Sziasztok, sajnos most rossz hírekkel érkezem... Valaki feltörte a blogomat, és átállította a szavazási címkéket... akárki is volt, nem értem, hogy mért pont ezt kellett tönkretennie, de megkérném, hogy többet ne trollkodjon a blogomon, mert nagyon felbosszantott... Szóval sajnos mostantól újraszámolom a szavazatokat, ugyanis az összes kitörlődött... ezért megkérlek titeket, hogy mindegyik fejezetnél ami tetszett, szavazzatok újra, mert ha ez így folytatódik, akkor lehet hogy eszembe jut bezárni a blogot... Nagyon nem szeretném, mert sok ötletem van még, de nem tudom hogy ki akar ennyire rosszat tenni nekem, nyilván az volt, akitől a negatív visszajelzéseket is kaptam... Szóval kérlek titeket, hogy nézegessétek vissza a fejezeteket, és ha nem nagy dolgot kérek, akkor szavazzatok újra... Tudom hogy sok fejezet van, de hát ez most sajnos így alakult... amint meglesz ismét a 40 szavazat amit kértem, hozom az új részt... És elnézést kérek én is ezért a bonyodalomért, de hát erre én sem számítottam... Na egyenlőre csak ennyit akartam, remélem minél hamarabb összegyűlnek a szavazatok :) Puszi nektek xxx

29. fejezet - Izgalmas karácsony...

Sziasztok! Hát nem kaptam valami meggyőző visszajelzéseket, és a rendszeres olvasók száma sem változott, ezért most úgy döntöttem, hogy 15 komment, és minimum 40 szavazat után jön a következő rész. Igen, sok, de 53 rendszeres olvasóm van, és abból bőven ki kell jönnie ezeknek. Kaptam 1-2 negatív visszajelzést a blogról, ezért lett most ilyen fontos nekem a véleménynyilvánítás. Előre is köszönöm, és még mindig hálás vagyok azért a pár kommentért, és a szavazatokért amit kaptam:) Köszönöm! :) Na kellemes olvasást :) xx

Reggel egy halk, rekedtes szuszogásra ébredtem. A hang közvetlenül a fülemnél hallatszott, s a folyamatosan emelkedő - süllyedő mellkas hozzásimult a hátamhoz. Elmosolyodtam. Közelségétől testemen ismét a már megszokott, de még mindig újnak érződő bizsergés futott át, s annyira boldog voltam, hogy itt ébredhetek mellette. Az elhúzott függönyök között volt egy kis rés, amin láttam, hogy odakint esik a hó.
Csak most esett le, hogy karácsony van! Erre a gondolatra a szívem  felgyorsult az izgatottságtól, s erre reakcióként a kellemesen szuszogó hang kuncogni kezdett.
- Hát te már fent vagy? - kérdeztem meglepetten, s elmosolyodtam.
- Már egy ideje. - mosolygott ő is.
- Mért nem szóltál? - kérdeztem.
- Hihetetlen érzés ilyen közelről érezni a szívdobogásod. - suttogta a fülembe, s ettől tiszta libabőr lettem.
- Megőrjítesz. - suttogtam vissza, s megcsókoltam. A testem ismét forrósodni kezdett, s ő két kezével még közelebb húzott magához. Egyre vadabbul csókolt vissza, s a hátamat simogatta, miközben én a pólóját próbáltam leszedni róla. Még nem is láttam félmeztelenül... Leszámítva a képeket a neten. 
Már majdnem lehúztam a pólóját, már majdnem megpillanthattam iszonyatosan kívánatos felsőtestét...
Amikor kopogtak.
Zaynnel csalódottan váltunk el egymástól, s kínunkban sóhajtottunk egyet.
- Gyere... - mondta Zayn kedvetlenül.
- Felébredtetek már? - kérdezte az ajtón bekukucskáló Waliyha.
- Nem, még alszunk. - mondta Zayn ironikusan, mire Waliyha beljebb jött.
- Ha-ha. - mondta - Zayn, anya mondta, hogy el kell kísérned a boltba.
- Micsoda? Hány éves is vagy? - kérdezte Zayn gúnyosan.
- Nem a közértbe.... Valami különleges cucc kell neki a sütikhez, ami itt nem kapható.
- Sütikhez? - kérdezte Zayn meglepetten, ami engem is meglepett. Hát... karácsony van... Ilyenkor nem meglepő a süti nem?

Hogy én mekkora hülye vagyok! Te jó ég, hát Zaynék nem is ünneplik annyira a karácsonyt!!! Jó hogy leesett végre Sára... Gratulálok. Még jó, hogy nem szóltam be semmit ezzel kapcsolatban... De akkor mért süt az anyja sütit?

- Igen, gondolta most itt van Sara, ezért idén karácsonyozunk. - mondta Waliyha, és láttam, hogy amikor ezt mondta felcsillant a szeme, s egy hálás pillantást vetett rám. Most komolyan? Csak miattam akarják megünnepelni a karácsonyt? Ne már!
- Oh, remek! Akkor felöltözök, és menjünk. - mondta Zayn mielőtt bármit is mondhattam volna, s kiszállt az ágyból, majd a fürdőszoba felé vette az irányt.

Mikor Zaynék elmentek, én is lekászálódtam a lépcsőn, viszont senkit nem találtam itthon. Ahogy tovább mentem a konyha felé, az asztalon egy cetlit találtam.

Bevásárolunk. Kaja a hűtőben, nemsokára itthon vagyunk!

Anya

- Olvastam a feliratot. Szóóóval, egyedül vagyok itthon.... Hmm... Nem, Sára, most fékezned kell az ötleteidet. Hogy micsoda? Na jó, többet sem gondolkozok! Hihetetlen milyen gondolataim vannak, és én csak mondom, és mondom a fejemben. Hülye vagy? Dehogy nézünk szét a házban! Felejtsd el!

De az volt a baj, hogy ezt csak az egyik énem mondta. A "jó" énem. A másik énem, amelyikben több volt a kurázsi, és erősebb is volt, annak sikerült rávennie, hogy egy kicsit körülnézzek... Csak egy kicsikét, elvégre valamilyen szinten én is "családtag" vagyok már, és itt lakok egy ideig... Jogom van hozzá... Na jó, nincs jogom hozzá, de nem kutakodni fogok, csak körülnézni...

Kimentem a konyhából, s a nappali felé indultam. A polcokon gyerekkori fényképek, néhány rajz, amit a gyerekek rajzoltak, s papírok. Jól megnéztem a képeket, s szinte mindegyiken mosolyognom kellett. Továbbmentem. Az asztalon is papírok, könyvek hevertek. Viszont az asztalnak sok, szép fiókja volt... A fenébe is már, mi a szart csinálok?

Kihúztam a legfelsőt: papírok, jegyzetek. Második: gyógyszerek. Harmadik: kacatok, tűzőgép, ragasztó, olló, stb. Nem is olyan vészes ez amit csinálok, hiszen semmi rosszat nem találok, csupa átlagos dolgok...

Felmentem az emeletre, s bementem Patriciáék szobájába. Itt ruhákat, és mást nem is nagyon láttam, hiszen csak felületesen néztem körül...

Bementem Jazade szobájába, de nem volt jó ötlet, mert a zoknia és az alsógatyája a földön hevert, így ahogy benyitottam, be is zártam az ajtót. Az ő szobája úgy is vendégszoba, a saját holmijában meg nem fogok turkálni.

Ezután bementem Zayn szobájába. Ez érdekelt a legjobban, hogy jobban is körülnézzek... Először ruhák, cd-k, filmek, könyvek. Majd a fiókokban sok levél... Amik fel voltak bontva, azokba egy kicsit belenéztem. Aztán rájöttem, hogy mind rajongói levél... Nagyokat nevettem azokon a dolgokon, amiket írnak neki. Olyan furcsa volt, hogy én is ilyen voltam... Ilyen elszánt, és érzelmes rajongó, aki csak tehette, fel akarta kelteni a fiúk figyelmét. Abba is belegondoltam, hogy mennyire szerencsésnek mondhatja magát az a rajongó, akinek a saját kézzel írt levele Zayn Malik fiókjában hever...

Aztán valamin megakadt a szemem. Zayn itthon hagyta a telefonját. Hát ez jó, én nem tudom Waliyha számát, és szerintem ő se tudja az enyémet, szóval ha bármi baj van, nem tudunk beszélni egymással... Na mindegy...

