26. fejezet - Malikék

Sziasztok! Meg is hoztam az új fejezetet, gyors voltam? :) És képzeljétek! *Dobpergés* Átléptük a 10000 látogatót! A bűvös pillanatnak én is személyesen voltam tanúja:

 El sem hiszem! :] Nagyon jól esik ezt látni, és köszönöm a kommenteket és a szavazásokat, továbbra is várom őket! :) Remélem ez a fejezet is tetszeni fog, nemsokára jön egy Zayn szemszöges rész is! ;) Jó olvasást xxx

Zayn és én vagyunk az elsők, akik hazamennek. Miután bepakoltunk mindent, és már csak a sofőrre vártunk, a többiekkel beszélgettünk. Kelsey is ott volt, és egyre jobban kezd frusztrálni benne valami, és ezt Zayn is látta.

De igazából most nem ezzel törődtem. Iszonyatosan izgulok. Találkozni Zayn családjával hihetetlen és ijesztő egyben. Megismerem Zayn Malik családját. Hű, inkább nem mondom ki többet, mert mindjárt elájulok az örömtől és az idegességtől. 

Az életben nem gondoltam volna, hogy ideáig is eljutok. Oké, hogy itt vagyok Londonban, ide egy nyaralással is ki lehet jutni. De az már nem mindegy, hogy kivel...

Zaynen is láttam hogy feszült, viszont nagyon boldog, hogy hazatérhet végre. Nagyon hiányzik neki a családja és a barátai. Sokat mesélt róluk, de még mindig nem mindent. Azt hiszem lesz miről beszélgetnünk út közben...

- Mindjárt itt a sofőr. - jött oda hozzám Zayn a konyhában, miközben én éppen egy pohár vizet ittam.

- Izgulok. - mondtam és sóhajtottam egyet.

- Nem baj. Így legalább van miért kényeztesselek. - súgta a fülembe, majd közelebb jött, és amikor már teljesen közel voltunk egymáshoz, elkezdett tolni a pult felé. Puha puszit nyomott az arcomra, majd a nyakamra. Kezét a derekamra helyezte és egyre szorosabban húzta a derekamat maga felé, és nyomta neki az ágyékának.

A szívem hirtelen megvadult. Azt hittem szívrohamom lesz, esküszöm. A levegőt zihálva vettem, és azt hittem menten erőtlenül zuhanok Zayn karjaiba. A testem csak úgy libabőrözött, és mintha minden érintésétől felgyulladtam volna.

Ekkor Kelsey lépett be a konyhába. Próbáltam eltolni magamtól Zaynt, de amint ő is észrevette Kelseyt, meglátta az arcomon a komorságot, s ő még egyre közelebb húzott magához, majd két kezével felkarolta a combomat és ráemelt a pultra. Két kezemet a nyaka köré tekerte, s a két lábamat pedig a dereka köré, majd folytatta a puszilgatásomat.

- Mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül.

- Had legyen most ő féltékeny egy kicsit. - súgta huncutan a fülembe, majd elmosolyodott és megcsókolt. Egy pillanatra kinyitottam a szemem, és Kelsey fájdalmas és sötét pillantásával találkoztam. Ez egy pillanatra elrontotta a kedvemet, de ahogy jött, el is szállt. Szenvedélyesen csókoltam tovább Zaynt, majd egy torokköszörülést zavart meg minket.

Nagy nehezen elváltunk egymástól és megfordultunk.

- Itt a kocsi. - bökte ki Kelsey, majd továbbment.

Zayn elkezdett nevetni, és csodálkoztam, hogy ennyire tetszett neki a dolog, de nagyon jól esett. Nyomtam egy köszönet-puszit a szájára, majd lepattantam a pultról és összeszedtem a csomagjaimat.

- Vigyázzatok magatokra. - mondta Liam az ajtóban állva.

- És boldog karácsonyt nektek, de addig még úgyis beszélünk! - mondták a többiek.

- Boldog karácsonyt nektek is, majd még beszélünk! Ti is vigyázzatok magatokra! - mondtuk.

- És ne izgulj, sok szerencsét Sara! - kacsintott rám Louis, ezután beszálltunk a kocsiba. A hó szállingózott, s ez karácsonyi hangulatot lopott a kedvünkbe.

Hosszú út állt előttünk, mi pedig átbeszélgettük az egészet. Annyira szeretem Zaynben azt, hogy nagyon pörgős, és mégis olyanokat tudok vele beszélgetni, amilyeneket még a legjobb barátommal se tudtam.

