Boldog Karácsonyt!

Szeretnék minden kedves olvasómnak boldog, békés karácsonyt, és boldog új évet (előtte még egy hatalmas bulit szilveszterkor ;) kívánni! Nagyon köszönöm hogy még mindig itt vagytok és olvassátok a blogomat! Hihetetlen, hogy lassan egy éve, hogy megvan ez a blog, és igen, ritkán írok, de mindig a fejemben van és nem fogok megfeledkezni róla! Köszönöm az összes mosolyt, amit idén csaltatok az arcomra, és az összes boldog pillanatot amit szereztetek nekem akár a kommentekkel, akár az írással, mert nektek írok :) Köszönök mindent, remélem jól telnek az ünnepek! :)

A blogról annyit, hogy már nem kell sok hogy meglegyen a kikötött szavazat és rendszeres olvasó, úgyhogy amint megvan, közzéteszem az új fejezetet! Új kalandok és izgalmak következnek! :)

Kellemes Ünnepeket Nektek! ♥ Xxxx

2. Évad 8. Fejezet - Bajok kezdete

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most hoztam az új fejezetet, néhányatoknak már megígértem hogy múlt hétre kész lesz, de sajnos akkora most a felhajtás, hogy szinte alig van egy szabad percem. Amikor meg van, akkor meg nincs erőm és ihletem írni, de nem adom fel. Ez a fejezet kicsit unalmas lett, amiért elnézést is kérek. :( Nem tudom mikorra ígérjem a következő fejezetet, mert félek hogy nem tartanám be, és ígéretet nem akarok szegni megint. Az tuti, hogy ha nem előbb, de a téli szünetben várhatóan több fejezettel is jövök egyszerre. Addig meg igyekszem írni :)
Nem mondom, nem gyűlt össze valami hamar az a 60 szavazat, de a lényeg hogy összegyűlt! :) Most ugyanez a feltétel, csak most 70 szavazat, és 128 rendszeres olvasó után jön csak az újabb fejezet.
Köszönöm a kommenteket, tudjátok hogy az mindig nagyon jól esik és erőt ad az íráshoz :)
Nem akarom húzni tovább az időt, kellemes olvasást, remélem tetszeni fog :) xxx

Nagyon reménykedtem benne, hogy nem az amire gondolok. Nem mertem Louist megkérdezni, inkább vártam amíg haza nem érünk.
Louis mondata után csönd lett, egyikünk sem szólalt meg az út hátralévő részében. Csak bámultunk kifelé és gondolom Zayn is azon törte a fejét, hogy vajon miféle probléma lehet az, amire fel kell készülni.
Az én tippemet megforgattam párszor a fejemben, jól átgondoltam, hogy mikor közlik velem, ne kapjak sokkot annyira. 

Az autó lassan a ház felé közeledett, nekem pedig kezdett kicsit gyorsulni a szívverésem. Éreztem, hogy sokminden fog eldőlni a következő percekben.
Zayn kinyitotta nekem az ajtót, én pedig kiszálltam, és éreztem, hogy a gombóc növekszik a torkomban. Igazából iszonyú boldog voltam amiért újra az ismerős környéken lehetek, az otthonomban.
Próbáltam hát legalább csak pár percre megfeledkezni a gondról, és átadtam magamnak az örömnek, ami csak úgy hullámzott át rajtam. Gondosan körülnéztem, és közben szüntelenül mosolyogtam, és már alig vártam, hogy beérjek a házba és találkozzak a többiekkel. 
Kivettük a bőröndöket az autóból, majd bementünk az ajtón. Az ismerős előszoba, az ismerős tárgyak mind hiányoztak, és most mintha egy évig lettem volna távol, olyan jól esik ismét látni őket.

- Hahó! Megjöttünk! - Louis erős hangja bejárta a házat.
- Végre! - hallottam Niall kisfiús, ámde gyönyörűen csengő hangját. A szemem felcsillant, mikor dobogásokat hallottam a lépcső felől.
- Sziasztook! - szaladtam előre, mikor megláttam Niallt és Liamet a lépcső aljában. Először Niallnak adtam puszit, majd Liamnek. Kezet fogtak Zaynnel, majd mikor Harry is előbukkant a lépcső aljában, a vidám zajból hirtelen feszült csönd lett.
Csak álltunk egymással szemben, senki nem tudta mit mondjon. Harry halvány, bűnbánó mosolyra húzta száját, mire megesett a szívem. Óvatosan odamentem hozzá, és megöleltem, de csak egy pillanatra.
- Szia. - suttogta lenézve rám, majd hátrébb is lépett. 
- Szia. - suttogtam vissza, majd kikerült és odament Zaynhez.
- Szia tesó. - mondta kínosan, s a kezét nyújtotta Zaynnek. Kedvesem egy pillanatig habozott, és ráncolt szemöldökkel nézett Harryre, majd megadta magát. Komor arccal ugyan, de pacsiztak Harryvel, mire nagyot sóhajtottam.
- Később mindent megbeszélünk, most viszont örülnék ha elmondanátok azt a bizonyos problémát amiről Louis beszélt idefele jövet. - mondta, és már el is fordult Harrytől.
Mikor Zayn kimondta a mondatot, a hasam görcsbe rándult. Bementünk a nappaliba, és leültünk. Liam maradt csak állva. 

- Sara, most legfőképp rólad van szó. Az a helyzet, hogy a média sejt valamit kettőtökről - mikor ezt kimondta, a szívem nagyot dobbant. Tehát az amire gondoltam... - Rájöttek, hogy Zayn Magyarországon járt, és állítólag szerezni akarnak egy "bennfentest", aki majd kideríti az igazat. - Én csak meredtem magam elé. Igazából tudtam hogy egyszer ennek is eljön az ideje, ezért magamra parancsoltam, hogy össze kell szednem magam. Nem olyan nagy dolog ez, túlreagálom. De az, hogy rámállítsanak valakit, na azt már nem.
- Mért ilyen fontos ez? Mért akarnak szerezni valakit, aki kideríti az igazságot? Mintha valami bűncselekményről beszélnénk.
- Jó kérdés. A management szerint rólatok rég volt már befutó hír. Ezért keresnek valami újat.

A szemem sarkából láttam, hogy Zayn próbálja kifürkészni az arcomból az érzelmeimet. Igazából nem tudom mit éreztem. Félelmet, mert annyira belémnevelték azt, hogy a sztárság nem embernek való. Kikészít, lefáraszt és ellenben azzal, hogy a külvilág mennyire pompásnak és tökéletesnek látja azt az életet, amit a média sugall felénk, attól még ez az állandó hajtás, a megfeleléskényszer, a szabályok, a magán élet hiánya... ez tönkre teszi az embert. Persze tudtam, hogy rám nem vár ilyen sors, hiszen nem híresség lennék. Nem celeb. Egyszerűen féltem attól, hogy az egész világ megismeri a nevemet. Hogy láthatom magam az interneten a képeken, hogy a twitteremen rajongók többsége olyan üzenetekkel fog ellátni, amiket nem biztos hogy el akarok olvasni. Erre én még nem voltam kész. A részletek nem olyan fontosak, a lényeg az, hogy lelkileg kicsit instabil voltam, és jól tudtam, hogy nem bírnám ezt a felhajtást. A fotósokat, hogy bujkálni kell, a rajongókat, én nem akarok így élni. 

Zaynre néztem, aki az arcomat fürkészte. Aztán körbenéztem, és mire feleszméltem, hogy már egy ideje csönd van, és mindenki arra vár, hogy megszólaljak, végre őszintén kinyögtem amit gondolok és érzek.
- Én még erre nem állok készen. - mondtam alig hallhatóan, szinte suttogva. Zayn közelhúzódott hozzám, és átkulcsolta az ujjait az enyéimen.
- Minden rendben lesz, ne aggódj. Mitől félsz? - kérdezte lassan és halkan, mintha valami sokkos állapotban lévő beteghez beszélne.
- Félek, hogy tönkre teszi a kapcsolatunkat. Emlékszel Liam és Danielle esetére? Egy időre nekik is szét kellett válniuk emiatt! Én nem akarom ezt, nem akarlak elveszíteni! Nem akarom hogy az egész világ tudja a nevemet és üzeneteket kapjak tinilányok százaitól! - fakadtam ki.
- Tudom, tudom. De bíznod kell bennem, hidd el, amíg lehet megvédelek. Jó? Minden rendben lesz. - mondta ismét.
Körbenéztem. A fiúk lehajtott fejjel hallgattak. Kezdtem kicsit cikinek érezni amit művelek, elvégre amikor összeismerkedtem velük, elviekben már akkor vállaltam, hogy mindenki megismerhet. Sőt, a klippjükben is szerepeltem, de az még azért jobb eset, mert ott nem tudják a nevemet, és nem úgy ismernek, mint Zayn Malik barátnője. De úgy döntöttem, szembe nézek az egésszel. Ő miatta.

* 1 hét múlva *

Zaynék sokat dolgoznak mostanában. A nemrég megjelent albumuk hatalmas sikert aratott, mindenhova felkéréseket, meghívásokat kapnak, ők pedig alig bírják teljesíteni. Mivel rengeteget vagyok otthon egyedül, úgy döntöttem, vagy beiratkozok egy magántanárhoz, vagy keresek magamnak munkát, vagy elfoglaltságot. Mivel munkát még nem sikerült találnom, így egyenlőre beiratkoztam táncolni a közelben. Muszáj valamivel lefoglalnom magamat, mert nélkülük halálra unom magam, még ha Londonban vagyok is.

Első napon mikor bementem a studióba, és megismerkedtem a tánctanárral, Joshua-val, úgy éreztem, hogy jó döntés volt a táncolás. Levezettem  feszültséget, elfoglalt, és egy jót táncoltam még hozzá. Élveztem, és legalább nem ültem otthon egyedül. Táncórák hetente 2-3-szor vannak, így marad időm más dolgokra is. Mint például az unatkozás...

Mikor hazaértem, a fiúk már otthon voltak. 2 napja először.

- Sziasztook! - kiáltottam, mikor beléptem az ajtón.

- Szia édes. - karolt át egy kar hátulról, és egy bársonyos, de kicsit rekedtes hang suttogott a fülembe. Ijedten csuklottam egyet, majd karjaimat az engem ölelő kezekre simítottam. A karok megfordítottak, én pedig a világ leggyönyörűbb barna szempárába ütköztem.

- Milyen volt a tánc? - kérdezte, majd egy apró csókot lehelt az ajkamra.

- Hihetetlen, de nagyon jól éreztem magam. Írtó jók a koreográfiák, ráadásul a tánctanár is írtó jó fej, meg a többiek is mind kedvesek, és tökre lefoglal meg minden úgyhogy élveztem. - mosolyogtam rá, viszont a velem szemben lévő arc fáradtnak és gyötörtnek tűnt.

- Fáradt vagy. - sóhajtva jelentettem ki inkább mint kérdeztem.

- Csak egy kicsit... De túlélem, figyelj, mit szólnál ha elmennénk holnap vacsizni, hm? - kérdezte, majd könnyű puszikat nyomott a nyakamra.

- Benne vagyok. - mosolyodtam el, majd krákogásra mindketten felnéztünk. Louis állt mellettünk.

- Khmszobárakhm... - köhécselt mellettünk, mire megforgattam a szemem.

Vacsi után elővettem a laptopot, és felnéztem twitterre meg facebookra. Láttam pár találgatást Zaynnel kapcsolatban, azonban a dolog még egyáltalán nincs felfújva. Még. - gondoltam magamban. Próbáltam eltekinteni a dolgok rossz oldaláról. Próbáltam eltekinteni attól, hogy nem ez az, amire én vágyok. És sikerült megbírkózni mindennel, és hallgattam az erőteljes hangra, ami azt mondta hogy Őrá vágyok. És igaza volt. Azonban a paranoia és a nagy felhajtás félelme nagyon lassan, de elkezdett belülről fojtogatni.

