Sajnálom!

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy mostanában nem írtam. De úgy döntöttem, hogy ismét bezárom a blogot, remélem csak egy időre.
Ugyanis azt vettem észre, hogy sokkal kevesebb lett az érdeklődés a történet iránt, mint az elején.
Talán már nem annyira érdekesek a fanfictionok, de valamilyen oknál fogva nagyon lecsökkent a blog látogatottsága. Nem csak most, már régebb óta tart ez a csökkenés.
Nagyon sajnálom, de nagyon nagyon hálás vagyok azoknak, akik az elejétől fogva végig itt voltak mellettem és olvasták a történetemet! Nagyon köszönöm minden kedves szavatokat, el sem hiszitek mennyit jelentett nekem.
És csak hogy az előző kommentekre válaszoljak, egyikőtök sem idegesít, és minden ötletet amit írtatok, nagyon nagyon megbecsültem és mosolyt csalt az arcomra, nagyon kreatív és érdekes ötletek jöttek:) És azt mondanám, hogy merjétek kimondani az ötleteteket, nyilvánítsátok ki a véleményeteket nyugodtan! :) Mert nagyon jókat mondtok!
Nem szeretném örökre bezárni a blogot, nem is lenne szívem. Valószínűleg valamikor nyáron visszatérek.
Addig is sok kitartást az utolsó sulis napokhoz, kellemes nyarat és NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖK MINDENT. Nagyon meghatározóak voltatok az életemben:) És remélem még lesztek is!

Köszönöm!

Puszi nektek!<3 

2. Évad 16. Fejezet - Bűn

Sziasztok! :)
Nos, először is szeretném megköszönni a címeket, amiket írtatok az utóbbi - igazi - fejezethez. Igazán jókat kaptam, és nyugodtan merjétek felvállalni az ötleteiteket, és azt hiszem, több ehhez hasonló feladat is lesz, hogy kicsit mozgósabb legyen a blog olvasása. :) Persze csak ha nektek is tetszik az ötlet. :) Szóval most tippeket kérek, hogy szerintetek mi a történet folytatása! :)
És tudom, hogy sokat késtem a fejezettel, ezért bocsánatot is kérek. :( Megpróbálok sűrűbben részt hozni. Remélem ez is tetszeni fog nektek :) Köszönök mindent!♥ xx

Mikor hazaértem, a fejem zúgott. Kavarogtak benne a gondolatok, érzések. Össze voltam zavarodva.
- Szia édes. - suttogta egy rekedt hang a sötétben, majd hátulról végigsimított a karomon, és belecsókolt a nyakamba.
- Szia. - suttogtam, de a suttogásom is olyan erőtlen volt, hogy Zayn rögtön észrevette.
- Valami baj van? - fordított szembe magával.
- Csak nagyon fáradt vagyok.
- Történt valami? - jobban ismer, mint gondoltam.
- Azt hiszem táncsulit váltok. - sóhajtottam.
- Mi? Miért?
- Elég gyenge a színvonal, és... Most jöttek újak. Nem tetszik a társaság. - nem akartam Zaynt teljesen beleavatni a Byronos dologba. Aggódna, sőt, beszélni akarna Byronnal, az meg lehetetlen, hogy Byron megtudja, hogy Zaynnel járok. Nem bízok benne egyáltalán.
- Rendben. Keresünk neked egy jobb helyet, ígérem. - ölelt át.
- Köszönöm. - fúrtam a fejem a vállába.


Teltek a napok. Már egy ideje nem voltam a régi helyen táncolni, ugyanis átiratkoztam egy másik, kevésbé közeli táncstudióba, és azt hiszem, helyesen döntöttem. Azóta sokkal nyugodtabb vagyok, örömmel járok táncolni, és felkérést is kaptam egy fellépéshez! Minden nagyszerűen halad. Zaynék elutaztak, de jövőhéten jönnek is haza. Tegnap itt volt Eleanor és Danielle, csajos estét tartottunk. Danielle-től sokat tanulok a táncról. Rengeteget segít, tanácsokat ad és nagyra becsülöm, mert ő tényleg nagyszerűen táncol. És persze nagyszerű barát is, amiért segít.

