2. Évad 6. Fejezet - Éjszakai bevetés

Sziasztok!
Újra itt vagyok egy fejezettel, remélem nem késtem sokat. Igyekeztem minél hamarabb hozni, és most a szünetben is szeretnék hozni, talán többet is. :) Sok időt töltöttem ezzel a fejezettel, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket.
A kommentekről annyit, hogy olyanokat olvastam, hogy hű. Iszonyatosan jól esnek. Komolyan meghatódtam! Nem szeretek olyan lenni, aki olyanokat ír az olvasóinak hogy "szeretlek titeket" meg "miattatok csinálom az egészet", mert nem vagyok sztár. Nem akarok úgy viselkedni mint aki különlegesebb lenne nálatok, de mostmár értem, hogy nem tudok mást mondani! Annyira jól esnek azok a kommentek, hogy tényleg szeretlek titeket amiért ilyeneket írtok nekem, és tényleg ez inspirál és tényleg csak miattatok folytatom a blogot! Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok, azért a pár szóért is amit odaírtok a fejezet alá. Köszönöm nektek, jobbá teszitek a napjaimat :)
Viszont nem olvastam egy folytatást sem a Zayn szemszöges résznek, ezért ez még mindig áll. Kommentbe várom a ti verziótokat. :)
Képzeljétek, a blog túllépte a 45.300-as látogatottságot! Nagyon köszönöm, sose gondoltam volna! :) Ráadásul a statisztika szerint Szerbiából, Romániából, Szlovákiából, Amerikából (!), Ausztráliából (!), Svédországból és Ukrajnából is látogatják a blogot! Hihetetlen. A harmadik közlemény pedig, hogy a blog november 9.-én 8 hónapos lesz! Hihetetlen hogy ideáig eljutottam és ennyire tetszik nektek a blog! Nagyon hálás vagyok, sose gondoltam volna. Köszönök mindent :)
Na de nem is húzom itt tovább az időt, ne haragudjatok. Itt az új fejezet. Vigyázat, nagy feszültség! ;)) Jó szünetet nektek, és jó olvasást xxx

- Hát itt vagyunk. - álltam meg a házunk előtt nagyot sóhajtva, mire Zayn megszorította a kezem.
- Minden rendben lesz. - biztatóan rám mosolygott.
- Tudom. De ők... ők nagyon vészesek. - mosolyodtam el kínosan.
- Én is az vagyok. - nyújtotta ki rám a nyelvét, majd elindultunk befelé.
Hazafele Zaynnel átbeszéltük még párszor a dolgokat, elmondta hogy hogy jött ide, én meg elmondtam hogy mit csináltam itthon. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. És ez nagyon hiányzott.

- Hahó! - kiáltottam át a házat, mire a válasz a konyhából jött.
- Szia kicsim! - köszönt alig hallhatóan anya. Odasétáltam hozzá, majd óvatosan belekezdtem.
- Anya, figyelj... Őőőm... Szóval... Zayn utánam jött ide Magyarországra. - itt tartottam egy kis szünetet, megvártam a reakciót. Elkerekedett szemek, félig felhúzott szemöldök és értetlen arc. Pontosan ezt vártam.
- Tényleg?
- Igen. És... Azt hiszem... Szeretném bemutatni. Apa hol van? - kérdeztem gyorsan hogy ne az utolsó előtti mondat maradjon meg benne...
- Apád fent van az emeleten. Hívd le. - mondta, s rögtön abbahagyta amit csinált. Kíváncsian, határozottan figyelt, és mostmár teljes egész lélekjelenlétével várt.
Szóltam apának, aki lejött, s neki is elmondtam, hogy szeretném bemutatni a barátomat. Apa komor, kicsit szigorú arccal várt, de tudtam, hogy nem lesz gond. Bíztam bennük. Ők sem szeretnék, ha megutálnám őket amiért rosszul bánnak Zaynnel.