2. Évad 7. Fejezet - Rejtélyek kezdete

Sziasztok!
Először is azzal kezdeném, hogy tegnap volt 8 hónapos a blog! :) Iszonyatosan örülök hogy még mindig működik a blog, de ez csak nektek köszönhető :)
Itt vagyok az új fejezettel, ami szerintem nem a legjobb, de ezt rátok bízom, azért remélem tetszeni fog. És most van egy kikötésem. Csak 60 szavazat és 120 rendszeres olvasó után jön az új fejezet. 
Plusz köszönöm a kommenteket, nagyon jól esik mindegyik! :) Ne felejtsétek el hogy nagyon köszönöm hogy olvassátok a blogot, sokat jelent nekem :) És remélem ezután is olvasni fogjátok :)
Na jó olvasást, xoxo ♥ 

Alig tudtam aludni az éjjel. Nagyon féltem hogy mi vár rám reggel. 
Kb. 8 órakor már ki is pattant a szemem, és mint a rakéta, úgy lőttem ki magam az ágyból. Hallottam, hogy a konyhában járkál valaki, így lassan kimentem. Apa volt.
- Jó reggelt. - köszöntem halkan, és minden porcikámmal rá koncentráltam. Figyeltem minden mozdulatát, és próbáltam leolvasni az arcáról hogy sejt-e valamit.
- Jó reggelt. - kis szünet - Khm. Mondd csak. - itt letette a poharát amiből inni készült, és teljes testével felém fordult. - Hol voltál te tegnap éjjel 1 óra körül?
A lélegzetem is elállt, és villámgyorsan gondolkodtam, hogy mit tudnék mondani. Végül hirtelen kicsúszott a számon.
- Mosdóba mentem. Hol lettem volna? - feszülten fürkésztem az arcát, és rettegtem a reakciótól.
- Ahha. Értem. - mondta egy furcsa arcvágás közben, majd elfordult, és tovább tevékenykedett a konyhában. Nem hittem el. Komolyan nem vett észre? Halleluja!
Beszaladtam Zaynhez a szobába, aki még mindig aludt, de én rávetettem magam és elkezdtem csókolgatni.
- Hmmm! - nyögött a fáradtságtól és a meglepettségtől is egyszerre.
- Apu nem vett észre az éjjel. Irány vissza Angliába! - kuncogtam bele a fülébe, majd tovább puszilgattam. Keze a fenekemre tévedt, majd ő is suttogni kezdett.
- Ez nagyszerű, de hagynál még aludni egy kicsit? - nyöszörgött, majd szépen legurított magáról, és hátat fordított nekem. Vágtam egy durcás fejet, aztán hagytam inkább. Iszonyú fáradt lehet, meg aztán... hogy is gondoltam hogy reggel 8-kor felébresztem Zayn-t? Na mindegy.
Felöltöztem, majd kimentem a konyhába reggelizni. Apa már nem volt ott. Biztos dolgozni ment.
Csináltam egy kávét, és vártam, hogy a szerelmem is fölkeljen.

***

- Minden bent van? - kérdeztem Zaynt, aki éppen az utolsó bőröndünket húzta ki az ajtón.

- Igen, nyugi. - adott egy puszit a homlokomra. Látta rajtam hogy feszült vagyok, és aggódok az utazás miatt. Ilyenkor minden bajom van. Félek hogy valami nagyon fontos itthon marad, vagy lekéssük a gépet, hányingerem lesz a gépen, esetleg lezuhanunk... Hát igen, velem élmény az utazás. Persze ezek soha nem szoktak bekövetkezni, de jobb félni mint megijedni.

- Hát akkor... - kezdtem bele, és a szokásos gombóc elkezdett növekedni a torkomban. Ez mindig elég nehéz, de tudtam hogy hamarosan ismét hazalátogatok, ezért gyorsan túl akartam lenni a búcsúzkodáson. Különben is. Alig vártam már hogy ismét az álomvárosomban lehessünk, és újra találkozzak a fiúkkal.

- Nagyon vigyázz magadra kicsim! - ölelt meg anya, és agyonpuszilgatott. Áh, nem gáz, végül is csak a 19 éves barátom látta, de mindegy...

- Vigyázni fogok, anyu. És extraként, vannak olyanok is, akik szintén vigyázni fognak rám. - mosolyogtam rá.

- Mindig telefonálj haza! - ölelt meg apu.

- Ígérem. És nemsokára hazajövök megint. Szeretlek titeket. - öleltem meg a testvéreimet is.

- Köszönöm hogy itt lehettem, és örülök hogy megismerhettem önöket. - köszönt el Zayn, majd én is egy gyors búcsút vettem még a kutyámtól, Bucitól, majd szinte magammal rángattam Zaynt, és futólépésben hagytuk el az utcánkat. Utáltam búcsúzkodni, és örülök hogy most sikerült így lerendezni.

Felszálltunk a buszra, majd mikor a repülőtérre értünk, a gépre máris fel lehetett szállni. Mikor elhelyezkedtünk, Zayn elővette a BlackBerry-jét, és magunk elé tartotta.

- Mit csinálsz? - kérdeztem.

- Képet magunkról. - nézett rám olyan "ez egyértelmű" arckifejezéssel.

- De mért? Mi van ha... 

- Nem fog kiszivárogni. Nyugi, tudod hány képem van a telefonomon? Vigyázni fogok. Naaa, még nincs is közös képünk.

- És ez most hogy jutott az eszedbe?

- Nem tudom. - vágott egy fintort - Na, mosolyogj! 

Próbáltam őszinte mosolyt varázsolni az arcomra, majd Zayn megnyomta a gombot, és a kép már kész is lett.

- Elküldöm a szüleimnek. Már rég kértek egy képet magunkról.

- Mi? Ne!

- Ne legyél már paranoiás! Gondolod hogy majd a szüleim kirakják a képet mindenhova? Nyugodj le, kérlek. - tette két tenyerét az arcomra, és mélyen a szemembe nézett. Szinte éreztem a nyugalmat amit próbált sugározni.

Sóhajtottam egyet.

- Rendben. - adtam meg magam, majd mikor a gép felszállt, megpróbáltam elaludni, hiszen az éjjel nem sokat aludtam.

***

- Kicsim! Kelj fel, mindjárt leszállunk. - suttogta a fülembe Zayn, mire kinyitottam a szemem. Sokkal kipihentebbnek éreztem magam, és már láttam Londont magunk alatt.

Mikor a gép leszállt, Zayn telefonált egyet.

- Louis nemsokára itt lesz értünk. - puszilt meg.

Egyre izgatottabb lettem. Alig vártam hogy újra láthassam Louist.

Egyszer csak Zayn megragadta a karom, és egy sarokba rángatott el.

- Mi az? - kérdeztem ijedten.

- Egy paparazzi. 

Megijedtem. Még mindig nagyon féltem a hírnévtől. Nem akartam hogy az egész világ ismerje az arcom. Ez számomra borzalmasan félelmetes volt. A szívem zakatolni kezdett, és úgy éreztem, alig kapok levegőt. Mindenfelé pillantottam, mindenhol azt éreztem, hogy valaki figyel.

Hirtelen Zaynnek megszólalt a telefonja.

- Itt van Louis. - mondta miután letette. Jól körülnézett, majd gyorsan átvágtunk az aulán, ki a parkolóba. Louis pont az ajtó előtt állt meg, és mi gyorsan bedobtuk a bőröndöket és pillanatok alatt beszálltunk az autóba, és elhajtottunk.

- Sara! Végre hogy itt vagy! - nézett hátra.

- Úgy hiányoztál már Louis! - nem akartam nyalizósnak tűnni, de őszintén hiányzott. Senkin nem szoktam annyit nevetni mint Louison. Előrehajoltam és vezetés közben adtam neki egy puszit.

- Miújság veletek? - kérdezte jelentőségteljesen.

- Minden oké. Majd otthon megbeszéljük a többit. - válaszolt Zayn, és mindannyian tudtuk, hogy mire érti.

- És itt veletek mizu? - kérdeztem, és szórakozottan kinéztem az ablakon.

- Hát... a helyzet az, hogy rossz híreim vannak. - mondta Louis - De ezt is beszéljük meg inkább otthon. Elég fontos. Készüljetek fel.

- Mi? - kérdeztem ijedten. Sok minden futott át az agyamon. Minden emlékképet és történést próbáltam összerakni, és lassan kezdett összeállni a kép.

2. Évad 6. Fejezet - Éjszakai bevetés

Sziasztok!
Újra itt vagyok egy fejezettel, remélem nem késtem sokat. Igyekeztem minél hamarabb hozni, és most a szünetben is szeretnék hozni, talán többet is. :) Sok időt töltöttem ezzel a fejezettel, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket.
A kommentekről annyit, hogy olyanokat olvastam, hogy hű. Iszonyatosan jól esnek. Komolyan meghatódtam! Nem szeretek olyan lenni, aki olyanokat ír az olvasóinak hogy "szeretlek titeket" meg "miattatok csinálom az egészet", mert nem vagyok sztár. Nem akarok úgy viselkedni mint aki különlegesebb lenne nálatok, de mostmár értem, hogy nem tudok mást mondani! Annyira jól esnek azok a kommentek, hogy tényleg szeretlek titeket amiért ilyeneket írtok nekem, és tényleg ez inspirál és tényleg csak miattatok folytatom a blogot! Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok, azért a pár szóért is amit odaírtok a fejezet alá. Köszönöm nektek, jobbá teszitek a napjaimat :)
Viszont nem olvastam egy folytatást sem a Zayn szemszöges résznek, ezért ez még mindig áll. Kommentbe várom a ti verziótokat. :)
Képzeljétek, a blog túllépte a 45.300-as látogatottságot! Nagyon köszönöm, sose gondoltam volna! :) Ráadásul a statisztika szerint Szerbiából, Romániából, Szlovákiából, Amerikából (!), Ausztráliából (!), Svédországból és Ukrajnából is látogatják a blogot! Hihetetlen. A harmadik közlemény pedig, hogy a blog november 9.-én 8 hónapos lesz! Hihetetlen hogy ideáig eljutottam és ennyire tetszik nektek a blog! Nagyon hálás vagyok, sose gondoltam volna. Köszönök mindent :)
Na de nem is húzom itt tovább az időt, ne haragudjatok. Itt az új fejezet. Vigyázat, nagy feszültség! ;)) Jó szünetet nektek, és jó olvasást xxx

- Hát itt vagyunk. - álltam meg a házunk előtt nagyot sóhajtva, mire Zayn megszorította a kezem.
- Minden rendben lesz. - biztatóan rám mosolygott.
- Tudom. De ők... ők nagyon vészesek. - mosolyodtam el kínosan.
- Én is az vagyok. - nyújtotta ki rám a nyelvét, majd elindultunk befelé.
Hazafele Zaynnel átbeszéltük még párszor a dolgokat, elmondta hogy hogy jött ide, én meg elmondtam hogy mit csináltam itthon. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. És ez nagyon hiányzott.

- Hahó! - kiáltottam át a házat, mire a válasz a konyhából jött.
- Szia kicsim! - köszönt alig hallhatóan anya. Odasétáltam hozzá, majd óvatosan belekezdtem.
- Anya, figyelj... Őőőm... Szóval... Zayn utánam jött ide Magyarországra. - itt tartottam egy kis szünetet, megvártam a reakciót. Elkerekedett szemek, félig felhúzott szemöldök és értetlen arc. Pontosan ezt vártam.
- Tényleg?
- Igen. És... Azt hiszem... Szeretném bemutatni. Apa hol van? - kérdeztem gyorsan hogy ne az utolsó előtti mondat maradjon meg benne...
- Apád fent van az emeleten. Hívd le. - mondta, s rögtön abbahagyta amit csinált. Kíváncsian, határozottan figyelt, és mostmár teljes egész lélekjelenlétével várt.
Szóltam apának, aki lejött, s neki is elmondtam, hogy szeretném bemutatni a barátomat. Apa komor, kicsit szigorú arccal várt, de tudtam, hogy nem lesz gond. Bíztam bennük. Ők sem szeretnék, ha megutálnám őket amiért rosszul bánnak Zaynnel.

