20. fejezet - Döntés

Már vártam ezt a részt, remélem tetszeni fog nektek! :)))) Most derül ki, hogy mért van London az oldal fejlécén :))

- Sára! Figyelj már ide, hogy akarsz majd így leérettségizni? - kiáltott rám a matek tanárom. Ugyan már, hiszen még van három évem - gondoltam. Egyszerűen nem tudtam odafigyelni. Csak azon járt az eszem, hogy talán már odakint vár engem, hogy eljött értem és együtt töltjük ezt a napot. Annyira boldog vagyok.
- Biztos a sztárocskáival álmodozik. - mondta a legutálatosabb osztálytársam,Gréta. Amióta kiderült hogy szerepeltem a klipben, csak féltékenykedik és igaz, hogy eddig is utáltuk egymást, most még jobban lenézzük a másikat. Azt gondolja hogy én most fenn hordom a fejem emiatt. Egyszerűen felfordul a gyomrom tőle. - De az csak egy videoklip volt... Nehogy hiú álmaid legyenek Sára, ne hidd hogy csajilag egyik is rád nézne...
Megforgattam a szememet majd elfordultam tőle. Nem nagyon izgatott.

Csöngetés után úgy rohantam ki a suliból mint akit ágyúból lőttek ki. Azonban valaki az utamat állta...
- Sára, szia! - köszönt Tomi - na, ráérsz valamikor?
- Ömm... nem tudom... mostanában elég elfoglalt vagyok. - válaszoltam.
Közben kiértünk a buszmegállóba. Tettem egy kis kerülőt, hogy a buszmegálló mögé kerüljek, de Tomi követett. Nem nagyon izgatott, a szemeim csak az ő tekintetét kutatták. De nem találtam. Ezek szerint még nincs itt...? A kedvem hirtelen elszontyolodott lett és megijedtem. Mivan ha elfelejtett? Nem, az kizárt... De akkor is, mért nincs még itt?
- Nézd Sára, én tényleg szeretném ha tudnánk találkozni valamikor. - mondta, majd megfogta a két kezem és kicsit közelebb húzott magához. Mélyen a szemembe nézett, és tényleg gyönyörű szemei voltak, de közel sem éreztem azt, mint amikor Zayn szemeiben veszek el. Próbáltam hátrálni, de ő csak fogta a kezeimet, majd átkalandozott a derekamra, és ott támasztott. Meg akartam szólalni, de nem volt kedvem. Talán jobban járok ha csöndben maradok. Unottan néztem magam elé és azt vártam, mikor esik le neki, hogy nem érdekel. 
- Nézd Tomi, nem alkalmas... mostanában... - kezdtem és közben folyamatosan ficánkoltam hogy kiszabadítsam magam, mire egy erős kar hirtelen kiszakított Tomi öleléséből, és magához húzott. Rá se kellett néznem, a testem már érezte jelenlétét. Beleborzongtam.
Értetlenül néztem rá, hiszen ezzel könnyen felfedheti magát.
- Óóó, hát itt vagy? Végre. - mondtam neki, mire ő átkarolta a derekamat és a fejem búbját puszilgatta. Ismét az a napszemüveg és sapka volt rajta, mint tegnap. 
- Szia. - mondta kicsit mérgesen, de mégis vidáman, édes akcentussal, ami remélem Tominak nem tűnt fel. Nem tudtam honnan tudja ezt a szót, de gondolom ezt az alapszót megtanulták amíg itt voltak.
- Hát akkor mi megyünk is, sajnálom Tomi, de nem hiszem hogy mostanában tudnánk találkozni... - mondtam bocsánatkérően, majd Zayn még közelebb húzott és szúrós tekintettel nézett Tomira. Annyira közel voltunk már egymáshoz és annyira fura volt a helyzetünk, hogy kezdett kicsit kínos lenni, hiszen utcán vagyunk emberek közt, ezért finoman megböktem az oldalát, mire ő engedett ölelésén, de még mindig puszilgatott.
Tomi tekintete csalódott és meglepődött volt. A szemei kerekre voltak nyílva, és csak annyit mondott hogy "rendben", és el is ment. Zayn jól elüldözte... aminek végül is örültem.
- Elkéstél! - kuncogtam a fülébe.
- Ki ez a kis görcs? - kérdezte lenézően - És mért fogdossa a barátnőmet?!
Nevetve legyintettem, majd félrehúztam olyan helyre, ahol már nem láttak az emberek, s megcsókoltam. A csókja édes volt és vidám, de gyors, és számomra nem volt elég...
- Hiányoztál. - súgta rekedtes hangon a fülembe, ami olyan szexi volt, hogy azt hittem most rögtön nekiesek. A testem belebizsergett.
- Te is - súgtam vissza és elszégyelltem magam, mert éreztem, hogy az én hangom sose tudna kiváltani ilyen reakciót belőle... 
- Amúgy akartam mondani, hogy látom hordod a táskát. Örülök hogy tetszik. - mosolygott elégedetten és láttam rajta, hogy jól esik neki.
- Hát persze hogy hordom, mit gondoltál? Imádom! - mondtam, mire egy apró puszi volt a válasz a homlokomon. Hihetetlen, hogy még mindig elszédülök a puszta érintésétől.