Byronról rég nem hallottam. Nyilván tudja, hogy otthagytam azt a studiót, de igazából nem érdekel, hogy mit gondol. Csak egy megfejtetlen rejtély marad, amit talán soha nem fogok megtudni. Mit akart tőlem valójában?

***

Épp vacsorát csináltam, amikor csöngettek. Félve nyitottam ki az ajtót, nem szoktak váratlan vendégek jönni a postáson és a pizzafutáron kívül.

Amikor kinyitottam, majdnem elájultam. Byron állt előttem.

A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Mi lett volna, ha akkor jön, amikor a fiúk is itthon vannak? Kiderül minden. De mégis mit keres itt? Honnan tudja, hogy itt lakok?

- Te meg mi a francot keresel itt? - szinte köptem az arcába.

- Gondoltam meglátogatlak. - mosolygott magabiztosan.

- Jó. Láttál, hallottál, mostmár szevasz. - csuktam rá az ajtót, azonban a lábával kitámasztotta az ajtót.

- Mi az, be se hívsz? - nézett be, mintha keresne valamit.

- Mit akarsz? - préseltem ki a számon.

- Meglátogatni.

- Nem. Igazából mit akarsz?! Hagyj engem békén! Szállj le rólam!

- Hol van a lakótársad? - mosolygott gúnyosan.

- Nincs itthon. - nyeltem nagyot.

- Értem. Akkor nyugodtan bejöhetek. - mondta, és besétált a házba.

- Takarodj. Ki. A. Házamból. Most! - mondtam elfojtott hangon.

- Ugyan, ennyire szeretsz? - nevetett jóízűen, és elővette a bort amit hozott. - Jó rég nem láttalak a táncpróbákon. Csak nem kiléptél?

- De, igen. Sokkal jobb helyre járok, ha ez megnyugtat.

- Ó, igen. De mért is léptél ki? Csak nem miattam? - nevetett szemtelenül.

- Szeretnéd. - vágtam vissza, mire felnevetett.

- Gyere, ünnepeljük meg a közelgő karrieredet! - mondta, és látszólag nagyon örült magának.

- Csak egy pohárral. Naa. Utána elmegyek, ígérem.

Ha ez kell neki - gondoltam, és megforgattam a szemem, majd odamentem az asztalhoz. Tartva az egy méteres távolságot lehúztam a bort, és mivel nagyon erős volt, kicsit megszédültem. 

- Jól vagy? - kérdezte széles mosollyal.

- Milyen bor ez? Bor ez egyáltalán, vagy benzint adtál nekem? - mondtam halk, erőtlen hangon, és folyamatosan fintorogtam.

- A legjobb bor a környéken. - dicsekedett.

- Jó, megittuk a poharat, mostmár elhúzhatsz. - mondtam erőteljesen, és az ajtó felé mutattam.

- Rendben. Ha ezt akarod... - mondta, és elindult, ám út közben meglátott egy képet a pulton, amin a szüleimmel vagyok. - Hűű, ez te vagy?

- Igen. 

- Ők a szüleid, igaz?

Bólintottam.

- Hmm. Már akkor is csinos voltál. - nézett rám csillogó szemeivel.

Ebből elég volt. El akartam rángatni az ajtóig, de a bortól annyira szédültem, hogy csak noszogatás lett a vége. Erősen próbáltam szorítani a karját, és az ajtó felé lökni, de ő sokkal erősebb volt nálam. Megfogta a kezeimet, lefejtette magáról, és erőteljesen a falnak nyomott. A másik kezével elérte a boros poharat, és szó szerint belém öntötte. Alig kaptam levegőt az ijedségtől, és az erős bortól egyaránt. Hirtelen azt vettem észre, hogy a villanyok lekapcsolódtak. Vagy csak én ájultam el? Nem, mert érzem ahogy felkap az ölébe, majd letesz a kanapéra.