Kimentem, és behívtam Zaynt.
- Hello! - köszönt Zayn.
- Szervusz! - köszönt apa, és összeszűkült szemekkel méregette Zaynt.
- Apa, Zayn nem tud magyarul, ezért én fogok fordítani. 
- Rendben. - mondta, majd közelebb lépett Zaynhez, és egy halvány mosoly keretében kezet nyújtott neki. Zayn rögtön elmosolyodott, és viszonozta a gesztust.
- Nagyon örül hogy végre megismerhet titeket. - fordítottam apuéknak.
- Mi is. - mondta apa, s utána arcáról eltűnt a halvány mosoly.
- Hello Zayn! - köszönt anya, s adott neki két puszit. Zayn visszaköszönt, majd leültünk az asztalhoz.
- Mesélj kicsit magadról! - kérte apa. Igen, ez az ő főkérdése. Szerinte abból, ha valaki magáról mesél, rengeteg minden kiderül.
- Talk a bit about yourself. - mondtam Zaynnek, aki elkezdett mesélni az X-Faktorról, a fiúkról, egészen az elejétől kezdte, s apáék - meglepetésemre - tök nagy érdeklődéssel hallgatták, sokat nevettek és viccelődtek, és szerintem bírják Zaynt, aminek kirobbanóan örülök. Aztán apa feltett egy olyan kérdést, amire nem számítottam.
- Mit szeretsz a lányomban? - kérdezte teljes felszabadultsággal. Kicsit vártam amíg felfogom a kérdést, majd lassan Zaynre pillantottam, és fordítottam.
- What do you love in me...? - ejtettem ki lassan a szavakat, és éreztem, hogy elpirulok. Zayn édes mosolyával a földre szegezte a tekintetét, majd mikor összeszedte a gondolatait, válaszolt.
- I love her eyes, her smile, her hair, and everything she wears. But honestly, I love that she's mature and I love her innocence, her opinion on life, I love how she can talk about feelings, I love that she's honest, free and happy. I love that I love her, because I can talk with her about anything serious, or funny. I love that she's misterious sometimes,  but always so funny. I love that she's also my best friend, and now... I can't imagine my life without her at the moment. - mondta, és végig a szemembe nézett. Teljesen elpirultam, és elvakított a szerelem. El is felejtettem, hogy lekéne fordítanom ezt apuéknak. Egy torokköszörülés ébresztett fel a rózsaszín ködből.
- Szereti a szemeimet, a mosolyomat, a hajamat, és mindent amit viselek. Őszintén, szereti hogy érett és ártatlan vagyok. Szereti az életszemléletemet, és azt, hogy jól tudok beszélni az érzéseimről. Szereti hogy őszinte, szabad és boldog vagyok. Szereti hogy szeret, mert bármit meg tud velem beszélni ami komoly, vagy vicces. Szereti hogy néha titokzatos vagyok, de mindig vicces. Szereti hogy a legjobb barátja is vagyok, és ebben a pillanatban nem tudná elképzelni az életét nélkülem. - mondtam, s mire befejeztem, a szemembe könnyek szöktek. Nem akartam apáék előtt jelenetet rendezni Zaynnel, de most ösztönszerűnek éreztem hogy szorosan hozzábújtam, és adtam egy puszit az arcára. Láttam anyuékat a szemem sarkából amint mosolyogva egymásra néznek, és ez jól esett. Örülök hogy ilyen jól sikerült a találkozás, és remélem hogy ezután már csak jobb lesz. 
- Sziasz...tok! - köszönt a bátyám, aki most jött le az emeletről, s leesett az álla. - Ez Zayn Malik?! 
- Igen. Dani, ő itt a barátom, Zayn. Zayn, ő Dani, a bátyjám. - mondtam, mire kezet fogtak, a bátyámnak viszont még mindig tátva volt a szája. 
- Hűűű.. Sokat hallottam rólad... - nézett rám jelentőségteljesen. Úgy gondoltam, hogy ezt inkább nem fordítom le. Jobbnak láttam így.
Nem sokkal később lejött a nővérem is, aki tudott angolul, úgyhogy végre neki nem kellett fordítanom. Viszont volt egy hátránya is... Megmondta neki, ha bántani mer, akkor neki vége. Persze poénosan, de akkor is. Nekem nem tetszett. Utálom ha a nővérem anyáskodik felettem.

- Rendben gyerekek, menjünk lassan a dolgunkra. Nemsokára alvás idő! - tapsolt kettőt apa, mire felálltunk.
- Oké, de kéne ágynemű Zaynnek, mert itt alszik. Nem tudjuk még meddig maradunk, de nem sokáig. - mikor ezt kimondtam, anya szomorúan elmosolyodott annak hallatára, hogy megint elmegyünk. Apa pedig kerekre nyitotta a szemeit. Gondolom nem az lepte meg, hogy nemsokára visszamegyünk Angliába...
- Micsoda? Hát oké, de tudod, hogy szó sem lehet róla, hogy egy szobában aludjatok! - emelte fel a hangját.
- Apaaa! Ne csináld már ezt, ez nevetséges! - hadonásztam a kezemmel. Feldühített.
- Nem, nem. Zayn itt alszik lent a nappaliban. Kész. Pont. - mondta apa és hajthatatlan volt. Fel tudtam volna robbanni, majd eszembe jutott valami.
- Hát oké. Kösz apa. - mondtam kicsit lágyabb hangon, de sértődötten, majd felhívtam Zaynt a szobámba. Körülnézett, megdícsért néhány dolgot, majd megkérdezte, hogy mi történt odalent az előbb.
Elmondtam neki hogy apu nem engedi hogy egy szobában aludjunk - persze hozzátettem, hogy ez jellemző - majd elmondtam neki a tervemet is ezzel kapcsolatban. Huncut mosoly jelent meg az arcán, rábólintott, majd adott egy puszit ajkaimra.

Miután mindenki elkészült az alváshoz, és - látszólag - mi is jóéjt kívántunk egymásnak Zaynnel, mindenki lefeküdt aludni. Én is. Csak én ébren maradtam. Vártam kb. egy órát, addig Facebookoztam vagy Twittereztem az iPhone-omon, majd mikor már letelt az egy óra, és megbizonyosodtam róla, hogy mindenki alszik, lassan lesétáltam a lépcsőn. Bementem a nappaliba, és bebújtam Zayn mellé a takaró alá. Ő szorosan magához húzott, és adott egy puszit a homlokomra.
- Nagyon, nagyon jól esett amit ma mondtál rólam. - suttogtam.
- Örülök. Nekem meg az esik jól, hogy itt vagy velem. - suttogta vissza, majd megcsókolt. - Szerinted mi a véleményük rólam? - kérdezte egy fanyar mosollyal.
- Bírnak. Egyértelmű. - mosolyodtam el, és örültem hogy így alakult.
- Akkor jó. Tök jó fejek amúgy. Rosszabbra számítottam. - mondta.
- Tudom, én is meglepődtem. - mondtam, majd sóhajtottam egyet. - Olyan jó hogy itt vagy.
Válaszul Zayn végigsimított az arcomon, majd puhán megcsókolt. Keze végigsimított a combomon, másik keze pedig az államat támasztotta. Én két kezem közé fogtam az arcát, s úgy csókoltam, egyre hevesebben. Egyik kezem elkezdett lejjebb csúszni, végig csupasz mellkasán. Levegőhiány miatt elváltunk egymástól egy pillanatra, majd újra egymásnak estünk, most vadabban.
Átfordított magán, majd fölémkerült. Óvatosan könyökölt a vállam mellett, és úgy nehezedett rám, mintha egy törékeny baba lennék, akire vigyázni kell. Szenvedélyesen csókolt, s egyik keze bebarangolta egész testem. Válaszul beletúrtam a hajába, mire ő belenyögött a csókunkba.
- Akarlak. - zihálta suttogva.
Amint kimondta, beléfojtottam a szót, és olyan vággyal kezdtem el csókolni, hogy azt hittem felrobbanok. Végigsimítottam a mellkasán, majd óvatosan végigkarmoltam a hátán, mire a teste beleremegett. Az ajkaimról letért a nyakam csókolgatására, s közben meg nem szűnő simogatással kényeztetett.
Meguntam a játékot, s fordítottam magunkon. Fölülre kerültem, és lassan lehúztam róla a pizsamanadrágot. Újra fölé hajoltam, ráültem medencecsontjára, s két kezét leszorítottam maga mellé, majd belesuttogtam a fülébe.
- Mostantól nem érhetsz hozzám.
Továbbra is lefogtam két kezét, majd ajkaimmal éppen hogy csak súroltam kidolgozott felsőtestének minden részét. Egyre feljebb mentem át a nyakán, majd mikor ajkaihoz értem, kb fél milliméternyire megálltam az ő ajkai felett. Nagyon lassan, épp hogy csak érintették egymást. Éreztük egymás zihálását, s közben mélyen egymás szemébe néztünk. Zayn pár pillanat után feladta, s nekem ugrott ajkaival. Éreztem ahogy kezei mozdulni akartak, de én rögtön leszorítottam őket. Elhúzódtam tőle, majd pillanatok alatt levettem a pizsamámat, s egy szál melltartóban és tangában ismét ráültem a csípőjére. Ez megőrjítette. Szinte fújtatott, kezei remegtek, s fejét felemelte, s könyörgően a szemembe nézett. Írisze csokoládébarna helyett mély fekete volt a vágytól, s úgy csillogott, hogy a sötétben szinte világított. Ülésből teljesen ráereszkedtem, s ráfeküdtem. Csupasz testünk egymáshoz ért, s éreztem, hogy már én is alig bírom tovább. De nekem tetszett a játék, és folytatni akartam. Zayn továbbra sem ért hozzám, bár nagyon nehezére esett. Fenekemet feltoltam, a mellkasom viszont még hozzáért testéhez, így cicapózban voltam felette, s lágyan elkezdtem csókolni. Ő viszont nem bírta a lassú tempót, éreztem, hogy nyelve sokkal gyorsabban akar járni, mint ahogyan azt én diktálom. Kínoztam, és én élveztem, hogy én irányítom. Lassan leengedtem a fenekem, mire a medencecsontom hozzáért az övéhez, s lassan, nagyon lassan elkezdtem mozogni rajta. Nyolcasokat írtam le a csípőmmel, s közben egyre gyorsabban csókoltam. Itt elszakadt a cérna. Zayn kitépte karjait a szorításomból, s egy pillanat alatt fölémkerült. Két kezével benyúlt a fenekem alá, megemelte, s a lábaimat a csípője köré helyezte. Fölémhajolt, és úgy csókolt, mint még talán soha. Olyan vadállat módjára, olyan éhesen, és mégis olyan érzékien, hogy én is úgy éreztem, hogy itt az idő. Letépte rólam a melltartót és a tangámat, mire én is lecibáltam róla a boxerét, és megtörtént a várva várt pillanat. Csak az övé voltam, ő pedig csak az enyém. Egymásé voltunk, testünk eggyé lett, és olyan csodálatos élményben volt része mindkettőnknek, mint még talán soha. Zayn és én teljesen összhangban voltunk, és annyira vadul viselkedtünk egymással, hogy ha józan lettem volna, fel sem ismertem volna magunkat. Mégis úgy vigyázott rám, annyira figyelt hogy mindent megadjon nekem amit akarok, és én is így tettem. Ezért volt teljesen tökéletes.
Miután nyögések közepette elértünk mindent amit lehetett, hallottuk, hogy valaki jön le a lépcsőn. A lélegzetem is elállt, annyira megijedtem. Zayn gyorsan cselekedett; az ágy belsejéhez tolt, s rámhúzta a takarót, s teljesen közel húzódott hozzám. Az ő feje kilátszódott a takaróból, de oldalasan fekve ő is az ágy belseje felé fordult, így eltakarva engem. Elkezdett szuszogni, majd vártuk, hogy mi fog történni. Felismertem apa nehéz lépteit ahogyan a nappali felé közeledik. Még csak levegőt sem mertem venni, úgy féltem. Teljesen meztelenül feküdtem a szintén teljesen meztelen barátom mellett. Ha apa ezt meglátja, nekem annyi. Várhatom hogy mikor enged vissza Londonba... Bár ha jobban meggondolom... Nem nagyon számítana, így-is úgy-is kimennék... Nem így volt legutóbb is? De mindegy, most nem ez a lényeg!
Apa megállt a nappali végében, majd közelebb jött. Halálfélelemben vártam hogy mi fog történni. Láttam az árnyékát a takarón keresztül ahogy megáll az ágy fölött. Csak áll... Majd pár másodperc múlva megfordul, s kimegy, majd a lépteit is hallani ahogy felmegy a lépcsőn. 
Kuncogva bújtam elő, s Zayn is nevetett. Tudhattam volna hogy apa nem most jött le a falvédőről, és ellenőrizni fogja, hogy itt vagyok-e.
Miután kinevettük magunkat, Zayn megpuszilt.
- Ez csodálatos volt. Minden eddigi élményüknél is jobb.
- Igen, az volt. Csodálatos. - mosolyogtam rá.
- Jól játszottad a szereped. Élvezted hogy irányíthatsz, mi? - elővillantotta a kedvenc rosszfiús, féloldalas mosolyát, amit annyira szeretek, majd egy könnyű csókot lehelt a számra.
Aztán villámcsapásként ütött meg a gondolat.
- Mi van, ha apa benézett a szobámba is?!

