37. fejezet - Valentin nap

Sziasztok, hát itt a fejezet amit ígértem, kicsit hosszú lett, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a visszajelzéseket még az előző fejezethez is, és ehhez is! Nagyon vártam már ezt a fejezetet, remélem megérte. Jó olvasást ;) xx

- Micsoda?!?! - tátottam ki a számat, a szemeim pedig kerekre nyíltak.
- Na mit szólsz? - kérdezte lelkesen.
- Zayn! - kiáltottam, és hevesen megöleltem. - Ez komoly? Te jó ég, ennél szebb ajándékot nem is adhatnál! Annyira sajnálom hogy én elfelejtettem! - hajtottam le a fejem.
- Ne ezzel törődj már, nem is a te dolgod lett volna ezt megszervezni. - nevetett. - Örülsz? - lágyan az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, kényszerítve, hogy gyönyörű barna szemeibe nézzek. Könnyek gyűltek a szemembe.
- Szeretlek. Köszönöm. Nagyon köszönöm, ennél jobban nem is örülhetnék. - suttogtam. Féloldalas mosolyra húzta száját, majd megcsókolt. Lágyan és érzékien csókolt, és én pedig szédülni kezdtem csodálatos illatától és sima érintésétől. Ahogy kinéztem az ablakon, már a Doveri-szoros felett jártunk, így már nem sok kellet, míg odaérünk. Rettentően izgatott lettem, még sosem voltam Párizsban. Annyi mindennel megajándékozik az élet, fel sem tudom fogni! 

Egy háromnegyed óra múlva a gép leszállt Párizsban. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, drámaivá téve a pillanatot, amikor a lábam eléri a párizsi földet. Amint leértünk, megöleltem Zaynt, és megcsókoltam.
- Ez a nap csak a miénk. Ma csak a tiéd vagyok, senki másé. - mondta egy centire az arcomtól. Elmosolyodtam, majd ismét megcsókoltam.
- Hová megyünk először? - kérdeztem lelkesen.
- Az Eiffel-toronyhoz. - mosolygott, a szívem pedig öröm himnuszát kezdte járni. Kézenfogva indultunk el az Eiffel-torony felé, amit én nem tudtam merre van, de Zayn látszólag határozottan indult el egy irányba.
- Zayn, mi lesz a paparazzikkal? - kérdeztem hirtelen.
- Nem tudják hogy itt vagyunk, ha valaki mégis észrevenne, majd figyelünk. Bízz bennem. - szorongatta meg a kezem.
Tovább sétáltunk, majd egy negyed óra múlva megláttuk az ég felé ékeskedő tornyot. Hatalmasnak látszott, szinte ijesztőnek, de mégis romantikusnak és hívogatónak. Az idő elviselhető volt, pont jó, mi mégis összebújva közeledtünk a torony felé.
Lifttel felmentünk a tetejére, igaz, hogy én remegő lábakkal álltam a padlón, Zayn karjai mindig biztonságban tartottak. 
Ahogy kiléptünk a liftből, csodálatos kilátás tárult elénk. Szinte egész Párizst be lehetett látni, a nap pedig delelőn járt, így csillogó sugarai csíkokban ragyogtak a levegőben.
- Ez csodálatos. - mondtam Zaynnek, aki a hátam mögé állt, átkarolt, állát pedig a vállamra helyezte.
- Te is az vagy. - mondta, majd megpuszilt. Nagy levegőt vettem, mert nem sok hiányzott, hogy ott fent, az Eiffel-torony tetején ne vessem rá magam.
- Te még csodálatosabb vagy. - mosolyogtam rá, és megcsókoltam. Hihetetlen ez a nap, mint a mesékben, úgy érzem magam mint egy hercegnő.
Csináltunk pár képet, majd a liftbe szálltunk, és elindultunk lefelé. Lent megálltunk.
- Most mire várunk? - kérdeztem, mire Zayn az órájára pillantott.
- Majd meglátod. - nevetett.
- Még több titok? - sóhajtottam.
- Örülni fogsz, meglátod. - ölelt át. Jól esett, ahogy erős karjai között lehettem. A testemen ismét a furcsa érzés szaladt át, és azt éreztem, hogy ennél jobban nem is szerethetném őt, őt, aki már szinte az életemmé vált. Aztán az érzés átváltott valami rosszra. Valami furcsán rosszra, és úgy éreztem, hogy el kell engednem Zaynt. Elhúzódtam tőle, majd körbenéztem.
- Mi a baj? - nézett rám, és az arcomat fürkészte.
- Nem tudom, rossz előérzetem van. - válaszoltam még mindig nézelődve.
- Nem hiába... - mondta Zayn, és elment mellőlem. Nem értettem mért mondta ezt, és utána mentem volna, de valami azt súgta, hogy ne. Ez a pár méter távolság is szinte fizikailag fájt, de aztán rájöttem, hogy mért is kell távol lennünk egymástól. Egy csapat vigyorgó lány közeledett gyors léptekkel Zayn felé. Amint feleszméltem, én is távolabb mentem, s minden lépésemet erőltetnem kellett, ami Zayntől távolabb vitt. Néztem, ahogy a lányok képeket csinálnak vele, és aláírást kérnek. Szokatlan volt ez számomra, és féltékeny lettem, igen, de tudtam, hogy bíznom kell Zaynben. 
Pár perc után Zayn elkezdett keresni szemeivel, majd amikor megtalált, szólt a lányoknak, akik vidáman mentek el tőle. Amikor már tisztes távolságban voltak, odajött hozzám. 
- Ne haragudj. - puszilt meg.
- Ugyan már, semmi baj. - öleltem meg. - De mire várunk még? - kérdeztem értetlenül. Zayn körbenézett, majd elmosolyodott.
- Mostmár semmire. - mondta, és én abba az irányba néztem, amerre ő, s nem hittem a szememnek. Liam és Louis közeledett Eleanorral és Daniellel az oldalukon. A kezemet a számra tapasztottam, hogy ne sikítsak. Zayn elkezdett nevetni a reakciómon, és ahogy Liamék közelebb értek, ők is nevetni kezdtek rajtam. Nekem viszont egyáltalán nem volt nevetséges az egész, annyira szégyelltem magam amiért nem tudok megszólalni. Valamit csinálj már te hülye - szólt a hang a fejemben. Gyorsan elvettem a számról a kezemet, és próbáltam normális fejet vágni.
- Te. Jó. Ég. - dadogtam.
- Sziasztook! - köszöntek vidáman.
- Szia Sara, én Danielle vagyok, örülök hogy megismerhetlek. Sokat hallottam már rólad. - mosolygott Danielle és kezet nyújtott. Félősen kezet ráztam vele, majd elnevettem magam.
- Ne haragudjatok, de annyira szokatlan és hihetetlen ez az egész, áá... - mondtam és lesütöttem a szemem.
- Semmi baj. - nevetett csengő hangon Eleanor. - Én Eleanor vagyok, és én is nagyon örülök hogy megismerhetlek. Alig vártuk már, hogy találkozhassunk, és tényleg olyan csinos vagy, mint ahogy azt a fiúk mondták. - kuncogott, én meg gondolom úgy elpirultam, mint egy paradicsom. Iszonyat zavarba jöttem ettől, hiszen ők élőben még gyönyörűbbek, mint képen. Hihetetlen milyen alakjuk van, és milyen fantasztikusan szép arcuk van. Elkapott a kisebbségi érzés...
- El sem tudjátok hinni, hogy én mennyire örülök, hogy megismerhetlek titeket. Ez írtó hülyén fog hangzani, de rengeteget írtam nektek Twitteren és mindig csak álmodtam erről, és most itt vagytok és fuu. Ne haragudjatok tényleg... - temettem az arcomat a tenyerembe. Mekkora hülye vagyok, mi ez a szöveg?! Szedd már össze magad!
A lányok felnevettek, majd észrevettem, hogy Zayn, Liam és Louis is szinkronban nevetnek rajtam. Hát nagyszerű.
- Na arra gondoltunk, hogy most elmehetnénk közösen ebédelni egyet. - jött oda mellém Zayn, és átkarolt.
- Remek ötlet. - mosolyogtak Daniellék. Még mindig nem fogtam fel hogy itt vannak előttem. Még egyszer átélem azt a napot, amikor először találkoztam a fiúkkal.