Elvesztettem a fejem. A bortól alig tudtam gondolkodni. Pár másodpercen belül Byron megcsókolt, én pedig nem tudtam ellene tenni semmit. Csak feküdtem, és hagytam, hogy kiélje magát rajtam. Simogatott, a nyakamat puszilgatta, de érzéketlen voltam. Nem reagáltam, csak hagytam, hogy csinálja. Nem is tehettem volna mást, ugyanis olyan gyenge voltam, és szédültem is, nem voltam magamnál. De mégis visszacsókoltam. Jól éreztem magam. Éreztem, ahogy az alkohol szétárad a véremben, és felpezsdít. Nem ellenkeztem. Aztán hirtelen magam előtt láttam Zaynt. Azt hittem, hogy Zaynnel csókolózok, és mégjobban magamhoz húztam. És amikor kinyitottam a szemem, hatalmas csalódás ért. 

A legnagyobb erővel, amit most kitudtam fejteni magamból, ellöktem Byront, aki leesett a földre.

- Gyűlöllek! - ordítottam, de nem tudtam rendesen artikulálni.

- Shhh! - csitított, és a számra tette a kezét. - Shh! Ne haragudj, semmi baj. Gyere! - húzott fel ülő helyzetbe.

- Shh! Mesélj inkább! Meséld el, hogy ki a lakótársad. - nézett rám nyugodt tekintettel.

Én elkezdtem sírni. A könnyek záporoztak, és nem tudtam, hogy mi történik. Részeg voltam. Csak most igazából. Nem tudtam gondolkodni, csak az agyam automatikusan válaszolni akart a feltett kérdésre. Viszont az ösztöneim azt súgták, az ellen küzdöttek, hogy ne szólaljak meg. Nem szabad elárulnom. 

Nem szólaltam meg.

- Nem mondod el?

Megráztam a fejem.

- Hát jó. Mostmár úgysem lesz rá szükség. - mondta, majd elment. Én pedig elaludtam.

Reggel mikor felkeltem, a fejem iszonyatosan fájt. Gyűlöltem magam mindenért, ugyanis a legelső gondolatom az volt, hogy megcsaltam Zaynt. Egy hálátlan ribanc vagyok. 

A második gondolatom pedig az volt, hogy leitattak. Csúnyán leitattak.

A következő percben a fiúk rontottak be, és ijedten néztek körbe. Mikor Zayn meglátott, rémülten odaszaladt hozzám. Nem értettem az egészet. Az oké, hogy hazaértek, hétfő van. De mért ilyen ijedtek? Mi történt?

Zayn nem szólt semmit. Csak némán felém nyújtott egy újságot.


Várom a tippeket! Szerintetek mi fog történni? Mi van az újságban?:)

2. Évad 16. Fejezet - A vég

Hirtelen meggondolásból úgy döntöttem, hogy felállok, és Byron után szaladok. Nem tudom mit miért tettem. Egyszerűen elborult az eszem és nem tudtam tisztán gondolkodni.
Az utcán értem utol. Épp hogy nem kanyarodott ki a főútra, így nagyjából olyan helyen voltunk, ahol nem látott minket senki.
Amint odaértem hozzá, a falhoz nyomtam, és megcsókoltam. Érzékien csókolt vissza, de éreztem rajta hogy meglepődött. Kezeit a fenekemre tapasztotta, és egyre vadabbul csókolt. Én beletúrtam a hajába, és minél közelebb akartam őt vonni magamhoz. Akartam őt. Nem tudom mért, nem is gondolkodtam közben. Csak a vágyat éreztem hogy az övé legyek.
Amikor elváltunk egymástól, lihegve néztünk egymás szemébe.
- Akarlak. Most. - suttogta pár centi távolságra a számtól.
- Én is. - mondtam, és ismét rátapasztottam a számat az ő ajkaira. Mennyeien csókolt. Imádtam. Imádtam az izgalmat, és azt a tudatot, hogy ezt most nem szabadna csinálnunk. Ez mégjobban felizgatott.
- Ott áll a túloldalt a kocsim. Gyerünk. - mondta, és megszorította a fenekemet, majd végignyalt az államtól a számig, majd adott egy gyors csókot, és az autó felé terelt. 