- Igazából kicsit félek hogy velem jössz Bradfordba. - mondta, és ez megijesztett.

- M-mért? - kérdeztem értetlenkedve.

- Veszélyes hely... Vannak olyan "barátaim" - akiket valószínűleg meg fogsz ismerni -, akik elég indulatosak és veszélyesek. De nem fog bajod esni, ígérem. Csak szeretném ha tudnád, hogy nekem is és neked is vigyáznod kell mindenkivel akit ott megismersz majd. - mondta komolyan a szemembe nézve.

Ez megijesztett. Tudtam, hogy Bradford nem egy angyali hely, de hogy még azokkal is vigyáznom kell, akiket ő a "barátainak" nevez, ez már nyomatékosítja a veszélyt. De nem félek addig, amíg ő velem van.

- De ne félj, nem lesz semmi, csak ígérd meg hogy vigyázol magadra. - mondta és biztatóan elmosolyodott.

- Megígérem. - mondtam de még mindig kicsit ijedt fejet vágtam, és azon agyaltam, hogy milyen rossz dolgok történhetnek ott velem...

Ezután még egy órát ültünk az autóba, majd megláttuk a 'Bradford' feliratú táblát, s ezt követően beértünk a városba.

A gyomrom bukfencezett, de mégis elámultam, hogy itt lehetek abban a városban, amiről mindig csak beszéltem, hogy a "leendőbeli férjem születési helye", persze mostmár egyáltalán nem így gondolkozok.

Egy negyed óra múlva az autó megállt. Éppen hogy megállt a kocsi, Zayn már vigyorogva ugrott ki az ajtón és körbenézett. Én körültekintően szálltam ki, s én is követtem Zayn példáját. Körülnéztem. Az utca amiben laknak téglaszínű, magas és többlakásos házakkal van tele. Sok fát és bokrot lehet látni az út szélén, viszont társaságilag elég kihalt. A földön már összegyűlt egy-két centi hó, és még mindig esett.

Szemügyre vettem az ő házukat is. Hasonló volt a többihez, nem túl nagy, de nem is annyira kicsi. Kerítés nincs, viszont az ajtóhoz vezető utat bokrok szablyák meg.

Az ajtó hirtelen kinyílt, s egy középkorú csinos nő lépett ki rajta, s könnyes szemekkel igyekezett fia felé. Megható pillanat volt még számomra is, ahogy megölelték egymást, és csak most fogtam fel, hogy talán rám is ez vár. Hogy ennyire fogom hiányolni a családomat, s hosszú idő után láthatom csak újra őket. Ebbe rossz volt belegondolni, de a történések megzavarták a gondolatmenetemet.

Az ölelés után Zayn megfordult, s egy hívó pillantást vetett rám. Én  félősen indultam el feléjük, s nem hittem a szememnek, hogy tényleg Patricia áll előttem.

- Szia drágám, annyira örülök, hogy megismerhetlek! Gyere ide! - mondta még mindig könnyes szemekkel, s kitárt karral közeledett felém. Ez is meglepett, Magyarországon az ilyen idegenek még nem nagyon ölelkeznek, de nagyon tetszett ez a gesztus. Mosolyogva öleltem vissza, s úgy éreztem magam, mint aki álmodik.

- Jónapot! Sara Maison vagyok. - mondtam elpirultan.

- Patricia, de tegezz nyugodtan! Olyan jó végre megismerni téged, Sara! Zayn rengeteget mesélt rólad, annyira örülök hogy van valakije aki boldoggá teszi. - áradozott, s újból megölelte Zaynt.

- Gyertek be, Zayn, a lányok már nagyon hiányoltak. De jó újra látni téged, s látom hogy kicsit híztál! Na végre, ne legyél sovány, eszel te rendesen? Na jó, nem piszkállak többet, csak olyan jó hogy egészségesen vagy itt! Gyertek! - hívott.

A sofőr kipakolta a bőröndjeinket, s utánunk cipelte, míg mi besétáltunk. Takaros kis házba érkeztünk, kicsit emlékeztetett az otthoni házunkra.

Szemben a nappali egy kandallóval, ami már most nagyon tetszett, hiszen nekünk is van otthon. Balra a konyha, s jobbra egy lépcső feljáró.

Egyszerre a lépcső irányából három lány szaladt ki, s vetette magát Zaynnek.