Elindultunk valamerre, majd nemsokára megérkeztünk egy étteremhez. A hely előkelő volt, és nagyon hangulatos. Az utcákon nyüzsögtek a párizsi emberek és a szerelmesek. Iszonyúan jól éreztem magam, ebéd közben rengeteget beszélgettünk, és nagyon jól kijövünk a lányokkal. Hihetetlen ez az egész. Az ebéd pedig fantasztikusan finom volt, és annyira jól telt, hogy alig hittem el, hogy nem álmodok. A lányokkal számot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy mindenképpen találkozunk még. Ebéd után elköszöntünk egymástól, és minden pár ment a saját útján kettesben.
- Vajon szegény Niall és Harry hogy érzi most magát? - tettem fel a költői kérdést, mire Zayn elhúzta a száját, de nem válaszolt.
- Na, hogy tetszett az ebéd? - kérdezte pár perc után.
- Egek, annyira ciki voltam... Szólhattál volna előre és akkor felkészülök vagy valami, de annyira gáz voltam... Viszont a lányok írtó rendesek, és hihetetlenül jól érezem magam, Zayn, nem tudom elégszer mondani, hogy köszönöm ezt a napot. - megálltam, és szembe fordultam vele. 
- Mindent érted csinálok. És hidd el, ez életem egyik legszebb napja. - ölelt át, és alig hittem el, hogy tényleg ilyet mond. Megcsókoltam, annyira szerettem, olyan tűz égett bennem, amit jelenleg nem tudtam volna elképzelni, hogy kialszik. Szeretem, szeretem, szeretem.
- És most hová megyünk? - kérdeztem a csodás csók után.
- Most sétálhatnánk egyet, aztán lassan mehetnénk a szállodába. - mondta.
- Mi? Szállodába? Itt maradunk? - kérdeztem meglepetten. Komolyan itt maradunk?
- Hát persze. - kacsintott rám.
- Ezt nem hiszem el. - ugrottam a nyakába. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire jól érzem is most magam.

Sétálás közben beszélgettünk, csináltunk képeket, megnéztük a Diadalívet, és még ennél is jobban megismertük egymást. Gyerekkori emlékekről beszélgettünk, sőt, szó esett az érzelmeinkről is, és egy nagyon mély és őszinte beszélgetést folytattunk. Jól esett kimondani az érzéseimet, teljesen őszintén, annak, akiben megbízok. Viszont a sok sétálásban elfáradtam, és alig vártam már, hogy megérkezzünk a szállodába, ami nem volt messze tőlünk. A hotel nem volt hatalmas, de nagy és magas, modern, mégis mintha titkos lenne. Tökéletes hely volt számunkra. Megkaptuk a szobánk kulcsát, majd amikor felmentünk, elállt a lélegzetem is. A hatalmas szoba terasza az Eiffel-toronyra nyílt, ami már csodásan volt kivilágítva, így alkonyatkor. A hatalmas nappali modern bútorokkal volt berendezve, a halvány, élénk színek játszadoztak egymással. Magasan voltunk, nagyon magasan, így messze elláttunk.
- Itt várj meg, mindjárt jövök. - mondta, azzal kiment a szobából. Vajon hova ment? - tettem fel magamban a kérdést. Miközben ő lent volt, én szétnéztem a szobában, kimentem a teraszra és bámultam a gyönyörű panorámát, ahogy nap lassan ereszkedik le a torony mögé.
- Mehetünk vacsorázni? - szólt Zayn mögöttem.
- Ilyen ruhába? - néztem magamra.
- Fordulj meg. - nevetett, majd megláttam, ahogy egy gyönyörű kék estélyit, és egy öltönyt tart a kezében.
- Ez meg honnan van? - kérdeztem, s ma már nem tudtam elképzelni, hogy ennél is több meglepetés érjen.
- Rendeltem. Na, de gyere, vedd fel. - Nem hittem el. Egyszerűen nem hittem el.
Gyorsan felöltöztem, s felvettem a magassarkú cipőt, ami hozzá járt.
- Gyönyörű vagy. - mondta már az öltönyében, s átnyújtott egy vörös rózsát, majd közel húzott magához.
- Köszönöm. - suttogtam, s elérzékenyültem egy kicsit, majd adtunk egymásnak egy szájrapuszit, s kézenfogva mentünk le a hotel éttermébe. 