Kimentem, és behívtam Zaynt.
- Hello! - köszönt Zayn.
- Szervusz! - köszönt apa, és összeszűkült szemekkel méregette Zaynt.
- Apa, Zayn nem tud magyarul, ezért én fogok fordítani. 
- Rendben. - mondta, majd közelebb lépett Zaynhez, és egy halvány mosoly keretében kezet nyújtott neki. Zayn rögtön elmosolyodott, és viszonozta a gesztust.
- Nagyon örül hogy végre megismerhet titeket. - fordítottam apuéknak.
- Mi is. - mondta apa, s utána arcáról eltűnt a halvány mosoly.
- Hello Zayn! - köszönt anya, s adott neki két puszit. Zayn visszaköszönt, majd leültünk az asztalhoz.
- Mesélj kicsit magadról! - kérte apa. Igen, ez az ő főkérdése. Szerinte abból, ha valaki magáról mesél, rengeteg minden kiderül.
- Talk a bit about yourself. - mondtam Zaynnek, aki elkezdett mesélni az X-Faktorról, a fiúkról, egészen az elejétől kezdte, s apáék - meglepetésemre - tök nagy érdeklődéssel hallgatták, sokat nevettek és viccelődtek, és szerintem bírják Zaynt, aminek kirobbanóan örülök. Aztán apa feltett egy olyan kérdést, amire nem számítottam.
- Mit szeretsz a lányomban? - kérdezte teljes felszabadultsággal. Kicsit vártam amíg felfogom a kérdést, majd lassan Zaynre pillantottam, és fordítottam.
- What do you love in me...? - ejtettem ki lassan a szavakat, és éreztem, hogy elpirulok. Zayn édes mosolyával a földre szegezte a tekintetét, majd mikor összeszedte a gondolatait, válaszolt.
- I love her eyes, her smile, her hair, and everything she wears. But honestly, I love that she's mature and I love her innocence, her opinion on life, I love how she can talk about feelings, I love that she's honest, free and happy. I love that I love her, because I can talk with her about anything serious, or funny. I love that she's misterious sometimes,  but always so funny. I love that she's also my best friend, and now... I can't imagine my life without her at the moment. - mondta, és végig a szemembe nézett. Teljesen elpirultam, és elvakított a szerelem. El is felejtettem, hogy lekéne fordítanom ezt apuéknak. Egy torokköszörülés ébresztett fel a rózsaszín ködből.
- Szereti a szemeimet, a mosolyomat, a hajamat, és mindent amit viselek. Őszintén, szereti hogy érett és ártatlan vagyok. Szereti az életszemléletemet, és azt, hogy jól tudok beszélni az érzéseimről. Szereti hogy őszinte, szabad és boldog vagyok. Szereti hogy szeret, mert bármit meg tud velem beszélni ami komoly, vagy vicces. Szereti hogy néha titokzatos vagyok, de mindig vicces. Szereti hogy a legjobb barátja is vagyok, és ebben a pillanatban nem tudná elképzelni az életét nélkülem. - mondtam, s mire befejeztem, a szemembe könnyek szöktek. Nem akartam apáék előtt jelenetet rendezni Zaynnel, de most ösztönszerűnek éreztem hogy szorosan hozzábújtam, és adtam egy puszit az arcára. Láttam anyuékat a szemem sarkából amint mosolyogva egymásra néznek, és ez jól esett. Örülök hogy ilyen jól sikerült a találkozás, és remélem hogy ezután már csak jobb lesz. 
- Sziasz...tok! - köszönt a bátyám, aki most jött le az emeletről, s leesett az álla. - Ez Zayn Malik?! 
- Igen. Dani, ő itt a barátom, Zayn. Zayn, ő Dani, a bátyjám. - mondtam, mire kezet fogtak, a bátyámnak viszont még mindig tátva volt a szája. 
- Hűűű.. Sokat hallottam rólad... - nézett rám jelentőségteljesen. Úgy gondoltam, hogy ezt inkább nem fordítom le. Jobbnak láttam így.
Nem sokkal később lejött a nővérem is, aki tudott angolul, úgyhogy végre neki nem kellett fordítanom. Viszont volt egy hátránya is... Megmondta neki, ha bántani mer, akkor neki vége. Persze poénosan, de akkor is. Nekem nem tetszett. Utálom ha a nővérem anyáskodik felettem.

