14. fejezet - Vallomások

Sziasztok :) Ismét köszönöm a kommenteket és szavazásokat, nem tudjátok mennyire jól esik! :) Köszönök mindent :)<3 Vártam már ezt a fejezetet, remélem nektek is tetszeni fog =]

A tér most nem volt üres, viszont jelentősen kevesebb ember mászkált körülöttem. Nem nagyon törődtem velük, mert annyira kíváncsi voltam már hogy Zayn mit akar mutatni, hogy csakis a fekete busz irányára koncentráltam.
Mikor odaértem, meglepetten észleltem, hogy nem kell bekopognom, mert Zayn a busz mögül szembe jön velem.
- Szia, hát végre itt vagy - köszöntött mosolyogva és látszólag nagyon jó kedve volt.
- Szia - mosolyogtam vissza vidáman, és próbáltam a hangsúlyommal sürgetni, hogy nagyon kíváncsi vagyok a dologra, amit mutatni akar.
- Mi újság? - próbálta húzni az időt.
- Semmi különös, de mi az amit mutatni akarsz? - vigyorogtam.
- Ejj, de türelmetlen vagy - mosolygott, majd behívott a buszba, ami üres volt.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem.
- Az egyik lakókocsiban beszélgetnek a statisztákkal - válaszolt.
- Oh... - csak ennyit mondtam, mert láttam, hogy Zayn hátramegy, és keres valamit, majd amikor megtalálta, a háta mögé rejti és elindul felém.
- Nos... hát... igazából megláttam az egyik üzletben, és rögtön te jutottál az eszembe... mert tudom, hogy mennyire szereted Londont és gondoltam ennek örülni fogsz, és lesz valami, ami majd emlékeztet rám... - mondta, és arca piros színbe öltözött. Most komolyan azt hiszi, hogy valaha elfelejteném? Ettől a kijelentéstől kiment a fejemből az ajándék, és minden arra késztetett, hogy a tudtára adjam, hogy igenis - nem tudom miért - de fontos nekem. És soha az életben nem felejteném el.
- Hogy gondolhatod hogy valaha elfelejtenélek? - kérdeztem kicsit megbántottan.
- Hát nem felejtenél el? Biztos csak azért mert én vagyok Zayn Malik... - mondta, és lehajtotta a fejét.
- Azt hittem ezen már túl vagyunk... - mondtam - hát ennyire nem figyeltél rám az utóbbi időben? Zayn, az az idő amit veletek töltök, életem legszebb időszaka. És nem azért, mert ti vagytok a One Direction... ezen már túlléptünk, azt hittem te is tudod, hogy nagyon szeretlek titeket... soha, jegyezd meg, soha nem felejtenélek el!
Ekkor felemelte a fejét, és azzal a kis csillogással a szemében nézett rám, amitől majdnem elolvadtam. Az utolsó mondatom kicsit mélyebben hatott, és ezt ő is érezte. Közelebb jött és elmosolyodott.
- Én se foglak soha elfelejteni - mondta - éppen ezért is itt van ez a kis ajándék... tényleg nem nagy ajándék, de gondoltam tetszeni fog...
Ezzel elővette a háta mögül az ajándékát, és nekem pedig leesett az állam. Egy eredeti Gucci táskát tartott a kezében, amelynek az egyik oldalán az angol zászló van, a másik oldalán pedig kisebb kockákban vannak Anglia nevezetességei besűrítve. Iszonyúan jól nézett ki.
- Zayn! Ez... ez... nem hiszem el! - kikaptam a kezéből és jobban szemügyre vettem a táskát. 
- Akkor tetszik? - kérdezte kicsit félénken.
- Viccelsz? Imádom! Ez tökéletes! - örvendeztem - De Zayn, te jó ég, mennyibe kerülhetett ez? 
- Nem számít... - vigyorgott.
- De Zayn... tényleg nem kellett volna... nem kellenek drága ajándékok, enélkül is emlékezni fogok rád - mosolyogtam biztatóan.
- Tudom, de ezt megláttam, és nem tudtam otthagyni. - mondta.
- Köszönöm! Imádom, ez annyira hihetetlen! Köszönöm - mondtam hálásan, majd megöleltem.
Ebben a pillanatban a szívem tízszer gyorsabban kezdett verni, és a testem libabőrös lett. Ő is visszaölelt, karjait a derekam köré fonta, és a fejét a vállamra hajtotta. Kicsit közelebb húzott magához, én pedig  éreztem férfias illatát, ami a legfinomabb virág illatával se ér fel. Nem akartam elengedni. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. Feladtam. Ettől az öleléstől az érzéseim felerősödtek, és tudtam, hogy szeretem. Vele akartam lenni. Annyira féltem a fájdalomtól, ami legutóbb összetört, hogy nem akartam mégegyszer átélni, ezért akartam távol tartani magam tőle. De ettől a pillanattól kezdve vele akarok lenni. Közelebb és közelebb...