A vacsora szintén mennyei volt, s a társaság felbecsülhetetlen. Még sose tett ilyet értem senki, s annyira fantasztikus amit értem tesz. Miután visszaértünk a szobába, fáradtan, de mégis boldogan sétáltunk ki a teraszra beszélgetni.
- Köszönöm ezt az elképesztő napot. Nem is tudod, mennyire megleptél, és hogy mennyire jól éreztem ma magam. Ennél jobban nem is alakulhatott volna. - mondtam hálásan.
- Örülök, hogy jól érezted magad. Hidd el, én is legalább annyira jól éreztem magam, mint te. Annyira elképesztő veled lenni. Még sose éreztem ilyet. Annyira... más. - jött közelebb, s magához húzott.
- Szeretlek. - suttogtam. - Teljes szívemből.
- Szeretlek. - mondta vissza, majd megcsókolt. Érzelmekkel teli csók volt, lágy, és kellemes. Majd ahogy Zayn keze átölelte a hátam, és elkezdte simogatni, kicsit hevesebben csókoltuk egymást. Átkaroltam a nyakát, és hozzá szorítottam a testem az övéhez. A keze végigcsúszott a hátamon, majd megállt a fenekemen, én pedig beletúrtam a hajába, és egy halk sóhajt hallattam egyre hevülő csókunk közben. Zayn a korláthoz nyomott, és egyre gyorsabban csókolt. Úgy, mintha ez lenne az utolsó, mintha nem lenne holnap, úgy szorított, és úgy növelte bennem a vágyat iránta. Még többet, és többet akartam belőle, majd egyszer csak a combjaimat megemelte, és ráültetett a korlátra. Egyszerre féltem, és egyszerre akartam őt, és a vágy csak növekedett bennem. A csókunknak nem szakadt vége, s én vágyódtam utána, mert sose volt belőle elég. Egyszer csak elhúzódott, és pár centire az ajkaimtól suttogni kezdett.
- Bízol bennem? - kérdezte levegő után kapkodva.
- Bízok benned. - válaszoltam lihegve, majd ismét neki estem. Zayn még közelebb jött, kezeivel a hátamat támasztotta, majd a korláton ülve elkezdett hátrafele dönteni. Lábaim és kezeim megfeszültek, és féltem a hatalmas űrtől alattam, de bíztam Zaynben, és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit csak akar. A csók után a nyakamat kezdtem csókolni, én pedig halkan nyögtem közben. Még mindig a levegőben volt a fél testem, miközben Zayn érzékien simogatta a korláton ülő combjaimat. Egyszer csak leemelt a korlátról, s ágyékát a medencecsontomnak szorítva, az ölében vitt be a szobába. Lábaimat a dereka köré fontam, s beletúrtam a hajába. Közben izgatottan csókoltuk egymást, s mikor beértünk a szobába, Zayn letett az ágyra, mint egy törékeny tárgyat, amire annyira vigyáz. Rám feküdt, és tovább csókolt, s simogatott, majd elkezdte felhúzni a ruhám. Én sem bírtam tovább, így elkezdtem kigombolni az ingét. Csak ő volt és én, senki más, és most nem zavarhatott meg senki. Lerántottam róla a nyakkendőt, majd az inget, s csupasz testén simítottam végig tenyeremet. Zayn teste megfeszült, majd levette rólam a ruhát, s a ruha nyomait csókkal illette. Az övé voltam, teljes mértékben csak az övé, és ő is az enyém, és egy ketten eggyé váltunk. Levette a nadrágját, majd ismét rám feküdt, s röviden megcsókolt. 
- Biztos akarod? - kérdezte, és a sötétben is láttam a vágytól csillogó szemeit. 
- Akarlak. - suttogtam vissza, majd gondolkozás nélkül nekiestem. Lerángattam a boxerét, ő pedig a melltartómat és a bugyimat, majd egy vágyakkal teli, heves, és tökéletes éjszakát töltöttünk együtt.

36. fejezet - Meglepetés

Sziasztok!:) Sajnálom hogy ilyen ritkán hozom a fejezeteket, de ez a hét nagyon sűrű és sietős volt, hiszen tegnap ballagtam... És tudom hogy az előző fejezet nagyon unalmas lett, ezért elnézést is kérek, és ez sem lett a legjobb, de a következő fejezet megígérem hogy nem lesz ilyen átlagos:) Továbbra is nagyon várom a visszajelzéseket, valamint köszöntöm az új olvasóimat, remélem nekik is elnyerik a tetszésüket a fejezetek:) Köszönök mindent, sokat jelent!:) Valamint van egy meglepetésem, lehet, hogy még ma jön még egy fejezet, vagy ha nem jön össze, akkor legkésőbb holnap... ;) Na kellemes olvasást xxx

Egy könnyű, édes csókra ébredtem. A fülemet tompa csörömpölés és pakolás ütötte meg.

- Jó reggelt. - suttogott a fülembe egy rekedtes hang.

- Jó reggelt. Hány óra? - nyögdécseltem, ugyanis még nem nyitottam ki a szemem, de nagyon fáradtnak éreztem magam.

- Nyolc... Sajnálom, de ha velünk akarsz jönni, akkor most kell felkelnünk... - mondta fanyarul. 

- Aaah - nyögtem egyet, majd belefúrtam az arcom a párnába.

- Nem muszáj jönnöd. - mondta Zayn.

- De, de menni akarok. Kíváncsi vagyok a munkátokra és nem akarok itthon maradni egyedül. - mondtam még mindig a párnába beszélve. Adott a fejem búbjára egy puszit, majd kikelt az ágyból. Pár perccel később én is követtem a példáját. Lassan, kómásan kimásztam az ágyból. Tényleg fáradt voltam. Lementem a lépcsőn, ahol a fiúk már felöltözve reggeliztek.

- Reggelt - préseltem ki az ajkaim közt. 

- Jó reggelt. - köszöntek vissza, majd elkezdtek vigyorogni.

- Mi olyan vicces? - kérdeztem.

- Fésülködj meg. - rendezte le ennyivel Niall. Vajon hogy nézek ki? Ajj neee...

- Nekem így is tetszel. - puszilt meg Zayn észrevéve szégyenletes arckifejezésemet, és egy morcos pillantást vetett a fiúkra. Mosolyogtam egyet, majd elkészítettem a müzlimet, amit pár perc alatt megettem. Utána felmentem, felvettem egy fekete cicanadrágot, hozzá egy hosszú, lila pulcsit. Bementem a fürdőbe, majd amikor megláttam magam, elszörnyedtem. Tényleg elég furán néztem ki... Gyorsan megfésülködtem, megmostam az arcom, majd natúr sminket kentem föl. Zayn még nem is nagyon látott smink nélkül, eddig mindig elintéztem, hogy legyen rajtam egy kevés...

Ezután felvettem az Ugg csizmámat, felkaptam a táskám, majd lesétáltam, és szóltam, hogy kész vagyok.

- Oké, akkor indulás! - kiáltotta Liam, miközben még mindenki szaladgált ide-oda. Mikor mindenki odagyűlt az ajtóhoz, Kenny lépett be rajta.

- Sara! - kiáltotta. 

- Kenny! Szia! De rég láttalak már! - öleltem meg hálásan. Ő az az ember, akinek nagyon sokat köszönhetek.

- Hogy vagy? De jól nézel ki. - bókolt.

- Soha nem voltam ennél jobban. És köszönöm. - mosolyogtam, majd elindultunk kifelé. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk egy rádiós műsor székházába.

Mikor megérkeztünk, furcsa érzés fogott el. Egy az, hogy mostantól hazudnunk kell, a másik pedig hogy a One Directionnel sétálok éppen egy interjúra. Hű...

