tudom mért, jobban láttam, ha Londonban veszi észre. Ez a tetoválás mindig fog emlékeztetni Magyarországra. A klipforgatásra, a nevetésekre a forgatás alatt, és persze rá. Meg persze Vivienre, és mindenre, ami itt Magyarországon történt velem.

Mikor eljött az utazás napja, Sara nagyon izgult. Még nem ült repülőn, de amikor én legelőször ültem repülőre, akkor sem izgultam ennyire. Jó, mondjuk mondta nekem, hogy ő nagyon izgulós típus, de ennyire nem vészes azért...
Amikor el kellett köszönnie a családjától, mind a ketten jobban láttuk, hogyha nem ilyen helyzetben ismernek meg a szülei. Nem sokára úgyis visszajövünk. Én inkább elsétáltam az utca sarkáig, és ott vártam, amíg visszajön.
Sírva szaladt felém, én pedig nem tudtam, hogy mit mondjak. Egy "sajnálom"-ot láttam most a legjobban ebben a helyzetben, meg egy biztató ölelést. Tudom milyen rossz lehet most neki... Nagyon sokszor átéltem már ezt a helyzetet...

Ezután elköszöntünk Vivientől is, majd a reptér felé vettük az utat. Kezdtem én is izgulni, de nem az utazás miatt, hanem azért, mert Sara végre velem lehet. Innentől egymásra vagyunk utalva, és ez jó érzéssel töltött el. 
Beszálltunk a gépbe, és éreztem, ahogy Sara szíve majd' kiugrik a helyéről. Próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon jött össze. Így hát amikor a gép a kifutópályára ment, megfogtam a kezét, és felszállás közben szorítottam. Egy könnycseppet láttam a szemében ahogy a gép elemelkedett a földről, aztán mind a kettőnket az izgalom és az öröm érzete töltötte el.


* "Life is a funny thing. The minute you think you've got everything figured out, something comes along and turn it all upside down." - Zayn Malik


Ha tetszett a fejezet, légyszi jelezd! Kommentelj, vagy szavazz! Köszi! :)

22. fejezet - Búcsúzás

Sziasztok!:) Örömmel hozom most az új fejezetet, hiszen túl léptük a 6500-as látogatottságot! Hihetetlen, köszönöm szépen!:)) A statisztika szerint Szerbiából,Oroszországból, Szlovákiából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból és Németországból is látogatják az oldalamat! Hihetetlen!:) Remélem ez a rész is tetszeni fog, jó olvasást! :) 

Az éjszaka nem aludtam valami sokat. Rettentően izgultam az utazás miatt, sosem ültem még repülőn és őszintén szólva féltem. Bár az nyugtatott, hogy ott lesz velem Zayn, de ő sem tudná megállítani, ha esetleg a repülő zuhanásba kezdene... Na jó, ilyenekre nem szabad gondolni!
Miután elaludtam, éjféltájt felkeltem, amikor már Zayn mellett feküdtem az ágyban. Ő mélyen aludt, nyilván neki meg se kottyan egy kis repülőút.... Ezután szinte félóránként keltem fel, és félóránként aludtam el. Nem ez volt a legkellemesebb éjszakám.

Reggel mikor felkeltem, nagyon közeli szuszogást hallottam. A szívem egyből gyors vágtába kezdett, s a levegőt szaporán vettem. Ahogy testünk összeért, a testemen a már megszokott bizsergés futott végig. Lassan kinyitottam a szemem, s megláttam magam előtt egy csupasz mellkast. Lassan felnéztem rá, s láttam, hogy neki is nyitva van a szeme.
- Jó reggelt! - suttogta, és megpuszilta a homlokom.
- Jó reggelt. Mi óta vagy fent? - húztam fel a szemöldököm.
- Egy negyed órája kb. - mosolygott rám - De téged több óráig is el tudnálak nézni ahogy alszol.
Elpirultam, majd adtam neki egy szájrapuszit. Csak ezután esett le, hogy milyen nap is van ma.
- Basszus! Ma utazunk! - mondtam kicsit hangosabban és kicsit kétségbeestem. - Hány óra?
- Negyed nyolc, nyugi, még van egy csomó időnk. Ne izgulj. - simogatta meg a hátam.
- Már hogyne izgulnék? Főleg attól félek, hogy hogy fogok elköszönni a családomtól. Szerintem nem fognak kikísérni a repülőtérre. És jobb is, ha nem ebben a helyzetben mutatlak be nekik. - mondtam és kipattantam az ágyból. Már össze volt csomagolva, az aznapi ruhám kitéve a fotelra, tulajdonképpen semmi ok a sietésre, minden el van készítve. Ez nyugtatott. A gép délben indul, a repülőtér innen pedig egy óra hossza.
Megreggeliztünk, felöltöztünk, majd elhagytuk a motelt és haza indultunk. Be kell ugornom néhány csomagomért, és persze elköszönni anyuéktól. Féltem, nagyon féltem. A tekintetüktől, a fájdalomtól a szemeikben, és attól a tudattól, hogy itt hagyok mindent, ami fontos nekem. Még mindig nem tudom felfogni. Képtelen vagyok rá, hogy tudassam magammal, hogy önálló életet fogok kezdeni. Londonban. Messze innen. Messze a barátaimtól, a családomtól, mindenemtől. Megéri? Azt hiszem meg. Egyszer fel kell nőni. És valószínűleg nekem most jött el az ideje.

