29. fejezet - Izgalmas karácsony...

Sziasztok! Hát nem kaptam valami meggyőző visszajelzéseket, és a rendszeres olvasók száma sem változott, ezért most úgy döntöttem, hogy 15 komment, és minimum 40 szavazat után jön a következő rész. Igen, sok, de 53 rendszeres olvasóm van, és abból bőven ki kell jönnie ezeknek. Kaptam 1-2 negatív visszajelzést a blogról, ezért lett most ilyen fontos nekem a véleménynyilvánítás. Előre is köszönöm, és még mindig hálás vagyok azért a pár kommentért, és a szavazatokért amit kaptam:) Köszönöm! :) Na kellemes olvasást :) xx

Reggel egy halk, rekedtes szuszogásra ébredtem. A hang közvetlenül a fülemnél hallatszott, s a folyamatosan emelkedő - süllyedő mellkas hozzásimult a hátamhoz. Elmosolyodtam. Közelségétől testemen ismét a már megszokott, de még mindig újnak érződő bizsergés futott át, s annyira boldog voltam, hogy itt ébredhetek mellette. Az elhúzott függönyök között volt egy kis rés, amin láttam, hogy odakint esik a hó.
Csak most esett le, hogy karácsony van! Erre a gondolatra a szívem  felgyorsult az izgatottságtól, s erre reakcióként a kellemesen szuszogó hang kuncogni kezdett.
- Hát te már fent vagy? - kérdeztem meglepetten, s elmosolyodtam.
- Már egy ideje. - mosolygott ő is.
- Mért nem szóltál? - kérdeztem.
- Hihetetlen érzés ilyen közelről érezni a szívdobogásod. - suttogta a fülembe, s ettől tiszta libabőr lettem.
- Megőrjítesz. - suttogtam vissza, s megcsókoltam. A testem ismét forrósodni kezdett, s ő két kezével még közelebb húzott magához. Egyre vadabbul csókolt vissza, s a hátamat simogatta, miközben én a pólóját próbáltam leszedni róla. Még nem is láttam félmeztelenül... Leszámítva a képeket a neten. 
Már majdnem lehúztam a pólóját, már majdnem megpillanthattam iszonyatosan kívánatos felsőtestét...
Amikor kopogtak.
Zaynnel csalódottan váltunk el egymástól, s kínunkban sóhajtottunk egyet.
- Gyere... - mondta Zayn kedvetlenül.
- Felébredtetek már? - kérdezte az ajtón bekukucskáló Waliyha.
- Nem, még alszunk. - mondta Zayn ironikusan, mire Waliyha beljebb jött.
- Ha-ha. - mondta - Zayn, anya mondta, hogy el kell kísérned a boltba.
- Micsoda? Hány éves is vagy? - kérdezte Zayn gúnyosan.
- Nem a közértbe.... Valami különleges cucc kell neki a sütikhez, ami itt nem kapható.
- Sütikhez? - kérdezte Zayn meglepetten, ami engem is meglepett. Hát... karácsony van... Ilyenkor nem meglepő a süti nem?

Hogy én mekkora hülye vagyok! Te jó ég, hát Zaynék nem is ünneplik annyira a karácsonyt!!! Jó hogy leesett végre Sára... Gratulálok. Még jó, hogy nem szóltam be semmit ezzel kapcsolatban... De akkor mért süt az anyja sütit?

- Igen, gondolta most itt van Sara, ezért idén karácsonyozunk. - mondta Waliyha, és láttam, hogy amikor ezt mondta felcsillant a szeme, s egy hálás pillantást vetett rám. Most komolyan? Csak miattam akarják megünnepelni a karácsonyt? Ne már!
- Oh, remek! Akkor felöltözök, és menjünk. - mondta Zayn mielőtt bármit is mondhattam volna, s kiszállt az ágyból, majd a fürdőszoba felé vette az irányt.

Mikor Zaynék elmentek, én is lekászálódtam a lépcsőn, viszont senkit nem találtam itthon. Ahogy tovább mentem a konyha felé, az asztalon egy cetlit találtam.

Bevásárolunk. Kaja a hűtőben, nemsokára itthon vagyunk!

Anya

- Olvastam a feliratot. Szóóóval, egyedül vagyok itthon.... Hmm... Nem, Sára, most fékezned kell az ötleteidet. Hogy micsoda? Na jó, többet sem gondolkozok! Hihetetlen milyen gondolataim vannak, és én csak mondom, és mondom a fejemben. Hülye vagy? Dehogy nézünk szét a házban! Felejtsd el!