Mikor beértünk, egy fiatal, mosolygós hölgy fogadott minket.

- Hello, nagyon szépen köszönjük hogy szántok ránk időt! Erre gyertek. - egy furcsa, végigmérő pillantást vetett rám, ahogy a fiúk közt sétáltam. Megijedtem, féltem, hogy elkezd majd sejteni valamit. Ezután elindult a folyosón, mi pedig követtük őt.

Beértünk egy kisebb terembe, ahol öt szék, és a székekkel szemben mégegy szék volt beállítva.

- Foglaljanak helyet. - intett nekik kedvesen az interjús hölgy, miközben ő leült az öt székkel szemben. Átlagos kérdéseket tett fel, hogy töltötték a karácsonyt, milyen érzéseik voltak ebben a pár hétben, mik a terveik a következő időre, majd amikor ahhoz a kérdéshez értünk, amit már több százszor feltettek, de mégsem vált unalmassá, elsápadtam.
- És kinek van barátnője közületek? - kérdezte szinte éneklő hangon a hölgy. Liam és Louis automatikusan feltette a kezét. Zaynnek megmozdult a keze, de aztán egy gyors pillantást vetett rám, majd tovább nézte az interjús nőt. A szívem kicsit felgyorsított, rosszul éreztem magam emiatt. De jelenleg semmiért sem vállaltam volna, hogy bemutatom magam a világnak. Erre fel kell készülni.
Ez az interjú után még egy interjúra mentünk, ahol szintén hasonló kérdéseket tettek föl, és ez így ment a következő három hétben is.

***

Amióta itt vagyunk Londonban, interjúkra járunk, és otthon vagyunk. Kenny szerint most eltelt pár hét, és most fog csak beindulni igazán a munka. Eddig csak internetes oldalaknak, újságoknak adtunk interjút, de ezután következnek a TV-s interjúk és a fellépések. Fáradtan aludtam el előző éjjel, nem is tudtam, hogy az interjúzás is lehet fárasztó. De ha még csak ezután jön a java, akkor meg kell edződnöm. 

Reggel ajtónyitásra ébredtem. A szemem csukva maradt, s tovább tettettem, hogy alszok. Az a valaki, aki benyitott egy pár pillanat után elindult az ágy felé, majd ráült. Valamit letett az ágyra, majd átkarolt, és adott egy lágy puszit ajkaimra. Az orromat tojás rántotta illat csapta meg.

- Jó reggelt. - suttogott a rekedtes hang, ahogy minden reggel. Testemet kirázta a hideg.

- Jó reggelt. - nyitottam ki lassan a szemem, s megpusziltam.

- Tudod milyen nap van ma? - kérdezte. Meglepődtem. Hosszasan gondolkodtam, de nem jutott eszembe semmi. Zaynnek már megünnepeltük a szülinapját, adtam neki egy karkötőt, s az estét egy partival töltöttük el. Az én szülinapom júliusban van, a többieké sem február 14.-én van... február 14... Gondolkodóan néztem rá, majd egyszer csak leesett... Zayn felnevetett, gondolom az arckifejezésemet végigkísérve kitalálta, hogy mire is gondolok...

- Lassan ki kéne kelni az ágyból, mert a gép nem vár meg minket... - kacsintott. - De előbb reggelizz. - mosolygott rám, majd odaadta a tálcát, amin az átlagos, de mégis a kedvenc reggelim volt tökéletesen tálalva. Tojás rántotta paradicsommal, borssal és fűszerekkel. De álljunk csak meg... Miféle gép?!?!

- Zayn, tisztára kiment a fejemből, hogy ma Valentin nap van! Annyira sajnálom, ne haragudj. De nagyon szépen köszönöm a reggelit. - csókoltam meg. - De most elárulnád, hogy milyen gép vár ránk? - néztem rá ijedten.

- Gondolod hogy el is mondom a meglepetést? - nevetett. - Na egyél, majd megtudod. - kacsintott rám ismét, majd megforgattam a szemem, és neki kezdtem a reggelinek. Borzasztóan éreztem magam amiért elfelejtettem a mai napot... Nem vettem neki semmit, sőt még csak nem is volt az eszemben! De az nagyon izgatott, hogy vajon hova akar vinni engem géppel?!

Gyorsan felfaltam a rántottát, majd Zayn parancsára felöltöztem, és kisminkeltem magam. Mivel Zayn nem volt hajlandó elmondani semmit, így azt mondtam, hogy nem érdekel, akkor majd szégyenkezik miattam, ha olyan helyre megyünk, ahova ki kéne öltözni... Megmondtam, hogy normális ruhában megyek, úgyhogy így kell elviselnie, mire ő bólogatott. Kifejezetten kezdett idegesíteni a hallgatása, de ugyanakkor el voltam olvadva, amiért így szervezi nekem a Valentin napot. Iszonyat jól esett.

Felvettem a fekete cicanadrágomat egy hosszú fehér felsővel, amire az volt írva, hogy "Love This Life", ehhez pedig a Saras, és a Z betűs nyakláncaimat. Erre egy szürke kardigánt vettem, majd felvettem a csizmámat, mert még mindig hideg volt, bár nem tudtam hova megyünk. Az arcomra egy alapsminket kentem föl, felkaptam a táskám és a dzsekim, majd készen álltam az indulásra. Lementünk a lépcsőn, ahol Niall és Louis már fent voltak.

- Jó szórakozást! - kacsintottak és kuncogtak. Szóval ők már tudják, hogy mit szervezett Zayn.

- Kösz. Nektek is, Louis, és add át Liamnek is a jókívánságom. - mondtam.

- Átadom. Na érezzétek jól magatokat. - mondták, majd Zayn kihúzott az ajtón.Kicsit úgy éreztem magam, mint egy vak, akit vezetnek, de nem tudja hová. Nagyon kíváncsi voltam, de zavart ez a tudatlanság.

- Na, most már elmondod, hová megyünk? - kérdeztem izgatottan.

- Majd a gépen. - mondta, s beszálltunk a kocsiba, ami már várt ránk a ház előtt.

 Kb. fél óra múlva a reptéren voltunk. Zayn egy kis géphez vezetett, minden szó nélkül. Beszálltunk, s meglepődésemre ketten voltunk az egész gépen. 

- Zayn! Ez komoly, hogy béreltél egy gépet csak nekünk? - kérdeztem majdnem sikítva. Ő csak nevetve ült le, és engem is leültetett mellé. A gép elindult, majd lassan felemelkedett a levegőbe. Nem volt időm félni, vagy bármire is koncentrálni, csak a célpontunk érdekelt, és az, hogy együtt töltöm a Valentin napomat vele.