Viszont ez a gondolat után más is az eszembe jutott...

Felemeltem a BlackBerryt, és megkerestem az "Üzenetek" menüpontot...

Anya, Apa, Jazade, Liam. Anya, Anya, Liam. Anya, apa, Niall, Waliyha, Sharon, Jazade, Harry... Sharon?! 

Megnyitottam az üzenetet, s elolvastam. A szívem közben majd' kiugrott a helyéről, és tudtam, hogy egyáltalán nem helyes amit csinálok. De nem tudtam megálljt parancsolni a kezemnek. Elolvastam, s utána rájöttem, hogy nem kellett volna. Jobb lett volna, ha nem tudok erről a beszélgetésről. Megijesztett ami benne volt, lehet, hogy okkal, lehet, hogy ok nélkül... De megijesztett, s legszívesebben most azonnal találkoztam volna azzal a Sharonnal...

Ekkor lépteket hallottam a lépcsőn. Furcsa lépteket, és én nem tudtam, mire számítsak. Próbáltam gyorsan lezárni a telefon billentyűzetét, s visszatenni oda, ahol volt, de valamit félre nyomtam, s a telefon elkezdett pittyegni. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, de iszonyú ideges lettem, mert a léptek egyre közelebb jöttek, nekem pedig pittyeg a kezemben ez a hülye telefon!! Izzadni kezdtem, s mire sikerült elhallgattatnom a pittyegést, a léptek megálltak. A behajtott ajtó felé néztem, s az ajtó el kezdett jobban nyílni.

Ez most komoly?! Egy kutya állt előttem. Egy barna, ráncos pofijú, elég nagy kutya. Megkönnyebbülésemben sóhajtottam egyet, s a telefont pontosan oda tettem vissza, ahol volt.

- Te bizonyára Boris vagy, ugye? - beszéltem a kutyához, majd megsimogattam. De fura. Őt is még csak képen láttam. Érdekes, hogy szinte már mindent ismerek képekről, amit most én élőben élek át. Fantasztikus. - Jól rám ijesztettél, te!

Ezután Boris társaságában lementem reggelizni, s vártam, amíg hazaérnek a többiek. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt azért, amit csináltam, de semmi rosszat nem találtam. Kivéve egy valamit, ami nem hagyott nyugodni... Azok az smsek...

Ekkor nyílt a bejárati ajtó, s Zaynék és Patriciáék egyszerre léptek be. Velük volt Jazade, Doniya és Safaa is.

- Jó reggelt kedvesem, hogy aludtál? - kérdezte Patricia.

- Remekül, köszönöm. Már most imádom Bradfordot. - válaszoltam.

- Tényleg? Mit imádsz benne? - kérdezte nevetve, mintha nem tudná elhinni, hogy lehet ezt a várost szeretni.

- Nem tudom, van egy hangulata, ami nagyon tetszik. - mosolyogtam.

- Hát örülök akkor. - mosolygott vissza - Zayn, Jazade, Yaser, segítsetek kipakolni, s kezdjük a sütést! - kiabált hátra a nappaliba.

- Ó, miattam aztán tényleg nem érdemes sütni-főzni! Én is örülnék most egy nyugis karácsonynak. Csináljuk úgy, ahogy ti szoktátok. - mondtam, és tényleg így gondoltam.

- Megértelek én, csak tudod Waliyhaék annyira odavannak hogy végre karácsonyt ünnepelhetünk, mert őket sokszor gúnyolják emiatt az iskolában. Nem lesz nagy felhajtás, csak egy kis karácsonyfa meg sütik. Rendben? - mondta olyan bájosan, hogy meglepődtem. Olyan kedves ez a nő, és benne van az a természetes jóság, amit másban még nem tapasztaltam. Illetve csak más nőben nem...

Ezután ment a nagy sütés-főzés, a karácsonyfa állítás, és olyan délután fél 6 körül ajándékoztunk. A kandallót begyújtották, ami igazi karácsonyi hangulatot varázsolt közénk.

A többiek nem kaptak nagy ajándékokat, de azért mégis kaptak valamit a hangulat érdekében, s a hangsúly érezhetően rajtam, és Zaynen volt.

- Akkor kezdem... - mondtam, miután egy percig szemeztünk Zaynnel azért, hogy melyikünk kezdje.

- Remélem tetszeni fog. - mosolyogtam rá, és fogtam a becsomagolt ajándékomat, s átnyújtottam, mire ő megfogta a kezemet, és közel húzott magához. 

- Nekem te magad tetszel. Nem számít az ajándék. - mondta olyan közel hozzám, hogy azt hittem elájulok. Nem volt jó ötlet, hogy ennyire közel húzzon magához, mert ilyenkor mindig akkora vágy jön rám, hogy alig bírom fékezni magam, hogy ne ugorjak rá.

Kibontotta az ajándékát, s az arcán a meglepődöttség semmilyen ajándékkal sem ér fel számomra.

- Ezt nem hiszem el! Ez... ez... húúú de jól néz ki ez az óra! De mit képzelsz? Tudod is, hogy mennyibe kerül egy ilyen, vagy csak vakul megvetted, és meg sem nézted utána a blokkot?! - kérdezte, s a hangja feljebb csúszott.

- Tudom hogy mennyibe került. - mondtam - De megérte. - céloztam a fejére amit vágott, s erre elmosolyodott.

- Nagyon köszönöm. El sem tudod képzelni mennyire imádom. Milyen hülye vagy, én egy rajzzal is megelégedtem volna, amit te rajzoltál. - mondta.

- Szerintem kettőnk közül most te voltál a hülye. - mondtam, s erre mindenki elkezdett nevetni. Ezután odaadtam a szülőknek is az ajándékukat, akik nagy hálával köszönték meg a porcelán készletet, és természetesen azt is hozzátették, hogy nem kellett volna...

A lányoknak is odaadtam az ajándékokat, akik szintén nagy hálával köszönték meg, s látszólag nagyon tetszett nekik amit kaptak. Ennek nagyon örültem.

- Na, most én jövök! - mondta Zayn izgatottan. - Kérlek, ne haragudj meg, rendben?

Mivan? Már rossz előérzetem van... Mit vett nekem?!

Félve nyitottam ki a dobozt, amiben egy... egy... egy... iPhone volt! Hát ilyen nincs! Ez vett nekem egy iPhonet?! És még ő mondja, hogy nem számít az ajándék, és hogy "mennyibe kerülhetett ez"? Igen, rettenetesen örülök neki, mert ilyesmit még csak nem is tartottam a kezemben, nemhogy lett volna a tulajdonomban. Eddig elvoltam a kis Samsung Galaxy Minimmel, amit imádok, s most karácsonyra a barátomtól kapok egy iPhonet. Te jó ég.

- Megőrültél?! - kérdeztem hangosan - Nem számít az ajándék, mi? "Mennyibe kerülhetett ez?!" - próbáltam utánozni a hangját - Zayn, erre semmi szükség nem volt!

- Valld be hogy imádod. - jött közelebb hatalmas vigyorral.

- Zayn! Hát ezt nem hiszem el! - mondtam, és a mondatom vége felé akaratlanul is elmosolyodtam. Csak a fejemet ráztam, többet nem tudtam mondani.

- Nekem jó volt a Samsungom is, és egyáltalán nem számít az ajándék. - mondtam nyomatékosan. 

- Már megvettem... - mondta, és még mindig önelégülten vigyorgott. Sóhajtottam egyet.

- Köszönöm. Nagyon köszönöm. - mondtam mélyen a szemébe nézve.

- Nagyon szívesen. De még van valami... - Még valami?! - Fordulj meg.

Nem szóltam semmit, kerekre nyílt szemekkel fordítottam hátat neki. Éreztem ahogy közelebb jön, hozzám simul, s két oldalról végigsimítja a karjaimat, majd amikor a nyakamhoz ért, rátett egy láncot. Miközben hátul összekapcsolta, adott egy puha csókot a nyakamra.

Megérintettem a láncot, s amikor lenéztem rá: egy kis "Z" alakú medált tartottam a kezemben. Gyönyörűen csillogott, biztos voltam benne, hogy nem bizsu.

- Zayn... - suttogtam, s itt elakadtam a beszédben.