Mielőtt beültünk volna a kocsiba, ismét rám mászott. Feltett az autó motorháztetejére, és a két lábamat széttárta, és közéállt. Kétségbeesetten vont magához, és mégtöbbet akarva csókolt. Libabőröztem az érintésétől. Iszonyatosan élveztem hogy ennyire kellek neki. Zayn eszembe sem jutott akkor.
Mikor beszálltunk a kocsiba, lihegve szólt hozzám.
- Ne maradjunk inkább itt? Izgalmasabb lenne... - kérdezte, és a combom tövét simogatta.
- Ne. Még meglátnak... Menjünk hozzád. - erre fújtatott egyet, végignézett rajtam, és a pupillája kitágult. Nagyot nyelt, és beleharapott alsó ajkába mielőtt megszólalt volna.
- Na gyerünk.
Beindította a kocsit, majd rögtön felgyorsított 80-ra, csak úgy száguldottunk az úton. A vágy ami bennem forrt, nagyon kínzott. Alig hittem hogy hozzáérjek Byronhoz.
Már 120-al siklottunk az úton, amikor hirtelen a fejemben megjelent Zayn síró szeme. A kezem görcsbe rándult, és könnyek szöktek a szemembe. Hogy tehettem ilyet?
- Állj meg Byron! Tegyél ki! - kiáltottam.
- Mivan? Addig nem mész el, amíg meg nem kaptam amit akarok, világos? - megfogta az államat, és maga felé fordította a fejemet. Egyre jobban szorította az arcomat, nekem pedig egyre több könny gyűlt a szemembe.
- Nekem van barátom! Tegyél ki! - ordítottam.
- Mibajod van? Az előbb még te is akartad! Addig nem mész el, ezt garantálom!
- Én Zayn Malikkel járok! Érted? Ő az életem! Tegyél ki! - mostmár sikítottam. Byron szeme elsötétült.
- Hogy mi? Zayn Malikkel? A One Directionos görénnyel? Ezt nem hiszem el! Undorító! - kiáltotta, és lezárta az ajtókat. - Nem mész innen sehova amíg meg nem kaptalak. - nézett rám mérhetetlen dühvel.
Egyre jobban sírtam. Mit csináltam? Mibe keveredtem?
- Ne aggódj, jó lesz. Te sem fogod megbánni. - mondta, majd végigsimított az arcomon, és egy gyors csókra odahajolt hozzám, én viszont elkaptam a fejem, ő pedig rámdőlt. A kormány kicsúszott a kezéből. 
Hatalmasat sikítottam. Az autó elvesztette az irányítását, és egy kanyar felé száguldottunk 130-al. Itt a vég.
- Szeretlek Zayn, bocsáss meg! - kiáltottam zokogva, majd éreztem, hogy az autó megpördül, mi pedig nekiütközünk valaminek. Aztán minden elhomályosult...







Mindenkinek kellemes április 1-jét, drága olvasóim! :) Remélem nem csináltam mindenkiből bolondot, és nem dőltetek be a történetnek! ;) És ne haragudjatok, de ezt nem hagyhattam ki! :D Sok puszi nektek, hamarosan ismét jelentkezem az igazi folytatással! :)♥

2. Évad 15. Fejezet - Táncpróba

Sziasztok! 
Itt vagyok ismét egy fejezettel, sajnos nem érzem ezzel úgy, hogy teljesen olyan lenne, amilyennek kéne lennie, de remélem azért tetszeni fog nektek! :) Nagy gondban voltam a címválasztással, és szerintem ez sem a megfelelő, ezért most adnék egy feladatot! A fejezet alján kommentbe írjátok le hogy ti milyen címet adtatok volna a fejezetnek! :) Várom a visszajelzéseket, meg a címeket, és nagyon köszönöm az eddigi véleményeket is! :) Hamarosan jelentkezem! :) Puszi xxx

Éppen a studió felé tartok. 1 hétig ellógtam a táncpróbákat, mert csak a fiúkra akartam koncentrálni, főleg Zaynre hogy minél több időt töltsünk együtt. Most viszont újra vissza kell térnem. A fiúk még egy hétig maradnak itthon, aztán irány az USA. Ismét.