Mikor hazaértünk, a torkomban hirtelen hatalmas gombóc nőtt. Zayn kint vár, szerinte is jobb, ha nem most találkoznak.
Mikor bementem a kapun, lassan lépkedtem, körülnéztem és a szemeim megteltek könnyekkel. Közben a kutyám, Buci odaszaladt hozzám, én pedig letérdeltem hozzá, és magamhoz öleltem. De őt majd később. 
Továbbmentem, jól megnéztem a virágokat, amiket anyuval a kiskertbe ültettünk, a padot, amit a bátyámmal festettünk le, a ház falának döntve a görkorit, amivel mindig koriztunk a nővéremmel, és a hintaágyat, amiben apuval olyan sokszor beszélgettünk. Kicsordult egy könnycsepp, és a gombóc csak nőtt és nőtt. Ráérősen lépkedve odaértem az ajtóhoz, és bementem. Éppen reggeliztek. Mikor beértem, szinte megfagyott a levegő, mindenki rám nézett és abbahagyta amit csinált.
- Sziasztok. - mondtam fojtott hangon. A csomagjaim már az ajtóba voltak készítve, így rájuk néztem, majd vissza a családomra, akik szomorú, mégis dühös tekintettel néztek rám.
- Mennem kell... - suttogtam, de akkora volt a csönd, hogy tudtam, hogy hallják.
- Biztos vagy te ebben? - kérdezte a bátyám kicsit közömbösen, de talán rajta láttam a legjobban, hogy nem haragszik.
- Teljesen. - mondtam magabiztosan, de belül nem így voltam vele...
A szüleim rezzenéstelenek voltak, szinte rám se néztek. Ez annyira fájt, borzasztó érzés volt. A gombóc a torkomban majdnem megfojt, és mostmár a szívem is fáj.
- Nézzétek, én nem akarok így elmenni! Tudom, hogy nem engedtetek el, de nem tehetek mást. Tudjátok, hogy nekem milyen nehéz ez? Ez hatalmas felelősség ahogy ti mondanátok, és ezt én érzem a legjobban. De mindenki felnő egyszer, és nekem most jött el az ideje. Akár korán, akár nem, én így döntöttem. És ti a családom vagytok, kérlek, ne nehezítsétek meg mégjobban. Boldog leszek, majd keresek egy iskolát, vagy magántanárt, tanulni fogok, és dolgozni is fogok ezután! Én ezt akarom, ez volt mindig is az álmom, és persze, majd sokszor visszajövök, és ti is eljöhettek hozzám! Kérlek, sokkal könnyebb és jobb lenne, ha támogatnátok! - mondtam, és a gombóc akkorára nőtt, hogy kirobbantotta a könnyeimet. Ők csak néztek rám, és láttam, hogy nekik is könnyes a szemük.
- Kislányom! - mondta anya, és odajött hozzám, és megölelt.
- Sajnálom anyu! - mondtam visszafojtott hangon, és a könnyeim egyre gyorsabban potyogtak ki. Ezután odajöttek a többiek is, és megöleltek. Jó érzés volt végre, túl lenni a hazugságokon, a titkolózásokon, és mégis érezni, hogy talán megbocsátottak és szeretnek.
- Még mindig ellenezzük ezt az egészet! Főleg egy fiúval...! De látjuk, hogy nem adtad fel, és mi neveltünk erre téged. Hogy ne add fel, ha  szeretnél valamit. Kicsim, én csak annyit kérek tőled, hogy ne csinálj semmi hülyeséget odakinn, rendben? És nagyon vigyázz magadra, emlékezz a dolgokra amiket mondtunk, tanítottunk neked. Gyere el sokszor, majd minden nap beszélünk, és sose felejtsd el, hogy ki vagy! Megértetted? - mondta apám enyhülten, könnyes szemekkel, majd megölelt.
- Igen apu! Köszönöm. - mondtam, majd elköszöntem a tesóimtól.
- Vigyázz magadra kérlek! - mondta a bátyám, és megölelt.
- Kösz tesó! Mindent! - mosolyogtam rá.
- Nagyon vigyázz magadra! Főleg egy fiúval... - súgta oda nekem a nővérem, miközben megölelt.
- Úgy lesz. - mondtam, majd magamra erőltettem egy mosolyt, de tudtam, hogy most mennem kell.
- Szeretlek titeket! Nagyon! Nemsokára visszajövök! - mondtam sírva, majd felvettem azt a néhány csomagot, amit itt hagytam.
- Szeretünk kicsim! Nagyon vigyázz magadra! - mondták, és ők is sírtak.
Elindultam kifelé. Ismét közbenéztem, és már sírtam, de a gombóc ismét megjelent a torkomban.
Megölelgettem a kutyámat, elköszöntem tőle, majd a kapuban visszanéztem, integettem, és sírva elindultam, hogy minél hamarabb túl legyek ezen. Még hallottam egy "Vigyázz magadra"-t, majd eltűntem. 
Zayn nem állt a kapuban, de az utca végén megláttam. Sírva szaladtam oda hozzá, ő pedig magához ölelt. 
- Sajnálom. - suttogta, majd eltávolodtam tőle, letöröltem a könnyimet és mondtam neki, hogy induljunk, hiszen még vár rám a másik legnehezebb dolog az indulás előtt.

***

Bekopogtam az ajtón, majd pár másodperccel később megláttam Vivien vidám, mosolygós arcát. De fog hiányozni...
- Sára! - ugrott a nyakamba - Már mész is?
- Sajnos igen... - mondtam, majd a könnyeim megint elkezdtek csordogálni. Ajj, kezd elegem lenni, csak legyünk már túl ezen az egészen, a szemem már lassan kiszárad!
- De fogsz hiányozni! Ugye visszajössz majd? - kérdezte.
- Hát persze! Nem is sokára! - mosolyogtam rá nem túl őszintén, de ő is visszamosolygott. Ezután elköszöntem a családjától, s apukájától jelentősebb búcsút vettem. Megköszöntem neki mindent, hiszen nélküle most nem biztos, hogy most Londonba készülnék. Vivien ez alatt Zaynen csüngött, és kirobbant a boldogságtól, hogy újra látja, de amikor mondtam, hogy mennünk kell, neki is könnyfátyol borította a szemét.
- Nagyon fogsz hiányozni! - mondta - Niallt és a többieket puszilom!
- Átadjuk. - mondtam - Te is nagyon fogsz hiányozni! De majd minden nap beszélünk, és beszámolok mindenről! És majd te is kijöhetsz meglátogatni! - mondtam, és ez egy kis fényt gyújtott a szemében. 
- Mindig te leszel a legeslegjobb barátnőm! - mosolyogtam rá, és most őszintén.
- Te is nekem! Vigyázz magadra! - megöleltem, majd roppant szomorúan kisétáltam az épületből.

- A francba de nehéz volt ez az egész! - mondtam Zaynnek, aki megszorongatta a kezem. 
Mikor a reptérre értünk, nem kellett sokat várnunk, már be is szállhattunk a gépbe. Én nagyon izgultam, és ezt Zayn is látta. Próbált nyugtatgatni, és arról beszélt, hogy mennyire jó lesz Londonban. Én persze, csak a hátrányokon gondolkodtam, és már azon járt az eszem, hogy hogyan fogom kezelni a rosszabb helyzeteket. És persze gondolatban egy hatalmas sétát tettem a múltban itt Magyarországon, s a gombócom újra növögetni kezdett. Ezután a hangszóróból értesítettek minket, hogy mindjárt felszállunk, így kapcsoljuk be a biztonsági öveket.
A gép lassan elindult a kifutópályára. Itt megállt, majd hatalmas sebességgel elindult. Hát szia Magyarország! Szeretlek! Nemsokára újra találkozunk! 
A gép elemelkedett a földről, s a magas ég felé tartott. Itt jövök, London! Kész vagyok, hogy felnőjjek, és arra, hogy teljesen új életet kezdjek.

21. fejezet - Egy nehéz hét

Sziasztok! :) Köszönöm a kommenteket és a szavazásokat, és nagyon jól esik látni hogy egyre többen vagyunk :) Remélem ez a rész is tetszeni fog!:) xx

Annyi minden kavargott a fejemben. Szeretem Budapestet. És most, hogy valószínűleg itt hagyom, még inkább szeretem. Nem tudom, hogy tényleg kész vagyok-e kiköltözni külföldre egy fiúval 16 évesen. Itt vannak a szüleim, a testvéreim, a barátaim, az iskolám, mindenem. 
És ráadásul ha kiköltözök, és együtt fogok élni Zaynnel, akkor lehet, hogy minden elromlik. Az együtt élés során derülnek ki leginkább az idegesítő tulajdonságok a másikról. Sőt... meglát smink nélkül... Oké, ez nem akkora dolog, de mivan ha úgy már nem fogok neki kelleni? Elég piti dolog, de akkor is... Félek emiatt... Nem akarom, hogy tönkre menjen a kapcsolatunk. De hát nincs más választásom, hiszen ha itt maradok, akkor nagyobb valószínűséggel megy tönkre a kapcsolatunk... És én szeretem őt. Nem tudom mért és hogy szerettem meg ilyen gyorsan, de szeretem. És már úgy érzem, hogy nem tudnék nélküle élni.

Miután eltávolodtunk egymástól, mind a kettőnk könnyes szemeinek a tekintete találkozott. 
- Köszönöm. - suttogta meghatottan. - Szeretlek. Mindennél jobban.
Nem válaszoltam. Lehajtottam a fejem, és pityeregtem. Hogy fogom ezt megoldani?
- Zayn.. Mikor mennénk? - kérdeztem.
- Hát... minél hamarabb. Ha lehet, akkor egy, ha szükséges akkor két hét múlva...
- Micsoda? - Ennyi időt kapok? Két hét?? Most komolyan? Annyi idő semmire se elég!
- Sajnálom, de nekem muszáj visszamennem minél hamarabb, mert dolgoznom kell. Így is azt beszéltem meg Kennyvel, hogy csak egy hetet maradok. De tudom, hogy még nem ültél repülőn, és nem szeretném, ha egyedül ülnél rajta először. - mosolyodott el halványan.
- Igen... én sem szeretném. De két hét? - húztam el a számat.
- Sajnálom. - nézett rám bocsánatkérően - Jó ég, el se hiszem hogy velem jössz! Meglátod, annyira jó lesz! Szeretlek! - vigyorgott és felkapott az ölébe.
- Hát én se hiszem el! Én is szeretlek! - mondtam, de nekem csak azon járt az agyam, hogy hogyan is kellene megoldani ezt az utazást...