- Rendben gyerekek, menjünk lassan a dolgunkra. Nemsokára alvás idő! - tapsolt kettőt apa, mire felálltunk.
- Oké, de kéne ágynemű Zaynnek, mert itt alszik. Nem tudjuk még meddig maradunk, de nem sokáig. - mikor ezt kimondtam, anya szomorúan elmosolyodott annak hallatára, hogy megint elmegyünk. Apa pedig kerekre nyitotta a szemeit. Gondolom nem az lepte meg, hogy nemsokára visszamegyünk Angliába...
- Micsoda? Hát oké, de tudod, hogy szó sem lehet róla, hogy egy szobában aludjatok! - emelte fel a hangját.
- Apaaa! Ne csináld már ezt, ez nevetséges! - hadonásztam a kezemmel. Feldühített.
- Nem, nem. Zayn itt alszik lent a nappaliban. Kész. Pont. - mondta apa és hajthatatlan volt. Fel tudtam volna robbanni, majd eszembe jutott valami.
- Hát oké. Kösz apa. - mondtam kicsit lágyabb hangon, de sértődötten, majd felhívtam Zaynt a szobámba. Körülnézett, megdícsért néhány dolgot, majd megkérdezte, hogy mi történt odalent az előbb.
Elmondtam neki hogy apu nem engedi hogy egy szobában aludjunk - persze hozzátettem, hogy ez jellemző - majd elmondtam neki a tervemet is ezzel kapcsolatban. Huncut mosoly jelent meg az arcán, rábólintott, majd adott egy puszit ajkaimra.