- Szóval? Hová megyünk? - kérdeztem most már nagyon izgatottan. A szívem kiugrott a helyéről, az agyam pedig pörgött, és sorra próbálta kitalálni a helyeket, ahová elvihet.

- Párizsba! - vigyorgott rám lelkesen, a reakciómat fürkészve.

35. fejezet - Visszatérés a régi kerékvágásba

Sziasztok! :) Sajnálom hogy csak most hozom a fejezetet, de nem nagyon volt időm írni... Ez a fejezet szerintem nagyon unalmas lett, ne haragudjatok, de majd ezután ismét beindulnak a dolgok. Nagyooonn szépen köszönöm a 76 rendszeres olvasót, ekkorra ígértem a következő Zayn szemszöges részt, de olyan hamar összegyűlt, hogy még nem tudok mit írni hozzá, ezért kicsit halasztjuk 83 rendszeres olvasóig. Egyébként túlléptük a 20.000 látogatót! :) Hihetetleen, köszönöm szépen!!! :)) Valamint ismét nagyon köszönöm a kommenteket és a szavazatokat, nagyon, tényleg nagyon jól esnek, ezekért a visszajelzésekért érdemes írni :) Remélem az unalmasságtól eltekintve ez a fejezet is tetszeni fog valamennyire, jó olvasást xxx

Borús, és nagyon hideg reggelre ébredtünk. Álmos voltam és kimerült, és még el sem indultunk, de már vártam, hogy Londonba érjünk. Utálok búcsúzkodni, és ha már muszáj, akkor inkább úgy vagyok vele, hogy minél hamarabb essünk túl rajta, még ha semmi kedvem sincs magam mögött hagyni Bradfordot, azok után sem, amik itt történtek. Magam sem értem, miért.

Zaynnel reggelizés után még összepakoltuk a maradék dolgainkat, amiket tegnap nem sikerült becsomagolnunk. Az idő lassan dél felé közeledett, és már csak egy óránk maradt, hogy kihasználjuk az itt tölthető időnket.
Szép lassan mindenki felkelt, s eljött az, amit a legkevésbé vártam. Patricia szemébe halvány könnycseppek gyűltek, ahogy Doniya, és Waliyha szemeibe is. Eközben a kapuban dudált a sofőr, jelezvén, hogy megérkezett. Zaynnel nagyot sóhajtottunk.
- Köszönök mindent, nagyon, de tényleg nagyon jól éreztem itt magam. Nagyon remélem hogy nemsokára visszajövök. - mondtam mosolyogva, könnyes szemekkel, s azt kívántam magamban, hogy bárcsak már az autóban lennénk, és túl lennénk ezen. Főleg azért, mert ezek a pillanatok azokat a perceket juttatták eszembe, amikor otthonról jöttem el, és ez is rátett a fájdalmamra egy lapáttal.
- Annyira örülünk, hogy eljöttél és hogy jól érezted magad! - mondta Yaser, s a többiek pedig helyeselően bólogattak.
Patricia el sem akarta engedni Zaynt, amit meg is értek. Én eközben a többiektől köszöntem el, váltottunk pár szót, mint a "Vigyázz magadra", vagy a "Majd beszélünk", stb. Patricia is elköszönt tőlem, majd ismét Zayn nyakába borult. 
- Na, most már mennünk kell. Nemsokára visszajövünk. Hiányozni fogtok. - bújt ki Zayn Patricia öleléséből, s ezzel kiléptünk az ajtón. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, intettünk az ajtóban álló családnak, s ezután elindultunk. A könnycseppjeim lassan hulltak ki a szememből, s még mindig az a kép állt előttem, ahogy a már családomnak tekintett emberek az ajtóban állnak, és nézik, ahogy eltávolodunk. Nehéz volt, mert tényleg nagyon megszerettem őket, és nem tudhattam, hogy látom-e őket még valaha. Hiszen ki tudja, mit hoz a sors?

Zayn csendben volt egy darabig, a padlót pásztázta, s szinte hallottam, ahogy nagyokat nyelt.
- Sajnálom. - szorítottam meg a kezét, mire ő rám nézett a fájdalomtól csillogó, gyönyörű barna szemeivel, s halványan elmosolyodott.
- Mindig ilyen nehéz, de nemsokára visszajövök, és most újra csinálhatom azt, amit a legjobban szeretek. - mondta egy fokkal jobb kedvűen, s visszaszorította a kezem. Rámosolyogtam. 
Ezután az úton elkezdtünk beszélgetni, s a többiek is felhívtak, hogy merre járunk. Harry és Louis már megérkeztek, s valószínűleg mi érkezünk harmadiknak.

Az a pár óra, amit az autóban tettünk meg, viszonylag gyorsan eltelt, s mikor megérkeztünk, Londonban éppen esett a hó. Amikor beértünk a fővárosba, siető, didergő embereket láttam a félig üres utcákon. Elkapott London hangulata, és a rossz idő és a búcsú hatása ellenében jó kedv kapott el. Főleg a tudat miatt, hogy ezentúl rengeteget leszek együtt a fiúkkal. 
Az autó leparkolt, s a fűtéstől megolvadt hó vízcseppekké vált az ablakon, amin keresztül ismét a hatalmas és otthonos házat láttam magam előtt, mint a legelső napon, amikor megérkeztem Angliába. Kiszálltunk, s kivettük a csomagokat, majd bementünk a meleg házba. A kandalló a nappaliban be volt gyújtva, ami jó hangulatot, és kellemes hőmérsékletet adott a háznak.
- Hahó! - kiáltott Zayn, mire két "Sziasztok" volt a felelet, valahonnan a ház mélyéből. A sofőr letette a csomagjainkat, majd elköszönt. Zayn nagyot sóhajtott, majd átölelt. Ebben a pillanatban Harry és Louis alakja gyors léptekkel közeledett felénk. Már egy ideje nem láttam őket, így ismét elámultam, és megérintett a látvány, hogy tényleg Harry Styles és Louis Tomlinson közeledik felém, a saját házukban, ahol most én állok. Még mindig felfoghatatlan.
- Na végre! Sziasztooook! - mondták elnyújtva az "ó" betűt. - Milyen volt otthon?
- Sziasztok! - köszöntem lelkesen, s megöleltem őket. - Fantasztikus volt Bradford. Egyszerűen imádom! - mondtam, s egyből jobb kedvem támadt a jelenlétüktől. Tudtam, hogy mostantól velük leszek, és egy nagy kaland vár rám.
- Tényleg? Na meséljetek! - kérleltek, miközben bementünk a nappaliba.
- De ti is, milyen volt nektek otthon? Olyan jó lenne egyszer elmenni Holmes Chapelbe meg Doncasterbe! - mondtam, s lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy ott járok, ahonnan ők származnak, s azokat a falakat érintem meg, amiket csak a videókban, és TV-ben láttam.
- Majd egyszer elviszünk, megígérjük. - kacsintottak rám, s a szememben a remény fénye megcsillant.