- Igen, Z, mint Zayn... - mondta, s kicsit elpirult.

- Ez... ez... gyönyörű. - mondtam ámultan.

- Remélem tetszik... - mondta, s éreztem, hogy attól fél, hogy talán beképzeltnek tartom emiatt. Megfordultam, s a szemébe néztem.

- Imádom. Köszönöm. Ez egy tökéletes ajándék volt. Szeretlek. - mondtam,s megcsókoltam. Megfeledkeztem a külvilágról. Arról is, hogy körbe áll minket Zayn családja, és mind minket bámul. Amint erre feleszméltem, elpirulva húzódtam el Zayntől, aki még mindig szorosan tartott karjaiban, s nem zavartatta magát.

A többiek meghatottan pillantottak ránk, majd mindenki szétszéledt. Még beszélgettünk az este, sokat nevettünk, és nagyon hangulatosan telt el a Szent Este. Egyszerű, de mégis csodálatos karácsonyom volt. Ennél jobban nem is érezhettem volna magam. Átengedtem magam az ajándékoknak, s hagytam, hogy az örömöm az ajándékok iránt megnőjjön. Végig viseltem a "Z" betűs nyakláncomat, s ezután mindig is viselni fogom. 

Nagyon szeretem Zaynt. Nála jobb barátot el sem tudnék képzelni. Az a szeretet és az a szikra, ami köztünk van, bámulatos. Kicsit eszembe jutott az otthonom, hogy ők mit csinálhatnak most, eszembe jutott a régi életem... Persze napközben felhívtam őket, hogy boldog karácsonyt kívánjak, és beszéljek velük, de így is nagyon hiányoznak. Ez is eszembe juttatta, hogy mennyire szerencsés vagyok. Élek, és mégis álmodok. Biztos vagyok benne, hogy jelenleg én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. Nem érdekelnek a sztárok, a gazdagok, akik azt mondják, hogy ők a legboldogabbak. A boldogsághoz nem kell pénz, annyi is elég, hogy azzal legyél, akit szeretsz, egy kis angliai városban, s egyszerűen, hangulatosan karácsonyozz vele.

S minden kis fájdalom érzetért, amit ma este éreztem a honvágy miatt, kárpótol Bradford, a Malik család, és az ő csókjai, amik az este folyamán aligha akartak megszűnni. Átengedtem magam a boldogságnak, és erre az estére meg is feledkeztem arról, amit délután olvastam Zayn telefonjában...

28. fejezet - Baráti kör

Sziasztok! :) Itt az új fejezet, remélem tetszeni fog! :) Ismételten köszönöm a kommenteket és szavazatokat, még mindig ugyanolyan jól esik, úgyhogy továbbra is várom! :) Egyébként nemrég kaptam pár negatív visszajelzést a blogról, így ezért is fontos most, hogy visszajelezzétek a ti véleményeteket a történetemről. Valamint arra kérlek titeket, hogyha bármiféle lopást vesztek észre valamelyik blognál, azt jelezzétek nekem. Még nem fordult elő ilyen, és remélem nem is fog, de azért a biztonság kedvéért megkérlek titeket:) 
Jó olvasást xxx

- Mehetünk? - kérdezte Zayn, miközben a kabátomat segítette fel rám.
- Mehetünk... - mondtam nem túl magabiztosan. Igazából tök ciki az amit csinálok. Minek parázok ennyire? Biztos ők is rendesek, mint Zayn. Oké, talán kicsit veszélyesek, de mire számítok? Hogy odamegyek, és majd egyből nekem esnek? Ugyan már... Abban kell higgyek, hogy nem fog történni semmi. Ha meg fog, akkor meg ott lesz Zayn és Jazade, akik megvédenek majd. Sima ügy, nincs miért aggódnom... De... Akkor mért aggódok még mindig?

Egy feszülős farmer volt rajtam, és egy fekete póló, amire az volt ráírva, hogy "I am his girlfriend", kis üzenetként, ami Zaynnek is tetszett. Hozzá a Sara-s nyakláncomat viseltem, pár karkötőt, s ruhához az Ugg csizmámat vettem fel.

Jazade autójával mentünk arra a bizonyos helyre, amiről még nem sokat tudtam. Kb. 10-15 perc volt oda az út, közben beszélgettünk. Mikor odaértünk, egy kocsmát láttam magam előtt. Bent tompa fények játszadoztak az ablakon keresztül, amit a cigi füst okozott. A szívem egy kicsivel gyorsabban dobogott a félelem miatt, de leginkább Zayn közelsége miatt, ahogy átfogta a derekam.
Ahogy beljebb értünk, a hely nem volt túl nagy, és szinte mindenki kezében egy korsó volt. Bal oldalról hirtelen nagy zaj keletkezett.
- Zayn! Hát itt vagy megint, gyere, mesélj, mi történt veled tesó? - hallottam a mély és rekedt hangokat felénk kiabálni. Zayn megragadta a kezem, megszorongatta, majd nagy mosollyal az asztal felé vezetett.
- Hát sziasztok! - köszönt nagy lelkesedéssel. Mindenki felállt, és pacsizott Zaynnel, megveregették a vállát. Ahogy felálltak, így átláttam, hogy mennyien is vannak. Olyan 9-10 ember ülhetett ebben a sarokban, és mind Zayn haverjai voltak a pacsizásból ítélve. Amikor már mindenki leült és váltott pár szót Zaynnel, utána ő szólt mindenkihez.
- Ő itt a barátnőm, Sara. - mondta hatalmas vigyorral, és átkarolta a vállam. Ekkor elpirultan és körültekintően néztem végig minden arcon, amik jelentőségteljesen engem fürkésztek. Jól megfigyeltem őket. Mindegyik arcán volt egy macsóság, és gengszterség egyben. Némelyiknek elég ijesztő volt az arca, főleg annak a sötét hajúnak középen. Talán ő lehet a banda "feje". És szerintem a legszélén ülő barna hajú fiúnak van a legszelídebb arca. Ő megállapításom szerint ártalmatlan.

Ez a végignézés egy-két pillanatig tartott, de a csönd és a sok szem, ami furán engem bámult már kezdett zavarni. Így intettem nekik egyet, mire ők végre megszólaltak.
- Zayn, haver, hát találtál végre egy normális csajt? - kérdezte az egyik.
- Nem csak normális, még csinos is... - mondta a másik, amitől zavarba jöttem.
- Az, de még mennyire. - mondta Zayn rám nézve, vigyorogva, majd adott egy puszit. Furcsa volt így látni a baráti körében. Nagyon felszabadult. Biztos kis kora óta ismeri őket.
- Hány éves vagy, Sara? - kérdezte a középen ülő, fekete hajú gyerek, s erre a mondatra mindenki csöndbe maradt.
- Tizenhat. - válaszoltam, és próbáltam mosolyogni, de a fiú fekete szeme fogva tartotta az enyémet. Nem jó értelemben. A tekintete gúnyos mosollyal volt tele, s folyton cikázott a lábam, és a szemem közt. Folyamatosan végig nézegetett, s mikor tekintetünk találkozott, olyan érzésem volt, mintha olvasni tudott volna a gondolataimban. Ez megijesztett.
- Hű, de fiatal vagy. És haver, el kell ismerni, tényleg jó választás volt. De kicsit mintha akcentusod lenne, honnan jöttél? - kérdezte, s még mindig engem figyelt.
- Magyarországon találkoztunk, és egy hete költöztem ide Zaynékhez. - mondtam még mindig a tekintetének börtönében.
- Magyarországon? Az igen! - mondta, s erre mindenki elkezdett nevetni. Éreztem ahogy Zayn átkarolja a derekam, és közel húz magához. - Akkor itt nagy szerelem lehet, ha kikötöztél ehhez a hülyéhez. - mondta, s ismét nevetésben tört ki. Most Zayn is nevetett.
- Ki a hülye? - mondta, majd közelebb ment hozzá, és verekedést kezdeményezett poénból. Amikor Zayn ellépett mellőlem, Jazade közelebb jött, és mellettem is maradt. Kicsit úgy éreztem magam mint a filmekben valami titkos ügynököt, vagy valami sztárt, akit biztonsági őrök őriznek, s egy percre sem hagyják magára. Furcsa volt, mert jól is esett, de kicsit meg is ijesztett, hogy tényleg ennyire védeni kéne engem...? Vagy csak Zayn "megparancsolta" Jazadenak, hogy ha Zayn egy méternél távolabb kerül tőlem, akkor ő egy percre sem hagyhatja el a körzetemet...
- Amúgy ő itt Danny. - mutatta be Zayn a "bandafőnököt". - Ő pedig Saade, Sid, Ramiz, Ryan, Max, Ross, Antonio, és Scott. - fejezte be a mutogatást a legszélén ülő, számomra a legszimpatikusabb fiúval. Saade, Sid,Antonio és Ramiz kivételével mindenki fehér bőrű volt, viszont annál inkább ilyen gettoba illő kinézetű.
- Örülök hogy megismerhetlek titeket! - mondtam kicsit félénken.
- Mi is örülünk. - mondták vissza túlságosan vigyorogva, s mindannyian összenéztek, ami nem tetszett. - Gyere, ülj ide mellém. - paskolta meg maga mellett a helyet azt hiszem Ross, egy lelkes vigyor mellett. Zayn rögtön ott termett mellettem, és a másik irányba húzott.
- Szeretnéd, mi? - nevetett felszabadultan Zayn, s maga mellé ültetett egy székre, másik oldalamra pedig Jazade ült.

