2. Évad 2. fejezet - Hazaérkezés

Sziasztok!
Itt az újabb fejezet, ami szerintem kicsit unalmasra sikerült, de remélem a következő fejezetek jobban sikerülnek majd. 
Köszönöm a kommenteket és a szavazatokat, bár az utóbbiból többet vártam. Szeretnék kérni minden egyes embert aki elolvassa ezt a fejezetet, hogy a fejezet végén szavazzon, hogy mennyire tetszett neki a fejezet. Ez egy ilyen felmérés szerű dolog :D
Köszönök mindent, remélem hogy jól telik a nyaratok! Élvezzétek ki minden egyes percét, mert már nincs sok hátra!
Itt a fejezet, jó olvasást xxx

Ahogy a gép felemelkedett a felhők közé, elgondolkodtam, hogy vajon mért is csinálom ezt, hogy elmenekülök a problémák elől. A többiek aggódni fognak, és nem fogják érteni hogy mi ütött belém. Előbb-utóbb úgyis el kell mondanom a Harrys ügyet... Ha ő még nem tette volna meg...
Ráadásul az otthoniaknak sem szóltam. Mit fognak gondolni, mért jöttem haza? Azt fogják hinni hogy problémám van Zaynnel. És Zayn...! Ő teljesen ki fog akadni.
Hogy őszinte legyek, magam sem tudom mért szálltam fel erre a gépre. Hirtelen döntés volt, így akartam, és kész. Igen, sokszor én sem értem meg saját magam. Eléggé önfejű vagyok, de ez már akkor is kiderült, amikor össze-vissza hazudoztam mindenkinek, csak hogy benne lehessek a fiúk klippjében... Mennyi minden megváltozott azóta.

Most pedig hazafelé tartok, titokban, nem szóltam senkinek, kivéve Fredet, de neki is csak az utolsó pillanatban hagytam üzenetet elég bunkó módon. Te jó ég, remélem Patriciáék nem fogják megtudni, különben nagyon meg fognak ijedni. Hajj, semmilyen szempontból nem döntöttem jól, de én mégis amellett vagyok, hogy szükségem van erre a kis szünetre. Fel kell dolgoznom hogy mi minden történt velem ebben a 2-3 hónapban, és amúgy is ideje volt már hazalátogatnom. Már nagyon hiányzik mindenki.

Izgatottan ültem a gépen, és ezek a gondolatok jártak a fejemben. Az eszem azt mondta, hogy mekkora hülye vagyok amiért ezt csinálom, a szívem viszont helyeselte a döntésemet, és azt hiszem ebben a helyzetben a szívemnek kell igazat adnom. Egy kis szünet mindig jól jön. És most igenis jól esik elmenekülni a problémák elől. Még tini vagyok, nem tudok egyszerre ennyi mindent elviselni.
Feszülten ültem, és vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom. Lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy hogyan reagálnak a többiek a hírre, hogy felszálltam egy gépre, és hazafelé tartok... Láttam Zayn ijedt arcát, Harry bűntudattal teli, rémült szemeit, Niall és Liam döbbent tekintetét, és Louis értetlen arckifejezését. Zayn kapkodott és értetlenkedett, a többiek pedig nyugtatni próbálták, ami fordítva sült el. Zayn kiabálni kezdett, zűrzavar keletkezett a gépen, s elvesztették az irányítást. A gép rázkódni kezd, s a villanyok kialszanak a gépen. 
A szemem hirtelen és megkönnyebbülten nyitottam ki, hiszen a mobilom csörgése megzavarta a nem éppen nyugalmas álmomat, s most köszönetet adtam neki, bárki is hívott, bár nem volt nehéz kitalálnom. Az iPhonom képernyőjén Zayn neve, és képe virított. Féltem felvenni.