Mikor beléptem a terembe felszabadult érzés volt. Hiszen imádom a táncot és bár az utóbbi napokban jól elkerült a feszültség, azért jó kiadni a felgyülemlett érzéseket. Viszont arra nem számítottam lelkileg, hogy 5 perc próba után ismét beállít az az ember, aki viszont nálam a feszültség legnagyobb forrását jelentette mostanában.

Byron mikor meglátott, mosolyogni kezdett, majd beállt a táncra. Éreztem, hogy tánc után nem úszom meg hogy ne kapjon el.
A próba után addig maradtam az öltözőben ameddig csak húzni tudtam az időt, ám mikor kimentem, Byron természetesen ott ült a várópadon az öltözővel szemben.

- Elképesztő hogy milyen lassú vagy! - csóválta a fejét.
- Mit szeretnél már megint? - próbáltam udvarias lenni. Most nem akartam hogy elrontsa a kedvem.
Felállt és közelebb jött.
- Nem voltál múlt héten. 
- Lebetegedtem.
- Aha. - összehúzta a szemét és túl gyorsan válaszolt.
- Még valami esetleg? - mutattam a kijárat felé jelezve, hogy mennék.
- Nincs kedved beülni valahova? - a kérdés váratlanul ért.
- Mi? Nincs! Mért lenne?
- Kérlek. Szeretnélek megismerni. Légyszi, nem lesz semmi. Csak egy kicsit.
Úgy kérlelt mint egy gyerek. De én ezt nem értem. Nem ülhetek be vele valahova, nekem barátom van. De ezt nem mondhatom meg megint, mert a végén még újra beolt hogy ez nem érdekli őt.
- Jó rendben. De csak egy kicsit, mert sietnem kell haza! - vágtam undorodó fejet mikor végignéztem rajta. - Tulajdonképpen miért is akarsz ebédelni?
- Mondtam már hogy tanulni szeretnék tőled táncolni. 
Aha, persze...
- És ahhoz mért kell együtt ebédelni?
- Ajj, ne kérdezősködj már ennyit, nyomás.