- Na véégre! De jó hogy itt vagy, mesélj, milyen volt Magyarországon? Annyi mesélni valód van, úgy hiányoztál te! - ennyit tudtam kiszűrni a nagy hangzavarból. Ahogy jobban szemügyre vettem a lányokat, nagyon szimpatikusnak találtam őket. Mind a hármójuknak fekete hosszú haja volt, s barna bőre. Igazából láttam már őket képeken, de élőben sokkal másabbak.

- Ő itt Sara. - mutatott be Zayn a lányoknak.

- Sziasztok! - intettem zavaromban.

- Szia, én Doniya vagyok, a legnagyobb tesó. - nyújtotta a kezét a legmagasabb lány - Örülök hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad. - mosolygott.

- Én Waliyha vagyok, a "középső". - köszönt a számomra legszimpibb lány. Majdnem velem egyidős lehetett, azt hiszem vele jól kifogok jönni.

- Te pedig gondolom Safaa vagy. - mosolyogtam a legkisebbikre, aki bólogatott. Kezet nyújtottam neki, aki kuncogva rázta meg azt.

- Apu? - kérdezte Zayn Patriciát.

- Még nem ért haza, de nemsokára itt lesz. Gyertek enni, biztosan éhesek vagytok! - hívott minket az ebédlőbe.

Miután ettünk, csöngettek.

- Jaj, el is felejtkeztem a meglepetésedről! - igyekezett az ajtó felé Patricia.

Az ajtón egy szintén barna bőrű fiú lépett be, kb. Zaynnel egy idős lehetett, és volt is egy sejtésem, hogy ki lehet az.

- Jazade! - kiáltott Zayn majd odament hozzá, s megveregették egymás vállát. Nagyon tetszenek ezek az arab féle nevek, talán nekem is adnak majd egy becenevet...

Jazade Zayn unokatesója, akivel nagyon jóban van. Ezt tudtam.

- De hiányoztál tesó! - mondta Zayn, majd beljebb hívta.

- Ő Sara, ugye? - kérdezte az ujjával felém mutatva. Szóval itt már mindenki, tényleg mindenki tud rólam?

- Igen, az vagyok. - válaszoltam nevetve.

- Örülök hogy megismerhetlek, sokat hallottam már rólad. - mondta, majd odajött és megölelt. Az is tetszik, hogy itt ilyen közvetlenek. De ezt a szöveget ma már rengetegszer hallottam, kezdem unni.

- Én is örülök. - mosolyogtam vissza.

- Ma kimegyünk? Saadék már várnak téged. - kacsintott Zaynre.

- Hát, ha neked nincs ellenedre? - fordult felém, én viszont nem tudtam miről van szó.

- Ömm, mi is? - kérdeztem vissza.

- Van egy hely, ahova mindig összegyűlünk, ha Zayn itthon van. Én, és a haverjai. - az utolsó mondattól kicsit összerezzentem. De bízok Zaynben, és ha megkérdezett, hogy nincs-e ellenemre, nem pedig azt mondta, hogy "nem viszem oda", akkor nincs okom félni.

- Felőlem mehetünk. - mosolyogtam rájuk.

- Nagyszerű! - mondta Jazade, majd ajtónyílás hallatszott.

- Hahó! - egy mély férfi hang, majd amikor beljebb ért, kirobbanó örömmel ölelte meg szeretett fiát. Megint mosolyognom kellett, annyira jó hogy itt lehetek ezekben a pillanatokban. Mint egy álom, mindig is így képzeltem el Zaynéket ahogy újra látják egymást.

- Fiam! Hogy vagy? De jó hogy ismét itthon vagy. - mondta.

- Minden oké. - válaszolt egyszerűen Zayn. - Apu, tudod ő itt Sara.

- Oh, hát szia, én Yaser vagyok! Örülök hogy megismerhetlek - már sokat hallott rólam, igaz? - tettem hozzá magamban.

- Én is nagyon örülök. - fogtam kezet vele.

Ezután elmerültek a beszélgetésben, én pedig hallgattam őket, néha beleszóltam amikor volt alkalom. Úgy látszik, lassan az összes Malikot megismertem, és én nagyon jól érzem magam a közelükben. Olyan jó hangulatot árasztanak, és annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek. El sem hiszem, hogy nem álmodok! Annyira kedves emberek, és talán én is kedves vagyok nekik. Viszont a "haverokkal" való találkozás még előttem állt, amitől kicsit tartottam.