***

- Anya! Apa! Beszélnünk kell... - mondtam nekik, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Eljött a pillanat. Úgysem engedik meg. Dehát legalább tudatom velük, hogy kb. egy vagy két hét múlva én már Angliában leszek. 

- Igen? - kérdezték és leültek velem szembe.

- Nos... azt már gondolom kitaláltátok, hogy van valakim... - mondtam, és elpirultam. Elkezdtem szédülni és izzadni. Mekkora lecseszést fogok én kapni... - Hát... Ő nem akárki... Zayn Malik.

- A One Directionos fiú? - kérdezte anya meglepetten, mert neki sokat meséltem Zaynről és a bandáról.

- Ki ez a Zam Milk? - kérdezte Apa fintorogva.

- Zayn Malik... - javítottam ki - Igen, ő. És... szeretem. Nagyon. Sőt... És ő is szeret engem. - Azt hiszem - tettem hozzá magamban - De mivel ő Angliában lakik, én meg itt, ezért... nem tudunk találkozni... És... Hát... Úgy döntöttünk, hogy mivel őt a munkája odaköti Angliába, ezért... ki költözök hozzá... - mondtam dadogva. A szívem majd' kiugrott a helyéről, nagyon, de nagyon féltem a választól.

Néztem őket, és nem tudtam semmit leolvasni az arcukról.

- Jajj Sára, ezt te sem gondoltad komolyan! - nevetett Anya. Ömm, ez nem vicces...

- Anya, nem viccnek szántam... Szeretem Zaynt. És komoly kapcsolatban vagyunk. Értsétek meg, nagyon szeretjük egymást és nem tudnánk egymás nélkül élni. Nincs más választásunk... Sajnálom... Tényleg sajnálom, és higgyétek el nekem, hogy nagyon nehéz volt így döntenem, de tényleg nincs más választásom. Sajnálom... - mondtam és a torkom elszorult. Rettegtem...

Az arcuk hirtelen elkomolyodott, és rettentő mérges tekintetük lett. Szinte ölni tudtak volna vele...

- Megőrültél? Kislányom, ez egy rohadt nagy hülyeség! - tört ki apám.

- Ezt te sem gondoltad komolyan? Mégis hogy képzelted ezt? 16 éves vagy! Angliába? Ugyan már! - nevetett szarkasztikusan anyám. Mért nem hisznek nekem? Mért olyan nehéz komolyan venni?

- Jó, akkor ne higgyetek nekem! De akármi is lesz, én jövő héten már Angliában leszek! Sőt, lehet hogy hamarabb! - kiabáltam, ők pedig megdermedve ültek velem szemben.

- Ne legyél már nevetséges, nem mész sehova, főleg egy fiúval nem! Hogy képzelted? Itthon maradsz! - üvöltött apám, mire nekem teljesen felment a pumpa.

- Nem! Önálló leszek, én döntök mostantól az életemről, és ti nem szólhattok bele! Kimegyek Angliába Zaynnel és boldog leszek! Nem tehettek ellene semmit. - jelentettem ki kicsit hangosabban az átlagnál, majd felviharoztam a szobámba. Felhívtam Zaynt akinek elmeséltem a történteket. Eléggé magára vette, meg aggódott is egy kicsit miattam, mert tudta, hogy milyen nehéz ezt az egészet megoldanom. Hiszen még csak 16 vagyok...

Ezután elkezdtem pakolni. Nem akartam két hétig várni, semmi kedvem a szüleimmel háborúzni, inkább legyünk túl az egészen.

***

Egy hét telt el.Holnap utazunk. Azóta kiiratkoztam a suliból, és elmondtam a tesóimnak is a dolgot... Mindenki ki van rám akadva. Az osztálytársaimnak azt mondtam, hogy egy rokonomhoz költözök ki Londonba személyes okokból...

A családom ki van rám bukva, a szüleim még mindig ellenzik, de látják, hogy nem tehetnek semmit. Zayn már megrendelte a jegyeket, és én nagyon izgatott vagyok az utazás miatt. Soha nem ültem még repülőn, és örülök, hogy az első utamat vele tehetem meg a levegőben.

- Borzasztó volt ez az egy hét... a családom utál... - mondtam Zaynnek, aki az ölébe húzott.

- Sajnálom hogy ezt el kellett viselned... És nem utálnak, csak ellenzik. És valamilyen szinten megértem őket... Tényleg elég fiatal vagy, nem is tudom, hogy mit gondolhatnak rólam... Teljesen megrontalak... - mondta, és kicsit elmosolyodott.

- Nem te rontottál meg... Én magamat... - mondtam.

- Ne legyél ilyen... És ők csak jót akarnak neked, ezt te is tudod. - mondta, és elkezdett a hajammal játszani.

- Igen. Tudom. És én se hiszem el még mindig, hogy egyedül - pontosabban veled - kimegyek Londonba, és ott fogok élni. - mondtam, és elképzeltem a holnapi napomat, ahogy megérkezek a kedvenc városomba. Ahogy leszállunk a gépről, ahogy újra találkozok a fiúkkal, ahogy sétálok az utcákon, ahogy velük élek együtt, és ahogy bemutat a családjának... Te jó ég! Ez eszembe se jutott!

- Zayn! És... mivan ha a családodnak nem leszek szimpi? - tört ki belőlem a gondolatom.

- Jajj ugyan már, kinek ne lennél szimpi? - mondta nevetve - Ne izgulj... minden tökéletes lesz. - mondta és adott egy szájrapuszit.

Ez jól esett. Melegséggel töltötte el a testem, és teljesen elfeledkeztem a holnapi nap izgalmáról.

Karjai közt, biztonságban és nyugalomban aludtam el.

20. fejezet - Döntés

Már vártam ezt a részt, remélem tetszeni fog nektek! :)))) Most derül ki, hogy mért van London az oldal fejlécén :))

- Sára! Figyelj már ide, hogy akarsz majd így leérettségizni? - kiáltott rám a matek tanárom. Ugyan már, hiszen még van három évem - gondoltam. Egyszerűen nem tudtam odafigyelni. Csak azon járt az eszem, hogy talán már odakint vár engem, hogy eljött értem és együtt töltjük ezt a napot. Annyira boldog vagyok.
- Biztos a sztárocskáival álmodozik. - mondta a legutálatosabb osztálytársam,Gréta. Amióta kiderült hogy szerepeltem a klipben, csak féltékenykedik és igaz, hogy eddig is utáltuk egymást, most még jobban lenézzük a másikat. Azt gondolja hogy én most fenn hordom a fejem emiatt. Egyszerűen felfordul a gyomrom tőle. - De az csak egy videoklip volt... Nehogy hiú álmaid legyenek Sára, ne hidd hogy csajilag egyik is rád nézne...
Megforgattam a szememet majd elfordultam tőle. Nem nagyon izgatott.