Beültünk egy Starbucksba a közelben.
- Szóval, mit szeretnél tudni? - kérdeztem unottan.
- Van testvéred? 
- Ez mintha nagyon kapcsolódna a tánchoz. - forgattam a szemem.
- Bízz bennem! Na, van testvéred?
- Hát ez az, hogy nem bízok! - húztam össze a szemem. El sem hiszem hogy belementem ebbe a hülyeségbe.
- Jó, akkor ne bízz, úgy mondd el hogy van-e testvéred. - mosolygott gúnyosan, mire megforgattam a szemem. - Jó akkor kezdem én. 19 éves vagyok, szeretek táncolni, munkát keresek, nincs testvérem, viszont van egy Németjuhász kutyám. Londoni vagyok, itt születtem, de voltam már Párizsban és Olaszországban is. Szeretem nézni a TV-ben a Bear Gryllst és néha sétálás közben azt képzelni, hogy Ő vagyok. Egyedül lakok a kutyámmal, általában otthon vagyok ha nem a konditeremben, és meglepő tulajdonságom hogy szeretek olvasni. Na, így már könnyebb belekezdeni? - mosolygott rám és belekortyolt a kávéjába. Elnevettem magam.
- Jézusom. - ingattam a fejem nevetve.
- Mivan, nem tetszett?
- Hogyne. - bólogattam. - Gyorsan összefoglaltad magad.
- Na, te jössz. 
- Nekem nem fog így menni.
- Majd segítek. - kacsintott rám gyönyörű kerek szemeivel.
- Na persze. - forgattam a szemem. - Hát jó. Ööö... Én lakótárs vagyok, a legtöbb időmet a barátommal töltöm, van két testvérem de ők nem itt élnek, mert Magyarországon születtem, otthon van egy kutyám, és a kedvenc bandám a One Direction. - csúszott ki a számból, de egyből megbántam. Túl sok Sára, már megint túl sokat mondtál!
Ahogy kimondtam hogy One Direction Byron szeme érdekesen felcsillant. Majd felnevetett.
- A One Direction? Ugyanmár.
- Héé, mi bajod velük?
- Gyerekek. - nevetett gúnyosan.
- Ezt most komolyan mondod? Annyi idősek mint te. Folyton azt hiszed, hogy te mindenkinél jobb vagy, igaz? - majdnem felálltam.
- Héé, nyugi. Ízlések és pofonok, mibajod van?
Már megint túl sok! Nem jó ötlet ez az ismerkedősdi.
- Nekem most mennem kell. - pattantam fel.
- Hé, várj már, most mivan? Ne sértődj már be, ez csak egy banda! - állt fel Ő is.
Nem csak egy banda. Ők az életem. Bár tudnád.
- Mennem kell. - és már kint is voltam az ajtón.
- Sara, várj már! - hallottam magam mögött Byron hangját. Talán nem kéne elviharoznom. Túl feltűnő hogy pont ennél a témánál lépek le. Annyira átlátszó vagy, annyira rosszul csinálod Sára!
Megálltam és szembefordultam vele. Hagytam hogy egy fél másodpercen belül utolérjen.
- Neked meg mibajod? Csak nem ennyire szereted azt a One Directiont? - húzta össze a szemét és gúnyosan mosolygott ahogy szokott.
- De, de igen.
- Jó, békén hagyom a bandád. Nem jössz vissza?
- Nem. - mondtam és ismét sarkon fordultam, mire elkapta a kezem.
- A szokásos? - néztem le a kezére ami a csuklómat szorította.
- Nagyon makacs vagy. - nevetett.
- Most komolyan, elárulnád hogy mit akarsz tőlem? 
- Érdekes vagy. - jött közelebb.
- Nekem van barátom, Byron.
- Mért hiszed azt állandóan, hogy rádhajtok? Ennyire akarod hogy rádmozduljak, hogy így vezetsz rá? - nevetett hangosan szemtelenül.
- Na jó, elég ebből. Bánom hogy beültem ide veled. Engedj el.
- Gyere vissza a studióba. - még mindig szorította a csuklóm.
- Engedj el.
- Gyere vissza, kérlek.
- Engedj el!
- Esküszöm nem bántom a bandádat! - nevetett.
- Engedj már el! Minek mennék vissza a studióba?
- Majd meglátod. Na, gyere már. - elkezdett húzni a studió irányába. Egész úton így mentünk. Végig húzott, ugyanis magamtól nem voltam hajlandó menni.
- Szörnyen makacs és gyerekes vagy. - gúnyolódott.
Mikor visszaértünk a studióba, bevitt a táncterembe.
Elment a terem másik végéig, nekitámaszkodott a falnak a magnó mellé, az ujját a tetejére helyezte készenlétbe, majd összeszűkült szemmel engem figyelt. Én a terem másik végénél álltam a bejáratnál és vártam.
- Szeretném ha táncolnál nekem.
- Mivan? Soha. - ráztam a fejem.
- Mért nem? 
- Mert nem.
- Csak azért, mert nekem kell táncolnod, igaz? - gúnyolódott megint.
Nem válaszoltam, mire elkezdett felém sétálni.
- Mibajod van velem?
Nem válaszoltam.
- Nem érezted jól magad az előbb? Pedig még nevettél is.
Megint nem szóltam semmit, Ő pedig egyre közelebb került.
- Félsz tőlem?
- Nem.
- Akkor? Látom rajtad hogy utálsz. De miért?
Teljesen közel ért. Elkezdtem hátrálni, mert nem állt meg, majd nekiütköztem a falnak. Teste teljesen hozzámsimult. Kezeit a két karomra tette, majd lassan csúsztatta lefele.
- Mért nem vagy képes elviselni engem egy légtérben? - suttogta, s keze egyre lejjebb ért. Én akaratlanul is lefagytam. Egyre hangosabban lihegtem, a légzésem felgyorsult közelségétől. Nem bírtam megszólalni. Nem a varázstól, hanem a döbbenettől.
Egyik keze szorosan a derekamra tapadt, másik pedig a sajátjába kulcsolta a tenyerem. Egy mély pillanatra felnézett a szemembe, majd elpördített a faltól, és a kezével próbált táncoltatni.
- Nagyon jó mozgásod van. Hol tanultad? - suttogta még mindig közel hozzám miközben táncoltunk.
- A lábaid gyorsan reagálnak és hajlékonyak.
Bejártuk az egész termet.
- A technikád lenyűgöző.
Megpördített, majd egyik kezére támasztotta a hátam, és hátrahajlított majdnem le a földig. Egész közel rámhajolt.
- Taníts. - suttogta, szája éppenhogy nem ért az enyémhez. De egy pillanatra közelíteni kezdett.
- Elég! - suttogtam arcába, mire kezét kicsúsztatta a hátam alól, és leengedett a másik kezével, amivel a csuklómat fogta a földre, és a két combom mellett letérdelt, kezeit pedig a fejem mellé tette, így került fölém.
Becsuktam a szemem hogy ne kelljen ránéznem. Hogy ne kelljen éreznem azt a szégyent, amit magamban éreztem amiért ilyen közel engedtem magamhoz.
- Ne félj tő...
- Hagyj békén. - mondtam csukodt szemmel.
- Nem bántalak. - hallottam a hangján hogy gúnyosan mosolyog.
- Hagyj.
- Remélem máskor is ebédelünk együtt. Mutathatnál még pár technikát.
Felemelte a kezem a földről, majd kezetcsókolt. Éreztem hogy feláll rólam, és hallottam ahogy kisétál a teremből szemtelenül kuncogva.
Otthagyott engem a földön a saját szégyenemben feküdni, sodródva a gondolataimban, egyedül feküdve, a táncterem közepén.
Mi is történt az előbb? Nehezemre esett felidézni. Részeg voltam. Az érzéseim elrészegítettek, mert annyi minden kavargott bennem, hogy nem tudtam értelmesen gondolkodni. Volt bennem egy kis érzés, hogy jól éreztem magam Byronnal, de ez az érzés elszomorított és gyötört, mert tudtam, hogy otthon vár a barátom. Egyáltalán ki az a Byron? És mért mondogatja annyira, hogy ne féljek tőle? Ki ő, és hogy került ide, hogy megkeserítse az életem? Talán ki kéne lépnem a táncból. Talán el kéne kerülnöm. Talán félnem kéne tőle. Egy biztos. Ennek az egésznek nem lehet jó vége.