De az volt a baj, hogy ezt csak az egyik énem mondta. A "jó" énem. A másik énem, amelyikben több volt a kurázsi, és erősebb is volt, annak sikerült rávennie, hogy egy kicsit körülnézzek... Csak egy kicsikét, elvégre valamilyen szinten én is "családtag" vagyok már, és itt lakok egy ideig... Jogom van hozzá... Na jó, nincs jogom hozzá, de nem kutakodni fogok, csak körülnézni...

Kimentem a konyhából, s a nappali felé indultam. A polcokon gyerekkori fényképek, néhány rajz, amit a gyerekek rajzoltak, s papírok. Jól megnéztem a képeket, s szinte mindegyiken mosolyognom kellett. Továbbmentem. Az asztalon is papírok, könyvek hevertek. Viszont az asztalnak sok, szép fiókja volt... A fenébe is már, mi a szart csinálok?

Kihúztam a legfelsőt: papírok, jegyzetek. Második: gyógyszerek. Harmadik: kacatok, tűzőgép, ragasztó, olló, stb. Nem is olyan vészes ez amit csinálok, hiszen semmi rosszat nem találok, csupa átlagos dolgok...

Felmentem az emeletre, s bementem Patriciáék szobájába. Itt ruhákat, és mást nem is nagyon láttam, hiszen csak felületesen néztem körül...

Bementem Jazade szobájába, de nem volt jó ötlet, mert a zoknia és az alsógatyája a földön hevert, így ahogy benyitottam, be is zártam az ajtót. Az ő szobája úgy is vendégszoba, a saját holmijában meg nem fogok turkálni.

Ezután bementem Zayn szobájába. Ez érdekelt a legjobban, hogy jobban is körülnézzek... Először ruhák, cd-k, filmek, könyvek. Majd a fiókokban sok levél... Amik fel voltak bontva, azokba egy kicsit belenéztem. Aztán rájöttem, hogy mind rajongói levél... Nagyokat nevettem azokon a dolgokon, amiket írnak neki. Olyan furcsa volt, hogy én is ilyen voltam... Ilyen elszánt, és érzelmes rajongó, aki csak tehette, fel akarta kelteni a fiúk figyelmét. Abba is belegondoltam, hogy mennyire szerencsésnek mondhatja magát az a rajongó, akinek a saját kézzel írt levele Zayn Malik fiókjában hever...

Aztán valamin megakadt a szemem. Zayn itthon hagyta a telefonját. Hát ez jó, én nem tudom Waliyha számát, és szerintem ő se tudja az enyémet, szóval ha bármi baj van, nem tudunk beszélni egymással... Na mindegy...

Viszont ez a gondolat után más is az eszembe jutott...

Felemeltem a BlackBerryt, és megkerestem az "Üzenetek" menüpontot...

Anya, Apa, Jazade, Liam. Anya, Anya, Liam. Anya, apa, Niall, Waliyha, Sharon, Jazade, Harry... Sharon?! 

Megnyitottam az üzenetet, s elolvastam. A szívem közben majd' kiugrott a helyéről, és tudtam, hogy egyáltalán nem helyes amit csinálok. De nem tudtam megálljt parancsolni a kezemnek. Elolvastam, s utána rájöttem, hogy nem kellett volna. Jobb lett volna, ha nem tudok erről a beszélgetésről. Megijesztett ami benne volt, lehet, hogy okkal, lehet, hogy ok nélkül... De megijesztett, s legszívesebben most azonnal találkoztam volna azzal a Sharonnal...

Ekkor lépteket hallottam a lépcsőn. Furcsa lépteket, és én nem tudtam, mire számítsak. Próbáltam gyorsan lezárni a telefon billentyűzetét, s visszatenni oda, ahol volt, de valamit félre nyomtam, s a telefon elkezdett pittyegni. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, de iszonyú ideges lettem, mert a léptek egyre közelebb jöttek, nekem pedig pittyeg a kezemben ez a hülye telefon!! Izzadni kezdtem, s mire sikerült elhallgattatnom a pittyegést, a léptek megálltak. A behajtott ajtó felé néztem, s az ajtó el kezdett jobban nyílni.

Ez most komoly?! Egy kutya állt előttem. Egy barna, ráncos pofijú, elég nagy kutya. Megkönnyebbülésemben sóhajtottam egyet, s a telefont pontosan oda tettem vissza, ahol volt.

