12. fejezet - Zayn szemszöge

Sziasztok.
Hát valami fantasztikusak vagytok! Egy nap alatt meg lett a 20 rendszeres olvasó!! Nagyoooon szééépen köszönööm!! =] Tényleg, nagyon jól esik, köszönök mindent! :) Itt is van Zayn szemszöge, ahogy megígértem! Kicsit rövidebb, de holnap már hozom a következő részt :) Remélem tetszeni fog! <3 =]

Fura. Ez valami más, mint amit hittem. Azt gondoltam, hogy ez is csak egy olyan érzés, amit már sokszor éreztem. Tetszik, jó vele lenni, stb... De valami szokatlan érzés is van bennem, amit még nem éreztem. 
Amikor legelőször megláttam, a fejemben a gondolatok csak úgy röpködtek ; milyen jól néz ki, neki kell benne lennie a klipben - gondoltam. Szóltam is a fiúknak, akik rögtön bele is egyeztek. Nekik is - számomra sajnos - nagyon tetszett, és szerintem ezzel nem vagyunk egyedül. Felkértük, volt egy kis zűrzavar, de elfogadta.
A legelső nap amikor a forgatás helyén megláttam, próbáltam kicsit szemezni vele. Igen, azt hiszem eléggé tetszett. Próbáltam nagyon kedvesnek lenni vele, ami persze nem esett nehezemre, és a többieknek sem. Elég kedves csaj. 
Egyszer elájult, amire számítottunk is. Persze, ezzel nincs bajunk, megszoktuk már a reagálást. De utána... valahogy már nem kellett gondolkodnom azon, hogy kedves legyek vele. Magától jött minden. Egyszerűen rajta kezdtem gondolkodni, vártam hogy lássam. Miért? Amikor szombaton találkoztunk, és eltöltöttük együtt azt a napot... minden megváltozott. És a dolgokkal együtt én is. Azt hiszem, megváltoztam egy kicsit. Fogalmam sincs, hogy mi ez, hogy mért, és hogy meddig fog tartani. De abban biztos vagyok, hogy ez nem az az átlagos érzés, ami el szokott fogni a szép csajok mellett... nem, ez teljesen más. Sokkal jobb. 
Az éjszakai sétán rengeteg mindent megtudtam róla. És már nem csak a külseje tetszett. Ő olyan más, olyan természetes... először rajongó volt, mostmár barát. Barát? Vagy talán több...?
Sose gondoltam volna, hogy egyszer lesz majd olyan helyzetem, hogy minden porcikám és gondolatom felé húz. De ez még korai! Hiszen még csak most ismertem meg, nem akarok rögtön fejest ugrani. Nem. De akkor mégis mért van ez? Már most? Olyan gyorsan történik minden... igen, az biztos, hogy ez komolyabb, mint szokott lenni. A fiúknak is bejön, de tuti, hogy nem úgy, ahogy nekem. Még én se tudom, hogy nekem hogy jön be! Nem tudom beazonosítani ezt az érzést. 
De különben is... egy hónap múlva már több ezer kilométerre leszek tőle, és talán nem találkozok vele többet. Ugh. Na tessék! Erről beszélek! Mért fáj ennyire ez a tudat?? Nem kéne hogy fájjon, még sose fájt ennyire! 
Olyan jó a társaságában lenni, és egyben annyira ciki... annyira cikinek érzem magam a közelében, mintha egy kisgyerek lennék, valami lúzer, aki nem találja a helyét. Dehát ez én vagyok, könyörgöm, Zayn Malik, aki sose érezte cikinek magát! Hiszen és nem vagyok ciki, sőt... Na jó, ezt most hagyjuk, de... valahogy mindig a kedvében akarok járni, és alig várom, hogy megint itt legyen a közelemben. Nekem az is elég. Ha egy kilométeres körzetben érzem a jelenlétét. Mert érzem. A szemeim csak őt keresik, a lábam megremeg, és már azon jár az eszem, hogy mit fogok neki mondani. Látnom sem kell, a testem már tudja, hogy mikor közeledik. Hát remek, komolyan, mi van velem? 
Nem tudom, hogy elmondjam-e valakinek. A fiúknak előbb-utóbb el kell mondanom, és már most is sejtik. Ismernek már annyira, hogy tudják, hogy tetszik. De azt nem tudják, hogy ez... ez... nem olyan.
Nem tudom, hogy most örüljek-e ennek, vagy inkább érezzem magam szarul, amiért 1 hónap múlva itt hagyom...
Ki tudja, hogy ő hogy érez? Hogy mit gondol erről az egészről? Hogy mit gondol rólam...?
Ezekre nem tudom a választ, de azt hiszem annyit már tudok, hogy mi a bajom... beléestem.