Innentől felszabadultan folyt a beszélgetés. Igazából mind jó fejek. Sokat nevettem rajtuk, és Zaynen is, aki most egy másik oldalát mutatta meg nekem. Nagyon felszabadult volt, s rengeteget beszélt. Szóval ilyen ő valójában... Amikor itthon van.
Sokszor kínáltak cigivel és piával, amit mindig visszautasítottam. Zayn is rágyújtott egyszer, de akkor elment mellőlem.
Úgy látszik, Zayn kifejezetten jóban van azzal a Danny gyerekkel... Pont a legunszimpatikusabbal. Rengetegszer hoztak fel gyerek kori élményeket, így azt szűrtem le, hogy már nagyon rég óta barátok. Viszont Danny az este alig vette le rólam a szemét, ahogy még páran se a társaságból... Hogy őszinte legyek, igenis tetszett, hogy itt ilyen "jócsajnak" tartanak. Ez most egy kis pluszt adott az önbizalmamnak, viszont kicsit ijesztő is volt. Próbáltam nem a rossz dolgokra gondolni, inkább próbáltam minél felszabadultabban viselkedni, s a közepére már én is egyre többet szóltam bele a beszélgetésbe.

- Na, hát mi megyünk. Még csak ma érkeztünk, és még ki se pakoltunk... Majd még összefutunk. - mondta Zayn, s felállt az asztaltól.
- Jó volt megint veled tesó. - mondták neki, s elkezdték a pacsizást. 
- Ja, Zayn, akartam kérdezni, hogy ugye idén Újévkor is eljöttök apám árverezésére, ugye? - kérdezte Danny.
- Nem tudom még, de majd megdumálom apámékkal. Szerintem igen. - mondta Zayn, majd kezet fogtak ők is.
- Helyes. - mondta Danny mosolyogva.
- Akkor csá, majd még összefutunk! - mondta Zayn és Jazade, majd elindultunk az ajtó felé.
- Csá! Sziiia Sara! - köszöntek elég hangsúlyozottan. Visszanéztem, s intettem nekik egyet, és mikor előrefodultam, akkor vettem észre, hogy Zayn is visszafordult, egy mérges tekintetet színlelt, majd nagy meglepetésemre megfogta a fenekemet, és úgy vezetett ki. Ez az este után már nem tudom, hogy mi az, amit nem nézek ki Zaynből, mert eddig ilyet, de még csak hasonlót se nagyon csinált (a ma reggeli pultos esetet kivéve). Nagyon meglepett, de tetszik a számomra új Zayn. Rámenős és játszadozó, ami a kicsit piszkos fantáziámat is beindítja. Egek, ilyesmire még nem is nagyon gondoltam. Persze, gondoltam már arra, hogy vele fog megtörténni az első "olyan" éjszakám,de ez csak megfordult a fejemben. Eddig Zayn nem olyan volt, akire rögtön rávetettem volna magam - nem mintha nem nézne ki úgy -, hanem inkább romantikáztunk. De ez az este után azt hiszem nehezen, és nem sokáig fogjuk tudni visszafogni a kedélyeinket...


Út közben hazafelé kicsit kérdezgettem az új "haverjaimról".
- És amúgy Danny milyen árverezésről beszélt? - kérdeztem.
- Az apja egy nagy cégnél dolgozik, elég nagy ember. Évente rendeznek ilyen nagy árverezéseket egy hotelben, ahova minket is meg szoktak hívni. Az árverezés után bankett féleség is van a hotelben, sőt, mindenkinek külön hotelszobát biztosítanak ingyen. Minden évben elmegyünk, és szerintem ez idén se lesz másként. - mondta Zayn, és Jazade és ő egy mosolygós pillantást váltottak, mintha egy vicces emlék jutott volna az eszükbe.
- Értem. És arra ki jön még? - kérdeztem.
- Hát a családom, meg Jazade is el szokott jönni. Plusz még rengeteg gazdag, előkelő ember. - mondta.
- Ja értem. - mondtam, és lelki szemeim előtt elképzeltem a helyet, ami teli van frakkos férfiakkal, és beléjük karoló, báli ruhás nőkkel. A terem hatalmas, a tetejéről fénylő, pazar csillárok lógnak, s alattuk rengeteg szék, s a székekkel szemben egy színpad. A színpadon festmények, értéktárgyak kiállítva. Zayn és én szintén egymásba karolva lépkedünk a székek felé. Rajtam mesés ruha, Zaynen szexi öltöny. Mögöttünk Zayn családja, és...
- Amúgy hogy érezted magad ma este? - szakított félbe Jazade, s leparkolt.
- Őszintén, jól. - mondtam kicsit szűkszavúan, de még erről szerettem volna beszélni Zaynnel.
Mikor beértünk, csak akkor vettem észre, hogy 10 óra. A konyhában villany égett, s bent pedig Patricia csinált valamit.
- Sziasztok, milyen volt? - kérdezte.
- Nagyon jó. Hiányoztak már. - mondta Zayn, miközben levettük a kabátunkat.
- Elhiszem, örülök akkor. Most viszont menjetek lefeküdni, mert mindenki nagyon fáradt volt, és már alszanak. Jazade, neked előkészítettem a vendégszobát, Sara, neked pedig felvittük a bőröndjeidet Zayn szobájába. - mondta mosolyogva.
- Köszönöm szépen. - mosolyogtam vissza.
- Akkor jóéjt. - mondta Zayn, és homlokon csókolta Patriciát. Milyen kedves gesztusok vannak idekint. Ők nagyon tudnak szeretni, s ez nagyon tetszik. Én is ilyen akarok lenni.

Miután lezuhanyoztunk és elkészültünk, a szobában felületesen kipakoltuk a cuccainkat, közben pedig beszélgettünk.
- Zayn, mi volt ez a ma este? - kérdeztem, és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Hogy érted? - kérdezte, és elővillantotta a féloldalas mosolyát.
- Olyan... más voltál. - mondtam.
- Rossz vagy jó értelemben?
- Egyértelműen jó értelemben. Még sose láttalak ilyennek. Olyan felszabadult voltál, és... merész. - mondtam, közben kuncogtam egy kicsit.
- Ilyen vagyok. Eddig nehezebben nyíltam meg, de mostmár Te is ismered az igazi Zaynt. - mosolygott, s megállt a pakolásban, s mélyen a szemembe nézett. Ez arra késztetett, hogy elinduljak felé, valami láthatatlan kötél egyre csak húzott felé.
- Tetszik az igazi Zayn. - mondtam huncutan, majd egyre közelebb mentem hozzá, s elkezdtem tolni a fal felé. A falnál hozzásimultam, s megcsókoltam. A testem bizseregni kezdett, s egyre forrósodott, s készült felgyulladni. A szívem megbolondult, épp hogy nem törte ki a bordáimat. Az arcát két kezem közé fogtam, s szinte toltam az én fejem felé, minél többet akartam a csókjából. Ő a kezével a hátamat simogatta, majd egyre lejjebb ment, s ma este másodszorra helyezte a fenekemre, s közelebb húzta a testéhez. Kezdtem elveszíteni a fejem, a vágyam iránta egyre erősebb lett, és én nem tudtam betelni vele. Éreztem, hogy az ő szívverése is jelentősen felgyorsult, s a testén láttam a libabőröket. Szenvedélyesen csókolt vissza, s közben halk sóhajokat hallattunk. Ekkor kopogást hallottunk. Nagy nehezen elváltunk egymástól, majd az ajtó egy kis résnyire nyílt.
- Annyira fáradt vagyok, csak ne ma este "hangoskodjatok" légyszi! - hallottuk Jazade kérlelő hangját. Fogalmam sincs honnan hallott minket...
- Te jó ég Jazade, menj már innen. - mondta Zayn nevetve, s az ajtónak dobott egy nadrágot. 
- Kösz a megértést. - mondta Jazade, mire Zayn és én kuncogni kezdtünk.