Csöngetés után úgy rohantam ki a suliból mint akit ágyúból lőttek ki. Azonban valaki az utamat állta...
- Sára, szia! - köszönt Tomi - na, ráérsz valamikor?
- Ömm... nem tudom... mostanában elég elfoglalt vagyok. - válaszoltam.
Közben kiértünk a buszmegállóba. Tettem egy kis kerülőt, hogy a buszmegálló mögé kerüljek, de Tomi követett. Nem nagyon izgatott, a szemeim csak az ő tekintetét kutatták. De nem találtam. Ezek szerint még nincs itt...? A kedvem hirtelen elszontyolodott lett és megijedtem. Mivan ha elfelejtett? Nem, az kizárt... De akkor is, mért nincs még itt?
- Nézd Sára, én tényleg szeretném ha tudnánk találkozni valamikor. - mondta, majd megfogta a két kezem és kicsit közelebb húzott magához. Mélyen a szemembe nézett, és tényleg gyönyörű szemei voltak, de közel sem éreztem azt, mint amikor Zayn szemeiben veszek el. Próbáltam hátrálni, de ő csak fogta a kezeimet, majd átkalandozott a derekamra, és ott támasztott. Meg akartam szólalni, de nem volt kedvem. Talán jobban járok ha csöndben maradok. Unottan néztem magam elé és azt vártam, mikor esik le neki, hogy nem érdekel. 
- Nézd Tomi, nem alkalmas... mostanában... - kezdtem és közben folyamatosan ficánkoltam hogy kiszabadítsam magam, mire egy erős kar hirtelen kiszakított Tomi öleléséből, és magához húzott. Rá se kellett néznem, a testem már érezte jelenlétét. Beleborzongtam.
Értetlenül néztem rá, hiszen ezzel könnyen felfedheti magát.
- Óóó, hát itt vagy? Végre. - mondtam neki, mire ő átkarolta a derekamat és a fejem búbját puszilgatta. Ismét az a napszemüveg és sapka volt rajta, mint tegnap. 
- Szia. - mondta kicsit mérgesen, de mégis vidáman, édes akcentussal, ami remélem Tominak nem tűnt fel. Nem tudtam honnan tudja ezt a szót, de gondolom ezt az alapszót megtanulták amíg itt voltak.
- Hát akkor mi megyünk is, sajnálom Tomi, de nem hiszem hogy mostanában tudnánk találkozni... - mondtam bocsánatkérően, majd Zayn még közelebb húzott és szúrós tekintettel nézett Tomira. Annyira közel voltunk már egymáshoz és annyira fura volt a helyzetünk, hogy kezdett kicsit kínos lenni, hiszen utcán vagyunk emberek közt, ezért finoman megböktem az oldalát, mire ő engedett ölelésén, de még mindig puszilgatott.
Tomi tekintete csalódott és meglepődött volt. A szemei kerekre voltak nyílva, és csak annyit mondott hogy "rendben", és el is ment. Zayn jól elüldözte... aminek végül is örültem.
- Elkéstél! - kuncogtam a fülébe.
- Ki ez a kis görcs? - kérdezte lenézően - És mért fogdossa a barátnőmet?!
Nevetve legyintettem, majd félrehúztam olyan helyre, ahol már nem láttak az emberek, s megcsókoltam. A csókja édes volt és vidám, de gyors, és számomra nem volt elég...
- Hiányoztál. - súgta rekedtes hangon a fülembe, ami olyan szexi volt, hogy azt hittem most rögtön nekiesek. A testem belebizsergett.
- Te is - súgtam vissza és elszégyelltem magam, mert éreztem, hogy az én hangom sose tudna kiváltani ilyen reakciót belőle... 
- Amúgy akartam mondani, hogy látom hordod a táskát. Örülök hogy tetszik. - mosolygott elégedetten és láttam rajta, hogy jól esik neki.
- Hát persze hogy hordom, mit gondoltál? Imádom! - mondtam, mire egy apró puszi volt a válasz a homlokomon. Hihetetlen, hogy még mindig elszédülök a puszta érintésétől.

Mikor beértünk a városba, mind a ketten elmosolyodtunk. Szokásosan sétáltunk a parton, hülyültünk és beszélgettünk. Emlékeztünk az első találkánkra itt, pont ezen a helyen. 
Beszélgetés közben még mindig meg tudott lepni az új dolgokkal, amiket elmondott magáról. Ismét egy fantasztikus napot töltöttünk együtt.

A hét többi része is így telt, sétáltunk, beszélgettünk, volt hogy én mentem át hozzá, volt hogy ő jött át, amikor nem volt otthon senki. És most az egyszer olyan gyorsan ment el a vele töltött időm... Nem akartam, hogy elmenjen. 
Az utolsó napon nála aludtam. Péntek volt, így azt mondtam hogy az egyik barátnőmnél alszok.
- Sara... - kezdett bele a mondandójába, miközben játszott a hajammal - beszélnünk kell.
Ez megijesztett.
- Igen? - kérdeztem kicsit remegő hangon.
- Nézd... Szeretlek. Túlságosan is. De ez így nem mehet tovább, nem utazgathatok ide havonta... - csak ne hagyjon el, csak ne hagyjon el, kérlek!!! Izzadni kezdtem, a szívem egyre jobban dobogott és féltem. Rettegtem.
- Tudom. De akkor mi legyen? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Sara. Én nem tudok nélküled élni, érted? Szükségem van rád... ezért... tudom, hogy nagyon, nagyon nehéz ez, de ha te is szeretsz, akkor megoldhatjuk. Sara... én tudom, hogy még fiatal vagy, és sok mindennel kell szembenézned ha bevállalod ezt, de nincs más választásunk, ha együtt akarunk maradni. Édesem... nem akarsz kiköltözni hozzánk Londonba?

Lassan kellett gondolkodnom. Fel kellett fognom a szavait, ami nagyon nehezen ment. Minden egyes szót megrágtam, de nem jutottam semmire. Költözzek ki Londonba? Én? Egyedül? A családom, barátaim nélkül? 16 évesen? Hagyjam itt a sulit, az életemet, az otthonomat, a kutyámat, a szobámat, Magyarországot? Adjak fel mindent Zaynért? És... mivan ha nem fog működni? Ha összeköltözünk, és akkor minden elromlik...? Nem, biztos hogy nem. Köztünk egy más fajta kapcsolat van, ami olyan erős, hogy mindent átvészel. 
De mégis mit tegyek? Ki kellene szöknöm, hiszen a szüleim 10000%, hogy nem engednek el. Adjak fel mindent, amit itt eddig elértem? Változtassam meg az életemet gyökerestül? De végül is ez volt az álmom. Hogy Londonban élhessek a tökéletes pasimmal. Már több álmom is teljesült, nem is tudom, hogy mivel érdemlem ki ezt a sok megvalósult álmot, amit mostanában kapok.
Erre a kérdésre nem számítottam. Ő csak nézett engem, próbálta kifürkészni az arcom, és már lassan kétségbeesetten figyelt. Félt a válaszomtól. Hosszú percekig gondolkodtam, az agyam csak úgy pörgött. Olyan volt, mint akinek lepörög a szeme előtt az élete, mielőtt itt hagyja ezt a világot.
Nem tudtam mit válaszoljak. Szeretem Zaynt. Tényleg, mindennél jobban. És vele akarok lenni. Ha nem lenne ilyen bonyolult, simán itt hagynék érte mindent. De ez sok mindennel jár. És igaza van. Nincs más választás, ha együtt akarunk maradni. De én még csak 16 éves vagyok! Nem vagyok erre kész! Viszont azt hittem, hogy arra se vagyok kész, hogy egy klipben szerepeljek, és az egész világ lásson engem. És mégis készen voltam. Talán erre is kész vagyok, csak el kell hinnem.
Csak meredtem magam elé, semmitmondóan ültem az ölében. Könnyes lett a szemem, mire Zayn megsimogatott és letörölte a könnycseppet az arcomról, de nem mondott semmit. Majd egyszer csak egy érzés belülről nagyon megérintett. Szinte tolt Zayn felé, arra késztetett hogy megérintsem, és hogy közel legyek hozzá. Azt hiszem megkaptam a választ.
- Igen - suttogtam alig hallhatóan, és nem tudom mért, talán a boldogságtól, talán a szomorúságtól, de valószínűleg mind kettőtől elkezdtem sírni. Neki is könnyes lett a szeme a boldogságtól, majd kirobbanóan mosolyogva kapott fel az ágyról az ölébe, és hosszan, szenvedélyesen, boldogan, vágyakozóan és érzékien megcsókolt.