Egyszer csak a fülembe súgta, hogy "szívesen", és éreztem, hogy ő is úgy van ezzel a pillanattal mint én. Nem tudom mennyi ideje ölelhettük egymást, de az ölelése egyszer csak gyengébb lett, majd elengedett. Felnéztem rá, és meg akartam szólalni, de nem ment. Majd próbáltam kinyögni valamit..
- Figyelj... - kezdtük egyszerre.
- Mondd te - mondtam elvörösödötten.
- Hm... gyere sétáljunk egyet. - hívott, majd elindultunk a Dunapart felé. Amikor leértünk, kicsit tovább sétáltunk, majd megállt velem szemben, és belekezdett.
- Nézd... umm... nem is tudom mit mondjak... - mondta, és a gyomrom összerándult. Tudtam, hogy mi következik. És azt is tudtam, hogy az érzéseim ellen nem tudok tenni semmit. Ezért már a választ is tudtam.
Megvártam amíg összeszedi a gondolatait, majd ismét belekezdett.
- Nézd... valami furcsa dolog történik velem... fogalmam sincs arról, hogy el kellene-e mondanom, vagy nem, vagy hogy te mit szólnál hozzá, de úgy érzem, nem tudom tovább magamban tartani. Két és fél hét múlva visszamegyünk Angliába... de addig is... veled szeretnék lenni. 
Amikor legelőször megláttalak, már akkor tudtam, hogy nagyon kedvelni foglak. De mikor megismertelek... teljesen más lett minden. Olyan más vagy... és veled olyan jól érzem magam, melletted önmagam lehetek és őszinte... először fogalmam sem volt, hogy mi ez az érzés, hogy folyton rád gondolok, és minden porcikám utánad vágyik... de nemrég rájöttem, hogy... hogy ... azt hiszem belédzúgtam... - mondta, és elpirult - azon gondolkoztam, hogy nem kéne elmondanom, mert azzal csak megnehezítenék mindent, mert el kell mennünk... és féltem is, hogy te mit érzel... de amikor veled vagyok, akkor érzem azt a ... bizsergést, amit eddig egyik lánynál sem éreztem... amikor a levegő felizzik körülöttünk, és ebből gondoltam, hogy talán... talán te is hasonlóan érzel... muszáj elmondanom... - mondta, és itt megakadt. Ledöbbentem. Közben végig mélyen a szemembe nézett, és annyira elbűvölt, hogy nem tudtam, hogy magamnál vagyok-e. Most kérdően nézett rám, és választ várt. Alig tudtam megszólalni, a szívem nagyon gyorsan vert, forróan a vágytól, amit kiváltott belőlem. De nem is tudtam mást mondani...
- Zayn... - kezdtem és rámosolyogtam - teljesen máshogy ismertelek meg mint ahogyan képzeltem... először egy rajongó voltam, akinek a szíve azért gyorsult fel a közeletekben, mert a kedvenc bandájával lehetett együtt. De az az éjszaka után és miután megismertelek... már azért ver hevesebben a szívem a közeledben mert.. azt hiszem jól gondoltad...én is..hasonlóan érzek... te is teljesen más vagy, mint a többi fiú. Én is őszinte lehetek veled, és annyira jól érzem magam a közeledben... ideáig én is féltem, tudtam, hogy nem kéne közel engednem téged magamhoz... de nem bírom, egyszerűen... megőrülök ettől... a legutóbbi csalódásom miatt is féltem, de benned valahogy annyira megbízom... Zayn... nincs más dolog most amit jobban szeretnék, mint veled lenni - fejeztem be a mondatomat, és éreztem, hogy minden vér a fejembe szökik. A szívem nem lassult, és én megkönnyebbültem, hogy végre kimondhattam amit érzek, és mást se akartam, csak vele lenni.
- Nem hiszem el... - mosolygott - idejövök egy messzi országba, és egy ilyen lánnyal találkozok, aki megváltoztat mindent... sose képzeltem volna...
- Hát... hogy őszinte legyek, én már sokszor elképzeltem ezt a pillanatot - mondtam, mire ő felnevetett - de így élőben teljesen más. Sokkal jobb.
- Sara, én... annyira boldog vagyok - mondta.
- Én se lehetnék boldogabb - mosolyogtam rá, mire ő közelebb jött, a karjait szorosan a derekam köré fonta, és magához húzott. Szorosan ölelt, és éreztem, hogy mindkettőnk szíve megbolondul. Ez az ölelés végre más volt. Végre éreztem őt, éreztem hogy ő is akar engem, és a mai napon már másodszorra kívántam azt, hogy ez a pillanat örökké tartson.