Ezután bebújtunk az ágyba, s fáradtan kívántunk egymásnak jó éjszakát.
Igazából nagyon szeretem Bradfordot. Van valamilyen hangulata ennek a városnak, ami megfogott. És persze az emberek, ezek a kedves gesztusok, és szokások. És az az ember, aki miatt itt vagyok, már teljes mértékben az életem része, s szerintem már nem is tudnék nagyon meglenni nélküle. Szeretek itt lenni, és azt hiszem, hogy már az új otthonomnak is hívhatom.

27. fejezet - Zayn szemszöge 4.

Sziasztok! Először is kaptam egy újabb díjat mimi13-tól, amit nagyon nagyon szépen köszönök! :) Annyira jól esnek ezek a díjak, nagyon örülök hogy tetszik a blogom! :) Aranyos vagy! :) Ez a 4. díj amit a történet kapott, és nagyon hálás vagyok értük! :) 

Én most nem írnék ide díjazottakat, mert igazából csak annyi blogot olvasok, amiket díjaztam az előző 3 díjnál amit kaptam, úgyhogy azok tekintsék mégegyszer megkapottnak a díjat! :D Mégegyszer köszönöm szépen, nagyon jól esik! :)) <3

És itt az újabb Zayn szemszöges rész, amit 46 rendszeres olvasó utánra ígértem, és kicsit késtem vele, de jobb később mint soha! :) A következő Zayn szemszöges rész 63 rendszeres olvasó után várható! :) Remélem tetszeni fog, és köszönöm a kommenteket és szavazatokat, továbbra is várom! :) Jó olvasást xxx

Vajon minek örülne a legjobban? - kérdeztem magamtól miközben az üzlet sorai között sétáltam. Szeretem a karácsonyt, mert a családommal lehetek végre, és az egész olyan hangulatos, meg minden, de a legnehezebb, hogy kitaláld, mit vegyél a jelenleg legfontosabb személynek az életedben. 

Valami olyasmit akarok neki, aminek tudom, hogy örülni fog. Azt mondta, hogy ne vegyek neki nagy ajándékot, de ha rajta múlna, semmit se kérne. Értem én, hogy fél, hogy azt hiszik róla, hogy kihasznál engem. Vagy csak nem akarja, hogy ajándékokkal halmozzam el. De akkor is, tudhatná, hogy örömet akarok szerezni neki. Jó, persze, én "azzal szerzek örömet, hogy vele vagyok". De az ajándék mégis olyan, amivel ki tudom fejezni, hogy igenis törődök vele.

Hiszen még mindig nem tudom felfogni, hogy itt van velem. Megértené ezt bárki is? Egy lány, akit két hónapja ismertem meg, kiköltözött hozzám Londonba. Maga mögött hagyott mindent, csak hogy velem legyen. És ezt én is megtettem volna. Nem győzöm elégszer átgondolni, hogy mi is az amit érzek. De talán nem is kéne ezen gondolkodnom, hiszen lehet, hogy sose fogom megérteni. A szerelem nagyon bonyolult. Nem lehet megérteni.
Sose gondoltam volna, hogy lesz valaki, akiért ennyire odaleszek. És nemsokára hazajön velem Bradfordba. Ez az egész olyan komoly, és én is komolynak gondolom az érzelmeimet. Alig várom, hogy megmutassam neki azt a helyet, ahol felnőttem. Ahova oviba és suliba jártam. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre visszatérhetek az otthonomba. Vele.

Ahogy a polcokra kirakott ajándéknak szánt tárgyakat néztem, ezen agyaltam. De egyik kacat sem volt megfelelő.
Úgy döntöttem, hogy nem érdekel mit fog mondani, egy olyan ajándékot veszek neki, aminek tudom, hogy örülni fog, bár nem egy olcsó dolog... iPhone. Utálni fog emiatt, de ez az egyetlen, amit venni tudok neki. Nincs egy normális ajándék, így maradok ennél.
Mikor megvettem az iPhone-t, elindultam hazafelé. Elsétáltam az üzletek mellett, s hirtelen megakadt valamin a szemem. Ez jó lesz... hogy mért nem láttam meg előbb! Remélem örülni fog neki... vagy talán túl... beképzelt ajándék? Ha képes volt kiköltözni ide miattam, akkor örülni fog neki. Meglátjuk.

Megvettem a legnormálisabb ajándékot amit ma láttam, majd hazamentem. A fiúkkal karácsony után ajándékozunk, úgy döntöttünk. Így már csak a hazaút maradt.

***

Hogy őszinte legyek, most, hogy eljött a nap, amikor Bradfordba utazunk, félek. Féltem Sarat. Mert nem csak én látom, hogy gyönyörű, és amilyen formák vannak ott... Én tudom a legjobban. Persze ők tiszteletben tartják a nőket, de sok olyan van, akikben nem bízhatok meg. Ezért muszáj kicsit ráijesztenem, hogy komolyan vegye, és tényleg ő is vigyázzon magára. Nem akartam megrémiszteni, csak tényleg azt akarom, hogy ne csináljon semmi meggondolatlanságot. 

Főleg Dannyvel kell vigyáznia. Elég jóban vagyok vele, és pont ezért is tudom, hogy milyen. Nagyon szereti a nőket... túlságosan is. Ha... ha bármi baja lesz Saranak miattam, akkor én azt nem fogom tudni elviselni. De bármit megtennék, ha bajba kerülne.

De ezen kívül nagyon boldog vagyok, hogy végre hazaérhetek.

Mikor megláttam a Bradford táblát, a szívem hazai himnuszt dobogott, és olyan izgatott lettem, hogy végre láthatom anyut, aput, és a tesóimat. Már annyira hiányoznak.

Amikor megállt a kocsi, alig hittem, hogy kiszálljak. Beleszippantottam a levegőbe, és ha vak lennék, akkor is tudnám, hogy hazaértem.

Megláttam anyut az ajtóból felém szaladva, könnyes szemekkel. Nem szeretem ha sír. Tudja jól, hogy azt csinálom, amit a legjobban szeretek, és vigyázok magamra. De persze nehéz lehet neki. Nekem is az.

Anyu és Doniyaék nagyon megkedvelték Sarat az ebéd alatt. Ezen nem is csodálkozom. Apu később ért haza, s látszólag neki is szimpi volt, mint ahogy arra számítottam.

Viszont maradt még valaki, akit nem mutattam be neki a családból, Boris majd későbbre marad.

Apu után viszont egy váratlan meglepetés ért. Az egyik legjobb barátom és az unokatesóm, Jazade is ideutazott, és valószínűleg itt marad, ameddig mi is itt leszünk. Ennél jobban nem is alakulhatna az idei karácsony!

Viszont mikor megkérdezte, hogy kimegyünk-e ma, akkor kicsit hezitáltam. Sara véleményére voltam kíváncsi, hogy bízik-e bennem annyira, hogy beleegyezzen, vagy tényleg ráijesztettem. De ha Sara bízik bennem, akkor megismerheti őket, ha szeretné.

Végül is beleegyezett. Örülök hogy bízik bennem, de kicsit félek ettől a találkozástól. De nem azért hoztam ide, hogy bezárjam a házba ameddig hazamegyünk. És aztán lehet hogy nem is történik majd semmi se... De az biztos, hogy a többieknek is meg fog akadni rajta a szeme, de ha rajtam múlik minden, akkor is meg fogom védeni. Bármi áron.

