10. fejezet - Bizalom

Sziasztok, ismét itt egy fejezettel, köszönöm a visszajelzéseket és tippeket, nagyon jól esik az összes! =] Remélem ez is tetszeni fog :)

- Mi az? Mi történt? - kérdeztem olyan halkan, hogy még ő is alig hallotta.
- Azt hiszem lefotóztak minket - suttogta vissza.
- Zayn, nem hiszem, hogy paparazzi lett volna... erre felé nem nagyon vannak ilyenek... - mondtam, és tényleg elég elképzelhetetlennek találtam...
- De villanást láttam. - győzködött.
- Várj, megnézem. - mondtam, majd lassan és óvatosan közelebb mentem a parthoz, és felnéztem.
- Zayn, itt nincs senki más, csak néhány turista. - mondtam.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, még mindig félve.
- Gyere, nézd meg te.
Ő is odajött mellém, és felnézett.
- Hu, akkor jó. Bocsi, csak tudod már megszoktam, hogy mindig figyelnünk kell. Ráadásul most titokban kell tartanunk, hogy itt vagyunk. Most biztos valami paranoiás állatnak nézel... - nevetett.
-Őszintén...? - kérdeztem gúnyosan.
- Hahaha, nagyon vicces. - nevetett - nem kéne ellopni a szövegem.
- Mért, ha ellopom, mit csinálsz? - kérdeztem, és az egyik szemöldököm automatikusan felcsúszott. Élveztem a helyzetet.
- Ne provokálj, mert ha elkaplak, én veled ellentétben meg is büntetlek - gúnyolódott.
- Igazán? - kérdeztem, majd elkezdtem szaladni. Nem tartott sokáig, mire elkapott. Hátulról ölelt át, és a karjait a derekam köré fonta. Egy pillanatig valami borzongás futott végig a testemen. Amikor hozzámér, mindig libabőrös leszek. De a pillanat elmúltával éreztem, hogy ezt most még nem kéne. Tudtam, hogy meg bízhatok benne, de még nem vagyok erre kész... Próbáltam minél természetesebben kihúzni magamat karjai közül, majd szembe fordultam vele.
- Ez lenne a nagy büntetés? - kérdeztem.
- Majd amikor nem számítasz rá... - mondta, és ismét megmutatta rosszfiús arcát.
- Jó taktika - mosolyogtam. Ezután csöndben sétáltunk és gyönyörködtünk az éjjeli városban.
- Mesélj kicsit magadról - kérte, és leültünk egy sziklás részre a vízhez közel.
- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem.
- Hmm... először is azt, hogy mért viselkedsz így? - kérdezte. Ez váratlanul ért... nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben kérdezi. Megérezte, hogy direkt húztam ki magamat az öleléséből?
- Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenkedve.
- Hát először is, amikor találkoztunk, azt mondtad te vagy a legnagyobb rajongónk. Mégsem sikítoztál, bár egyszer elájultál, de azt is akkor, amikor már nem voltunk ott. Hogy bírod? - kérdezte, és láttam, hogy nagyon mulat rajtam.
- Óóó... honnan tudod, hogy belül nem sikítozok, hogy Zayn Malikkel sétálok éjszaka a Dunaparton? - kérdeztem mosolyogva.
- Ezt kérdezem... - mosolygott vissza.
- Hát... igazából én se tudom... amikor először Kenny odajött hozzám, hogy legyek benne a klipetekben, teljesen megőrültem. Tényleg hatalmas rajongótok vagyok. El sem tudtam hinni a helyzetet, és akár hiszed, akár nem, még mindig nem tudom. Hogy... mért pont én? Olyan szerencsésnek találtam magamat, és arra gondoltam, hogy megismerkedek a One Directionnel. De tudod... valahogy amikor találkoztunk, és főleg a mai nap után, ez a tudat valahogy... elszállt. Jobban megismertelek titeket, és... már a személyiségeteket szeretem. Még mindig a rajongótok vagyok, de már nem úgy, mint azelőtt. És mostmár azért mondom szerencsésnek magamat, mert megismertem az 5 bandatag mögötti átlagos fiúkat, akiket nagyon megkedveltem. - mondtam, és elpirultam.
Pár másodperces szünet következett.
- Őszinte vagy, ez jól esett - mondta - és igazából mi is arra számítottunk, hogy egy fanatikus rajongóval lesz dolgunk. Persze imádjuk a rajongóinkat, és ezzel nem is lenne semmi baj, de te nem úgy viselkedtél. Nem gondoltuk volna, hogy egy rajongó mögött egy ilyen jó barátra fogunk szert tenni... tudod - vagyis biztos hogy tudod - hogy... én... nehezen tudok megnyílni mások előtt. De veled olyan könnyen tudok beszélgetni... valahogy nem kellett sok idő, hogy magamat tudjam adni melletted.
A helyzet kicsit más irányba fordult. Kezdem elhinni, hogy tényleg tetszhetek neki. Te jó ég... Hiszen ő róla álmodtam... mindig... és el is fogadnám... de még jobban meg kell ismernem. Nem akarom, hogy azt higgye, kihasználom. Mostmár sokkal jobban érdekel az igazi Zayn, nem pedig az egyik bandatag. És különben sem lennék még képes rá... azok után ami legutóbb történt velem...
Erre a mondatra nem tudtam választ adni. Csak mosolyogtam.
- Sőt, de eddig még képet se kértél, sőt, aláírást se... - nevetett.