Díj :)

Először is azt szeretném mondani, hogy igazából ma egy hónapos a blog, de mivel ma elmegyek itthonról és a következő napokban is elég elfoglalt leszek, ezért ugye tegnap tartottam meg :) De nem tudtam beteljesíteni a 3 részt és ezért is ne hargudjatok, de már nem volt erőm és ihletem megírni a 20. fejezetet... de ma este amint hazaértem bepótolom nektek :)
És hát kaptam egy díjat Évesztől amit nagyon nagyon nagyon szépen köszönök :)) Örülök hogy tetszik a blogom :)) Én is imádom egyébként a tiédet :)) Köszönöm szépen mégegyszer, nagyon nagyon jól esett :)) 

Szabályok:

Tedd ki a képet a blogodra! *kész

Köszönd meg annak, akitől kaptad! *kész

Írj 6 dolgot magadról! *lent

Küldd tovább 5 írónak linkkel együtt! *kész

Hagyj megjegyzést a blogukon! *kész

1. Londonban vagy Amerikában szeretnék élni (de inkább London:D)

2. Zayn a kedvencem a One Directionból (amint az már kiderült:))

3. A legjobb barátnőm az unokatesóm, Vivien (igen,ő tényleg létezik:D<3)

4. Szeretek énekelni, olvasni és írni

5. Van egy németjuhász-husky keverék kutyám, Buci akit nagyon szeretek:)

6. Budapesten lakok

Díjazottjaim:

1. Pankaa

2. Hope Hastings

3. Outswagged

4. onedirectionlovestory

5. kitto

19. fejezet - Feltöltődés

Megvan a 10 visszajelzés, itt a 19. fejezet, de attól függ hogy még ma jön-e a 20. fejezet, hogy mennyien vagytok most fent. Ha összegyűlik ehhez a bejegyzéshez több mint 15 visszajelzés (komment+szavazat) akkor még ma felteszem a 20.-at, ha nem, akkor holnap reggel besűrítem :) Na jó olvasást remélem tetszeni fog :))

A lábaimat gyorsan raktam egymás után. Meg kellett fordulnom, hogy tudjam, mennyi esélyem van elszaladni. Amikor megfordultam, láttam, hogy ő csak lassan jön utánam, majd megáll. Egy másodpercig csak néztük egymást. A testemen valami furcsa bizsergés futott át, amit nem értettem. De hiszen ismerem ezt az érzést...
Aztán elmosolyodott. Várjunk csak... én ismerem ezt a mosolyt... Lassan elkezdte levenni a napszemüvegét és a sapkáját, majd megpillanthattam az arcát. Te jó ég!
- ZAYN!!!! - kiáltottam hangosan a meglepődöttségtől. Itt van! Odarohantam hozzá olyan gyorsan, amennyire csak tudtam. Ő is elkezdett szaladni felém, majd pont a patak feletti híd közepén találkoztunk. Nekivetettem magam, ő viszont felemelt a földről a derekamnál fogva. 
- Zayn!!! Te jóságos ég, nem hiszem el! - kiáltottam nevetve miközben párszor megpördített a levegőben. Majd letett a földre, két kezem közé fogtam az arcát, és mint az éhes kisgyerek, úgy csókoltam meg. Olyan szenvedélyesen és kiéhezve tapasztottam ajkaimat az övére, ahogyan még soha senkiére. Csak fogtam az arcát és még közelebb és közelebb akartam menni hozzá, érezni, hogy nem csak álmodom. Nem tudtam elhinni. A szemembe boldogság könnyek szöktek és én csak csókoltam és mindig egy kicsivel közelebb bújtam hozzá.
Amikor már minden reményem elveszett és át akartam adni magamat a szomorúságnak, akkor jelent meg. És itt van! Nem hiszem el!! Annyira hiányzott már, majdnem egy hónapig nem láttam és nem keresett két napja, nekem annyi is elég lett volna ha felhív és hallhatom a hangját. De most itt van, érezhetem csodálatos illatát, beletúrhatok a hajába, gyönyörködhetek a meseszép barna szemeiben, átölelhetem, hozzábújhatok és megcsókolhatom. Ennél jobb vigasztalást nem is kaphattam volna. Egyáltalán nem számítottam rá. Hogy is hihettem azt, hogy ő egy gonosz őrült állat?! Jól álcázta magát! Jó ég, de boldog vagyok!!
A levegő elfogytával lassan eltávolodtunk egymástól, s nekem kicsordult egy apró könnycsepp a szememből, mire ő letörölte az ujjával. Az érintése égette a bőrömet.
- Hogy kerülsz te ide? - suttogtam olyan közel hozzá, hogy a szánk ismét majdnem összeért.
- Nem bírom ki nélküled. Szükségem van rád, érted? Megőrülök nélküled! Úgy szeretlek mint még soha senkit ezen a Földön. - lihegte, majd ő vette a kezei közé az arcom és ismét egymásnak estünk. Most érzéki táncot jártak a nyelveink, majd a keze a hátamat kezdte simogatni. Én beletúrtam a hajába, és közelebb húztam magamhoz, de még ez se volt elég. Még többet akartam. Nem tudom hogyan, valami természet feletti erő folytán felemeltem a két lábamat a földről és a dereka köré fontam. Ő a kezeit a fenekem alá tette és így tartott az ölében. Közben egy pillanatra se hagytuk abba a szenvedélyes csókunkat. Elvesztettem a fejem. A testem beleremegett minden érintésébe és szünet nélkül folyamatosan futott végig rajtam a hideg. 
Kuncogva eltávolodott tőlem és gyengéden letett a földre.
- Szeretlek! Szeretlek,szeretlek,szeretlek! Nem tudod mennyire hiányoztál! - mondtam meghatottan.
- Dehogynem tudom! - mondta - te is hiányoztál!
- Hogy jöttél ide? És mért kellett ilyen betegesen követned? A frászt hoztad rám! - mondtam de még mindig kirobbanóan a boldogságtól.
- Ne haragudj, de muszáj volt álcáznom magam. Nem akartalak megijeszteni. - mondta kicsit bűnbánóan, s megsimogatta az arcom. A testemen ismét végig futott a hideg. Még mindig nem hittem el hogy ismét itt áll előttem.
- Titokban jöttél? És Kenny tud róla? És a fiúk? Mesélj el mindent, mindenre kíváncsi vagyok! - kértem - és Zayn! Mért nem kerestél az elmúlt két napban? - kérdeztem szomorúan.
- Hát... hogy őszinte legyek kicsit meg akartalak ijeszteni. Hogy még jobban örülj nekem ha meglátsz. - mondta és elővillantotta a rosszfiús arcát. Végre láthattam ismét ezt a mosolyát és azt a kis csillogást a szemében amit annyira de annyira imádok.
- Kapd be - mondtam sértődötten, majd hozzábújtam. Olyan mély levegőt szívtam, amilyet csak tudtam. Ismét éreztem férfias illatát, ami elbódított. Csak ölelni akartam, semmit mást. Szeretem. A világnál is jobban.
- Mióta vagy itt? És a fiúk? Kenny? És ... meddig maradsz? És hol alszol? - kérdeztem érdeklődve.
- Tegnap jöttem. A fiúk is tudnak róla, és Kenny is, de ők nem jöttek velem. Egyedül jöttem. Egy közeli kis motelben vagyok jelenleg. Csak azt tudtam, hogy hol van az iskolád. Ezért oda mentem, majd amikor megláttalak, követtelek ideáig. Mert itt nincs senki, csak itt fedhettem fel magam. - mondta és féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Gyere át! Jó az időzítésed, anyuék pont nincsenek otthon, a tesóim meg színházban vannak. Szerintem estig is eltart. Gyere át kérlek! - mondtam, majd megfogtam a kezét és elkezdtem húzni.
- De nem maradok sokáig. Sajnálom, de ha nem bánod még tartsuk titokban magunkat. Jó? - kérdezte és láttam hogy fél a reakciómtól.
- Persze, csak gyere. - mondtam és elindultunk a házunk felé.