A délutánt átbeszélgettük, elmeséltük a Dannys ügyet, a veszekedéseinket, és persze Sharonról is szó esett. Nem volt kellemes felidézni ezeket, mert a történtek irritáló gondolata ismét elgondolkodtatott, és kicsit felidegesített. Nagyon meglepődtek, és érdeklődve hallgatták végig a pár hét eseményeit, s azt hiszem, most mi mesélhetünk a legtöbbet az élményeinkről. Ők nem ismerték Dannyéket, de nagyon felháborodtak a történteken. Ahogy az emlékek ismét bevillantak az agyamba, könnyek gyűltek a szemembe és félni kezdtem, de a könnyeket gyorsan letöröltem, és próbáltam leplezni, mert nem akartam, hogy Zayn észrevegye. Miközben meséltünk, persze sokszor aggódóan pillantott rám, de én mindig mosolyogva néztem vissza rá. El akartam felejteni a múltat, s csak a jelenre akartam koncentrálni. Nem akartam, hogy ez elrontsa a kedvemet, hiszen most csak örülni van okom, hiszen a One Directionnel lakok együtt! A fiúk miatt a félelem és a rossz gondolatok hamar elszálltak, hiszen mellettük annyit nevetek. 
Eközben megérkezett Niall és Liam is, s így már teljes volt a csapat. Megmutattuk egymásnak az ajándékainkat, amiket kaptunk karácsonyra, s tőlem mindenki elkérte az új számomat. Mivel úgy beszéltük meg, hogy mi karácsony után ajándékozunk, ezért most adtuk át egymásnak a saját ajándékainkat. Mindenkinek sikerült meglepnie a másikat, s pont eltalálnia szíve vágyát. Nagyon sokat nevettünk, ami számomra nem újdonság ha velük vagyok, hiszen mindig meg tudnak nevettetni, velük nincs olyan, hogy unalmas az élet. Felhívott Kenny is, hogy holnap már dolgozniuk kell a fiúknak; két újságnak kell interjút adniuk, és majd lesz egy fotózásuk is. Kicsit meglepődtem, hogy mikor megérkeznek, utána rögtön egyből bele kell vetniük magukat a munkába, de ők egyáltalán nem bánták. Mindig is meglepődve néztem rájuk, mikor a munkájukról volt szó. Olyan hálásan és odaadóan beszéltek és cselekedtek a munkájukkal kapcsolatban, hogy tiszteltem őket emiatt. 

- Egyébként Louis, Liam, még nem is kérdeztelek titeket Eleanorról és Danielleről. - mondtam elpirulva, mert nem voltam benne biztos, hogy nem mohóság-e ilyen kérdést feltenni. Tényleg nagyon hálás vagyok, és rettentően örülök, amiért megismerhettem őket, de a lányokkal is szeretnék megismerkedni. De nagyon. Bár nem tudom, hogy hogyan reagálnék. Talán nem ájulnék el, de biztos, hogy majdnem ugyanolyan örömmel és izgatottsággal találkoznék velük, ahogy a fiúkkal. Mindig is felnéztem rájuk, még ha nem is tartoznak a celebek közé, de el kell ismerni, hogy mind a ketten gyönyörűek, és mégis csak a bandatagok barátnői.
- Mit szeretnél tudni? - kérdezték széles vigyorral az arcukon. 
- Hát, igazából... Nem tudom, hogy vagytok? - kérdeztem pirultan, mert nem akartam azt mondani, hogy "Hívjátok már át őket, találkozni akarok velük."... A kérdésemre kuncogással válaszoltak.
- Jól. Nagyon jól. - mondta Liam.
- A héten átjönnek, majd megismerheted őket. - kacsintott rám Louis, aki szerintem kitalálta a hátsó szándékomat. Ettől még jobban elpirultam, de belül nagyon izgatott lettem, hogy végre találkozhatok velük is. Minden álmom teljesül. Mivel érdemeltem ezt ki?

- Velünk jössz holnap az interjúkra? - kérdezte Zayn, mire mindenki szeme rám szegeződött. Hirtelen jött kérdés volt, meg kellett gondolnom. Ha nem megyek el, akkor egyedül kell maradnom itthon, amit nem szeretnék, viszont ha elmegyek, akkor hazudnunk kell. 
- Hát... Szerintem elmegyek, nem akarok itthon maradni egyedül. Majd azt mondjuk, hogy... Hogy az asszisztensetek vagyok. - mondtam egy mosollyal.
- Biztos, hogy ezt szeretnéd? - kérdezte Zayn.
- Biztos. Nem akarom még, hogy megtudják, hogy együtt vagyunk... - mondtam. Igazából kicsit féltem, hogy gyávának tartanak majd, de nem tudtam mást tenni, féltem a sajtótól, a rajongóktól, meg attól, hogy a nevemet látom majd az újságok címlapján. Igen, féltem ettől.
- Rendben, ahogy akarod. - mondta Zayn, majd megsimogatta a hátam. 
- Na menjünk aludni, holnap hosszú nap vár ránk. - mondta Liam, mire mindannyian felálltunk.
Furcsa volt befeküdni az itteni ágyba, amiben már aludtam ugyan, de már hozzászoktam a Bradfordi környezethez. 

- Jó éjt. Szeretlek. - suttogta a fülembe Zayn rekedtes hangja, miután lefeküdtünk az ágyba. A testem libabőrös lett, s engem kirázott a hideg, vagyis inkább a meleg. Ismét meggyulladt bennem a szikra, amit mindig is éreztem mióta Zaynnel vagyok, de csak most gyulladt újra, és a szerelmemet frissnek és intenzívnek éreztem. Olyan érzéseket tud kiváltani belőlem, amilyeneket még soha senki.
- Jó éjt. Én is szeretlek. - csókoltam meg újult érzelmekkel, majd álomba merültem.

34. fejezet - Virágcsokor

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen a szavazatokat és kommenteket, még mindig nagyon, de nagyon jól esnek! :) Továbbá köszönöm a 73 rendszeres olvasót, ami nagyon gyorsan növekszik, és ennek is kirobbanóan örülök! :) Nagyon hálás vagyok nektek :)) És pár kommentre válaszul, még korán sincs vége a történetnek, sok sok ötletem van még, úgyhogy nem lesz még vége :D Remélem ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, bár szerintem ez egy kicsit unalmas lett... De, döntsetek ti, kellemes olvasást :) xxx

Sötét volt. Gyengének éreztem magam, és mintha zuhantam volna. A fülem zúgott, s én úgy éreztem, hogy forog körülöttem a világ. Aztán a fülem zúgása egyszer csak enyhült, és én szavakat hallottam ki a zúgás mellett.