Mikor beértünk a városba, mind a ketten elmosolyodtunk. Szokásosan sétáltunk a parton, hülyültünk és beszélgettünk. Emlékeztünk az első találkánkra itt, pont ezen a helyen. 
Beszélgetés közben még mindig meg tudott lepni az új dolgokkal, amiket elmondott magáról. Ismét egy fantasztikus napot töltöttünk együtt.

A hét többi része is így telt, sétáltunk, beszélgettünk, volt hogy én mentem át hozzá, volt hogy ő jött át, amikor nem volt otthon senki. És most az egyszer olyan gyorsan ment el a vele töltött időm... Nem akartam, hogy elmenjen. 
Az utolsó napon nála aludtam. Péntek volt, így azt mondtam hogy az egyik barátnőmnél alszok.
- Sara... - kezdett bele a mondandójába, miközben játszott a hajammal - beszélnünk kell.
Ez megijesztett.
- Igen? - kérdeztem kicsit remegő hangon.
- Nézd... Szeretlek. Túlságosan is. De ez így nem mehet tovább, nem utazgathatok ide havonta... - csak ne hagyjon el, csak ne hagyjon el, kérlek!!! Izzadni kezdtem, a szívem egyre jobban dobogott és féltem. Rettegtem.
- Tudom. De akkor mi legyen? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Sara. Én nem tudok nélküled élni, érted? Szükségem van rád... ezért... tudom, hogy nagyon, nagyon nehéz ez, de ha te is szeretsz, akkor megoldhatjuk. Sara... én tudom, hogy még fiatal vagy, és sok mindennel kell szembenézned ha bevállalod ezt, de nincs más választásunk, ha együtt akarunk maradni. Édesem... nem akarsz kiköltözni hozzánk Londonba?

Lassan kellett gondolkodnom. Fel kellett fognom a szavait, ami nagyon nehezen ment. Minden egyes szót megrágtam, de nem jutottam semmire. Költözzek ki Londonba? Én? Egyedül? A családom, barátaim nélkül? 16 évesen? Hagyjam itt a sulit, az életemet, az otthonomat, a kutyámat, a szobámat, Magyarországot? Adjak fel mindent Zaynért? És... mivan ha nem fog működni? Ha összeköltözünk, és akkor minden elromlik...? Nem, biztos hogy nem. Köztünk egy más fajta kapcsolat van, ami olyan erős, hogy mindent átvészel. 
De mégis mit tegyek? Ki kellene szöknöm, hiszen a szüleim 10000%, hogy nem engednek el. Adjak fel mindent, amit itt eddig elértem? Változtassam meg az életemet gyökerestül? De végül is ez volt az álmom. Hogy Londonban élhessek a tökéletes pasimmal. Már több álmom is teljesült, nem is tudom, hogy mivel érdemlem ki ezt a sok megvalósult álmot, amit mostanában kapok.
Erre a kérdésre nem számítottam. Ő csak nézett engem, próbálta kifürkészni az arcom, és már lassan kétségbeesetten figyelt. Félt a válaszomtól. Hosszú percekig gondolkodtam, az agyam csak úgy pörgött. Olyan volt, mint akinek lepörög a szeme előtt az élete, mielőtt itt hagyja ezt a világot.
Nem tudtam mit válaszoljak. Szeretem Zaynt. Tényleg, mindennél jobban. És vele akarok lenni. Ha nem lenne ilyen bonyolult, simán itt hagynék érte mindent. De ez sok mindennel jár. És igaza van. Nincs más választás, ha együtt akarunk maradni. De én még csak 16 éves vagyok! Nem vagyok erre kész! Viszont azt hittem, hogy arra se vagyok kész, hogy egy klipben szerepeljek, és az egész világ lásson engem. És mégis készen voltam. Talán erre is kész vagyok, csak el kell hinnem.
Csak meredtem magam elé, semmitmondóan ültem az ölében. Könnyes lett a szemem, mire Zayn megsimogatott és letörölte a könnycseppet az arcomról, de nem mondott semmit. Majd egyszer csak egy érzés belülről nagyon megérintett. Szinte tolt Zayn felé, arra késztetett hogy megérintsem, és hogy közel legyek hozzá. Azt hiszem megkaptam a választ.
- Igen - suttogtam alig hallhatóan, és nem tudom mért, talán a boldogságtól, talán a szomorúságtól, de valószínűleg mind kettőtől elkezdtem sírni. Neki is könnyes lett a szeme a boldogságtól, majd kirobbanóan mosolyogva kapott fel az ágyról az ölébe, és hosszan, szenvedélyesen, boldogan, vágyakozóan és érzékien megcsókolt.