21. fejezet - Egy nehéz hét

Sziasztok! :) Köszönöm a kommenteket és a szavazásokat, és nagyon jól esik látni hogy egyre többen vagyunk :) Remélem ez a rész is tetszeni fog!:) xx

Annyi minden kavargott a fejemben. Szeretem Budapestet. És most, hogy valószínűleg itt hagyom, még inkább szeretem. Nem tudom, hogy tényleg kész vagyok-e kiköltözni külföldre egy fiúval 16 évesen. Itt vannak a szüleim, a testvéreim, a barátaim, az iskolám, mindenem. 
És ráadásul ha kiköltözök, és együtt fogok élni Zaynnel, akkor lehet, hogy minden elromlik. Az együtt élés során derülnek ki leginkább az idegesítő tulajdonságok a másikról. Sőt... meglát smink nélkül... Oké, ez nem akkora dolog, de mivan ha úgy már nem fogok neki kelleni? Elég piti dolog, de akkor is... Félek emiatt... Nem akarom, hogy tönkre menjen a kapcsolatunk. De hát nincs más választásom, hiszen ha itt maradok, akkor nagyobb valószínűséggel megy tönkre a kapcsolatunk... És én szeretem őt. Nem tudom mért és hogy szerettem meg ilyen gyorsan, de szeretem. És már úgy érzem, hogy nem tudnék nélküle élni.

Miután eltávolodtunk egymástól, mind a kettőnk könnyes szemeinek a tekintete találkozott. 
- Köszönöm. - suttogta meghatottan. - Szeretlek. Mindennél jobban.
Nem válaszoltam. Lehajtottam a fejem, és pityeregtem. Hogy fogom ezt megoldani?
- Zayn.. Mikor mennénk? - kérdeztem.
- Hát... minél hamarabb. Ha lehet, akkor egy, ha szükséges akkor két hét múlva...
- Micsoda? - Ennyi időt kapok? Két hét?? Most komolyan? Annyi idő semmire se elég!
- Sajnálom, de nekem muszáj visszamennem minél hamarabb, mert dolgoznom kell. Így is azt beszéltem meg Kennyvel, hogy csak egy hetet maradok. De tudom, hogy még nem ültél repülőn, és nem szeretném, ha egyedül ülnél rajta először. - mosolyodott el halványan.
- Igen... én sem szeretném. De két hét? - húztam el a számat.
- Sajnálom. - nézett rám bocsánatkérően - Jó ég, el se hiszem hogy velem jössz! Meglátod, annyira jó lesz! Szeretlek! - vigyorgott és felkapott az ölébe.
- Hát én se hiszem el! Én is szeretlek! - mondtam, de nekem csak azon járt az agyam, hogy hogyan is kellene megoldani ezt az utazást...

***

- Anya! Apa! Beszélnünk kell... - mondtam nekik, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Eljött a pillanat. Úgysem engedik meg. Dehát legalább tudatom velük, hogy kb. egy vagy két hét múlva én már Angliában leszek. 

- Igen? - kérdezték és leültek velem szembe.

- Nos... azt már gondolom kitaláltátok, hogy van valakim... - mondtam, és elpirultam. Elkezdtem szédülni és izzadni. Mekkora lecseszést fogok én kapni... - Hát... Ő nem akárki... Zayn Malik.

- A One Directionos fiú? - kérdezte anya meglepetten, mert neki sokat meséltem Zaynről és a bandáról.

- Ki ez a Zam Milk? - kérdezte Apa fintorogva.

- Zayn Malik... - javítottam ki - Igen, ő. És... szeretem. Nagyon. Sőt... És ő is szeret engem. - Azt hiszem - tettem hozzá magamban - De mivel ő Angliában lakik, én meg itt, ezért... nem tudunk találkozni... És... Hát... Úgy döntöttünk, hogy mivel őt a munkája odaköti Angliába, ezért... ki költözök hozzá... - mondtam dadogva. A szívem majd' kiugrott a helyéről, nagyon, de nagyon féltem a választól.

Néztem őket, és nem tudtam semmit leolvasni az arcukról.

- Jajj Sára, ezt te sem gondoltad komolyan! - nevetett Anya. Ömm, ez nem vicces...