- Te jó ég, jól vagy? Annyira sajnálom, nem láttam hogy jössz, csak olyan hirtelen szaladtál ki... Jajj, jaaj, jól vagy? Hahóó, szólalj meg kérlek! - hallottam egy férfi jajgatását. - Kérem, ne jelentsenek föl! Nekem otthon két gyerekem van, a feleségem vár és... - itt Jazade félbeszakította.

- Nyugodjon meg, nem a maga hibája volt! Mindjárt felkel... Remélem. - mondta kicsit bizonytalanul, majd megfogta a fejem, és éreztem, hogy közelebb hajol. A fejem még mindig sajgott, és a fülem zúgása csak enyhült, de elmúlni nem múlt el. Éreztem, hogy még a hideg földön fekszek, és hogyha nemsokára nem kelek föl, akkor tuti hogy megfagyok. Olyan gyengének éreztem magam, hogy alig tudtam egy szót is kiejteni a számon.

- Jazade... - suttogtam hogy tudtára adjam, hogy még élek.

- Sara! Sara, hallasz? Jól vagy? - kérdezte kétségbeesetten.

- Jól... vagyok... - nyögtem, és minden szót nehezemre esett kiejteni, mintha 50 kilós súlyok lettek volna a szavakra aggatva.

- Gyere, most hazamegyünk. - mondta határozottan, és éreztem, hogy két karját alám csúsztatja, és felemel a jéghideg betonról. Nem akartam hazamenni. És a himbálózás sem esett jól, csak hányingerem lett tőle.

- Jazade, tegyél le! - mondtam olyan határozottan, amennyire most csak tőlem telt.

- De várjanak, ugye nem jelentenek fel? És jól van a lány? Hé, várjanak, hazaviszem magukat! - kiáltott utánunk a férfi, akit még mindig nem láttam, mert a szememet képtelen voltam még kinyitni.

- Nyugodjon meg, majd megoldjuk, maga csak menjen haza és felejtse el! Nem történt semmi. - mondta Jaz, majd ismét elindult velem.

- Jazade, tegyél le most, hallod? - utasítottam egyre határozottabban, és éreztem, hogy kezd visszatérni belém az élet, viszont a hányingerem nem csökkent. Jazade nem válaszolt.

- Jaz, nem akarok hazamenni, tegyél le, megértetted? - mondtam kicsit hangosabban, és elkezdtem erőtlenül ficánkolni. Megállt.

- Nyugodj meg, jó? Elütött egy kocsi! Pihened kell, vagy ha rosszabb lesz, akkor egyből a kórházba viszlek, oké? Próbálj meg megbékélni Zaynnel, mert ez így nem mehet tovább. És most akár akarod, akár nem, hazamegyünk. - mondta. Igazából szeretem Jazadeban azt, hogy őszinte és mindig határozott. Jó barát, de most ebben a helyzetben nem erre van szükségem.

- Jazade, jól vagyok, tegyél le! - mondtam már szinte kiabálva. Ő viszont nem felelt, csak vitt tovább, mit sem törődve azzal, hogy én mit akarok. Egész úton ficánkoltam és ütögettem - már amennyire azt az erőtlen kézlendítést ütésnek lehet nevezni -, de nem hatott rá semmi. 

Kb. 5 perc múlva hazaértünk, és végre letett a földre. Én viszont megszédültem, és kezdett összerogyni a lábam. Jazade gyorsan elkapott, és ismét felemelt az ölébe, majd Zaynnek kiabált.

- Zayn! Zayn, gyere le, most! - kiáltotta, és mintha a hangjában egy kicsi ijedtséget hallottam volna.

Hallottuk a lépcsőn ahogy Zayn erőteljes léptei egyre közelednek, majd a lépcső aljában meglátott minket, és megállt. Lefagyva állt ott, és a gyönyörű barna szemeit tágra nyitotta.

- Mi a franc történt? - kérdezte kétségbeesetten, és rögtön odaszaladt hozzánk.

- Elütötte egy kocsi... - mondta Jazade bűnbánóan, majd elindult velem a nappali felé.

- Micsoda?! De hogyan? - kérdezte kiáltva, és ahogy Jaz letett a kanapéra, Zayn odajött, és megfogta a fejem.

- Hát, kicsit ideges volt, és kiszaladt az útra... - magyarázta Jazade. Zayn szemeibe könnyek gyűltek. Jól látom?

- Jól vagy? Ajj, annyira sajnálom... Nem kellett volna engednem, hogy elmenj... Ez is az én hibám - suttogta. Nem válaszoltam. 

- Én most felmegyek, de jó lenne tudni, hogy történt-e valami baja. Beszéljetek, és utána elmegyünk egy orvoshoz. Ha bármi van, szóljatok. - mondta Jazade, és azzal el is indult felfelé.

- Sara, én... Annyira sajnálom. Ugye jól vagy? És... hidd el, nincs köztünk semmi Sharonnal, és tudom, hogy nagy hiba volt, hogy ilyet mondtam az interjúban. Én sem tudom, hogy mi van velem... Kérlek, ne haragudj. Próbáljuk meg helyrehozni az elmúlt napokat... - mondta, és lehajtotta a fejét. Láttam, hogy a szeme könnyes.

- Jól vagyok... És Zayn, nekem is elegem van ebből az elmúlt pár napból. - nyöszörögtem. - Szeretlek. Te is tudod. De viszont tudod hogy esik ez az egész? Muszáj vagyok arra kérni, hogy... Ne nagyon találkozz Sharonnal. - mondtam ki, amit nem akartam. Nem akarom megszabni neki hogy mit csinálhat, és mit nem. De így tudjuk csak megoldani az egészet. Nem pontosan úgy gondoltam ezt a dolgot ahogy ez a mondat hangzott. Azt értem az egész alatt, hogy ne találkozzanak nyilvánosan, mert nem akarom, hogy az egész világ azt higgye, hogy Zayn Sharonnal kavar... És persze féltékenységből is, de... Nem tudom, nem tudok most ésszerűen gondolkodni.

- Komolyan? - kérdezte Zayn meglepődve. - Hát... Ha ezt szeretnéd... - mondta nehezen.

- Találkozhatsz vele, csak... Csak... - mondtam, és lehunytam a szemem. 

- Érted megteszem. Csak felejtsük el ezt az egészet. Kérlek. - szinte könyörgött. Meglepett a viselkedése. - Holnap visszamegyünk Londonba, oké? És mindent újra kezdünk. - Elmosolyodtam.

- Szeretlek.

- Szeretlek. - mondta, és megcsókolt. Olyan jól esett végre ez a csók. Annyira hiányzott már. Lassan rám feküdt, és úgy könyökölt fölöttem, hogy alig nehezedjen rám, mintha egy porcelán baba lennék, akire annyira kell vigyázni. De hát jelen pillanatban ez most igaz is. 