Miután mindenki elkészült az alváshoz, és - látszólag - mi is jóéjt kívántunk egymásnak Zaynnel, mindenki lefeküdt aludni. Én is. Csak én ébren maradtam. Vártam kb. egy órát, addig Facebookoztam vagy Twittereztem az iPhone-omon, majd mikor már letelt az egy óra, és megbizonyosodtam róla, hogy mindenki alszik, lassan lesétáltam a lépcsőn. Bementem a nappaliba, és bebújtam Zayn mellé a takaró alá. Ő szorosan magához húzott, és adott egy puszit a homlokomra.
- Nagyon, nagyon jól esett amit ma mondtál rólam. - suttogtam.
- Örülök. Nekem meg az esik jól, hogy itt vagy velem. - suttogta vissza, majd megcsókolt. - Szerinted mi a véleményük rólam? - kérdezte egy fanyar mosollyal.
- Bírnak. Egyértelmű. - mosolyodtam el, és örültem hogy így alakult.
- Akkor jó. Tök jó fejek amúgy. Rosszabbra számítottam. - mondta.
- Tudom, én is meglepődtem. - mondtam, majd sóhajtottam egyet. - Olyan jó hogy itt vagy.
Válaszul Zayn végigsimított az arcomon, majd puhán megcsókolt. Keze végigsimított a combomon, másik keze pedig az államat támasztotta. Én két kezem közé fogtam az arcát, s úgy csókoltam, egyre hevesebben. Egyik kezem elkezdett lejjebb csúszni, végig csupasz mellkasán. Levegőhiány miatt elváltunk egymástól egy pillanatra, majd újra egymásnak estünk, most vadabban.
Átfordított magán, majd fölémkerült. Óvatosan könyökölt a vállam mellett, és úgy nehezedett rám, mintha egy törékeny baba lennék, akire vigyázni kell. Szenvedélyesen csókolt, s egyik keze bebarangolta egész testem. Válaszul beletúrtam a hajába, mire ő belenyögött a csókunkba.
- Akarlak. - zihálta suttogva.
Amint kimondta, beléfojtottam a szót, és olyan vággyal kezdtem el csókolni, hogy azt hittem felrobbanok. Végigsimítottam a mellkasán, majd óvatosan végigkarmoltam a hátán, mire a teste beleremegett. Az ajkaimról letért a nyakam csókolgatására, s közben meg nem szűnő simogatással kényeztetett.
Meguntam a játékot, s fordítottam magunkon. Fölülre kerültem, és lassan lehúztam róla a pizsamanadrágot. Újra fölé hajoltam, ráültem medencecsontjára, s két kezét leszorítottam maga mellé, majd belesuttogtam a fülébe.
- Mostantól nem érhetsz hozzám.
Továbbra is lefogtam két kezét, majd ajkaimmal éppen hogy csak súroltam kidolgozott felsőtestének minden részét. Egyre feljebb mentem át a nyakán, majd mikor ajkaihoz értem, kb fél milliméternyire megálltam az ő ajkai felett. Nagyon lassan, épp hogy csak érintették egymást. Éreztük egymás zihálását, s közben mélyen egymás szemébe néztünk. Zayn pár pillanat után feladta, s nekem ugrott ajkaival. Éreztem ahogy kezei mozdulni akartak, de én rögtön leszorítottam őket. Elhúzódtam tőle, majd pillanatok alatt levettem a pizsamámat, s egy szál melltartóban és tangában ismét ráültem a csípőjére. Ez megőrjítette. Szinte fújtatott, kezei remegtek, s fejét felemelte, s könyörgően a szemembe nézett. Írisze csokoládébarna helyett mély fekete volt a vágytól, s úgy csillogott, hogy a sötétben szinte világított. Ülésből teljesen ráereszkedtem, s ráfeküdtem. Csupasz testünk egymáshoz ért, s éreztem, hogy már én is alig bírom tovább. De nekem tetszett a játék, és folytatni akartam. Zayn továbbra sem ért hozzám, bár nagyon nehezére esett. Fenekemet feltoltam, a mellkasom viszont még hozzáért testéhez, így cicapózban voltam felette, s lágyan elkezdtem csókolni. Ő viszont nem bírta a lassú tempót, éreztem, hogy nyelve sokkal gyorsabban akar járni, mint ahogyan azt én diktálom. Kínoztam, és én élveztem, hogy én irányítom. Lassan leengedtem a fenekem, mire a medencecsontom hozzáért az övéhez, s lassan, nagyon lassan elkezdtem mozogni rajta. Nyolcasokat írtam le a csípőmmel, s közben egyre gyorsabban csókoltam. Itt elszakadt a cérna. Zayn kitépte karjait a szorításomból, s egy pillanat alatt fölémkerült. Két kezével benyúlt a fenekem alá, megemelte, s a lábaimat a csípője köré helyezte. Fölémhajolt, és úgy csókolt, mint még talán soha. Olyan vadállat módjára, olyan éhesen, és mégis olyan érzékien, hogy én is úgy éreztem, hogy itt az idő. Letépte rólam a melltartót és a tangámat, mire én is lecibáltam róla a boxerét, és megtörtént a várva várt pillanat. Csak az övé voltam, ő pedig csak az enyém. Egymásé voltunk, testünk eggyé lett, és olyan csodálatos élményben volt része mindkettőnknek, mint még talán soha. Zayn és én teljesen összhangban voltunk, és annyira vadul viselkedtünk egymással, hogy ha józan lettem volna, fel sem ismertem volna magunkat. Mégis úgy vigyázott rám, annyira figyelt hogy mindent megadjon nekem amit akarok, és én is így tettem. Ezért volt teljesen tökéletes.
Miután nyögések közepette elértünk mindent amit lehetett, hallottuk, hogy valaki jön le a lépcsőn. A lélegzetem is elállt, annyira megijedtem. Zayn gyorsan cselekedett; az ágy belsejéhez tolt, s rámhúzta a takarót, s teljesen közel húzódott hozzám. Az ő feje kilátszódott a takaróból, de oldalasan fekve ő is az ágy belseje felé fordult, így eltakarva engem. Elkezdett szuszogni, majd vártuk, hogy mi fog történni. Felismertem apa nehéz lépteit ahogyan a nappali felé közeledik. Még csak levegőt sem mertem venni, úgy féltem. Teljesen meztelenül feküdtem a szintén teljesen meztelen barátom mellett. Ha apa ezt meglátja, nekem annyi. Várhatom hogy mikor enged vissza Londonba... Bár ha jobban meggondolom... Nem nagyon számítana, így-is úgy-is kimennék... Nem így volt legutóbb is? De mindegy, most nem ez a lényeg!
Apa megállt a nappali végében, majd közelebb jött. Halálfélelemben vártam hogy mi fog történni. Láttam az árnyékát a takarón keresztül ahogy megáll az ágy fölött. Csak áll... Majd pár másodperc múlva megfordul, s kimegy, majd a lépteit is hallani ahogy felmegy a lépcsőn. 
Kuncogva bújtam elő, s Zayn is nevetett. Tudhattam volna hogy apa nem most jött le a falvédőről, és ellenőrizni fogja, hogy itt vagyok-e.
Miután kinevettük magunkat, Zayn megpuszilt.
- Ez csodálatos volt. Minden eddigi élményüknél is jobb.
- Igen, az volt. Csodálatos. - mosolyogtam rá.
- Jól játszottad a szereped. Élvezted hogy irányíthatsz, mi? - elővillantotta a kedvenc rosszfiús, féloldalas mosolyát, amit annyira szeretek, majd egy könnyű csókot lehelt a számra.
Aztán villámcsapásként ütött meg a gondolat.
- Mi van, ha apa benézett a szobámba is?!