Kb. 5 perc múlva megérkeztünk. Addig is beszélgettünk. Elmesélte az utat és hogy hogy aludt a motelben. Láttam rajta, hogy ő is milyen boldog. 
Eljött hozzám. Még mindig nem tudom elhinni. Én vagyok a legszerencsésebb lány a Földön. Annyira jól esik, hogy kellek neki. 

Nálunk elmondta, hogy beszélt otthon a családjával, akik arra ösztönözték az állapotát látván, hogy el kell jönnie hozzám. És így is tett, mert legbelül tudta ő is, hogy nem bírja tovább nélkülem, de még azt gondolta, hogy még bírja egy darabig. 
- Olyan elveszett voltam nélküled. Folyton csak rád gondoltam. Semmire se tudtam koncentrálni. - mondta, s megsimogatta az arcom.
- Én is. Annyit sírtam miattad. - mondtam és elpirultam.
- Ne haragudj. Ezt sose bocsátom meg magamnak. - mondta majd magához húzott és simogatta a hajam.
- Nem a te hibád volt. Nem volt más választásod. - mondtam - És Kenny mit szólt ehhez az egészhez?
- Nagyon jó fej volt. Azt mondta, hogy jól teszem hogy visszajövök, és hogy adjam át az üdvözletét. - vigyorgott.
- Ő is hiányzik... mindenki a csapatból. - mondtam szomorúan. 
Ezután elmesélte a napjait, hogy mit csinált, majd én is meséltem neki a suliról és az itthoni dolgokról. Szinte mindent átbeszéltünk, mire szépen lassan beesteledett.
- Mennem kell. - mondta bűnbánóan.
- Mikor látlak megint? - kérdeztem és féltem a választól.
- Holnap. - mosolygott rám amitől elolvadtam.
- Meddig.. meddig maradsz?
- Nem tudom... egy hétnél több ideig nem maradhatok Sara...
- Értem... De nem baj, most örüljünk annak, hogy itt vagy. - mosolyogtam rá, de belül sírtam amiért csak egy hétig maradhat. Maximum.
- Igen. Holnap mit szólnál ha elmennénk a Dunaparta? - kacsintott rám.
- De jó lenne! Már vagy egy hónapja nem voltam ott és már hiányzik. De nem is akartam odamenni nélküled...
- Akkor jó, holnap bepótoljuk. Suli után várlak a buszmegálló mögött. - mosolygott.
- És mi van ha felismernek? 
- Nem fognak. Ezért találkozunk a buszmegálló mögött, te butus. - mondta lenézően.
- Ne vágj többet ilyen fejet. Nem áll jól, te butus. - vigyorogtam rá.
- Nem áll jól? Khéérlek, nekem minden jól áll. - mondta cinikusan, és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Azért nem minden. - kacsintottam rá és a kezeimet a nyaka köré fontam.
- Már most hiányzol. - suttogtam.
- Te is nekem - suttogta vissza - de holnap találkozunk.
Lekísértem a lépcsőn, majd az ajtóban megállt.
- Vigyázz magadra. - mondta.
- Te is! - mondtam, majd egy búcsú csókot nyomtam a szájára.
- Eszméletlenül boldog vagyok hogy újra látlak. Szeretlek. - lihegte közel az ajkaimhoz.
- Én is nagyon nagyon nagyon boldog vagyok. Én is szeretlek. Mindennél jobban. - mondtam, majd adott egy utolsó szájrapuszit és elment.
Meg se vártam amíg hazajönnek a többiek, elkészültem és mosolyogva vetettem be magam az ágyba, hogy holnapra kipihent legyek. Alig várom, hogy újra vele lehessek. Mintha csak álmodnék.
Szeretem. Imádom. És ő is szeret, hiszen visszajött hozzám! Mostmár elhiszem, hogy tényleg kellek neki. Ennél jobb érzés nincs a Földön.

18. fejezet - Zayn szemszöge 2.

Na sziasztok! :) Tudom, hogy csak holnap lesz 9.-e, de mivel a következő pár napban elég elfoglalt leszek, ezért gondoltam ma tartom meg az egy hónapos ünneplést :) Tehát egy hónapos a blog, és nagy meglepődésemre túlléptük a 4000-es látogatottságot!!! Hihetetlen hogy egy hónap alatt mit kaptam tőletek, mert imádok írni, és ez boldoggá tesz, de az még jobban, hogy van ki olvassa és tetszik is neki! :) Itt a Zayn szemszöges rész amit ígértem, majd később (legalább 10 visszajelzés után) jön egy rendes rész, majd este fele is jelentkezek majd egy újabb résszel :) Köszönöm a kommenteket és szavazásokat, továbbra is mindenképpen várom a visszajelzéseket a történetről! :) A következő Zayn szemszöges rész 40 rendszeres olvasó után várható :) És most kívánok mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket :) Remélem jól telik a szünetetek! :) Köszönök mindent!!! :) <3 xxx

Ahogy megcsókolt, elvesztettem a fejem. Közelebb húztam magamhoz és érinteni akartam ott, ahol csak tudtam. Ő beletúrt a hajamba, ami még jobban arra késztetett, hogy közelebb húzzam. Egyszer csak elfogyott a levegőm, és emiatt muszáj volt eltávolodnunk egymástól, ami fizikailag fájt.
- Megőrülök - suttogtam neki levegő után kapkodva.
- Nekem mondod? - zihálta vissza és tudtam, hogy ő is így van ezzel a helyzettel, mint én. Még most se hittem el, hogy ő is szeret. Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon, hogy egy ilyen csodálatos lány lehet az enyém. Szeretem. Mindennél jobban.

Az az este, amit utoljára eltöltöttünk, életem egyik legjobb, és mégis legnehezebb estéje volt. Annyira csodálatos ahogy nevet, ahogy beszél, ahogy a levegőt veszi, ahogy mozog, minden! Borzasztóan fog hiányozni. Vivien, az unokatesója is rendes lány. Azt hiszem értem mért legjobb barátnők. Annyira hasonlítanak belsőleg. Ráadásul Niall is így gondolja. Tegnap beszéltem vele... kedveli. De persze még nem annyira mint én Sarat. De ők is nagyon jól kijönnek. Biztos nekik is rossz lesz elválni. Mért itt kellett megismernünk őket? Ilyen messze Angliától? Hogy fogjuk megoldani a találkozást?

Másnap amikor megérkeztünk a reptérre rosszul lettem. Esküszöm, hogy rosszul éreztem magam. Tudtam, hogy mi vár rám és ha tehetném, messzire menekülnék ettől az érzéstől.
Megérkeztek. Amikor megláttam az arcát, csalódottságot, szomorúságot és fájdalmat olvastam le róla. Valószínűleg az én arcomról se lehetett mást leolvasni, mert ugyanígy éreztem magam. Nem beszéltünk, csak megöleltük egymást és nem szóltunk semmit. Nem kellettek szavak, csak hogy utoljára együtt legyünk, szorosan, közel.
Egy idő után a hangszóróból tudattak minket, hogy a gépünkre be kell csekkolnunk. Szorosabban magamhoz öleltem és éreztem, hogy könnyekkel telik meg a szemem. Nem tudtam mit mondani neki, csak annyit, hogy "sajnálom". Képtelen voltam beszélni. Nem akartam elengedni. Egy búcsú csókot nyomtam ajkaira, ami annyira fájdalommal teli volt. Majd olyat mondott nekem, ami olyan volt mintha belém rúgtak volna. Szerinte ennél nagyobb büntetést nem adhattam volna neki. Kész. Vége, a könnyeim utat törtek maguknak és én elkezdtem sírni. Pedig megfogattam, hogy nem fogok. Ő is sírt. Zokogott. Elsuttogtam egy "sajnálom,szeretlek"-et, majd szóltak, hogy mennem kell. Lelkileg össze voltam törve. Most itt kell hagynom...
Elengedtem őt,  és éreztem, hogy mint egy rongybaba összecsuklik, de még a lábán áll. Nem tehettem mást, el kellett mennem. 
Még párszor visszanéztem, és láttam, hogy üveges tekintete van és sír. Ez a látvány pofán vágott. Legszívesebben odarohantam volna és addig csókoltam volna, amíg mind a ketten össze nem esünk. Ilyen helyzeteket senkinek se kívánok. A fiúk próbáltak vigasztalni, de mit sem ért. Csak ültem és néztem magam elé. Már most annyira hiányzott. Érezni akartam a csodás illatát, meg akartam simogatni az arcát, játszani akartam a hajával, meg akartam ölelni, át akartam karolni a derekát, belenézni a gyönyörű kékes-zöld szemeibe és kimondani még egyszer utoljára hogy "szeretlek". De nem tehettem. Fel kellett szállnunk a gépre.
Kis idő után a gép felszállt, én pedig elaludtam. Repülés közben általában alszok, de ez most különösen jól esett, hogy nem gondolok semmire.