Érzékien visszacsókoltam, majd beletúrtam a hajába. Ő simogatott, és csak csókolt, és csókolt, majd egyszer csak Jazade szólalt meg mögöttünk. Kezd elegem lenni, hogy Jazade mindig ott van, amikor nem kellene...

- Látom minden megoldódott... Khm, akkor most menjünk az orvoshoz. - vigyorgott, mintha örömét látná abban, hogy mindig tönkre teheti a kedvenc pillanataimat Zaynnel. Lassan felálltam, de megint elszédültem, így Zayn karjaiban mentünk ki a kocsihoz. 

Az orvos megállapította, hogy egy enyhe agyrázkódásom volt, de semmi komoly, így nyugodtan hazamehetek. Viszont erőteljesen pihennem kell, és kerülnöm kell a stressz helyzeteket. Na, ez most jól fog jönni.

Mikor hazaértünk, Patriciáékkal átbeszéltük az egész délutánt, elmeséltük nekik, hogy mi történt, majd közöltük, hogy holnap visszamegyünk Londonba, ahogy a többiek is.

- Hiányozni fogsz. - mondta Waliyha, aki nekem is tényleg hiányozni fog.

- Te is nekem, de majd beszélünk. - mosolyogtam rá.

- Ha bármi van, nyugodtan írj. - mosolygott ő is.

- De te is. - kacsintottam rá. - Hiányozni fog Bradford. Úgy szeretek itt lenni.

- Ennek nagyon örülünk. - mondta Patricia.

- Reméljük minél hamarabb újra láthatunk. - mondta Yaser, akivel nem sokat beszéltem még.

- Legközelebb is hozol ajándékot? - kérdezte Safaa, amin mindenki felnevetett.

- Na menj, pihend ki magad holnapra drágám, mikor indultok? - kérdezte Patricia.

- Fél egyre jön ide a sofőr. - mondta Zayn.

- És mikor pakoltok össze? - kérdezte Doniya.

- Hát felét ma este, felét holnap. - vigyorgott Zayn. - Na de menjünk, holnap hosszú utunk lesz. - mondta, és átkarolt, majd a lépcső felé vezetett. 

- Jó éjt! - szóltam vissza, s ők ugyanezt kiáltották vissza.

Mikor felértünk, Zayn elment zuhanyozni, én ezalatt pakoltam, majd amikor én mentem zuhanyozni, Zayn pakolt. Mikor készen lettem, lassan kibotorkáltam a fürdőböl.
- Holnap ilyenkor már Londonban leszünk... - sóhajtottam.
- Igen. - mosolygott. - Már várom, hogy találkozzunk a többiekkel.
- Én is, de... 
- De...?
- De Bradford úgy a szívemhez nőtt. - mondtam kicsit szomorúan.
- Csak nem itt akarsz maradni? Mindazok után ami történt itt? - kérdezte meglepetten, s közben odajött hozzám, és átkarolta a derekam.
- Nem, nem akarok itt maradni, de úgy érzem, hogy egy kis idő után honvágyam lesz. - vigyorogtam.
- Ide? - nevetett. - Örülök hogy ilyen jól érzed magad itt. - mondta, s adott egy rövid csókot a számra.
- Mikor jövünk megint? - kérdeztem a csók után.
- Amikor akarod. - mondta, és ismét megcsókolt. Ezután felnevettem.
- Jövőhéten? - kérdeztem nevetve.
- Igazából nem tudom... Attól függ, hogy mikorra kapunk szabadságot... Ami nem mostanában lesz... - mondta, s szemével a földet pásztázta.
- Nem baj. Mindegy, csak veled legyek. - mondtam, s a hangomban kétségbeesést lehetett hallani, mintha attól félnék, hogy nem lehetnék mindig vele.
- Itt vagy velem. - suttogta, s lágyan megcsókolt. Szinte éreztem a csókjában a szerelmet, amit érez. Miután elváltunk egymástól, megláttam valamit.
- Hát ez...? - kérdeztem a virágcsokorra célozva az asztalon.
- Ezt... - mondta, és odament az asztalhoz, és lassan felém hozta a csokrot. - Neked vettem ma, miután elmentél... - mondta, s elhúzta a száját. Meghatódtam. Én elviharoztam itthonról, ő meg virágcsokrot vett nekem, hogy megbocsássak neki. Hihetetlen.
- Zayn... - suttogtam könnyes szemekkel. - Ez... Annyira aranyos. - mondtam nevetve, könnyes szemekkel. - Köszönöm. - mondtam, és hálásan öleltem meg, amiért ilyen... úriember. Annyira jól esett. Szorosan átöleltem, és amennyire tudtam, hozzábújtam.
- Kérlek, ne haragudj. - kért ismét bocsánatot.
- Hogy is tudnék haragudni? - kérdeztem, s megcsókoltam. Hosszan, érzékien, és hálásan. Ez a csók a legelsőre emlékeztetett. Nem volt olyan fájdalmas, de mégis olyan érzéki volt, és ugyanannyi érzelem volt benne, mint az elsőben. Leperegtek előttem az első pillanatok, amit együtt töltöttünk. A pillanat, amikor legelső nap a forgatáson összeakadt a tekintetünk, az első találkozás a buszban, az együtt töltött hétvége, Dunaparti séta, a vidámpark, a forgatás, az együtt töltött idők, a búcsú, a távkapcsolat, az újra találkozás, amikor azt hittem rá, hogy egy idegbeteg, aki bántani akar, a pillanat, amikor megkérdezte, hogy kiköltöznék-e ide, hogy vele lehessek, a repülőút, és az, hogy most itt vagyok. Őt csókolom, és több millió lány lehetne most rám féltékeny, ha tudnák, hogy létezik egy ilyen szerencsés lány, akinek az élete elfordult az unalmas hétköznapoktól. Valóra vált az álma, amire soha, de soha nem számított, és még most sem érti, hogy hogyan történhetett mindez meg. Hogy mért pont ő, mért ő az, aki megkapta a világ jelenleg legnépszerűbb fiúbanda egyik tagját, akibe mindig is szerelmes volt. Iszonyú szerencsésnek mondhatom magam. Ezt sosem fogom elfelejteni.
- Szeretlek. - súgtam oda a fülébe a csókunk után.
- Én jobban. - mondta, majd megpuszilt.
- Tévedsz. - súgtam ismét a fülébe, s ezután fáradtan bújtunk be az ágyba.
- Aludj jól. - suttogta a fülembe miután átkarolt.
- Te is. - mondtam, s lehunytam a szemem, ám ekkor erős fejfájás, és kis szédülés jött rám.