2. Évad 5. Fejezet - Helyzetfordulat

Sziasztok!
Először is iszonyúan sajnálom, amiért ilyen sokáig nem írtam. Rettentően érzem magam emiatt, de sajnos alig van időm mostanában, a tanulás és a suli miatt, és ahogy azt nemrég írtam, valahogy az ihletem is elment, biztos a pörgés miatt, ezért nem akartam összecsapott munkát kiadni, azt akartam, hogy azt mondhassam hogy ha nem is tetszett, de én mindent megtettem. Hát most tudtam erre egy kis időt szakítani, nem akarom hogy csalódjatok bennem, ezért nem fogom bezárni a blogot, még hogyha ilyen ritkán hozom a fejezeteket, akkor sem. Az ötleteimet még le akarom írni, és tisztességesen a történetet meg szeretném írni. Ez a fejezet számomra még mindig nem az igazi, de sajnos most ennyi a maximum. :( Igyekszem most minél hamarabb fejezetet hozni, de nem ígérek semmit. Remélem azért valamennyire olvasható a fejezet, és remélem hogy itt lesztek még nekem ezután is, mert csak miattatok csinálom. Egy feladat is lenne most a számotokra, mégpedig hogy a legutóbbi Zayn szemszöges részt nem fejezem be, a ti fantáziátokra bízom, és érdekelne, hogy ti hogy képzelitek el, hogy ott a repülő leszállása után mi történt. Írjátok le kommentben! :) Na nem húzom mégtovább az időt, kellemes olvasást, várom a visszajelzéseket! xxx

- Öööhm, szia Tomi... - mondtam tehetetlenül és teljesen elpirulva.
- Te... Te mit keresel itt? Azt hittem Londonban vagy. - nézett rám elkerekedett szemekkel. Ott kéne most lennem... - szidtam magam gondolatban.
- Igen, de hazalátogattam, és gondoltam benézek a suliba. - mosolyodtam el halványan.
- Ez nagyszerű! Figyelj, nekem most vissza kell mennem órára, hamarosan kicsöngetnek, meddig vagy itt? 
- Nem sokáig... pár nap. Maximum. - vágtam rá.
- Őő, oké, nincs kedved összefutni valamikor? - kérdezte, és rámvillantotta csintalan mosolyát. Tudtam. Tudtam hogy történni fog ilyesmi ha visszajövök ide...
- Ne haragudj, de ez a pár nap alatt rengeteg mindent fogok csinálni, és nem hiszem hogy lesz rá időm... - sütöttem le szememet a földre.
- Oh, értem... Azért majd ha van egy kis időd és meggondoltad magad, írj. Remélem még találkozunk hamarosan. Vigyázz magadra. Szia. - köszönt el, majd visszament a termébe.

Hu, ezt megúsztam. Most gyorsan ki kell jutnom innen.
Végigszaladtam a folyosón, majd ott ahol bejöttem, próbáltam ugyanolyan ügyesen ki is menni. Mikor kiértem az utcára és megfelelő távolságba kerültem a sulitól, kifújtam magam, majd hazafele indultam. Mielőtt hazaértem volna, kaptam egy sms-t egy ismeretlen számtól. 

"Gyereki a Dunapartra 5 orára." 

Na ne. Ez tuti Tomi, ki más lenne. Felismerem a helyesírását, amíg osztálytársak voltunk, volt hogy nekem kellett korrepetálnom tollbamondásból...pff.

Valami mégis azt mondta belül, hogy menj oda, az agyam viszont vészesen villogott, hogy nem szabad. Nem tudom melyikre hallgassak. Csak egy kis találkozó, nem lesz belőle probléma.