HAPPY 1ST BIRTHDAY 'TAKING ME TO ANOTHER WORLD' ♥

Sziasztook! :)

Nagy nagy örömmel írok most, ugyanis a blog ma
1 éves!!!! 
Pont egy éve kezdtem bele, írtam meg a legelső fejezetet. Mintha csak tegnap lett volna. :)
Sose gondoltam hogy eddig írni fogom ezt a blogot, de mindig volt akinek tetszett, és ez inspirált :) Nem tudom elmondani elégszer hogy mennyire köszönöm azokat a kommenteket amiket írtok nekem. Sose számítok ilyesmikre, mert mindig azt gondoltam, hogy ez csak egy blog egy történettel, és volt hogy úgy éreztem, hogy túlbecsültök. Túlbecsülitek ezt a blogot, mert én egyáltalán nem érzem magam, vagy a történetemet olyannak, amilyennek ti látjátok az elmondásotok szerint. Mindig igyekszem a legjobbat kihozni magamból, és annak ellenére hogy én nem látom magamat, vagy a történetemet ilyen fantasztikusnak, attól még nagyon nagyon jól esik, hogy ti így látjátok, és nagyon hálás vagyok érte, mert ez a blog fontos nekem :) Köszönöm azt a rengeteg mosolyt, és boldog percet amit adtatok nekem az elmúlt egy évben, és nagyon remélem, hogy ezután is itt lesztek velem, mert még nincs vége.

Nagyon köszönök nektek mindent, tényleg :) De én nem vagyok sztár, nem vagyok nagy ember, és én csak ezzel a kis történettel tudok szolgálni nektek egyenlőre. De remélem ezzel is megelégszetek. :)
Köszönöm!!!