26. fejezet - Malikék

Sziasztok! Meg is hoztam az új fejezetet, gyors voltam? :) És képzeljétek! *Dobpergés* Átléptük a 10000 látogatót! A bűvös pillanatnak én is személyesen voltam tanúja:

 El sem hiszem! :] Nagyon jól esik ezt látni, és köszönöm a kommenteket és a szavazásokat, továbbra is várom őket! :) Remélem ez a fejezet is tetszeni fog, nemsokára jön egy Zayn szemszöges rész is! ;) Jó olvasást xxx

Zayn és én vagyunk az elsők, akik hazamennek. Miután bepakoltunk mindent, és már csak a sofőrre vártunk, a többiekkel beszélgettünk. Kelsey is ott volt, és egyre jobban kezd frusztrálni benne valami, és ezt Zayn is látta.

De igazából most nem ezzel törődtem. Iszonyatosan izgulok. Találkozni Zayn családjával hihetetlen és ijesztő egyben. Megismerem Zayn Malik családját. Hű, inkább nem mondom ki többet, mert mindjárt elájulok az örömtől és az idegességtől. 

Az életben nem gondoltam volna, hogy ideáig is eljutok. Oké, hogy itt vagyok Londonban, ide egy nyaralással is ki lehet jutni. De az már nem mindegy, hogy kivel...

Zaynen is láttam hogy feszült, viszont nagyon boldog, hogy hazatérhet végre. Nagyon hiányzik neki a családja és a barátai. Sokat mesélt róluk, de még mindig nem mindent. Azt hiszem lesz miről beszélgetnünk út közben...

- Mindjárt itt a sofőr. - jött oda hozzám Zayn a konyhában, miközben én éppen egy pohár vizet ittam.

- Izgulok. - mondtam és sóhajtottam egyet.

- Nem baj. Így legalább van miért kényeztesselek. - súgta a fülembe, majd közelebb jött, és amikor már teljesen közel voltunk egymáshoz, elkezdett tolni a pult felé. Puha puszit nyomott az arcomra, majd a nyakamra. Kezét a derekamra helyezte és egyre szorosabban húzta a derekamat maga felé, és nyomta neki az ágyékának.

A szívem hirtelen megvadult. Azt hittem szívrohamom lesz, esküszöm. A levegőt zihálva vettem, és azt hittem menten erőtlenül zuhanok Zayn karjaiba. A testem csak úgy libabőrözött, és mintha minden érintésétől felgyulladtam volna.

Ekkor Kelsey lépett be a konyhába. Próbáltam eltolni magamtól Zaynt, de amint ő is észrevette Kelseyt, meglátta az arcomon a komorságot, s ő még egyre közelebb húzott magához, majd két kezével felkarolta a combomat és ráemelt a pultra. Két kezemet a nyaka köré tekerte, s a két lábamat pedig a dereka köré, majd folytatta a puszilgatásomat.

- Mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül.

- Had legyen most ő féltékeny egy kicsit. - súgta huncutan a fülembe, majd elmosolyodott és megcsókolt. Egy pillanatra kinyitottam a szemem, és Kelsey fájdalmas és sötét pillantásával találkoztam. Ez egy pillanatra elrontotta a kedvemet, de ahogy jött, el is szállt. Szenvedélyesen csókoltam tovább Zaynt, majd egy torokköszörülést zavart meg minket.

Nagy nehezen elváltunk egymástól és megfordultunk.

- Itt a kocsi. - bökte ki Kelsey, majd továbbment.

Zayn elkezdett nevetni, és csodálkoztam, hogy ennyire tetszett neki a dolog, de nagyon jól esett. Nyomtam egy köszönet-puszit a szájára, majd lepattantam a pultról és összeszedtem a csomagjaimat.

- Vigyázzatok magatokra. - mondta Liam az ajtóban állva.

- És boldog karácsonyt nektek, de addig még úgyis beszélünk! - mondták a többiek.

- Boldog karácsonyt nektek is, majd még beszélünk! Ti is vigyázzatok magatokra! - mondtuk.

- És ne izgulj, sok szerencsét Sara! - kacsintott rám Louis, ezután beszálltunk a kocsiba. A hó szállingózott, s ez karácsonyi hangulatot lopott a kedvünkbe.

Hosszú út állt előttünk, mi pedig átbeszélgettük az egészet. Annyira szeretem Zaynben azt, hogy nagyon pörgős, és mégis olyanokat tudok vele beszélgetni, amilyeneket még a legjobb barátommal se tudtam.

- Igazából kicsit félek hogy velem jössz Bradfordba. - mondta, és ez megijesztett.

- M-mért? - kérdeztem értetlenkedve.

- Veszélyes hely... Vannak olyan "barátaim" - akiket valószínűleg meg fogsz ismerni -, akik elég indulatosak és veszélyesek. De nem fog bajod esni, ígérem. Csak szeretném ha tudnád, hogy nekem is és neked is vigyáznod kell mindenkivel akit ott megismersz majd. - mondta komolyan a szemembe nézve.

Ez megijesztett. Tudtam, hogy Bradford nem egy angyali hely, de hogy még azokkal is vigyáznom kell, akiket ő a "barátainak" nevez, ez már nyomatékosítja a veszélyt. De nem félek addig, amíg ő velem van.

- De ne félj, nem lesz semmi, csak ígérd meg hogy vigyázol magadra. - mondta és biztatóan elmosolyodott.

- Megígérem. - mondtam de még mindig kicsit ijedt fejet vágtam, és azon agyaltam, hogy milyen rossz dolgok történhetnek ott velem...

Ezután még egy órát ültünk az autóba, majd megláttuk a 'Bradford' feliratú táblát, s ezt követően beértünk a városba.

A gyomrom bukfencezett, de mégis elámultam, hogy itt lehetek abban a városban, amiről mindig csak beszéltem, hogy a "leendőbeli férjem születési helye", persze mostmár egyáltalán nem így gondolkozok.

Egy negyed óra múlva az autó megállt. Éppen hogy megállt a kocsi, Zayn már vigyorogva ugrott ki az ajtón és körbenézett. Én körültekintően szálltam ki, s én is követtem Zayn példáját. Körülnéztem. Az utca amiben laknak téglaszínű, magas és többlakásos házakkal van tele. Sok fát és bokrot lehet látni az út szélén, viszont társaságilag elég kihalt. A földön már összegyűlt egy-két centi hó, és még mindig esett.

Szemügyre vettem az ő házukat is. Hasonló volt a többihez, nem túl nagy, de nem is annyira kicsi. Kerítés nincs, viszont az ajtóhoz vezető utat bokrok szablyák meg.

Az ajtó hirtelen kinyílt, s egy középkorú csinos nő lépett ki rajta, s könnyes szemekkel igyekezett fia felé. Megható pillanat volt még számomra is, ahogy megölelték egymást, és csak most fogtam fel, hogy talán rám is ez vár. Hogy ennyire fogom hiányolni a családomat, s hosszú idő után láthatom csak újra őket. Ebbe rossz volt belegondolni, de a történések megzavarták a gondolatmenetemet.

Az ölelés után Zayn megfordult, s egy hívó pillantást vetett rám. Én  félősen indultam el feléjük, s nem hittem a szememnek, hogy tényleg Patricia áll előttem.

- Szia drágám, annyira örülök, hogy megismerhetlek! Gyere ide! - mondta még mindig könnyes szemekkel, s kitárt karral közeledett felém. Ez is meglepett, Magyarországon az ilyen idegenek még nem nagyon ölelkeznek, de nagyon tetszett ez a gesztus. Mosolyogva öleltem vissza, s úgy éreztem magam, mint aki álmodik.

- Jónapot! Sara Maison vagyok. - mondtam elpirultan.

- Patricia, de tegezz nyugodtan! Olyan jó végre megismerni téged, Sara! Zayn rengeteget mesélt rólad, annyira örülök hogy van valakije aki boldoggá teszi. - áradozott, s újból megölelte Zaynt.

- Gyertek be, Zayn, a lányok már nagyon hiányoltak. De jó újra látni téged, s látom hogy kicsit híztál! Na végre, ne legyél sovány, eszel te rendesen? Na jó, nem piszkállak többet, csak olyan jó hogy egészségesen vagy itt! Gyertek! - hívott.