- Anya, nem viccnek szántam... Szeretem Zaynt. És komoly kapcsolatban vagyunk. Értsétek meg, nagyon szeretjük egymást és nem tudnánk egymás nélkül élni. Nincs más választásunk... Sajnálom... Tényleg sajnálom, és higgyétek el nekem, hogy nagyon nehéz volt így döntenem, de tényleg nincs más választásom. Sajnálom... - mondtam és a torkom elszorult. Rettegtem...

Az arcuk hirtelen elkomolyodott, és rettentő mérges tekintetük lett. Szinte ölni tudtak volna vele...

- Megőrültél? Kislányom, ez egy rohadt nagy hülyeség! - tört ki apám.

- Ezt te sem gondoltad komolyan? Mégis hogy képzelted ezt? 16 éves vagy! Angliába? Ugyan már! - nevetett szarkasztikusan anyám. Mért nem hisznek nekem? Mért olyan nehéz komolyan venni?

- Jó, akkor ne higgyetek nekem! De akármi is lesz, én jövő héten már Angliában leszek! Sőt, lehet hogy hamarabb! - kiabáltam, ők pedig megdermedve ültek velem szemben.

- Ne legyél már nevetséges, nem mész sehova, főleg egy fiúval nem! Hogy képzelted? Itthon maradsz! - üvöltött apám, mire nekem teljesen felment a pumpa.

- Nem! Önálló leszek, én döntök mostantól az életemről, és ti nem szólhattok bele! Kimegyek Angliába Zaynnel és boldog leszek! Nem tehettek ellene semmit. - jelentettem ki kicsit hangosabban az átlagnál, majd felviharoztam a szobámba. Felhívtam Zaynt akinek elmeséltem a történteket. Eléggé magára vette, meg aggódott is egy kicsit miattam, mert tudta, hogy milyen nehéz ezt az egészet megoldanom. Hiszen még csak 16 vagyok...

Ezután elkezdtem pakolni. Nem akartam két hétig várni, semmi kedvem a szüleimmel háborúzni, inkább legyünk túl az egészen.

***

Egy hét telt el.Holnap utazunk. Azóta kiiratkoztam a suliból, és elmondtam a tesóimnak is a dolgot... Mindenki ki van rám akadva. Az osztálytársaimnak azt mondtam, hogy egy rokonomhoz költözök ki Londonba személyes okokból...

A családom ki van rám bukva, a szüleim még mindig ellenzik, de látják, hogy nem tehetnek semmit. Zayn már megrendelte a jegyeket, és én nagyon izgatott vagyok az utazás miatt. Soha nem ültem még repülőn, és örülök, hogy az első utamat vele tehetem meg a levegőben.

- Borzasztó volt ez az egy hét... a családom utál... - mondtam Zaynnek, aki az ölébe húzott.

- Sajnálom hogy ezt el kellett viselned... És nem utálnak, csak ellenzik. És valamilyen szinten megértem őket... Tényleg elég fiatal vagy, nem is tudom, hogy mit gondolhatnak rólam... Teljesen megrontalak... - mondta, és kicsit elmosolyodott.

- Nem te rontottál meg... Én magamat... - mondtam.

- Ne legyél ilyen... És ők csak jót akarnak neked, ezt te is tudod. - mondta, és elkezdett a hajammal játszani.

- Igen. Tudom. És én se hiszem el még mindig, hogy egyedül - pontosabban veled - kimegyek Londonba, és ott fogok élni. - mondtam, és elképzeltem a holnapi napomat, ahogy megérkezek a kedvenc városomba. Ahogy leszállunk a gépről, ahogy újra találkozok a fiúkkal, ahogy sétálok az utcákon, ahogy velük élek együtt, és ahogy bemutat a családjának... Te jó ég! Ez eszembe se jutott!

- Zayn! És... mivan ha a családodnak nem leszek szimpi? - tört ki belőlem a gondolatom.

- Jajj ugyan már, kinek ne lennél szimpi? - mondta nevetve - Ne izgulj... minden tökéletes lesz. - mondta és adott egy szájrapuszit.

Ez jól esett. Melegséggel töltötte el a testem, és teljesen elfeledkeztem a holnapi nap izgalmáról.

Karjai közt, biztonságban és nyugalomban aludtam el.