2. Évad 5. Fejezet - Helyzetfordulat

Sziasztok!
Először is iszonyúan sajnálom, amiért ilyen sokáig nem írtam. Rettentően érzem magam emiatt, de sajnos alig van időm mostanában, a tanulás és a suli miatt, és ahogy azt nemrég írtam, valahogy az ihletem is elment, biztos a pörgés miatt, ezért nem akartam összecsapott munkát kiadni, azt akartam, hogy azt mondhassam hogy ha nem is tetszett, de én mindent megtettem. Hát most tudtam erre egy kis időt szakítani, nem akarom hogy csalódjatok bennem, ezért nem fogom bezárni a blogot, még hogyha ilyen ritkán hozom a fejezeteket, akkor sem. Az ötleteimet még le akarom írni, és tisztességesen a történetet meg szeretném írni. Ez a fejezet számomra még mindig nem az igazi, de sajnos most ennyi a maximum. :( Igyekszem most minél hamarabb fejezetet hozni, de nem ígérek semmit. Remélem azért valamennyire olvasható a fejezet, és remélem hogy itt lesztek még nekem ezután is, mert csak miattatok csinálom. Egy feladat is lenne most a számotokra, mégpedig hogy a legutóbbi Zayn szemszöges részt nem fejezem be, a ti fantáziátokra bízom, és érdekelne, hogy ti hogy képzelitek el, hogy ott a repülő leszállása után mi történt. Írjátok le kommentben! :) Na nem húzom mégtovább az időt, kellemes olvasást, várom a visszajelzéseket! xxx

- Öööhm, szia Tomi... - mondtam tehetetlenül és teljesen elpirulva.
- Te... Te mit keresel itt? Azt hittem Londonban vagy. - nézett rám elkerekedett szemekkel. Ott kéne most lennem... - szidtam magam gondolatban.
- Igen, de hazalátogattam, és gondoltam benézek a suliba. - mosolyodtam el halványan.
- Ez nagyszerű! Figyelj, nekem most vissza kell mennem órára, hamarosan kicsöngetnek, meddig vagy itt? 
- Nem sokáig... pár nap. Maximum. - vágtam rá.
- Őő, oké, nincs kedved összefutni valamikor? - kérdezte, és rámvillantotta csintalan mosolyát. Tudtam. Tudtam hogy történni fog ilyesmi ha visszajövök ide...
- Ne haragudj, de ez a pár nap alatt rengeteg mindent fogok csinálni, és nem hiszem hogy lesz rá időm... - sütöttem le szememet a földre.
- Oh, értem... Azért majd ha van egy kis időd és meggondoltad magad, írj. Remélem még találkozunk hamarosan. Vigyázz magadra. Szia. - köszönt el, majd visszament a termébe.

Hu, ezt megúsztam. Most gyorsan ki kell jutnom innen.
Végigszaladtam a folyosón, majd ott ahol bejöttem, próbáltam ugyanolyan ügyesen ki is menni. Mikor kiértem az utcára és megfelelő távolságba kerültem a sulitól, kifújtam magam, majd hazafele indultam. Mielőtt hazaértem volna, kaptam egy sms-t egy ismeretlen számtól. 

"Gyereki a Dunapartra 5 orára." 

Na ne. Ez tuti Tomi, ki más lenne. Felismerem a helyesírását, amíg osztálytársak voltunk, volt hogy nekem kellett korrepetálnom tollbamondásból...pff.

Valami mégis azt mondta belül, hogy menj oda, az agyam viszont vészesen villogott, hogy nem szabad. Nem tudom melyikre hallgassak. Csak egy kis találkozó, nem lesz belőle probléma.

Mikor hazaértem, ettem, majd elkezdtem készülődni. Semmi extra, csak egy világos farmert, a fehér Converse-met, és egy bőfazonú, félvállas szürke pólót vettem fel, melyen a The Rolling Stones felirat állt, a banda jellegzetes "kinyújtott nyelv" szimbólumával. Szóltam anyunak hogy egy régi barátommal találkozok, este jövök. Nem volt ellenére, sőt, örült hogy jól érzem magam itthon, bár szeretne több időt tölteni velem amíg itthon vagyok, és ezt meg is ígértem neki, hogy ameddig itthon vagyok, amikor csak tudok, velük leszek.

Felvettem a bakancsom és a dzsekim, és elindultam. A már kissé sötétedő égbolt rejtelmes hangulatot csempészett az emberek kedvébe. Az utak már forgalmasak voltak, mindenki jött haza a munkából. Kicsit fáztam, mert bár tavasz van, nem hiába a mondás, a tavasz ravasz. Felszálltam a buszra, ami elvitt egy darabig, majd átszálltam a metróra. Ott leszálltam a Duna-parthoz legközelebb eső megállónál, és nekiindultam a város legnyüzsgöttebb részéhez. A szívem egyre hevesebben kezdett dobogni, és néha meg-meg álltam, hezitáltam, hogy mennyire jó ötlet ez... De valami hajtott előre, talán a kíváncsiság, de nem akartam már megállni és visszafordulni. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy nem is tudom, hogy hol vagyok. Mármint Tomi nem írta, hogy a Duna-part melyik részéhez menjek. Hirtelen vágtam egy fintort az arcommal, hogy hogy lehet valaki ilyen idióta, hogy nem írja le a pontos helyet a találkozáshoz. De nem akartam továbbra se visszafordulni, gondoltam sétálok egyet.

Akarva-akaratlanul is, ösztönszerűen arra a részre koncentráltam, ahol annak idején a forgatás volt, és ahol Zaynnel sétáltunk egyik éjjel. Meg akartam nézni, ott akartam lenni és magam előtt látni újra azokat a pillanatokat, amikor még olyan jó volt minden. Most mintha egyszerre elromlottak volna a dolgok, de annyira, hogy a tehetetlenség széléről már csak egy lépés választ el a teljes összeomlástól. Amitől nagyon félek. Félek, hogy elveszítem, és félek, hogy mindennek vége amit vele éltem át. Gondolkodtam, csak pörgött az agyam miközben sétáltam, és arra jutottam, hogy muszáj tennem valamit hogy helyre jöjjenek a dolgok. Vissza kell mennem Londonba, meg kell beszélnem Zaynnel, Harryvel és mindenkivel a dolgokat. Csak ennyi kellett ahhoz hogy ésszerűen kezdjek gondolkodni. Egy kis magány, egy séta egyedül azon a helyen, ahova annyi, de annyi jó emlék köt. Hirtelen hatalmas lelkiismeret furdalás hasított belém, és ha tehettem volna, rögtön visszamentem volna Angliába hogy beszélhessek vele. De nem tehettem. Abban a pillanatban nem.

Két okból. Mert délután 5 óra volt, már alkonyodott, valamilyen földönkívüli lénynek kellett volna lennem, hogy olyan gyorsan össze tudjak pakolni, el tudjak készülni, és még repjegyet is vegyek egyszerre. Néha jól jönne ilyen extra erő...

A másik ok pedig az, hogy sétálás közben láttam messze egy alakot, aki határozottan engem figyelt. Nem is volt olyan messze, de éreztem, hogy engem néz, és hogy én is ismerem, és szinte rabul ejtett a tekintete erőssége, mintha fizikailag megállított volna, hogy ne tudjak elmenni onnan. Lefagytam, kicsit megijedtem, de tudtam, nem volt rá okom. Biztos voltam benne, hogy Tomi az. Közelebb mentem hát hozzá, majd ő is elindult felém. Ahogyan egyre közelebb ért, sapkáját levette fejéről, és engem mintha fejbevágtak volna.

Zayn volt az. Életnagyságban ott állt előttem pár méterre, és engem figyelt. Haja le volt simítva, fekete csőnadrág és fekete dzseki volt rajta a bakancsával.

A szám tátva maradt, szédülni kezdtem, és azt hittem, álmodok. Másodszorra éreztem így, ő pedig másodszorra jött utánam ide Magyarországra. Képtelen voltam felfogni hogy mi történik. 

Zayn szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, csak annyit, hogy a reakciómra vár. Semleges volt a tekintete.

- Z-Z-Zayn! - hebegtem, majd ösztönszerűen odarohantam és erősen belefúrtam magam a karjaiba. Az arcomat mellkasához szorítottam, karjaimat a dereka köré fontam, a langyos könnycseppek pedig száguldoztak az arcomon. Az Ő ölelése viszont gyenge volt. Karjait épphogy csak hanyagul átrakta a csípőm körül, s viszonylag hamar eltolt magától. Felnéztem az arcába, ami most sokkal több érzelmet sugárzott. Csalódottságot, fájdalmat, szeme csillogása mégis egy kis boldogságot, kíváncsiságot mutatott.

- Zayn, hogy hogy itt vagy? Hogy jöttél ide? Úgy hiányoztál! - megkockáztattam egy szájrapuszit, amit viszonzott, de utána komolyan nézett az arcomba.

- Sara, te is nagyon hiányoztál. Harry elmondta mi történt... - sóhajtott egy nagyot, én pedig a földre szegeztem a tekintetem. - Mért nem mondtad el? Nem tudtam, mit tegyek. Nem tudtam, mért hagytál ott, nem értettem mért nem akarod velem megbeszélni a problémát, el kellett volna mondanod! Borzasztó érzések kavarogtak bennem, el kellett jönnöm hogy megbeszéljem veled, mert iszonyatosan hiányoztál. - simította fülem mögé a hajamat, majd egy könnycsepp megcsillant a szemében, de abban a röpke pillanatban vissza is fojtotta.

- Annyira sajnálom. El akartam mondani, mégsem tettem, nem akartam hogy probléma legyen ebből, így azt láttam jobbnak, ha hazajövök, és majd elcsendesülnek a dolgok. Ne haragudj, annyira sajnálom. - mondtam, s nekem nem sikerült visszafojtani a könnyeimet.

- Nézd, ha nem beszélünk meg mindent egymással, akkor nem fog működni. Így, hogy nem mondtad el, több problémát okoztál, mintha elmondtad volna. Szeretném ha most egy ideig nem beszélnénk erről többet, otthon majd lerendezzük Harryvel is, és akkor már minden rendben lesz, oké? - kérdezte, és megsimogatta az arcom.

- Tudom hogy hibáztam. De annyira összezavarodtam Harry miatt... Annyira szeretném ha minden olyan lenne mint régen. - mondtam és hozzábújtam, mire Ő körémfonta a karjait, most erősen magához szorított, és adott egy puszit a fejem tetejére.

- Sajnálom ami történt. Nem tudom mi ütött Harrybe. Megígérem hogy soha nem hagyom hogy bárki újra ilyet tegyen veled.

- Köszönöm. Annyira hiányoztál Zayn. Szeretlek. - mondtam szemébe nézve, mire hosszan megcsókolt. Annyira hiányzott már ez a szenvedélyes csók, mintha a szerelmünk lángja újralobbant volna, s jobban lobogott volna, mint valaha.

- Én is szeretlek. Most, majdnem félévvel később itt állunk megint, itt, ahol minden kezdődött. Fura, nem? - mondta csókunk után, elmosolyodott, s karjait szorosabban fonta derekam köré.
- Inkább... varázslatos. - mosolyogtam vissza rá,majd hirtelen elgondolkodtam. - Zayn... Te küldted azt az sms-t? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Jaa, igen. Nem tudtam hogyan hívjalak ide, nem akartam megmondani hogy itt vagyok, de úgy tűnik jól sikerült. Reméltem hogy eljössz. - vigyorodott el.

- Honnan tudsz te magyarul? - nevettem el magam, mire eszembe jutott az a helyesírás.

- Hát neten lefordítottam. Reméltem hogy nem jössz rá. - nevetett, majd egy apró csókot nyomott az ajkamra. Hihetetlen mit meg nem tesz értem. Ha most nyálasan, és rózsaszínködös tinilányosan akarnám kifejezni magam, akkor "teljesen el vagyok olvadva tőle." De ki nem lenne?