Mikor hazaértem, ettem, majd elkezdtem készülődni. Semmi extra, csak egy világos farmert, a fehér Converse-met, és egy bőfazonú, félvállas szürke pólót vettem fel, melyen a The Rolling Stones felirat állt, a banda jellegzetes "kinyújtott nyelv" szimbólumával. Szóltam anyunak hogy egy régi barátommal találkozok, este jövök. Nem volt ellenére, sőt, örült hogy jól érzem magam itthon, bár szeretne több időt tölteni velem amíg itthon vagyok, és ezt meg is ígértem neki, hogy ameddig itthon vagyok, amikor csak tudok, velük leszek.

Felvettem a bakancsom és a dzsekim, és elindultam. A már kissé sötétedő égbolt rejtelmes hangulatot csempészett az emberek kedvébe. Az utak már forgalmasak voltak, mindenki jött haza a munkából. Kicsit fáztam, mert bár tavasz van, nem hiába a mondás, a tavasz ravasz. Felszálltam a buszra, ami elvitt egy darabig, majd átszálltam a metróra. Ott leszálltam a Duna-parthoz legközelebb eső megállónál, és nekiindultam a város legnyüzsgöttebb részéhez. A szívem egyre hevesebben kezdett dobogni, és néha meg-meg álltam, hezitáltam, hogy mennyire jó ötlet ez... De valami hajtott előre, talán a kíváncsiság, de nem akartam már megállni és visszafordulni. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy nem is tudom, hogy hol vagyok. Mármint Tomi nem írta, hogy a Duna-part melyik részéhez menjek. Hirtelen vágtam egy fintort az arcommal, hogy hogy lehet valaki ilyen idióta, hogy nem írja le a pontos helyet a találkozáshoz. De nem akartam továbbra se visszafordulni, gondoltam sétálok egyet.

Akarva-akaratlanul is, ösztönszerűen arra a részre koncentráltam, ahol annak idején a forgatás volt, és ahol Zaynnel sétáltunk egyik éjjel. Meg akartam nézni, ott akartam lenni és magam előtt látni újra azokat a pillanatokat, amikor még olyan jó volt minden. Most mintha egyszerre elromlottak volna a dolgok, de annyira, hogy a tehetetlenség széléről már csak egy lépés választ el a teljes összeomlástól. Amitől nagyon félek. Félek, hogy elveszítem, és félek, hogy mindennek vége amit vele éltem át. Gondolkodtam, csak pörgött az agyam miközben sétáltam, és arra jutottam, hogy muszáj tennem valamit hogy helyre jöjjenek a dolgok. Vissza kell mennem Londonba, meg kell beszélnem Zaynnel, Harryvel és mindenkivel a dolgokat. Csak ennyi kellett ahhoz hogy ésszerűen kezdjek gondolkodni. Egy kis magány, egy séta egyedül azon a helyen, ahova annyi, de annyi jó emlék köt. Hirtelen hatalmas lelkiismeret furdalás hasított belém, és ha tehettem volna, rögtön visszamentem volna Angliába hogy beszélhessek vele. De nem tehettem. Abban a pillanatban nem.

Két okból. Mert délután 5 óra volt, már alkonyodott, valamilyen földönkívüli lénynek kellett volna lennem, hogy olyan gyorsan össze tudjak pakolni, el tudjak készülni, és még repjegyet is vegyek egyszerre. Néha jól jönne ilyen extra erő...

A másik ok pedig az, hogy sétálás közben láttam messze egy alakot, aki határozottan engem figyelt. Nem is volt olyan messze, de éreztem, hogy engem néz, és hogy én is ismerem, és szinte rabul ejtett a tekintete erőssége, mintha fizikailag megállított volna, hogy ne tudjak elmenni onnan. Lefagytam, kicsit megijedtem, de tudtam, nem volt rá okom. Biztos voltam benne, hogy Tomi az. Közelebb mentem hát hozzá, majd ő is elindult felém. Ahogyan egyre közelebb ért, sapkáját levette fejéről, és engem mintha fejbevágtak volna.

Zayn volt az. Életnagyságban ott állt előttem pár méterre, és engem figyelt. Haja le volt simítva, fekete csőnadrág és fekete dzseki volt rajta a bakancsával.

A szám tátva maradt, szédülni kezdtem, és azt hittem, álmodok. Másodszorra éreztem így, ő pedig másodszorra jött utánam ide Magyarországra. Képtelen voltam felfogni hogy mi történik. 

Zayn szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, csak annyit, hogy a reakciómra vár. Semleges volt a tekintete.