- Te bizonyára Boris vagy, ugye? - beszéltem a kutyához, majd megsimogattam. De fura. Őt is még csak képen láttam. Érdekes, hogy szinte már mindent ismerek képekről, amit most én élőben élek át. Fantasztikus. - Jól rám ijesztettél, te!

Ezután Boris társaságában lementem reggelizni, s vártam, amíg hazaérnek a többiek. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt azért, amit csináltam, de semmi rosszat nem találtam. Kivéve egy valamit, ami nem hagyott nyugodni... Azok az smsek...

Ekkor nyílt a bejárati ajtó, s Zaynék és Patriciáék egyszerre léptek be. Velük volt Jazade, Doniya és Safaa is.

- Jó reggelt kedvesem, hogy aludtál? - kérdezte Patricia.

- Remekül, köszönöm. Már most imádom Bradfordot. - válaszoltam.

- Tényleg? Mit imádsz benne? - kérdezte nevetve, mintha nem tudná elhinni, hogy lehet ezt a várost szeretni.

- Nem tudom, van egy hangulata, ami nagyon tetszik. - mosolyogtam.

- Hát örülök akkor. - mosolygott vissza - Zayn, Jazade, Yaser, segítsetek kipakolni, s kezdjük a sütést! - kiabált hátra a nappaliba.

- Ó, miattam aztán tényleg nem érdemes sütni-főzni! Én is örülnék most egy nyugis karácsonynak. Csináljuk úgy, ahogy ti szoktátok. - mondtam, és tényleg így gondoltam.

- Megértelek én, csak tudod Waliyhaék annyira odavannak hogy végre karácsonyt ünnepelhetünk, mert őket sokszor gúnyolják emiatt az iskolában. Nem lesz nagy felhajtás, csak egy kis karácsonyfa meg sütik. Rendben? - mondta olyan bájosan, hogy meglepődtem. Olyan kedves ez a nő, és benne van az a természetes jóság, amit másban még nem tapasztaltam. Illetve csak más nőben nem...

Ezután ment a nagy sütés-főzés, a karácsonyfa állítás, és olyan délután fél 6 körül ajándékoztunk. A kandallót begyújtották, ami igazi karácsonyi hangulatot varázsolt közénk.

A többiek nem kaptak nagy ajándékokat, de azért mégis kaptak valamit a hangulat érdekében, s a hangsúly érezhetően rajtam, és Zaynen volt.

- Akkor kezdem... - mondtam, miután egy percig szemeztünk Zaynnel azért, hogy melyikünk kezdje.

- Remélem tetszeni fog. - mosolyogtam rá, és fogtam a becsomagolt ajándékomat, s átnyújtottam, mire ő megfogta a kezemet, és közel húzott magához. 

- Nekem te magad tetszel. Nem számít az ajándék. - mondta olyan közel hozzám, hogy azt hittem elájulok. Nem volt jó ötlet, hogy ennyire közel húzzon magához, mert ilyenkor mindig akkora vágy jön rám, hogy alig bírom fékezni magam, hogy ne ugorjak rá.

Kibontotta az ajándékát, s az arcán a meglepődöttség semmilyen ajándékkal sem ér fel számomra.

- Ezt nem hiszem el! Ez... ez... húúú de jól néz ki ez az óra! De mit képzelsz? Tudod is, hogy mennyibe kerül egy ilyen, vagy csak vakul megvetted, és meg sem nézted utána a blokkot?! - kérdezte, s a hangja feljebb csúszott.

- Tudom hogy mennyibe került. - mondtam - De megérte. - céloztam a fejére amit vágott, s erre elmosolyodott.

- Nagyon köszönöm. El sem tudod képzelni mennyire imádom. Milyen hülye vagy, én egy rajzzal is megelégedtem volna, amit te rajzoltál. - mondta.

- Szerintem kettőnk közül most te voltál a hülye. - mondtam, s erre mindenki elkezdett nevetni. Ezután odaadtam a szülőknek is az ajándékukat, akik nagy hálával köszönték meg a porcelán készletet, és természetesen azt is hozzátették, hogy nem kellett volna...

A lányoknak is odaadtam az ajándékokat, akik szintén nagy hálával köszönték meg, s látszólag nagyon tetszett nekik amit kaptak. Ennek nagyon örültem.

- Na, most én jövök! - mondta Zayn izgatottan. - Kérlek, ne haragudj meg, rendben?

Mivan? Már rossz előérzetem van... Mit vett nekem?!