- Menjünk haza. - mondtam, majd hozzátettem - Azt hiszem itt az idő, hogy a családom is megismerjen téged. - mosolyodtam el a gondolat hallatán amit hangosan is kimondtam, mire Zayn is elmosolyodott, majd újra megcsókolt, s elindultunk haza, félig mindkettőnk otthonába.

Bocsánat!

Sziasztok!
Nos, azért írok most, hogy tudjatok róla inkább, mint hogy várjatok, hogy szünetet tartok. A suli miatt, ugyanis így alig maradt rá időm, és én csak úgy akarom megírni a részeket, hogy kidolgozom és azt mondhassam, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, nem akarom összecsapni hogy aztán csalódjatok bennem. Nagyon sajnálom, nem tudom meddig fog tartani, de igyekszek minél hamarabb időt szakítani rá. Nem, nem ihlet hiányában tartom a szünetet, mert még nincs vége, sok ötletem van, egyszerűen időt kell rá szakítanom. Nagyon sajnálom, remélem megértitek. De visszajövök, ezt megígérem. Nem hagylak titeket cserben.
Addig is jó sulit mindenkinek! Puszillak titeket, és köszönök minden eddigit, remélem ezután is itt lesztek nekem...
xoxo<333♥

2. Évad 4. fejezet - Zayn szemszöge 6.

Sziasztok!

Először is mindenkitől szeretnék nagyon nagy elnézést kérni amiért ennyit késtem a fejezettel, tényleg bánt hogy ilyen ritkán hozom őket, de egyszerűen amióta hazaértem a táborból, elszállt az ihletem... Beteg is lettem, 39 fokos lázzal pedig nem indult be a fantáziám :( Egyszerűen nem volt ötletem, ezt a fejezetet viszont összehoztam, bár nem tudom mennyire fog tetszeni nektek, remélem azért olvasható. Nem tudom mi van velem mostanában, a nyár eléggé kimerített, de igyekszem. :) Még sok-sok ötletem van, azokat nem hagyom elveszni. Szóval itt a fejezet, remélem tetszeni fog, és arra kérlek titeket, hogy szavazzatok, valamint írjatok kommentet a fejezet végén! Előre is köszönöm, egyébként ez nem ide tartozik, de kíváncsi vagyok arra is, hogy ti várjátok a sulit?:D Ez olyan felmérés szerű, érdekel a véleményetek, szóval ezt is írjátok le ha nem gond! :D 
JA és még szeretném megköszönni azt a sook-sok díjat amit tőletek kaptam, eszméletlenül jól esik, hogy díjazzátok a munkám! Nagyon hálás vagyok érte, de nem tudok ennyi mindent kitenni egyszerre, így itt köszönöm meg! Köszönöm szépen!♥♥♥ :) 
Na jó olvasást, köszönöm hogy még mindig olvassátok a blogom és velem vagytok, sokat jelent, nélkületek nem csinálnám! :) ♥♥♥ xxx

Miután letettem a telefont, értetlenül és gyanakodva Harryre pillantottam, majd levágtam magam az ülésre.

- Na? - kérdezték szinte egyszerre, feszülten.

- A repülőn van hazafele... - sóhajtottam gondterhelten - Azt mondja beszéljek veled, Styles. - dőltem előre és összeszűkült szemmel néztem barátomra.

Harry arca mintha lefagyott volna. Nagyot nyelt.

- Szóval ezt mondta... - ismételte meg amit mondtam. Kíváncsian vártam a magyarázatát, hiszen a reakciójából egyértelmű volt, hogy volt hozzá köze.

- Igen ezt. Mi történt? - kérdeztem egyre ingerültebben, mert rettenetesen idegesített ez a helyzet, és az is, hogy tudom, hogy Harrynek tetszik Sara...

Kis csönd után megelégeltem a várakozást, és felálltam.

- Ki vele, mondd már! - kiáltottam rá kicsit hangosabban. Erre Harry is felállt, és két tenyerét maga elé tartva próbált magyarázkodni.

- Zayn, figyelj, mielőtt elmondanám csak annyit akarok kérni hogy bízz bennem és egyáltalán nem gondoltam komolyan, és nagyon sajnálom, kérlek ne haragudj... - amint ezt kimondta, a fogaimat automatikusan összeszorítottam, és ingerülten vártam hogy folytassa.

- Mit... Csináltál...? - kérdeztem zihálva a dühtől. Harry az oka annak, hogy Sara hazament?!

- Zayn, én... Tegnap este mikor zuhanyoztál... Egyszerűen nem tudom mi ütött belém, de felmentem Sarahoz... 

- ...És? - üvöltöttem.

- ...És hát... Nem történt semmi hidd el, csak...

- CSAK?! - ordítottam, mire a biztonsági őr is kijött már, hogy mi történt. Azt hittem szétvet az ideg, mért nem böki már ki?!

- ...Csak.. Szóval nem tudom mi ütött belém, egyáltalán nem tudatosan csináltam, de... Szóval - itt sóhajtott egy nagyot - Le akartam fektetni.

Azt hittem egy másik világba kerültem. Vagy talán a pokolba. Mintha a pokol tüzén égtem volna a haragtól, vagy a feszültségtől ami bennem volt, és próbált kitörni. A fejemben annyi gondolat kavarodott, hogy azt hittem mentem szétrobban, a testem szinte remegett az idegességtől, ami belülről egyre jobban feszített. Aztán nem bírtam tovább, a kezem ökölbe szorult, és pillanatokon belül rávetettem magam Harryre. A repülő falához löktem teljes erőmből, majd nekirohantam, és bevágtam egy öklöst az arcába. Rángattam és ütöttem, mindent amit tudtam, csak hogy levezessem azt a haragot, ami bennem dúlt, és azt a fájdalmas csalódást, amit ő okozott. Nem tudtam hinni a fülemnek, folyamatosan az utolsó mondata ismétlődött a fejemben, akaratlanul is. Egyre hangosabban hallottam a szavakat, és annál erősebbet ütöttem. Egyszer csak egy nagyon erős, talán nálam is erősebb erő próbált az ellenkező irányba húzni, de én nem törődtem vele. Csak ütöttem és téptem ahol tudtam, és üvöltöttem a dühtől és haragtól. Még ha tudtam hogy nem is történt semmi, az dühített fel a legjobban hogy az egyik legjobb barátom, társam így elárult.

Az ellenerő egyre erősödött és talán kezdett elhatalmasodni felettem, majd rájöttem, hogy ez az együttes erő a többiek karjai, amik egyszerre próbálnak visszatartani hogy Harryt mégjobban szétüssem. Kizártam a világot, szinte nem hallottam hangokat, a méreg elvakított és elsüketített teljesen.

Majd egy magabiztos, erőteljes kéz is csatlakozott a többihez, és az viszont győzött felettem. "Leválasztottak" Harryről, és leültettek egy székbe. Lassan kezdtem magamhoz térni, tompán már hallottam  a hangokat is, de még mindig nehezen és zihálva vettem a levegőt, az ajkaim maguktól is vicsorítottak. Lassan felfogtam hogy mi van körülöttem, Niall, Liam és Louis mellettem vannak és engem fognak le, Paul és Anthony Harryt vizsgálják. Ahogy jobban szemügyre vettem Harryt, az orrából folyt a vér, a szeme alatt máris lilult, a pólója pedig össze-vissza szaggatva. Mintha megtámadta volna egy medve.

A gép ereszkedni kezdett, mi pedig biztonsági öv bekapcsolása nélkül ültünk/álltunk a gép fedélzetén és még mindig nem haladtak előre az események. Folyamatosan csak magam elé ziháltam és próbáltam lenyugodni nehogy megint Harryre vessem magam. Mostmár nem akartam. Inkább egyedül akartam lenni. Dühöngeni akartam, üvölteni és távol lenni a világtól. A gép földet ért, fogalmam sincs hogy hol, de leszállt. Paul és Anthony felém fordultak.

- Mégis mi a fene volt ez?! - kiáltotta Paul. Le kellett hunynom a szemem hogy koncentrálni tudjak, de nem tudtam elismételni azt amit Harry mondott, de nem is kellett, mert a többiek már megtették helyettem.

- Le akarta fektetni a barátnőjét. - vágta oda Niall kicsit gúnyosan, de azért nyugodtan. 

Elég volt. Ennyi elég volt hogy megint halljam az igazságot, így felpattantam és kiviharoztam a gépből. Fogalmam sincs hogy hol vagyok vagy hogy merre akarok menni, de el kellett mennem, muszáj volt egyedül lennem. Elrohantam. Egy kis várost láttam körülöttem. Én csak szaladtam, megállás nélkül, amíg a város szélén nem találtam rá egy tóra. Nem volt ott rajtam kívül senki, így ideális hely volt a lenyugvásra. Nem volt messze a géptől, megfigyeltem hogy merre jöttem mert azért még normális vagyok, nem akarok elveszni, csak egyedül akarok lenni egy kicsit. Gondolkodni akarok, le akarok nyugodni.

Tehát, Harry kikezdett a barátnőmmel... Akit a legjobban szeretek... És a tesóm, a munkatársam, a barátom meg elárult... Mintha belém rúgtak volna. A barátnőm hazautazott, nyilván ezért... Hirtelen belémnyilallt az érzés felismerése. Félek. Rettegek, hogy azért ment el, mert elhagy... Fogalmam sincs miért, de féltem. Teljesen átverve éreztem magam, és elhagyottnak. Ő elment, nélküle egyedül vagyok, teljesen. A barátom meg elárult, hogy tehetett ilyet? 

Ahogy ezeket a gondolatokat ismételtem magamban, azon kaptam magam, hogy valami csiklandozza az arcom. Odakaptam a kezemmel, és éreztem hogy egy könnycsepp az. Te jó ég, mit csinálok? Sírok? Áh, mindegy, most úgysem lát senki. Sem kamerák, sem emberek, sem rajongók, sem műsorvezetők, sem újságírók, sem menedzserek, sem producerek, sem rendezők, sem paparazzik, senki. Milyen könnyű így az egész... Nem kell most szégyellnem semmit. Sírhatok. Most csinálhatok akármit.

De azért mégis, olyan hülyén hangzik hogy itt sírok egyedül a semmi közepén, én, Zayn Malik... Karikás lesz tőle a szemem, így nem mehetek vissza.

Lehet, hogy kívül nem sírtam, de belül a szívem és a lelkem könnyezett a fájdalomtól és a csalódástól ami egyszerre ért a mai napon...

2. Évad 3. fejezet - Kihívás, izgalom, és dolgok, amiket nem szabad

Sziasztok!
Először is rettentően sajnálom amiért ennyire megvárakoztattalak titeket! Sajnos a nyaram elég sűrű, és ezután is az lesz :/ Vasárnap elutazok ismét augusztus 20.-ig :/ De még holnap megpróbálok egy részt hozni, utána viszont egy jó bő hétig nem fogok tudni :/ Ne haragudjatok! :( Viszont nagyon nagyon köszönöm a kommenteket és a díjakat amiket kapok, nagyon hálás vagyok érte, és rettentően jól esik látni, hogy van miért írnom, és hogy tetszik valakinek! :) Most is várom a véleményeket, és most arra kérlek titeket, hogy kommentbe írjátok le, hogy szerintetek mi lesz a folytatása a történetnek! :)
Köszönöm ismét, nagyon jól esik!! További szép nyarat nektek, és holnapra nem ígérek semmit, de megpróbálok mégegy részt hozni mielőtt elutazok! A fejezetről csak annyit, hogy kicsit hosszú lett, de remélem tetszeni fog! Jó olvasást xxx

- Szia anya! - köszöntem halkan. Anyu továbbra is hatalmasra kerekedett szemekkel nézett rám, én viszont nem tudtam hogy mire vár most. Ja, hát persze, meg kéne magyaráznom hogy mért is vagyok itt?! Nekem kéne megszólalnom először, igaz? Igaz...
- Figyelj, nincs semmi baj, csak gondoltam hazalátogatok. Hiányoztatok már! - mondtam megint halkan, majd anya arcáról eltűnt a meglepettség, és átváltott meghatódott mosolyba. Gyors léptekkel jött felém, majd szorosan magához ölelt.
- Ó, Sára! Már annyira hiányoztál! - hát igen, ahhoz képest hogy szinte minden nap beszéltünk, a család hiányát semmi sem enyhíti. 
- Te is, anyu. - motyogtam a vállába.
- Hahó, képzeljétek Sára hazajött! - kiáltotta anya torka szakattából, majd válaszként a lépcsőn hangos dübörgések hallatszottak. 
- Micsoda?! - hallottam a bátyám hangját, mögötte pedig a nővérem nevetését ahogy szaladnak le az emeletről.
- Sziasztok! - köszöntem nekik is, majd őket is magamhoz öleltem.
- Hát te? Hogyhogy itthon? - kérdezték, mire ugyanazt feleltem mint anyának. Nem akarom hogy tudjanak a Harrys dologról. Az lenne a válasz, hogy nem engednének vissza, mert "Harry majd biztos megerőszakol ha így folytatja", vagy a másik verzió pedig a "Zayn és Harry összeverik egymást miattad", amit inkább el tudnék képzelni mint a megerőszakolós változatot. Az kizárt, de a verekedés is. Túl jó barátok ahhoz, hogy miattam veszekedjenek. Ráadásul Harry nem gondolja komolyan. Csak szüksége van egy kis időre, ezért is jöttem el, hogy megkönnyítsem a helyzetét. 