Mikor leszállt a gép, küldtem neki egy smst. A válasz ijesztő volt. "Semmi sincs rendben". Csak ne csináljon semmi hülyeséget!
Elmagyarázta, hogy miként szerezte meg a munkát. Hát ez volt az amit titkolt előlem. Nem kellett volna ezt tennie. De végül is, ha nem teszi meg, akkor most lehet, hogy nem lennénk együtt.

Megérkeztem Bradfordba. Szeretem az otthonom, de most a legkevésbé sem volt kedvem itt lenni. Köszöntem a szüleimnek és a tesóimnak, majd kipakoltam. Képtelen voltam mosolyogni. Annyira hiányzik... bármit megtennék most hogy itt legyen velem.
A családom is észrevette hogy enyhén depresszióba vagyok esve. Elmeséltem nekik Sarat, hogy mennyire szeretem és mennyire különleges és fontos számomra. Jó volt beszélgetni velük, mert hiányoztak. De a fájdalmamat most semmi nem enyhítette.

*Három hét múlva*

Még itt vagyok Bradfordban. Pihenési időt kaptunk a menedzserünktől, aminek örültem. Legalább bezárkózhatok a szobámba. 

- Zayn, ez így nem lesz jó. Tenned kell valamit. - jött be anyám az ajtón.

- Tudom. De mit tehetnék? Dolgoznom kell. Neki meg... meg ott az iskola.

- Ha szeretitek egymást, megoldható. Zayn te tényleg depressziós leszel ha nem változtatsz ezen a helyzeten. Tenned kell valamit. - mondta nyomatékosan. Pár másodpercig gondolkodtam, majd rájöttem, hogy igaza van.

- Igazad van anya. Tennem kell valamit. Köszönöm. - öleltem meg. Neki mindig vannak ötletei vagy gyógyírjai a bánatomra. Persze én is így gondoltam, hogy tennem kell valamit. De azt hittem, tovább bírom majd.

- Tedd amit a szíved jónak lát. Ha ő is szeret, együtt megoldhatjátok a problémákat. Menj érte. - mondta. "Menj érte." - Ez a mondat zengett a fejemben. Nem bírom ki nélküle. Szükségem van rá. Most nem hívhatom fel. El kell intéznem a dolgaimat hogy elmehessek, és ha felhívnám, elárulnám magam és nem lenne hiteles a meglepetés. Menjek érte... 

Megyek!!!

17. fejezet - Balszerencsés időszak

Sziasztok. Először is nem hittem a szememnek, hogy még aznap meg lett a 30 rendszeres olvasó! Tényleg nagyon köszönöm, annyira jól esik hogy tetszik amit írok! Úgy terveztem, hogy 9.-én úgymond tripla résszel jövök. Két rendes résszel, és akkor szintén aznap hozom a Zayn szemszöges részt! :) És a kommenteket is meg kell hogy köszönjem, mindig meg tudtok mosolyogtatni! :) Na de nem rabolom tovább az időt, itt a 17. fejezet ami egy kicsit depis, de azért remélem ez is tetszeni fog! :)

- Ne sírj! Megígérte, hogy nemsokára újra találkoztok! - hallottam Vivien megnyugtató hangját. A könnyeim kezdtek ritkulni, majd már csak szipogtam. Olyan érzésem volt, mintha kitéptek volna egy darabot belőlem. De mért?! Hiszen csak egy hónapja ismerem. Ez tényleg valami más... valami erős kötelék van köztünk, ami most mintha szétszakadt volna, és ez nagyon fájt. Szinte fizikailag bántott. 
- Tudom. - ennyit tudtam kibökni. Nem telt több. 
Egy idő után felálltunk, majd a kint várakozó nagybátyám autója felé indultunk.
Hazafelé egy szót sem szóltam. Nem akartam hazamenni. Féltem. Nem tudom mért, de féltem valamitől.

Mikor megérkeztünk a ház elé, elköszöntem Vivientől, aki hasonló állapotban volt mint én. Majd mikor beértem, a félelmem beteljesült.
- Klipforgatás, mi??! - kiáltott felém anyám. Basszus. Hát megtudta. Kész, nekem végem. De hát tudtam. Tudtam, hogy lesz következménye annak, amit bevállaltam. Most el kell tűrnöm.
- Anyu, honnan tudjátok? - kérdeztem nyugodt hangon.
- Mit számít? Hogy hazudhattál ennyit? Sára, én a te érdekedben mondtam azt, amit mondtam! Hogy bízzak meg benned ezután? - kiabált egyre hangosabban.
- Ezt mégis hogy képzelted? - emelte fel a hangját már az apám is.
- Honnan tudjátok? - kérdeztem ismét rezzenéstelenül.
- Jött egy levél a csekkről amit kapsz! Ráadásul felhívtak az iskolából, hogy rengeteg igazolatlan órád van! Mivel tudnád ezt magyarázni? És még a nagybátyádat is belerángattad? Persze, milyen sokszor voltál mostanában Vivienéknél,igaz? Felháborító! Hogy mertél ilyet tenni? - üvöltött anyám. Basszus! Az igazolatlan órákról meg is feledkeztem! Mostmár úgy is mindegy..  De tudtam, hogy a nagybátyámat fogják hibáztatni ezért.
- Nem az ő hibája volt! Igen, én rángattam bele, mert ti nem voltatok képesek támogatni! Amit akarok, azt meg is valósítom! - mondtam kicsit hangosabban. Kezdtem kijönni a sodromból.
- Nem kislányom, nem valósítod meg, ha a szüleid azt ellenzik! - ordibált apám - nem így neveltünk téged!
- Pont ez az! Kit érdekel hogy azt akarjátok, hogy én egy földre szállt angyal legyek? Nem, azt csinálok amit akarok, elegem van hogy mindig azt várjátok el tőlem, ami nem akarok lenni! Ez vagyok én, és nem tudtok megváltoztatni! - üvöltöttem én is, majd felrohantam a szobámba, és magamra csaptam az ajtót. A szememből könnyek szöktek ki. Bárcsak itt lenne most velem!
Úgy döntöttem, hogy lefekszek aludni. Ehhez volt csak kedvem, bár tudtam, hogy nyomasztó álmok várnak rám.

Kb. 2 óra múlva egy sms-re keltem:

" Hogy vagy? Mi most szálltunk le. Itt minden oké. Veled minden rendben? Hiányzol."

Ettől még jobban kezdett fájni a lelki sebem, ami mindig az ő hiányától bizsergett. Túlságosan is ki voltam borulva ahhoz, hogy regényt írjak neki, hogy mennyire hiányzik. Mert ezt a borzasztó érzést csak regényben lehet leírni.

