4. fejezet - Cselekedetek

Itt a 4. fejezet, de most azt találtam ki, hogy én is azt kérem tőletek, hogy írjatok kommenteket. Kritikákat, véleményeket várok, mert jobb tudni, hogy tetszik-e egyáltalán valakinek. :D Csak 5 komment után jön az 5. fejezet. Jó olvasást :)

Abban a pillanatban, ahogy tudatosan felébredtem, gyomorgörcsöm lett. Féltem. 
Féltem, mert ellenszegülök a szüleimnek. Féltem, hogy Kenny rájön majd arra, hogy becsaptam. És féltem, mert talán anyámnak igaza volt... mégsem vagyok elég érett ilyen nagy dolgokhoz...?


Felültem az ágyamban, az órám 9:01-et mutatott. Szombat van. Ennek örültem, mert legalább a suliba nem kell elmennem...
Kimásztam az ágyból, elhúztam a függönyöket, és csalódottan bámultam a borús eget. 
Felvettem egy szürke melegítőnadrágot, és hozzá egy rózsaszín laza, bőszabású pólót. Hosszú szőkésbarna hajamat megfésültem, majd felfogtam. Kimentem a fürdőszobába hideg vízzel arcot mosni. Ez mindig felfrissít.
Visszamentem a szobámba, bevetettem az ágyam, és leültem. Nem bírtam várni. Tudtam, hogy nincs miért halasztgatnom a teendőmet, ígyhát körömrágva felemeltem a telefonom, kivettem a fiókomból  a cetlit, és tárcsázni kezdtem a rajta lévő számot.
Viszonylag hamar fölvette.
- Halló? - szólt bele a mostmár ismerős hang.
- Halló Kenny, itt Sara - mondtam, és hallottam ahogy remeg a hangom.
- Óóó, Sara, de jó hogy ilyen hamar hívsz! Mi a helyzet? - kérdezte jókedvűen.
- Umm, Kenny... nem lenne gond hogyha... hogyha csak az apám írná alá a szerződést?
- Hűha, miért, anyukáddal mi történt? - kérdezte meglepve.
- Őőő is beleegyezett, csak... csak még mindig nem tetszik neki a dolog, ezért ő nem akarja aláírni a szerződést... - hebegtem.
- Hát... nem is tudom... - gondolkozott hangosan - na jó... most az egyszer! Akkor... megfelelne, hogy még ma bejössz apukáddal?
- Ma? - kérdeztem, és a hangszínem kicsit feljebb csúszott.
- Nem alkalmas? Tudod, kicsit sietnünk kell...
- Hát... talán meg tudom oldani... akkor ma! És Kenny, hová menjünk?
-  Ja igen, persze, de hülye vagyok! - lediktálta a címet, majd letettük a telefont. Mély levegőt vettem, és örültem, hogy ezen már túl vagyok. De a neheze még csak most jön.


Lementem reggelizni, de a ház üres volt. Anyuék biztos dolgoznak, a tesóim meg még alszanak. 
Gyorsan bekaptam egy tál müzlit, azután felhívtam Vivient, hogy idő van. Egyikőjüknek sem tetszett, hogy ilyen hamar kell cselekedni...

***

Másfél óra elteltével megérkeztek. Kirobbanó örömmel futottam ki a kapuba, hiszen már olyan rég találkoztam velük. 

- Én a helyedben nem lennék ilyen jókedvű... - szólt oda nekem a harmadik "akciótárs".

- Tuudooom, és sajnálom, hogy bele kell rángassalak titeket, de nélkületek nem megy! Olyan jófej apukád van - mondtam mosolyogva Viviennek - tényleg, nagyon köszönöm hogy teszel nekem egy hatalmas hülyeséget... Örökké hálás leszek!

- Ajánlom is - mondta Vivien apukája, majd bementünk a házba.

- Anyuék dolgoznak, a többiek meg alszanak, úgyhogy szerintem lassan mehetünk is - vetettem fel az ötletet.

Egy papírra ráírtam egy üzenetet a többieknek ha felkelnek:

Elmentem Vivienékkel... Délután jövök, teló nálam.

                                      

                                 Sára

Kicsit hosszas válogatás után átöltöztem a kedvenc világos farmeromba, egy fehér, feszülős, mély kivágású, virágmintás pólóba, és felvettem hozzá a hosszú, combomig érő, krémszínű kardigánom. Felvettem néhány karkötőt, és a kedvenc nyakláncomat, amin a nevem állt. A hajamat kiengedtem, majd kivasaltam. Kisminkeltem magam, amit ritkán szoktam, de erre az alkalomra el nem mennék smink, és gondosan válogatott szerelés nélkül.

Felvettem a babacipőmet, és beszálltunk a kocsiba. Odaadtam a sofőrnek a papírt amire az uticélunk volt leírva, és elindultunk. 

A belvárosba kellett bekocsikázni, ami kb. egy óra volt a házunktól. Az egész utat végig fecsegtük Viviennel, és alig vártuk, hogy találkozzunk a fiúkkal.

Kisebb eltévedések után megtaláltuk amit kerestünk. Egyáltalán nem erre számítottam. Semmi iroda, semmi üzlethelyiség... már rögtön a forgatás helyszínére rendeltek minket.

Kiszálltunk a kocsiból, és körülnéztünk. Én Kennyt kerestem, de ő hamarabb megtalált engem. A gyomrom görcsbe rándult és hihetetlenül izzadni kezdtem.

- Sziaaa, végre! - sétált felénk széles mosollyal az arcán.

- Szia! - köszöntöttem - ő itt az unokatesóm, Vivien, ő... ő pedig... az apám. - hazudtam.

- Nagyon örvendek - nyújtott kezet az "apámnak" , aki visszaköszönt. Igen, ezért is őt választottam. Kicsit tud angolul, pont annyira, hogy ami ide kell, azt megértse, vagy el tudja mondani.

- Egy perc türelmet kérek, beszaladok a papírokért - mondta és elsietett. Hirtelen megfordult a fejemben a gondolat, hogy ez nagyon nem jó ötlet, és inkább hagyjuk a fenébe. De aztán megláttam valamit, vagy inkább valakit, aki miatt ez a kétség pillanatokon belül elszállt, és már nem is emlékeztem rá. A látványa erőt öntött belém, és eszembe se jutott volna meghátrálni.