A nap többi részében meséltem nekik a kalandjaimról, Párizsról (persze az éjszakát kihagytam, mert anyum szerintem fakanállal porolta volna ki a fenekem...) és az interjúkról amiken eddig voltam. Kis ízelítőt adtam nekik szóban hogy milyen lehet a sztárélet, hiszen én sem tudom pontosan. Csak kívülről látom, és jó lenne ha ez még így is maradna egy kis ideig.
A nap végén apukám is megérkezett, aki eddig dolgozott, és az ő reakciója sem volt különb a többieknél.
 Fáradtan dőltem be a saját ágyamba, miután jól megnéztem a szobámat. Ez is hiányzott már, szinte minden ugyanúgy állt.
 Sokat gondolkodtam még elalvás előtt. Ma rengetegszer elhangzott a kérdés, hogy mikor is megyek vissza Londonba, és hogy egyáltalán visszamegyek-e. Nos, az nem kétséges hogy visszamegyek, de hogy mikor, arról még fogalmam sincs.
Igazából, ha őszinte akarok lenni, jobbra számítottam. Azt hittem, ha hazajövök megkönnyebbülök egy kicsit a nagy nyomás alól ami rajtam volt Londonban. Hiszen még csak 16 vagyok, és egyedül költöztem ki egy világvárosba a barátomhoz és a másik négy hülyéhez, persze jó értelemben. Azt hittem, ha hazajövök boldog leszek hogy végre itthon vagyok, ami lényegében igaz is, de annyira, de annyira hiányérzetem van, és azt hiszem nem nehéz kitalálni hogy mi hiányzik. Nem gondoltam volna, hogyha hazajövök, akkor így fogok gondolkodni. Azt hittem, hogy kikapcsolódok teljesen, és elfelejtem azt a nyüzsgést, azt a pörgést ami Londonban van. Ez is csak félig igaz. Ma jöttem el, de borzasztóan bánt amit Zayn mondott a telefonban. És az is, amit én tettem. Otthagytam, minden szó nélkül. Azóta még csak egy sms-t sem dobott nekem. Meg tudom érteni. De mégis... Annyira hiányzik. Borzasztóan. 
Mikor összejöttem Zaynnel, sosem gondoltam hogy ennyire tudom majd szeretni. Azt gondoltam hogy ez csak azért van, mert írtó jól néz ki, és mert sztár. Mindig is ő tetszett, és nem ismertem, ezért tudomásul vettem hogy minden csak a hírnév miatt van. És most így hogy benne vagyok, annyira máshogy vélekedek mindenről. Teljesen kicserélődtem Angliában. Érettebb lettem, ez a kapcsolat kicsit siettette a felnövésemet szellemileg. Kimondhatom, hogy a barátommal jelenleg érett kapcsolatban vagyok, és nagyon de nagyon szeretem. Furcsa. Visszagondolni az első pillanatokra, amikor találkoztunk. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor már félálomban voltam. Vigyorogtam és az emlékek csak úgy villantak be a fejembe. Minden egyes pillanat, mikor a buszmegállóban vártam hogy a nagybátyám felvegyen az autójával, amikor megérkeztünk, amikor aláírtuk a papírokat, és azt hiszem a legnagyobbat hazudtuk az életünkben. Amikor legelőször megláttam Zaynt és szemezett velem. Amikor legelőször találkoztam velük és elájultam. A hétvége, amit együtt töltöttünk, az éjszakai séta, a forgatás, minden. Egymás után, sorjába jutottak eszembe az emlékek, és egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Nem tudom pontosan megmondani hogy miért. Talán Zayn hiánya miatt, talán mert azóta annyi minden megváltozott, talán a boldogságtól hogy megtörtént. Vagy mind a három miatt. Könnyeztem, s a könnyek egy kis idő után álomba ringattak.

***

Reggel hangos madárcsicsergésre ébredtem. Az első gondolatom az volt, hogy megnézzem a telefonomat, hátha volt egy nem fogadott hívásom, vagy egy sms-em, de semmi. Nem kaptam semmit.

Ez a reggeli hangulatomat jól megalapozta. Felültem az ágyban, és eldöntöttem, hogy írok neki. Rettentően hiányzik, és nem tudom elhinni hogy ő nem gondolkodik rajtam. 

"Jó reggelt. Nagyon hiányzol. Remélem minden rendben van veletek. Még egyszer sajnálom. Szeretlek. xx"

 Pötyögtem be az iPhone-omba, majd kis gondolkodás után megnyomtam a küldés gombot. Nagyot sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból. Lementem reggelizni, és ma úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a sulim körül. Észrevétlen akarok maradni, nem akarok ismerősökkel találkozni, így tanítási időben megyek oda. Körül akarok nézni. Kihúztam a bőröndömet, majd kiválasztottam belőle egy világos csőfarmert, egy fehér-fekete csíkos hosszú ujjú felsőt, majd felvettem a bakancsomat és felkaptam a fekete bőrdzsekimet. A hajamat kontyba fogtam, majd felkentem egy enyhe sminket az arcomra, majd kimentem az utcára. A márciusi nap kellemesen simogatta az arcomat, és a levegőben az életrekelés illata lappangott. Lassan sétáltam az ismerős környéken, jól megnéztem mindent. Valahol változást véltem felfedezni, valahol pedig a már megszokott, régi, ugyanaz a látvány várt. Elértem a sulimhoz, ami most csendbe burkolózva állt az út szélén. Furcsa volt megint itt lenni. Már rég voltam iskolában. És be kell hogy valljam, hogy hiányzik. Hiányoznak a gimis napok, a tanárok szivatása, a barátaim... Persze mostmár új, és sokkal jobb barátaim vannak, ezt bátran kimondhatom. Amikor eljöttem innen, a terveim között volt, hogy magántanárt fogadok, de eddig még nem jutott különösebb megfontolásra a téma. De most hogy itt vagyok, most teljesen megerősödtem a döntésemben. Tanulni szeretnék.

Körbejártam az épületet, s hajtott a kíváncsiság. Be akartam jutni. Megnéztem az órámat, ami még azt az időt mutatta, amibe bőven belefér még, hogy bent is körülnézzek. Ehhez viszont ki kell játszanom a portást.
Az iskola sarkánál próbáltam bemászni a kerítésen, minél gyorsabban, hogy a portás még csak gyanút se vehessen. Könnyedén átrepítettem a lábaimat a kerítés teteje fölött, majd leugrottam a földre, és leguggoltam. A tervem eddig sikerült, észrevétlen maradtam. Tisztára mintha egy akció filmben lennék, és betörni készülnék valahova. Izgalmas volt, az biztos.
A suli falához szorosan simulva a hátammal mentem végig a hátsó udvaron, majd leguggoltam, és törpejárásban mentem végig az ablakok alatt. Néhol megálltam, és ahol nyitva volt az ablak, ott belehallgattam az órákba. Hirtelen jött felismerések közepette sokszor mosolyogtam a tanárokon, akiket jól ismertem már. Néhány diák hangját is felismertem, bár nem az én osztályomból. Volt osztályomból...

Továbbmentem, majd alaposan körülnéztem, s amikor meggyőződtem róla, hogy nem lát senki, gyorsan besurrantam az ajtón, és rögtön elbújtam a szekrények mögött. Kifújtam magam, hiszen az izgalomtól gyorsabban vettem a levegőt. Úgy éreztem magam mint egy bűnöző. Ahogy ott álltam, végiggondoltam, hogy mi lenne, ha észrevennének. Ez az Sára, jól csinálod, keverd csak bajba magad! Mindig ez kell neked, a kihívás, az izgalom és azok a dolgok, amiket elvileg nem lenne szabad... Szidtam magam, de igazából furcsa ezt mondanom, de most igaza van az "agyamnak". Kell az izgalom, szükségem van a kihívásokra. Ezzel a lendülettel indultam tovább, s mostmár nyugodtan sétáltam a folyosókon. Néztem a faliújságot, a kirakott képeket a kirándulásokról. Majd eszembe jutott, hogy megnézzem az iPhone-om, de semmi változás... Ez rettentően elszomorított. Ennyire haragszik? Valószínű. De mindegy, most ki akarom élvezni hogy itt vagyok. Tovább mentem, és  amikor elértem a mosdóhoz, bementem hogy megigazítsam a hajam meg egy pillantást vessek magamra.
Miután végeztem, ki akartam menni, az ajtó viszont nekiütközött valaminek, s a földön egy puffanást hallottam. Ijedten csuktam vissza magamra az ajtót, s a szívem a százszorosára gyorsult. Elkerekedett szemekkel vettem erőt magamon, és lassan nyitottam ki az ajtót, hogy megnézhessem, mit vagy kit ütöttem meg az ajtóval. A kis résen amit eddig kinyitottam, azt láttam, hogy az illető (mert úgy tűnik, hogy valaki volt akit megütöttem) már felállt, s nyilván azt várja, hogy én előjöjjek. A vérnyomásom az egekben volt, és azon gondolkodtam vajon mi vár rám ezután. Ahogy az ajtó kinyílt, még jobban meglepődtem, bár azt hittem, ennél jobban már nem tud a szívem gyorsabban verni. Tomit láttam magam előtt.
- Uram atyám! Sára?!

2. Évad 2. fejezet - Hazaérkezés

Sziasztok!
Itt az újabb fejezet, ami szerintem kicsit unalmasra sikerült, de remélem a következő fejezetek jobban sikerülnek majd. 
Köszönöm a kommenteket és a szavazatokat, bár az utóbbiból többet vártam. Szeretnék kérni minden egyes embert aki elolvassa ezt a fejezetet, hogy a fejezet végén szavazzon, hogy mennyire tetszett neki a fejezet. Ez egy ilyen felmérés szerű dolog :D
Köszönök mindent, remélem hogy jól telik a nyaratok! Élvezzétek ki minden egyes percét, mert már nincs sok hátra!
Itt a fejezet, jó olvasást xxx

Ahogy a gép felemelkedett a felhők közé, elgondolkodtam, hogy vajon mért is csinálom ezt, hogy elmenekülök a problémák elől. A többiek aggódni fognak, és nem fogják érteni hogy mi ütött belém. Előbb-utóbb úgyis el kell mondanom a Harrys ügyet... Ha ő még nem tette volna meg...
Ráadásul az otthoniaknak sem szóltam. Mit fognak gondolni, mért jöttem haza? Azt fogják hinni hogy problémám van Zaynnel. És Zayn...! Ő teljesen ki fog akadni.
Hogy őszinte legyek, magam sem tudom mért szálltam fel erre a gépre. Hirtelen döntés volt, így akartam, és kész. Igen, sokszor én sem értem meg saját magam. Eléggé önfejű vagyok, de ez már akkor is kiderült, amikor össze-vissza hazudoztam mindenkinek, csak hogy benne lehessek a fiúk klippjében... Mennyi minden megváltozott azóta.

