13. fejezet - Forgatás és váratlan hívás

Sziasztook! Ismét itt egy fejezettel ahogy ígértem! Nagyon szépen köszönöm ismét a kommenteket és szavazásokat, mindig mosolyt tudtok csalni az arcomra :) És nagyon boldog vagyok, mert ismét egy hét után elértük a 2000 látogatót! Nagyon örülök, köszönöööm <3 =] Nagyon nagyon boldog vagyok hogy tetszik, remélem ezután is tetszeni fog :) És eldöntöttem, hogy 25-26 rendszeres olvasó után ismét jön egy Zayn szemszöges rész, ha szeretnétek :) Na jó olvasást :) <3

Nagyon álmos voltam, amikor felkeltem, de tudtam, hogy végre itt a nap, amikor forgatunk. Nagyon izgatott voltam, ráadásul... hiányoznak a fiúk... nagyon szeretem őket.
És ami Zaynt illeti, nem tudom, mit tegyek. Igazából ez az egész lehet, hogy hülyeség. Ki tudja, hogy ő mit gondol rólam? Lehet, hogy csak játszadozik. Még nem ismerem eléggé. De amikor vele vagyok, mégis olyan, mintha már ezer éve ismerném. Olyan őszintének tűnik. De hiába minden, nem engedhetem közel magamhoz, mert akkor még jobban fájna, amikor elmennek.


Kimásztam az ágyból, majd elvégeztem a szokásos reggeli rutinom. Egy világos farmert vettem fel egy lila toppal, egy fehér kardigánnal és a babacipőmmel. Nem sminkeltem ki magam, mert tudtam, hogy ott úgy is megcsinálják a hajam és a sminkem is.


A nagybátyámmal szokásosan a buszmegállóban találkoztunk.
Amikor odaértünk, nagy volt a sürgés-forgás. Nem is találtam se a fiúkat, se Kennyt. 
- Sziaaa - éreztem, hogy egy kéz hirtelen megfogja két oldalról a karjaimat, és hangosan a fülembe köszön. Nagyon megijedtem. És tudtam is, hogy ki az, aki tudja, hogy nagyon ijedős vagyok... tudtam, hogy később még fel fogja ezt használni ellenem...
- ZAYN! Basszus de megijesztettél! Menj a fenébe - nevettem az arcába, mire ő vigyorogva kért bocsánatot.
- Bocsi tényleg, de... ezt nem fogom megunni. Olyan izgatott vagyok, alig várom már a forgatást - mondta.
- Én is, hidd el - mondtam - és a többiek?
- Mögötted - mosolygott, majd amikor megfordultam, a többiek ott álltak, és minket néztek. Vajon mennyi ideje állhatnak ott és mért?
- Sziasztoook - köszöntem lelkesen, és megöleltem mindegyikőjüket.
- Szia Saraaaa - köszöntek igzatottan.


Ezután megtalált Kenny is, majd beküldött a kis lakókocsiba, ahol átöltöztem, megcsinálták a hajamat és kisminkeltek.
Ezután megismerkedtem a többi statisztával, és megkezdődött a forgatás.
Nekem az volt a dolgom, hogy sétáljak, és mindig más fiúval legyek. A dalt még nem ismertem, de arról szólt, hogy mind az öten beleszerettek egy lányba, de nem hagyják, hogy szét válassza őket.
Amikor a másik 4 fiúval voltam, Zayn különösen bámult, szinte le se vette rólam a szemét. Csak nem féltékeny volt?
De az biztos, hogy még közelebb kerültünk egymáshoz. A klipben ölelkeznünk kellett, és láthatólag mind a ketten örültünk a helyzetnek...


Egy jelenetet többször is felvettünk, de még csak a videó felét sikerült megörökíteni. Holnap ismét be kell majd jönnöm a videó másik felére. Megint fantasztikus napom volt. Velük annyira jól érzem magam, annyit nevettünk. Hihetetlen milyen humoruk van.


Délután 3-ra már otthon voltam, és "tanultam". Viszont másra se tudtam gondolni, csak azon, hogy mennyire szerencsés vagyok.


Másnap felvettük a klip második felét. A Dunaparton forgattuk,  kicsit benne volt a Parlament is, és a nevezetességek. A végét naplementében forgattuk, ami nagyon romantikus volt. Szerintem eszméletlen jó lett, a fiúk nagyon ügyesek és tényleg nagyon tehetségesek. Olyan jó érzés volt, hogy együtt forgatok velük. A végén kicsit pityeregtem, mert tudtam, hogy vége. Ennyi volt a munkám, és ez azt jelentette, hogy egyre közeledik a búcsú ideje, amit egyáltalán nem akartam.


Délután viszont megcsörrent a telefonom. 
- Halló? - szóltam bele.
- Szia Sara - szólt bele a hang, amit bárhonnan felismernék.
- Zayn? Hát te? Hogyhogy hívsz? - kérdeztem meglepetten.
- Umm, figyelj, azt szeretném kérdezni, hogy holnap délután nem tudnál bejönni? - kérdezte.
- Minek? Kenny nem említett ilyet... - értetlenkedtem.
- Hát igazából most csak úgy... hozzánk... és akarok mutatni valamit. - mondta.
- Jaa, hát szerintem meg tudom oldani - mondtam lelkesen.
- Akkor jó, de minél hamarabb, jó? - mondta, és hallottam a hangján, hogy izgatott.
- Öööm, rendben. De Zayn, mit akarsz mutatni? - kérdeztem.
- Ugyan már, akkor nem lenne meglepetés - mondta.
- Hát jó... akkor holnap - mondtam.
- Igen, holnap. Akkor...szia... vigyázz magadra - köszönt el.
- Szia... ja és Zayn! Honnan tudod a számom? - kérdeztem meglepetten. Nem emlékszem, hogy megadtam volna neki.
- Hát... elloptam egy percre Kenny telefonját... remélem nem baj - mondta, és éreztem, hogy vigyorog.
- Nem... nem baj - mondtam kicsit durcásan, de mosolyogva.
- Na jó, akkor szia! Ne késs! - mondta.
- Szia! - köszöntem el - de mi az hogy ne késsek? Nem is mondtál időpontot! - mondtam, de addigra már letette.
Nem tudtam mire vélni ezt a titokzatosságot, vajon mit akar mutatni? El sem tudtam képzelni, de már nagyon vártam, hogy újra láthassam. És persze a fiúkat is. Örültem, hogy még találkozok velük - remélem nem is egyszer - mielőtt elmennek. 
Olyan rossz ez a helyzet... tudom, hogy elmennek, de mégis... nem tudom, hogy tudnám távol tartani magam tőle, amikor ő is szeretne találkozni velem. Bárcsak tudnám, hogy mit érez. 


Szóltam a nagybátyámnak, hogy holnap is el kéne vinni, és nagyon hálás voltam, amiért ilyen szívesen szállítgat...


Másnap délután fél 3-ra érkeztem a fekete buszhoz.