- H-halló? - szóltam bele halkan, remegő hanggal. Féltem a reakciójától, főleg az álmom után.
- Sara, de jó hogy elérlek! Hol vagy?! - kérdezte, s a hangján hallottam, hogy kétségbeesett.
- Hát... Repülőn vagyok, Zayn. - jelentettem ki egy nagy sóhaj után.
- Uram atyám, de mért? Sara, tudod hogy aggódtam mikor Fred felhívott, hogy milyen üzenetet hagytál az autóban?! Majdnem szívrohamot kaptam, mért csináltad ezt? Mért nem szóltál hogy nincs minden rendben?! - kérdezte, s hangját egyre feljebb emelte.
- Zayn, ez.. Ez egy hirtelen döntés volt. Velünk minden rendben, hidd el. Csak annyi minden történt, szükségem van egy kis szünetre. De nem miattad, bízz bennem. - kérleltem még mindig remegő hangon. Most jöttem rá hogy már hiányzik.
- Sara, én... Nem tudom hogy tudnék hinni neked. Érted? Szó nélkül felszállsz egy gépre hogy hazamenj Magyarországra, szerinted mire gondoljak? - hangja elcsuklott a mondat végére.
- Kérlek ne haragudj. Muszáj hazamennem, nemsokára visszamegyek Londonba, ebben biztos vagyok. Csak kérlek, érts meg. Tudom hogy nem tudod miről van szó, de bízz bennem. Elmondom ha ismét találkozunk. - nem tudtam mit mondhatnék még. Sóhajtott egy nagyot.
- Hogy bízzak így benned, ha te sem bíztál meg bennem, és beszélted meg velem a problémát? - kérdezte elcsukló hangon. És igaza van.
- Annyira sajnálom, kérlek higgy nekem. Tudod mit? Beszélj erről Harryvel... Ő majd elmagyarázza.
- Harryvel? Én már nem értek semmit. Most le kell tennem. Majd hívlak... Érezd... Érezd jól magad otthon. - mondta, s a mondat végén már suttogott. Mintha egy kést fúrtak volna belém, annyira fájt amit mondott, és főleg az ahogyan.
- Szeretlek. Már most hiányzol. - suttogtam én is a telefonba, de épp hogy kimondtam, a vonal megszakadt.

Szörnyen éreztem magam. Ahogy hallottam a hangján a csalódottságot és a fájdalmat, borzasztó érzés nyilallt belém. Hogy tehettem ilyet? Szólnom kellett volna neki. Hibáztam. De még mekkorát.

A gép nem sok idő múltán leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren. Fura érzés volt itthon lenni, magyar szavakat hallani az emberektől. 
Felszálltam a buszra, majd mély gondolatokba merülve vártam, hogy hazaérjek.
Néztem a tájat, s minden egyes ház, minden fa ismerős volt. Hihetetlen, hogy 16 évesen kibírtam, hogy majdnem 3 hónapig ne lássam ezt a tájat. Most érzem csak, hogy mennyire de mennyire hiányzott.
A busz egy jó óra múlva letett abban a buszmegállóban, ahol már kismilliószor voltam legalább. Lassan, körültekintően sétáltam végig az utcánkban, és magamba szívtam minden illatot amit csak éreztem az itthoni levegőben. Furcsa és gyors volt a váltás London után, de jól éreztem magam itthon. Egy valami, pontosabban valaki hiányzott, és az Ő volt. De az vigasztalt, hogy nemsokára - pontosan nem tudom még mennyi idő múlva, de nem sokára - ismét láthatom. Most arra koncentráltam, hogy itthon vagyok, és kikapcsolódhatok teljes mértékben.
Ahogy megálltam a házunk előtt, hihetetlenül furcsa, de mégis jó érzés fogott el. Itthon vagyok.
Ahogy kinyitottam a kaput, a kutyánk szaladt felém, akit jól megölelgettem. Mennyire hiányzott ő is!
Beléptem az ajtón, és izgatottan kerestem a családomat.
- Hahó! - kiáltottam egyet, s az egész ház az én hangomat zengte egy pillanatra.
A konyhából anyukám feje bukkant elő, s hirtelen nagyra kerekedett szemekkel bámult rám.
- Kislányom, te itthon?!