Most pedig hazafelé tartok, titokban, nem szóltam senkinek, kivéve Fredet, de neki is csak az utolsó pillanatban hagytam üzenetet elég bunkó módon. Te jó ég, remélem Patriciáék nem fogják megtudni, különben nagyon meg fognak ijedni. Hajj, semmilyen szempontból nem döntöttem jól, de én mégis amellett vagyok, hogy szükségem van erre a kis szünetre. Fel kell dolgoznom hogy mi minden történt velem ebben a 2-3 hónapban, és amúgy is ideje volt már hazalátogatnom. Már nagyon hiányzik mindenki.

Izgatottan ültem a gépen, és ezek a gondolatok jártak a fejemben. Az eszem azt mondta, hogy mekkora hülye vagyok amiért ezt csinálom, a szívem viszont helyeselte a döntésemet, és azt hiszem ebben a helyzetben a szívemnek kell igazat adnom. Egy kis szünet mindig jól jön. És most igenis jól esik elmenekülni a problémák elől. Még tini vagyok, nem tudok egyszerre ennyi mindent elviselni.
Feszülten ültem, és vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom. Lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy hogyan reagálnak a többiek a hírre, hogy felszálltam egy gépre, és hazafelé tartok... Láttam Zayn ijedt arcát, Harry bűntudattal teli, rémült szemeit, Niall és Liam döbbent tekintetét, és Louis értetlen arckifejezését. Zayn kapkodott és értetlenkedett, a többiek pedig nyugtatni próbálták, ami fordítva sült el. Zayn kiabálni kezdett, zűrzavar keletkezett a gépen, s elvesztették az irányítást. A gép rázkódni kezd, s a villanyok kialszanak a gépen. 
A szemem hirtelen és megkönnyebbülten nyitottam ki, hiszen a mobilom csörgése megzavarta a nem éppen nyugalmas álmomat, s most köszönetet adtam neki, bárki is hívott, bár nem volt nehéz kitalálnom. Az iPhonom képernyőjén Zayn neve, és képe virított. Féltem felvenni.

- H-halló? - szóltam bele halkan, remegő hanggal. Féltem a reakciójától, főleg az álmom után.
- Sara, de jó hogy elérlek! Hol vagy?! - kérdezte, s a hangján hallottam, hogy kétségbeesett.
- Hát... Repülőn vagyok, Zayn. - jelentettem ki egy nagy sóhaj után.
- Uram atyám, de mért? Sara, tudod hogy aggódtam mikor Fred felhívott, hogy milyen üzenetet hagytál az autóban?! Majdnem szívrohamot kaptam, mért csináltad ezt? Mért nem szóltál hogy nincs minden rendben?! - kérdezte, s hangját egyre feljebb emelte.
- Zayn, ez.. Ez egy hirtelen döntés volt. Velünk minden rendben, hidd el. Csak annyi minden történt, szükségem van egy kis szünetre. De nem miattad, bízz bennem. - kérleltem még mindig remegő hangon. Most jöttem rá hogy már hiányzik.
- Sara, én... Nem tudom hogy tudnék hinni neked. Érted? Szó nélkül felszállsz egy gépre hogy hazamenj Magyarországra, szerinted mire gondoljak? - hangja elcsuklott a mondat végére.
- Kérlek ne haragudj. Muszáj hazamennem, nemsokára visszamegyek Londonba, ebben biztos vagyok. Csak kérlek, érts meg. Tudom hogy nem tudod miről van szó, de bízz bennem. Elmondom ha ismét találkozunk. - nem tudtam mit mondhatnék még. Sóhajtott egy nagyot.
- Hogy bízzak így benned, ha te sem bíztál meg bennem, és beszélted meg velem a problémát? - kérdezte elcsukló hangon. És igaza van.
- Annyira sajnálom, kérlek higgy nekem. Tudod mit? Beszélj erről Harryvel... Ő majd elmagyarázza.
- Harryvel? Én már nem értek semmit. Most le kell tennem. Majd hívlak... Érezd... Érezd jól magad otthon. - mondta, s a mondat végén már suttogott. Mintha egy kést fúrtak volna belém, annyira fájt amit mondott, és főleg az ahogyan.
- Szeretlek. Már most hiányzol. - suttogtam én is a telefonba, de épp hogy kimondtam, a vonal megszakadt.

Szörnyen éreztem magam. Ahogy hallottam a hangján a csalódottságot és a fájdalmat, borzasztó érzés nyilallt belém. Hogy tehettem ilyet? Szólnom kellett volna neki. Hibáztam. De még mekkorát.

A gép nem sok idő múltán leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren. Fura érzés volt itthon lenni, magyar szavakat hallani az emberektől. 
Felszálltam a buszra, majd mély gondolatokba merülve vártam, hogy hazaérjek.
Néztem a tájat, s minden egyes ház, minden fa ismerős volt. Hihetetlen, hogy 16 évesen kibírtam, hogy majdnem 3 hónapig ne lássam ezt a tájat. Most érzem csak, hogy mennyire de mennyire hiányzott.
A busz egy jó óra múlva letett abban a buszmegállóban, ahol már kismilliószor voltam legalább. Lassan, körültekintően sétáltam végig az utcánkban, és magamba szívtam minden illatot amit csak éreztem az itthoni levegőben. Furcsa és gyors volt a váltás London után, de jól éreztem magam itthon. Egy valami, pontosabban valaki hiányzott, és az Ő volt. De az vigasztalt, hogy nemsokára - pontosan nem tudom még mennyi idő múlva, de nem sokára - ismét láthatom. Most arra koncentráltam, hogy itthon vagyok, és kikapcsolódhatok teljes mértékben.
Ahogy megálltam a házunk előtt, hihetetlenül furcsa, de mégis jó érzés fogott el. Itthon vagyok.
Ahogy kinyitottam a kaput, a kutyánk szaladt felém, akit jól megölelgettem. Mennyire hiányzott ő is!
Beléptem az ajtón, és izgatottan kerestem a családomat.
- Hahó! - kiáltottam egyet, s az egész ház az én hangomat zengte egy pillanatra.
A konyhából anyukám feje bukkant elő, s hirtelen nagyra kerekedett szemekkel bámult rám.
- Kislányom, te itthon?!

2. Évad 1. fejezet - Harry szemszöge

Sziasztok! 

Sajnálom hogy kicsit késtem a résszel, de ma nem sok időm volt írni, így ez a rész is el lett kapkodva szerintem:/ Mindenképpen meg akartam írni mert megígértem, és nem akartam elhalasztani. Remélem azért tetszeni fog.

Egy közlemény: Jobb oldalt mostantól láthattok egy "Aktuális" címmel ellátott fület, ahova mindig azokat a dolgokat írom, amiket közölni akarok veletek, szóval azt a jegyzetet figyelgessétek.

Köszönöm a leírásotokat Sararól, pontosan úgy képzeltétek el, ahogy szerettem volna hogy elképzeljétek!:) Nemsokára újra lesz ehhez hasonló feladat:)

Köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek:) Köszönök mindent ismét:)

Itt a 2. évad első fejezete, remélem a felszínesség ellenére elfogadható. Kellemes olvasást xxx

Muszáj voltam hazudni neki. Ha megmondom hogy szeretem, akkor tönkre megy a barátságunk. Teljesen. Nem szeretek hazudni, főleg nem neki, de nem volt választásom. Úgy elszorult a szívem mikor ketten maradtunk. És amikor a szemébe néztem... Nem, nem szabad ezt éreznem. Nem állhat egy lány közém és Zayn közé. Sőt, még azt is tudom, hogy Sara Zaynt szereti, szóval ugrott az egész. Mindegy.

Mikor bementünk várhatóan mindenki faggatózni kezdett. Esküszöm nem esett le hogy őt láttuk a videóban. Annyira hihetetlen ez az egész... Mintha a sors direkt szivatni akarna... Tényleg magányosan fogom végezni...

Viszont mikor lementem, és megláttam, hogy Zayn hogyan csókolja őt, elkapott a düh. Nem tudom mért, de a düh kapott el, és alig tudtam leállítani magam. Fájt így látni. Mintha már az enyém lenne, mintha már hozzám tartozna, úgy sértett amit láttam. Féltékeny lettem, és talán ez a viszonyomon is ront Zaynnel. De egek, mért? Mért kell ilyen helyzetben lennem? Egyikőjüket sem akarom elveszíteni! Nem hagyhatom, hogy ez tönkre tegyen mindent!

Sara kinyitotta a szemét és ahogy tekintetünk találkozott, mintha egy kést forgattak volna bennem. Olyan hihetetlenül furcsa, rossz értelemben furcsa érzés fogott el, ahogy ő csókolja a barátját és közben meg az én szememmel találkozik a nézése... Rosszul éreztem magam. Nagyon rosszul, csalódtam magamban. Annyira össze vagyok én magam is zavarodva, nem tudom hogy mit akarok pontosan. Vagyis inkább tudom, de az érzelmeim nem hagyják hogy azt csináljam amit jónak tartok. 

Felmentem a szobámba és sajnáltattam magam. Jelenleg ezt tartottam a legértelmesebb dolognak amit csinálhatok. Gondolkodtam. Egyedül maradtam az érzelmeimmel és a gondolataimmal. Most, hogy kiderült mit érzek, sokkal nehezebb elviselnem. Eddig csak magamban gondolkodtam erről, magamban éreztem ennek a súlyát. Most viszont az egész társaság azon töri majd a fejét, hogy a kínos pillanatokban "vajon Harry hogy érezhet most?". Nekem ez nem kell. Nem kell hogy sajnáljanak, megoldom én egyedül is.

De ahogy egyedül maradtam a saját gondolataimmal - ami nagy valószínűséggel nem volt jó ötlet - eszembe jutott valami, és amint átgondoltam, semmi sem tudott megállítani. És ez hatalmas hiba volt.

Hallottam ahogy Zayn zuhanyzik. A lábaim automatikusan elindultak az ő szobájuk felé. Befeszítettem minden erőmet hogy megállítsam magam, de nem sikerült. Igazából hogy őszinte legyek, nem is akartam megállítani magam, csak azért próbáltam, hogy ne legyen teljesen lelkiismeret furdalásom utána. Hát nem remek? Micsoda bunkó paraszt lettem hozzá...

Ahogy beléptem a szobába, ő a szekrényen pakolászott. Ahogy megláttam, elvesztettem a fejem. Eszembe jutott a pillanat amikor rám nézett a csókja közben Zaynnel, és ez a jelenet pörgött le bennem ezerszer. Odamentem, s lágyan átöleltem. Magamhoz szorítottam és legbelül próbáltam kisajátítani magamnak. Ösztönszerűen kezdtem lágy puszikat nyomni a nyakára. Engedte, nyilván nem volt tisztában azzal, hogy ki is van mögötte.

Amint beletúrt a hajamba, fénysebességgel fordult felém, s elkerekedett szemeivel meglepetten bámult rám.

- Uram atyám Harry! - kiáltotta. Féltem hogy Zayn meghallja, így gyorsan befogtam a száját, s amennyire lehet, még kihasználtam azt a maradék pár másodpercet, hogy vele lehessek. Közel simultam hozzá, érezni akartam őt. Elvesztettem a fejem.

Rémülten bámult rám, s megkért hogy menjek ki. Még egy utolsó próbát tettem, de semmi hatása nem volt. Ennél rosszabb érzés kevés van a Földön. Tudtam, tudtam hogy nem lenne szabad ezt csinálnom. De nem tudtam ellene tenni, megbolondított.

Megadva magam kimentem a szobából, s bezárkóztam a szobámba. A szemembe könnyek gyűltek, de még meg akartam előzni a sírást, így magamra erőltettem, hogy álomba merüljek. 

***

Hozzám sem szólt egész reggel. Hát így kell elválnunk. Nyilván nem szólt Zaynnek, hiszen ő úgy viselkedett velem, ahogy szokott.

Mikor kiszálltunk a kocsiból, az ajtóból még visszapillantottam rá, jelezve, hogy köztünk még nincs minden rendben... Négy nap múlva úgyis újra találkozunk.

A gép emelkedni kezdett a földről, s mi a levegőben repültünk, ismét. Pár percig csönd volt, és élveztük a felszállást, majd Zaynnek megcsörrent a telefonja.

- Hallo? - szólt bele BlackBerryjébe.

Pár másodperces szünet után homlokráncolva nézett ránk.