"Semmi sincs rendben. Te is hiányzol."

Írtam a gyors választ, de utána megbántam. Remélem nem ijesztem meg.

Pár perc múlva visszaírt. Eljött az idő, hogy elmondjam neki, hogy milyen áron szereztem meg a munkát. Leírtam neki mindent. Hát nem volt boldog mit ne mondjak, de nem haragudott. Próbált megnyugtatni,majd amikor írta, hogy most kipakol, majd hív, utána elnyomott az álom.

Reggel elővettem a táskát, amit Zayntől kaptam, és belepakoltam a sulis dolgaimat. Mostantól ez lesz nálam.

Levonszoltam magam a lépcsőn, mire anyám és apám tekintetével találtam szembe magam.

- Gyere ülj le egy kicsit. - hívott apám. Szótlanul odamentem és vártam, hogy mi a következmény. Esetleg bentlakásos suliba akarnak küldeni? Vagy cserediáknak beadni hogy ne legyek a nyakukon? Vagy elköltöztetnek? Ha igen, remélem legalább Vivienékhez...

- Nézd. Amit tettél, az tényleg nagyon felháborító. És nagyon mérgesek vagyunk rád. De belátjuk, hogy igazad van. Mi nem akarunk megváltoztatni, és tudjuk, hogy nehéz tininek lenni, de azért gondold át, hogy mi csak jót akarunk neked. Nem akarjuk, hogy emiatt elfordulj tőlünk, de szeretnénk, ha nem lennél egy olyan... rossz lány. Ezt ezért most elengedjük egy szobafogsággal, de nem akarjuk, hogy mégegyszer történjen ilyesmi, rendben? - mondta apám, amire ledöbbentem. Hű, ilyen reakciót is ki tudok váltani az emberekből? Meglepő.

- Rendben. - ennyit nyögtem ki, majd megöleltek és elindultam a suliba. Jól esett hogy nem kaptam semmilyen komolyabb büntetést, de a kedvemet ez se javította meg. Most be leszek zárva minden délután a szobámba. Ez így még rosszabb lesz. Dehát ez van. Nem mindegy? Jelenleg úgy sincs semmi, ami felvidítana.

Mikor beértem a suliba, szinte minden szempár rám szegeződött. Rengetegen jöttek oda hozzám és kérdéseket tettek fel, de mind egybefolyt, így nem tudtam kibogarászni, hogy miről is van szó. Ledöbbenve néztem a körém gyűlő tömeget és ésszerű magyarázatot kerestem, de nem találtam. Helyette a telefonom adta meg a választ.

"Jó reggelt! Vigyázz magadra, valahogyan már most kiszivárgott a klip egyik előzetese, lehet, hogy felismernek! Legyen szép napod. Szeretlek"

Kaptam az smst. Remek. Azt hiszem most vagyok ott, hogy a dolgok ennél rosszabbak már tényleg nem lehetnek.

*Három hét múlva*

Csak csöngessenek már. Mostanában minden nap a suliban egy kínszenvedés. Csak szomorú zenét hallgatok, és Vivien mellett az egyetlen legjobb barátommal beszélgetek; a kutyámmal, Bucival. Ő megért. És legalább sose panaszkodik, hogy mennyire unja a fejemet.

A nagybátyámmal megbeszéltük a dolgokat, bocsánatot kértem, és természetesen ő nem haragudott. Örült, hogy megvalósítottam az álmom. Hihetetlen, milyen rendes ember.

És persze csak rá tudok gondolni. Hogy mennyire hiányzik. Már két napja nem írt, és nem is hívott. Ez bántott a leginkább. Elfelejtett? Talán túl lépett rajtam. Ráébredt, hogy nincs értelme rám pazarolni az idejét, hiszen én több ezer kilométerre vagyok tőle. Ki tudja mi történt. Baja biztos nem esett, mert valamelyik nap Twitteren kiírtam egy viccet, amire Louis válaszolt a szokásos beszólásával: "Ezért szeretünk Sara! Hiányzol!" Ez nagyon jól esett, majd üzenetben elkezdtünk beszélgetni, majd írtam a többi fiúnak is, hogy mi van velük. Kivéve Zaynnek. 

A lányok a suliban úgy bánnak velem, mint a suli legmenőbb csajával. Kérdezgetnek a fiúkról és mindenki a barátom akar lenni. Elég idegesítő. Persze a kapcsolatomról Zaynnel még senki sem tud. És ez így van jól.

A kijelentésemmel pedig azt hiszem tévedtem: igenis lehet még ennél is rosszabb: Tomi, az osztálytársam, akibe már annyira régóta bele vagyok zúgva, mostanában szemezget velem. Eddig az életben se nézett rám! Létezik az ilyen? De elkésett, én már foglalt vagyok. Azt hiszem.

- Szia Sára! - köszönt nekem a várva várt csöngő hangja után.

- Szia. - köszöntem vissza.

- Csak azt akarom megkérdezni, hogy... ráérsz-e valamelyik délután? - kérdezte zavartan és elpirult. Zayn két napja nem keresett. Tomi pedig... iszonyat jól néz ki (persze őt nem pipálja le senki). Mit tegyek? Ha Zayn tényleg túl lépett rajtam, akkor nekem is ezt kell tennem, ami nagyon de nagyon nehéz lesz. Ha nem lépett túl rajtam, csak nem ír, azt meg honnan tudjam? Mit csináljak...?

- Hm? - kérdezett ismét Tomi.

- Hát... azt hiszem... talán... valamikor, de nem biztos. - "De nem biztos?!" Mekkora seggfej vagyok! De ciki!

- Ööö oké, akkor majd szólj ha ráérsz. - mosolygott rám, majd intett és elment. Pár pillanat múlva a lelki sebem elkezdett bizseregni jelezvén, hogy ezt nem kellett volna. Próbáltam elcsitítani, hogy még nem mondtam teljesen igent. Várok még egy napot és ha nem keres, találkozok Tomival. De az érzéseim minden erőjükkel ellene voltak. Nagyon rosszul lettem. Elöntött a depi. Mért kellett ennek így lennie? Annyira hiányzik, nem tudom mi lesz velem. Legszívesebben kirohannék ebből a világból. Most csak egyedül akarok lenni.

Hazafele menet a buszmegállóban egy csomót vártam a buszra. Közben nézelődtem mint ahogy szoktam. Az emberek megvizsgálása valahogy mindig megnyugtat. Majd a szemem megakadt egy szempáron, ami engem figyelt. Jajj ne! Ilyen nincs, megint megtalált az a pszichopata, aki aznap látott, amikor először találkoztam Kennyvel? Komolyan mondom, hogy pont jókor minden rossz megtalál az életemben! Mikor leszek újra boldog? Annyira hiányzik!

Ismét sapkát viselt és napszemüveget. De most mind a kettő más volt. Divatosabb. De nem volt időm megfigyelni, mert jött a buszom. Amikor látta, hogy felállok, elindult felém, és egy másik ajtón felszállt ugyanarra buszra. Most mit csináljak? Hogy meneküljek el? 

Amikor leszállok a buszról, egy erdős részen kell átmennem ahol egy patak folyik. A pataktól kb. 100 méterre lakunk mi. Igen, imádok itt lakni. Mostanában sokat sétáltam a patakparton, hogy kiszellőztessem a fejem. De ott nem tudok elfutni előle! De meg kell próbálnom.

Mikor leszálltam a buszról, ő is leszállt. Gyors léptekkel indultam hazafelé, és nem is kellett hátratekintenem, éreztem, hogy követ. Féltem. Nagyon féltem. Úgy tűnik nincs menekvés. De nem mindegy? Mostmár nem érdekel semmi. Felül kerekedett rajtam a hiány fájdalma. Nem érdekelt. De azért meg kell próbálnom elfutni. De sok esélyem nincs az elmenekülésre.