- Akartam pedig... de ezek után nincs rá szükségem. Az emlékek mindig meg maradnak. Nem akarom, hogy tudja a világ, hogy ismerlek titeket. Utána már nem lehetnék csak egy átlagos lány, akivel barátkoztok. Nem akarok népszerűséget. Nekem pont elég, ha mi hatan tudjuk, hogy jóban vagyunk, a világnak nincs köze hozzá. Sose akartam híres lenni... a szüleim ellenzik. Mindig arra neveltek, hogy jó legyek. Tisztességes, egyszerű lányként nőttem fel... emiatt tavaly a suliban kicsit lázadóvá váltam... beszóltam a tanároknak, meg ilyenek... de megbántam. Nem akarok rossz lenni, de nem is az a túl jó kislány. De a hírességtől mindig is féltem. Ezt jó belém nevelték. És amúgy se akarom, hogy azt higgyék, hogy kihasznállak titeket. - mondtam.
- El sem hiszem! Te tényleg elég fura rajongó vagy. - nevetett - de köszönöm. 
- Mit? - kérdeztem.
- Köszönöm, hogy megismerhetlek - mosolygott.
- Jajj, ne mááár, hagyjuk ezt, jó? - nevettem. 
- De... amúgy, ha nem akarsz híres lenni, meg a szüleid is ellenzik, akkor hogyhogy elvállaltad a klipet? És a szüleid hogyhogy beleegyeztek? - kérdezte érdeklődve. Ajjaj... nem hazudhatok neki. De még nem mondhatom el.
- Ugh... tudod... ezt most inkább nem mondanám el... majd egyszer elmondom, megígérem... remélem akkor majd nem fogsz megharagudni... - mondtam.
- Csináltál valamit, igaz? - kérdezte mosolyogva.
- Pff... - ennyit tudtam kinyögni, közben bólogattam.
- Hát jó, nem baj. Remélem nem lesz semmi károd ebből... - mondta. Dehogynem lesz...
- Amúgy engem is sokan akartak már kihasználni... Ez sokszor fájdalmat okozott... Örülök, hogy te nem ilyen vagy...De amúgy megértelek... én se voltam jó gyerek. Tudod, Bradfordban nehéz volt úgy beilleszkedni, hogy jó maradtál. Ott küzdeni kellett azért, hogy a diákok úgy nézzenek rád, hogy ne merjenek beszólni. Mindig kellett szerezned egy-egy karcolást, ha nem akartad, hogy gúnyoljanak. Ott kezdtem el cigizni is...De én láttam, hogy az anyámnak ez rosszul esik. Amikor háromszor is iskolát váltottam, elhatároztam, hogy megjavulok.
- És sikerült? - kérdeztem.
- Már amennyire - féloldalasan elhúzta a száját.
- Még mindig cigizel... - kérdeztem, de inkább kijelentettem.
- Elég nehéz leszokni róla... de le akarok. És sikerülni is fog.
- Biztos vagyok benne. - biztatóan rámosolyogtam.
- Te nem cigizel, ugye? - kérdezte.
- Nem. Sosem ittam, se cigiztem. És nem tervezem.
- Akkor jó. - mosolygott.
Ez után pár percig csöndben ültünk. Nagyon jól esett, hogy így megnyílt előttem. Én is megnyíltam, és még csak egy egész napot töltöttünk együtt, éreztem, hogy megbízhatok benne. Olyan gyorsan történik minden. Nem értem, miért. De mostmár jobban kezdem megismerni Zaynt. Közel kerültem hozzá. Ha még nem is úgy, de barátilag biztos. És ki tudja, mi lesz ezután... mert azt hiszem... kezdem nagyon megkedvelni. 
Ezután rákérdezett valamire, amire nem számítottam.
- És... voltál már fiúval?
Ledöbbentem. Elmondom neki, mert teljesen megbízok benne. De a kérdés hirtelen jött.
- Nem... tudod... ez bonyolult. Én...
- Hé, nem kell beszélned róla, ha nem akarsz. - mondta biztatóan.
- Megbízok benned. Csak... tudod.. rég volt már... a legelső fiú, akivel komolyabb kapcsolatban álltam, az ott hagyott. Minden ok nélkül, egy másik lányért. Nem is számítottam neki... És utána gúnyolódott rajtam...Ez már rég volt... de azóta nem nagyon merek közel engedni magamhoz fiúkat... félek, hogy nem vagyok elég jó. Félek, hogy ismét kigúnyolnak. De még jó, hogy nem engedtem annyira közel magamhoz, hogy... történjen más is...
- Mekkora rohadék... - mérgelődött.
- Már rég volt... szóval most nehezebb megbíznom a fiúkban.
- Értem... köszönöm, hogy elmondtad.
- És...te?
- Nekem már volt pár barátnőm, de egyik se volt komolyabb... valahogy nem találtuk meg a közös hangot... talán az volt a baj, hogy túl gyorsan jöttünk össze... nem ismertük eléggé egymást...
Na ez jó. Örülök, hogy ő is így látja, hogy előbb minél jobban meg kell ismerni egymást. Érzem, hogy van valami köztünk... valami kémia...
A szél egyre jobban fújt, én pedig remegtem a fázástól.
- Lassan mennünk kéne. Látom, hogy fázol. - mondta.
- Igen... ki tudja mennyire járhat az idő...és Zayn... köszönöm, hogy eljöttél velem sétálni... elég unalmas lett volna üldögélni a buszban...
- Szívesen... máskor is - kacsintott rám, amitől a lábaim megremegtek. Még mindig nem hittem el, hogy egy ilyen jó pasi szóba áll velem...


Csöndben elindultunk visszafele, majd amikor a buszhoz értünk, láttuk, hogy bent égnek a lámpák.