- Z-Z-Zayn! - hebegtem, majd ösztönszerűen odarohantam és erősen belefúrtam magam a karjaiba. Az arcomat mellkasához szorítottam, karjaimat a dereka köré fontam, a langyos könnycseppek pedig száguldoztak az arcomon. Az Ő ölelése viszont gyenge volt. Karjait épphogy csak hanyagul átrakta a csípőm körül, s viszonylag hamar eltolt magától. Felnéztem az arcába, ami most sokkal több érzelmet sugárzott. Csalódottságot, fájdalmat, szeme csillogása mégis egy kis boldogságot, kíváncsiságot mutatott.

- Zayn, hogy hogy itt vagy? Hogy jöttél ide? Úgy hiányoztál! - megkockáztattam egy szájrapuszit, amit viszonzott, de utána komolyan nézett az arcomba.

- Sara, te is nagyon hiányoztál. Harry elmondta mi történt... - sóhajtott egy nagyot, én pedig a földre szegeztem a tekintetem. - Mért nem mondtad el? Nem tudtam, mit tegyek. Nem tudtam, mért hagytál ott, nem értettem mért nem akarod velem megbeszélni a problémát, el kellett volna mondanod! Borzasztó érzések kavarogtak bennem, el kellett jönnöm hogy megbeszéljem veled, mert iszonyatosan hiányoztál. - simította fülem mögé a hajamat, majd egy könnycsepp megcsillant a szemében, de abban a röpke pillanatban vissza is fojtotta.

- Annyira sajnálom. El akartam mondani, mégsem tettem, nem akartam hogy probléma legyen ebből, így azt láttam jobbnak, ha hazajövök, és majd elcsendesülnek a dolgok. Ne haragudj, annyira sajnálom. - mondtam, s nekem nem sikerült visszafojtani a könnyeimet.

- Nézd, ha nem beszélünk meg mindent egymással, akkor nem fog működni. Így, hogy nem mondtad el, több problémát okoztál, mintha elmondtad volna. Szeretném ha most egy ideig nem beszélnénk erről többet, otthon majd lerendezzük Harryvel is, és akkor már minden rendben lesz, oké? - kérdezte, és megsimogatta az arcom.

- Tudom hogy hibáztam. De annyira összezavarodtam Harry miatt... Annyira szeretném ha minden olyan lenne mint régen. - mondtam és hozzábújtam, mire Ő körémfonta a karjait, most erősen magához szorított, és adott egy puszit a fejem tetejére.

- Sajnálom ami történt. Nem tudom mi ütött Harrybe. Megígérem hogy soha nem hagyom hogy bárki újra ilyet tegyen veled.

- Köszönöm. Annyira hiányoztál Zayn. Szeretlek. - mondtam szemébe nézve, mire hosszan megcsókolt. Annyira hiányzott már ez a szenvedélyes csók, mintha a szerelmünk lángja újralobbant volna, s jobban lobogott volna, mint valaha.

- Én is szeretlek. Most, majdnem félévvel később itt állunk megint, itt, ahol minden kezdődött. Fura, nem? - mondta csókunk után, elmosolyodott, s karjait szorosabban fonta derekam köré.
- Inkább... varázslatos. - mosolyogtam vissza rá,majd hirtelen elgondolkodtam. - Zayn... Te küldted azt az sms-t? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Jaa, igen. Nem tudtam hogyan hívjalak ide, nem akartam megmondani hogy itt vagyok, de úgy tűnik jól sikerült. Reméltem hogy eljössz. - vigyorodott el.

- Honnan tudsz te magyarul? - nevettem el magam, mire eszembe jutott az a helyesírás.

- Hát neten lefordítottam. Reméltem hogy nem jössz rá. - nevetett, majd egy apró csókot nyomott az ajkamra. Hihetetlen mit meg nem tesz értem. Ha most nyálasan, és rózsaszínködös tinilányosan akarnám kifejezni magam, akkor "teljesen el vagyok olvadva tőle." De ki nem lenne?

- Menjünk haza. - mondtam, majd hozzátettem - Azt hiszem itt az idő, hogy a családom is megismerjen téged. - mosolyodtam el a gondolat hallatán amit hangosan is kimondtam, mire Zayn is elmosolyodott, majd újra megcsókolt, s elindultunk haza, félig mindkettőnk otthonába.