A sofőr kipakolta a bőröndjeinket, s utánunk cipelte, míg mi besétáltunk. Takaros kis házba érkeztünk, kicsit emlékeztetett az otthoni házunkra.

Szemben a nappali egy kandallóval, ami már most nagyon tetszett, hiszen nekünk is van otthon. Balra a konyha, s jobbra egy lépcső feljáró.

Egyszerre a lépcső irányából három lány szaladt ki, s vetette magát Zaynnek.

- Na véégre! De jó hogy itt vagy, mesélj, milyen volt Magyarországon? Annyi mesélni valód van, úgy hiányoztál te! - ennyit tudtam kiszűrni a nagy hangzavarból. Ahogy jobban szemügyre vettem a lányokat, nagyon szimpatikusnak találtam őket. Mind a hármójuknak fekete hosszú haja volt, s barna bőre. Igazából láttam már őket képeken, de élőben sokkal másabbak.

- Ő itt Sara. - mutatott be Zayn a lányoknak.

- Sziasztok! - intettem zavaromban.

- Szia, én Doniya vagyok, a legnagyobb tesó. - nyújtotta a kezét a legmagasabb lány - Örülök hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad. - mosolygott.

- Én Waliyha vagyok, a "középső". - köszönt a számomra legszimpibb lány. Majdnem velem egyidős lehetett, azt hiszem vele jól kifogok jönni.

- Te pedig gondolom Safaa vagy. - mosolyogtam a legkisebbikre, aki bólogatott. Kezet nyújtottam neki, aki kuncogva rázta meg azt.

- Apu? - kérdezte Zayn Patriciát.

- Még nem ért haza, de nemsokára itt lesz. Gyertek enni, biztosan éhesek vagytok! - hívott minket az ebédlőbe.

Miután ettünk, csöngettek.

- Jaj, el is felejtkeztem a meglepetésedről! - igyekezett az ajtó felé Patricia.

Az ajtón egy szintén barna bőrű fiú lépett be, kb. Zaynnel egy idős lehetett, és volt is egy sejtésem, hogy ki lehet az.

- Jazade! - kiáltott Zayn majd odament hozzá, s megveregették egymás vállát. Nagyon tetszenek ezek az arab féle nevek, talán nekem is adnak majd egy becenevet...

Jazade Zayn unokatesója, akivel nagyon jóban van. Ezt tudtam.

- De hiányoztál tesó! - mondta Zayn, majd beljebb hívta.

- Ő Sara, ugye? - kérdezte az ujjával felém mutatva. Szóval itt már mindenki, tényleg mindenki tud rólam?

- Igen, az vagyok. - válaszoltam nevetve.

- Örülök hogy megismerhetlek, sokat hallottam már rólad. - mondta, majd odajött és megölelt. Az is tetszik, hogy itt ilyen közvetlenek. De ezt a szöveget ma már rengetegszer hallottam, kezdem unni.

- Én is örülök. - mosolyogtam vissza.

- Ma kimegyünk? Saadék már várnak téged. - kacsintott Zaynre.

- Hát, ha neked nincs ellenedre? - fordult felém, én viszont nem tudtam miről van szó.

- Ömm, mi is? - kérdeztem vissza.

- Van egy hely, ahova mindig összegyűlünk, ha Zayn itthon van. Én, és a haverjai. - az utolsó mondattól kicsit összerezzentem. De bízok Zaynben, és ha megkérdezett, hogy nincs-e ellenemre, nem pedig azt mondta, hogy "nem viszem oda", akkor nincs okom félni.

- Felőlem mehetünk. - mosolyogtam rájuk.

- Nagyszerű! - mondta Jazade, majd ajtónyílás hallatszott.

- Hahó! - egy mély férfi hang, majd amikor beljebb ért, kirobbanó örömmel ölelte meg szeretett fiát. Megint mosolyognom kellett, annyira jó hogy itt lehetek ezekben a pillanatokban. Mint egy álom, mindig is így képzeltem el Zaynéket ahogy újra látják egymást.

- Fiam! Hogy vagy? De jó hogy ismét itthon vagy. - mondta.

- Minden oké. - válaszolt egyszerűen Zayn. - Apu, tudod ő itt Sara.

- Oh, hát szia, én Yaser vagyok! Örülök hogy megismerhetlek - már sokat hallott rólam, igaz? - tettem hozzá magamban.

- Én is nagyon örülök. - fogtam kezet vele.

Ezután elmerültek a beszélgetésben, én pedig hallgattam őket, néha beleszóltam amikor volt alkalom. Úgy látszik, lassan az összes Malikot megismertem, és én nagyon jól érzem magam a közelükben. Olyan jó hangulatot árasztanak, és annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek. El sem hiszem, hogy nem álmodok! Annyira kedves emberek, és talán én is kedves vagyok nekik. Viszont a "haverokkal" való találkozás még előttem állt, amitől kicsit tartottam.

25. fejezet - Beilleszkedés

Te jóó éég! Sziasztok! Uuuhh most olvastam el mindent amit kaptam, és teljesen ledöbbentem! Ne haragudjatok hogy ilyen sokáig nem írtam, de a hosszú hétvégén vidéken voltam, így sajnos nem tudtam írni, de hihetetlen mennyi kommentet meg szavazást kaptam azóta,majdnem +10 rendszeres olvasót, sőt, több mint 9700 a látogatottsága az oldalnak, mindjárt 10000! Hihetetleeen, nem is tudjátok mennyire jól esik minden pozitív szó amit leírtok ott alul! Hogy én miket olvastam! Nagyon köszönööm! Örülök hogy tetszik és próbálom tartani a szintet, de sajnálom most ez a rész nagyon nem sikerült jól... Na de nem húzom tovább az időt, vártatok már eleget! Jó olvasást, köszönök mindent! <3

Miután ettünk és kibeszéltünk mindent, felhívtam anyuékat hogy megérkeztünk, és minden rendben van, majd elmentünk sétálni a környéken. Nagyon szép helyen laknak - vagyis mostmár lakunk -, az emberek pedig nagyon kedvesek. Fura, hogy ha valakire ránézek, rám mosolyog, esetleg köszön. Nagyon tetszik a londoni kultúra, egyszerűen már most beleszerettem ebbe a városba.
Mikor visszamentünk, nem egy üres házba érkeztünk.
- Sziasztok! - hallottam egy női hangot valahonnan a ház mélyéből.
- Hali Kelsey! - köszönt vissza Niall. 
A konyhából egy nagyon fiatal és csinos lány sétált ki. Hosszú barna haja egyenesen omlott a vállára, barna szemei csillogtak. Kötény volt rajta, a kezében pedig egy fakanál.
Egyáltalán nem így képzeltem a bejárónőjüket. Ez komoly? Hirtelen elkapott a féltékenység. Ez a lány gyönyörű, mi vagyok én hozzá képest? Nem tudom elhinni, hogy eddig még nem volt viszonya egyik fiúval sem. Az ötből legalább egynek meg kellett hogy fogja a szemét.
- Áá, szia, Te biztosan Sara vagy! Annyit hallottam már rólad, örülök hogy megismerhetlek. - köszöntött mosolyogva, majd a kezét nyújtotta egy kézfogásra.
- Igen, Te pedig biztosan Kelsey, a bejárónő vagy... - mondtam kicsit értetlen fejet vágva - De nem vagy te túl fiatal ilyen munkához?
- Umm, feljönnél velem egy kicsit? - Zayn hirtelen mellettem lett, gondolom leolvasta az arckifejezésemről hogy ez a dolog egyáltalán nincs ínyemre.
Felsétáltunk az emeletre, és közben éreztük az érdeklődő és kínos pillantásokat a hátunkon.
- Mi a baj? - kérdezte Zayn miután becsukta mögöttem az ajtót, és tudtam, hogy ő is tudja a választ.
- Ez... ez a lány... hány éves? 
- Tizennyolc. - válaszolt Zayn teljes nyugodtsággal, mintha ez semmit se számítana. Ez kezdte kicsit feljebb húzni benne a pumpát.
- Tizennyolc? És... minden nap ide jár? - kérdeztem kicsit hangosabban.
- Sara... Kérlek, ugye nem vagy féltékeny? 
- Zayn, ez a lány tök fiatal, csinos és...
- ...És a bejárónőnk, és jó barátunk. Semmi több. Ajj, kérlek ne csináld ezt. - közelebb jött, s a derekamra helyezte a kezét, amitől a szívem még mindig megőrült.
- Mióta dolgozik itt? - kérdeztem közömbösen, amennyire tőlem telt.
- Pár hónapja.
- És... nem volt...
- Nem, nem volt egyikünkkel sem viszonya...Bár Harrynek kicsit tetszett... De kérlek, ne engedd hogy ez elrontsa már az első napunkat. Azért költöztettelek ide, mert szeretlek. Ez nem elég? - közel húzott magához, s az ajkunk majdnem összeért.
Halványan elmosolyodtam.
- De, elég. - suttogtam, majd az ajkunk összeért.