Félve nyitottam ki a dobozt, amiben egy... egy... egy... iPhone volt! Hát ilyen nincs! Ez vett nekem egy iPhonet?! És még ő mondja, hogy nem számít az ajándék, és hogy "mennyibe kerülhetett ez"? Igen, rettenetesen örülök neki, mert ilyesmit még csak nem is tartottam a kezemben, nemhogy lett volna a tulajdonomban. Eddig elvoltam a kis Samsung Galaxy Minimmel, amit imádok, s most karácsonyra a barátomtól kapok egy iPhonet. Te jó ég.

- Megőrültél?! - kérdeztem hangosan - Nem számít az ajándék, mi? "Mennyibe kerülhetett ez?!" - próbáltam utánozni a hangját - Zayn, erre semmi szükség nem volt!

- Valld be hogy imádod. - jött közelebb hatalmas vigyorral.

- Zayn! Hát ezt nem hiszem el! - mondtam, és a mondatom vége felé akaratlanul is elmosolyodtam. Csak a fejemet ráztam, többet nem tudtam mondani.

- Nekem jó volt a Samsungom is, és egyáltalán nem számít az ajándék. - mondtam nyomatékosan. 

- Már megvettem... - mondta, és még mindig önelégülten vigyorgott. Sóhajtottam egyet.

- Köszönöm. Nagyon köszönöm. - mondtam mélyen a szemébe nézve.

- Nagyon szívesen. De még van valami... - Még valami?! - Fordulj meg.

Nem szóltam semmit, kerekre nyílt szemekkel fordítottam hátat neki. Éreztem ahogy közelebb jön, hozzám simul, s két oldalról végigsimítja a karjaimat, majd amikor a nyakamhoz ért, rátett egy láncot. Miközben hátul összekapcsolta, adott egy puha csókot a nyakamra.

Megérintettem a láncot, s amikor lenéztem rá: egy kis "Z" alakú medált tartottam a kezemben. Gyönyörűen csillogott, biztos voltam benne, hogy nem bizsu.

- Zayn... - suttogtam, s itt elakadtam a beszédben.

- Igen, Z, mint Zayn... - mondta, s kicsit elpirult.

- Ez... ez... gyönyörű. - mondtam ámultan.

- Remélem tetszik... - mondta, s éreztem, hogy attól fél, hogy talán beképzeltnek tartom emiatt. Megfordultam, s a szemébe néztem.

- Imádom. Köszönöm. Ez egy tökéletes ajándék volt. Szeretlek. - mondtam,s megcsókoltam. Megfeledkeztem a külvilágról. Arról is, hogy körbe áll minket Zayn családja, és mind minket bámul. Amint erre feleszméltem, elpirulva húzódtam el Zayntől, aki még mindig szorosan tartott karjaiban, s nem zavartatta magát.

A többiek meghatottan pillantottak ránk, majd mindenki szétszéledt. Még beszélgettünk az este, sokat nevettünk, és nagyon hangulatosan telt el a Szent Este. Egyszerű, de mégis csodálatos karácsonyom volt. Ennél jobban nem is érezhettem volna magam. Átengedtem magam az ajándékoknak, s hagytam, hogy az örömöm az ajándékok iránt megnőjjön. Végig viseltem a "Z" betűs nyakláncomat, s ezután mindig is viselni fogom. 

Nagyon szeretem Zaynt. Nála jobb barátot el sem tudnék képzelni. Az a szeretet és az a szikra, ami köztünk van, bámulatos. Kicsit eszembe jutott az otthonom, hogy ők mit csinálhatnak most, eszembe jutott a régi életem... Persze napközben felhívtam őket, hogy boldog karácsonyt kívánjak, és beszéljek velük, de így is nagyon hiányoznak. Ez is eszembe juttatta, hogy mennyire szerencsés vagyok. Élek, és mégis álmodok. Biztos vagyok benne, hogy jelenleg én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. Nem érdekelnek a sztárok, a gazdagok, akik azt mondják, hogy ők a legboldogabbak. A boldogsághoz nem kell pénz, annyi is elég, hogy azzal legyél, akit szeretsz, egy kis angliai városban, s egyszerűen, hangulatosan karácsonyozz vele.

S minden kis fájdalom érzetért, amit ma este éreztem a honvágy miatt, kárpótol Bradford, a Malik család, és az ő csókjai, amik az este folyamán aligha akartak megszűnni. Átengedtem magam a boldogságnak, és erre az estére meg is feledkeztem arról, amit délután olvastam Zayn telefonjában...