- Fred? - kérdezte értetlenül. Mindannyian Zaynre szegeztük a tekintetünket, hiszen Fred sosem szokott telefonálni. Ha telefonál, akkor mért pont Zaynnek?

- Hogy micsoda?! - kiáltott fel, s annak ellenére, hogy a biztonsági övének még bekapcsolva kellett lennie, felpattant üléséről, s tágra nyílt, remegő szemekkel meredt a semmibe.

40 fejezet - Gyors döntés

Sziasztok!
Először is hatalmas nagy köszönet nektek amiért elértük a 102 rendszeres olvasót! Annyira hihetetlen, mikor elkezdtem ezt a blogot, még csak reménykedni sem reménykedtem hogy valaha lesz ennyi olvasóm! Nagyon hálás vagyok nektek :)
A másik, hogy köszönöm a kommenteket, elkönyveltem minden javaslatot, és a továbbiakban igyekszem beletenni a történetbe a dolgokat amiket írtatok. 
Köszönöm a szülinapi köszöntéseket, higgyétek el, hogy itt kaptam az legjobb ajándékomat :)
A táborból hazaértem, és rögtön rászántam magam hogy megírjam a 40. fejezetet, amivel egy talán rossz, talán jó hír is jár. Ezzel a fejezettel az első "évad" lezárul. Itt lesz egy jelentős fordulat, és azt terveztem, hogy itt tartanék egy kis szünetet, de!
Mivel most két hétig távol voltam, és amiért mostanában nagyon ritkán hozom a fejezeteket, most nem lesz szünet. Sőt, ha minden jól megy, talán még ma - legkésőbb holnap - hozom a következő fejezetet, ami nagy valószínűséggel egy Harry szemszög lesz (kérésetekre).
És van még egy dolog; a kérésemre viszont nem nagyon kaptam visszajelzéseket. Küldjetek képeket, vagy személyleírást kommentben, hogy hogyan képzelitek el Sarat! Írtam, hogy mostanában több ilyen feladat is lesz, hogy nagyjából megtudjam a ti nézőszempontjaitokat is a történetben.
Nagyjából ennyi, ja, és még annyi hogy még augusztusban is el fogok utazni két hétre, de ezt majd még leírom hogy pontosan mikor :)
Tehát ismét köszönök mindent, el sem hiszitek mennyire jól esik! Én pedig mindig nagyon igyekszem hogy olyan részt írjak, ami megfelel az elvárásaitoknak ;D De komolyan, köszönöm hogy leírtátok, figyelembe vettem mindent :)
Itt a fejezet, nekem őszintén nem tetszik, de ezt ismét rátok bízom xxx

Mikor beértünk, mindenki kíváncsian nézett ránk. Kínos csend volt, senki nem mert, vagy inkább nem tudta, hogy hogyan szólaljon meg.
- Minden rendben. - nyugtattam meg őket, de még mindig furcsán néztek ránk. Egyszer csak Zayn átkarolta a derekam, és kivezetett a szobából.
- Na? - kérdezte kíváncsian.
- Mi na? Mondtam, hogy minden rendben. Megbeszéltük a dolgokat, és minden oké lesz. Elfelejtjük ezt az egészet... - mondtam.
- És Harry? - kérdezte, mintha nem hinne nekem.
- Jól van. Azt mondta hogy nem gáz az egész. - mondtam. Kicsit kezdett idegesíteni ez a szituáció. Visszasétáltam a szobába, ahol a többiek faggatták Harryt. Szemforgatva megfordultam, s lementem a konyhába vacsorát készíteni. Nem nagyon szoktam főzni, de most máshoz nem volt kedvem egyáltalán.

- Kopp,kopp - hallottam Zayn rekedtes hangját. Megfordultam, s ő pedig az ajtónak támaszkodva nézett engem. Elindult felém, majd kezeit derekam köré fonta, s homlokát az enyémnek döntötte.
- Van egy rossz hírem. - suttogta. Fejemet elkaptam tőle, s érdeklődve felnéztem rá, bele gyönyörűen csillogó barna szemeibe. Folytatásra vártam, ehelyett elsimított egy tincset az arcomból, s nyomott egy puszit ajkaimra. Elhúzódtam.
- Zayn! - mondtam kicsit sértődötten. Nagyot sóhajtott.
- Holnap... Holnap el kell utaznunk Franciaországba az új lemezünk miatt. A menedzserünk viszont azt mondta, hogy... Jobb lenne ha nem jönnétek velünk, mert nagy figyelmet igényel a mostani munka. - mondta, s szemét lesütötte. Kicsit megijedtem. Egyedül akar itt hagyni Londonban? Egy hatalmas házban?
- Ezért áthívtuk neked Eleanort és Daniellet hogy együtt lehessetek. Na? - kérdezte, s magára erőltetett egy mosolyt. Az megnyugtatott, hogy legalább Eleanorék átjönnek, de meddig kell kibírnom nélküle? 
- Meddig maradtok? - kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Négy nap.
- És mért nem szóltál előbb? - kérdeztem ingerülten.
- Mégis mikor? Párizsban? Hogy rontsuk el a hangulatot? Esetleg ma? Amikor kiderült hogy Harry beléd van esve? - kérdezte idegesen, szinte kiabált.
- Igazad van. - préseltem ki ajkaim között, majd elsétáltam mellette, ő viszont elkapta a karomat, s visszafordított maga felé.
- Ne haragudj. Én csak... félek. - vallotta be, s közelebb húzott magához.
- Mégis mitől? - kérdeztem.
- Harrytől. - fújta ki a bent tartott levegőjét.
Harrytől? Ez komoly? Hiszen tudja, hogy Harry és köztem nincs semmi. Féltékeny lenne? 
- Hogy mi? Harrytől? Nem bízol a legjobb barátodban? - kérdeztem meglepetten.
- Nem tudod milyen mikor szerelmes... - jelentette ki.
- De Zayn, Harry nem szerelmes, ugyan már! Ezt beszéltük, hogy ez csak egy fellángolás... Semmi több. - vitatkoztam.
- Várd ki a végét. - morogta. Sóhajtottam egyet. Nem tudtam mit tudnék csinálni hogy megnyugtassam, így a legegyszerűbb módszert választottam. Megcsókoltam. Beletúrtam a hajába, és hagytam, hogy nyelvünk játszadozzon egymással. Zayn nekilökött a pultnak, majd felemelte két combomat, s ráemelt a pult tetejére. Közben egy pillanatra sem váltak el ajkaink, s kezünk bebarangolta a másik egész testét.
Hirtelen furcsa érzés fogott el. Zavart lettem, és úgy éreztem, hogy valaki figyel. Automatikusan kinyitottam a szemem csókunk közben, s a tekintetem két zöldes szemmel találkozott, akik fájdalmasan figyelték minden mozdulatomat. Hirtelen bűntudat fogott el, s rögtön elváltam Zayntől, aki aggódva fürkészte arcomat. A következő pillanatban Harry már nem állt az ajtóban, én viszont folyton a fájó pillantását láttam magam előtt. Talán mégis igaza volt Zaynnek? Talán... szeret? De nem, őszintén beszéltünk ketten a hintaágyban, és akkor ott azt mondta, hogy csak fellángolás... Én hiszek neki.
- Mi az? - kérdezte Zayn egy másodperc után.
- Semmi, csak fáradt vagyok. Menjünk inkább aludni. - kérleltem, majd lehuppantam a pultról, s felmentem a szobánkba. 

Először Zayn ment tusolni, én addig elpakoltam a ruháimat, s egy kis rendet tettem a szobánkban.
Ahogy az éjjeli szekrényen pakoltam, egyszer csak két kart éreztem a derekam körül. Elmosolyodtam. Reménykedtem, hogy ma ismét lehet egy hasonló éjszakánk, mint Párizsban. Elkezdte puszilgatni a nyakam, nekem pedig halk sóhajok hagyták el a számat. Hátulról beletúrtam a hajába, és villámcsapásként ért a különbség felfedezése. A haj, amibe beletúrtam dús és göndör volt.
Gyorsan megfordultam, s Harryt láttam magam előtt félmeztelenül.
- Uram atyám Harry! - kiáltottam, ő viszont befogta a számat, s közel simult hozzám.
- Shhh! - csitított - Nyugi! Egyszerűen... Kellesz. - nézett mélyen a szemembe. Teljesen összezavarodtam. Nem hittem volna, hogy Harry ilyen is tud lenni. Megijedtem. Féltem, hogy megcsókol vagy olyasmit csinál, amit meg fog bánni utána. Próbáltam hátrálni, ő viszont jött velem együtt, s neki szorított a falnak. Ijedten néztem rá, majd ezt észrevéve elengedte a számat.
- Menj ki! - utasítottam.Nem akartam megbántani, de ez így nem mehet tovább.
- Kérlek! - suttogott, én viszont az ajtó felé mutattam.
- Menj... ki... - ejtettem ki lassan, határozottan a szavakat. A szeméből csalódottságot és haragot olvastam ki. Lassan hátrált, majd megfordult és kiment.

Annyi minden járt a fejemben. Düh, harag, félelem, csalódottság, összezavarodottság. Mért hazudott Harry? És mégis mit várt az előbb? Hogy majd rávetem magam hogy "igen Harry tégy magadévá"? Miközben a legjobb barátjával vagyok együtt? Te jóságos ég, mibe keveredtem!
Zayn kisétált a fürdőből, s látva a semmibe bámuló tekintetemet gyorsan odajött hozzám, s átölelt.
- Minden rendben? Olyan furcsa vagy ma. Nem vagy beteg, ugye? - kérdezte aggódva. 
- Nem, nem. Csak aludni akarok. - mondtam, majd bebújtam az ágyba, majd pár perccel később Zayn is ugyanezt tette. Én viszont egész éjszaka alig tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Mit tehetnék? Egy valami bizonyult a legjobb megoldásnak. Holnap hazamegyek.

***

- Hiányozni fogsz. - csókolt meg Zayn az autóban, utoljára. - Vigyázz magadra, megígéred?

- Megígérem. - mosolyogtam, majd ismét adtam egy enyhe csókot a szájára. - De te is vigyázol, ígérd meg! 

- Megígérem. - nevetett, majd végig simított az arcomon, majd kiszállt az autóból. A többiektől is elköszöntem, s ők is követték Zaynt Eleanorral és Daniellel együtt. Harry az ajtóból visszapillantott rám, majd eltűnt.

Én ugye nem mehettem be velük, hiszen ez az út nyilvános, és odabent nyilván vagy száz sikítozó tinilány és fotós várja őket. Amint bementek, eljött az én időm. Fred, a sofőr is kiszállt velük, hiszen ő testőr is egyben, így ott kellett lennie velük. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, s kivettem a kis bőröndömet a csomagtartóból. Hagytam egy cetlit az ülésen, amin leírtam Frednek hogy ne aggódjon, valamilyen ok miatt haza kell utaznom, de nem sokára visszajövök.

Amint ezt megtettem, egy másik bejáraton igyekeztem a 2-es terminál felé. Tegnap éjjel Zayn telefonjáról megnéztem a repjáratokat, s 10 percem van amíg indul az enyém Magyarországra.

Igazából nem gondoltam végig az egészet. Összezavarodtam, és ezt látom most a legjobb megoldásnak. Ha otthon maradok egy ideig. Kell egy kis szünet. Ha szóltam volna Zaynnek, azt hitte volna, hogy vele van bajom. Ha elmondom Harryt, akkor rá fog haragudni, így jobb, hogy ezt az akciót csak én tudom.

Gyorsan, körültekintően siettem végig a várakozóban félve, hogy valaki észrevesz. Hogy valamelyik fiú esetleg eljön a mosdóba, és meglát. 

Sietve csekkoltam be, majd szaladtam a géphez. Mikor beszálltam, kipillantottam az ablakon, és elkapott a pánik. Most fogtam fel, hogy mit is csinálok. Hazautazok, titokban. Nem szóltam senkinek. Aggódni fognak. De ez az egyetlen megoldás. Harry teljesen bedilizett, én így nem maradhatok ott. Fogalmam sincs hogy mikor jövök vissza. Visszajövök, ezt biztosra tudom. De most az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy a repülő hatalmas vasszárnyai haza repítsenek, ahol egyedül lehetek a családommal, és átgondolhatok mindent lassan, gondosan.


Várom a képeket vagy a leírásokat a ti Saratokról! :)