Miután lementünk, jobban összeismerkedtem Kelseyvel és kiderült, hogy elég rendes lány. De a féltékenységem egy halvány darabkája még mindig bennem volt...
Csinált nekünk vacsorát, majd hazament. Vacsi után felmentem Zayn szobájába, hogy ki tudjak pakolni. Mikor bementem, a teraszon egy árnyékot láttam.
- Nehéz lehet neked. - céloztam a füstölgő cigicsikkre amit a kezében tartott.
- Az. De már elég jól haladok, lecsökkentettem napi egy-két szálra. - mondta büszkén, de éreztem a hangján a bűntudatot. Odamentem és hozzábújtam.
- Ígérd meg, hogy Te sosem fogsz ilyet a kezedbe venni! - mondta halkan.
- Nem áll szándékomban. - elmosolyodtam.
- Helyes. - mondta, majd hosszan megpuszilta a homlokomat.
Most láttam csak, hogy a teraszról a város gyönyörű esti fényeit tisztán lehet látni. Az idő nagyon hideg volt, meg lehetett fagyni.
- Gyere be, megfázol. - húzott magával a szobába.
- El sem hiszem, hogy itt vagyok. - mondtam mikor beértünk, s leültem az ágyra.
- Én sem. - mosolygott, majd hosszan megcsókolt.

*Egy hét múlva*

Már elég jól beilleszkedtem Londonba. Elrendeztem a dolgaimat a házban, megismertem a környéket és a környéki embereket is. Nagyon furcsa itt lenni, de iszonyat jó is egyben. Az érkezés másnapján egész nap London belvárosában voltunk, minden nevezetességet megnéztünk. Rengeteg fényképet csináltam a városról. Annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek, iszonyat jó itt lenni abban a városban, amiről mindig csak álmodtam. 

Bár elég sokan felismerték a fiúkat, ilyenkor én kicsit odébb mentem, és úgy tettem, mintha egy alkalmazottuk lennék. Elég kellemetlen helyzetek voltak, de jobb így.

 Szinte minden nap beszélek Viviennel, aki már nagyon hiányzik. És persze a családom is, meg a barátaim. Itt még nem nagyon szereztem barátokat, de Liam és Louis megígérte, hogy el fogja hozni nekem Daniellet és Eleanort, aminek nagyon örültem. Olyan nehéz volt felfognom, hogy meg fogom őket ismerni. Nagyon izgatott vagyok.

A fiúk sokszor nem voltak otthon interjúk és más egyéb miatt. Ilyenkor én takarítottam. Unalmamban takarítok, így most is így tettem. Viszont velük együtt élni kétség kívül a legjobb dolog ami valaha történt velem. Annyit nevetünk, annyira hülyék, és én annyira megszerettem őket. Liam és Lou az, akivel nagyon jókat tudok beszélgetni, azt hiszem velük jövök ki a legjobban a bandából. 

Keresni akartam egy konditermet vagy valamit, ahol tudok sportolni. Igaz, hogy a közeli parkban már futottam, de valami tánc félére is járni szeretnék.

Lassan egy magántanárt is találnom kéne, vagy pedig munkát kéne keresnem. De a többiek szerint ez még ráér, majd ha már annyira beilleszkedtem, mintha már itt élnék több éve. 

Kennyvel is találkoztam, aki kirobbanó örömmel fogadott. Furcsa volt most itt Londonban találkozni vele, de nagyon jó volt újra látni azt, aki beindította az új életem első kerekét.

Kelseyvel elég jól kijövök, de akárhányszor vele vagyok, egyszerűen van benne valami, ami nem szimpatikus...

A legnagyobb problémám az volt, hogy két hét múlva karácsony, nekem pedig fogalmam sincs az ajándékokról. A másik, hogy karácsonykor Bradfordban leszek Zayn családjával. Ez a gondolat megijesztett. Remélem tetszeni fogok nekik. 

Liamet kértem meg, hogy kísérjen el vásárolni, és segítsen hogy kinek milyen ajándékokat vegyek. 

Az út a bolt felé borzalmas volt, mondhatni jelmez volt rajtunk, hogy az emberek ne ismerjenek fel minket. De végül is sikerrel jártunk.

A vásárlás már jobban ment, közben én is sok mindent megtudtam a fiúkról ahogy Liam mesélt róluk. 

Niallnak egy fullcapet vettem, Louisnak egy pólót, Harrynek egy táskát, Zaynnek pedig egy órát. 

Elég átlagos ajándékok,de Liam szerint a fiúk egyáltalán nem várnak semmilyen nagy ajándékot. 

Zayn szüleinek egy porcelán készletet vettem, a tesóinak - mivel tudom, hogy mind lányok - a legkisebbnek egy plüst vettem, a "középsőnek" egy nyakláncot, a legnagyobbiknak pedig egy könyvet, amit Zayn ajánlott, hogy azt a könyvet szereti.

Nem mondom hogy elég olcsó volt ez így együtt, főleg Zayn órája. De muszáj volt azt megvennem, valami olyat akartam, amiben biztos voltam, hogy tetszeni fog neki, és ebben az voltam.

Liam ajándékát titokban vettem meg, neki egy teknős akváriumot vettem, amivel elfogyott az erre szánt pénzem.

Gyorsan eltelt ez a másfél hét, és amikor már úgy éreztem ott magam, hogy tényleg otthon vagyok, már indulhattunk is Bradfordba.

- Nagyon izgulok. - súgtam oda Zaynnek az ágyban feküdve.

- Ne izgulj, minden rendben lesz. Ők is ugyanúgy megszeretnek majd, ahogy én. - súgta vissza, közben megsimogatta az arcom.

- Remélem... - mondtam miközben már ezredszerre elképzeltem a pillanatot, ahogy találkozok a családjával.

- Hu, el is felejtettem valamit. - mondta, és gyorsan kipattant az ágyból.

- Mit? - kérdeztem meglepetten, először azt hittem valami baj van.

- Ez még nem a karácsonyi ajándékod! - mondta lelkesen miközben a szekrényben kotorászott. Mikor megtalálta amit keresett, egy nagyobb dobozzal jött felém.

- Tudom, hogy fontos neked a holnapi nap. Nekem is. És mindegy, hogy mi lesz rajtad, akkor is gyönyörű leszel, de szerettem volna, ha valami újat viselnél. - mondta, s átnyújtotta a dobozt.

Ami benne volt, az meglepett. A tetején egy hatalmas fekete magassarkú, alatta pedig egy lila textil anyag. Ahogy kiemeltem a dobozból, egy feszülős pántos miniruhát tartottam a kezemben.

- Te jó ég! Zayn, ez gyönyörű! - mondtam tátott szájjal.

- Örülök hogy tetszik. - mondta, s féloldalasan elmosolyodott.

- Nem kellett volna... - mondtam, mert arra gondoltam, mennyibe kerülhetett. 

- Engedd, hogy örömet szerezzek neked. Nem számít az ár. - mondta elkomolyodva.

- Köszönöm, imádom ezt a ruhát meg a cipőt is, de nekem te szerzel örömöt. Hát hogy is tudnál ennél nagyobb ajándékot adni, hogy itt élhetek veletek, és hogy velem vagy? - kérdeztem.

Nem válaszolt, csak megcsókolt. Az érintésétől libabőrös lettem, s a bizsergés a testemen mindig átmegy, akárhányszor kimondja, hogy szeretlek, vagy akárhányszor megölel, megcsókol, megsimogat...

- Aludj jól. - mondta, majd még egy rövid csókot adott ajkaimra.

- Te is. - súgtam, majd elnyomott az álom.