Sok puszi nektek♥ xxxx

2. Évad 14. Fejezet - Nosztalgia

Sziasztok!
Úgy sajnálom amiért csak most tudtam új részt hozni nektek, de az utóbbi két-három hétben nem igazán kapott el az ihlet. De most itt az új fejezet, ami otthonos és hangulatos lett, de remélem nem fogjátok unni. Szerintem ez a fejezet már kellett a történetnek, remélem ti is így gondoljátok majd. :) Köszönök mindent, és most is várom a visszajelzéseket!:) Jó olvasást xxx

A lágy szél belekapott a hajamba, ahogy Brighton tengerpartján sétáltunk. Hűvös volt, de nem hideg, a nap már lassan a végét járta. A tenger hangos susogással mosta a partot, a sirályok körözve repültek a víz felett.
- Bárcsak ennek az egésznek sose lenne vége. - szólalt meg Zayn.
- Mármint minek? - fordultam szembe vele. 
- Ennek a pihenésnek. Ennek a pillanatnak. Nincsenek paparazzik, sikítozó lányok, testőrök... Most minden olyan tökéletes. Túl tökéletes, hogy igaz legyen. Hogy igaz maradjon. - sóhajtott, s fejem fölött bámulta a tengert. Néztem a szemét. A szeme fáradtságot, gondterheltséget mutatott. Megsimogattam a karját.
- Baj van? - suttogtam. Lenézett rám, és száját apró mosolyra húzta.
- Nincs. Csak fáradok. Tudod, imádom ezt az egészet. Azt csinálom amit szeretek, és minden kedvez nekem. Az emberek többsége szeret minket, majdnem minden rólunk szól. Rengeteg pénzt kapunk, a banda amiben vagyok magában foglalja a 4 legőrültebb és legjobbfejebb srácot akit valaha ismertem. A mendzsmentünk tök jó arc, az egész olyan hihetetlen. A karrierünk felfelé ível, és mégis úgy érzem, hogy az életem nem teljes. Állandóan utazok. Alig látom a családomat. Mostanában alig látlak téged. - ennél a mondatnál átment suttogásba, és fájdalmas arccal nézett rám. Végigsimított az arcomon. - Hol az életem? A saját életem? Amit nem igazgatnak, nem mondják meg hogy mit hogy csináljak benne. Nem tudnak róla emberek milliói, és nem követik éjjel nappal. Fáradok. - mondta ismét, és fejét lehajtotta, hogy ne lássam a szemében a csalódottságot. Elszorult a szívem. Tudtam hogy lesz ilyen időszaka is. Segítenem kell neki átlendülni ezen.
- Nehéz, én tudom. Vagyis, honnan tudhatnám, hiszen nem vagyok én ebben benne. De teljesen megértelek, és ha mással nem is, de próbálok azzal segíteni hogy erőt adok, és hogy akármikor velem vagy, az csak feltöltődés legyen. Ígérem. 
Felnézett rám. Most a szeme egészen mást mutatott. Csillogott, és még ha a szája nem is, de a szeme mosolygott.
- Köszönöm. Köszönöm hogy itt vagy nekem. Szeretlek.
- Köszönöm hogy elhoztál ide. Csodálatos ez a hely. Én is szeretlek. - adtam neki egy lágy csókot, majd kéz a kézben tovább sétáltunk.

Teljesen megértem hogy fáradt. De ez az a munka, amiből nem lehet kilépni. Ezt sajnos nem teheti meg. Nehéz időszaka van. Annyira sajnálom.

Este vacsoránál egy tengerparti étteremben ültünk. Már mindketten rendeltünk, amikor a pincér véletlenül valaki más rendelését hozta hozzánk.
- Nem ezt rendeltük. - mondta Zayn határozottan. - Nem igaz hogy nem tudnak odafigyelni! - emelte fel a hangját, a szeme szikrákat szórt.
- E-elnézést kérek, nagyon sajnálom, már hozom is. Elnézést! - a pincér vörösen távozott.
- Zayn, ne aggódj, csak egy kis félreértés. - kicsit furán néztem rá. Nem szokott ilyen lenni. Tényleg kimerült.
- Ne haragudj. - csak ennyit mondott, és már lassabban vette a levegőt.
Vacsi után felmentünk a hotelszobánkba. Ahogy beléptem a hálószobánkba, az ágyon egy csokor fehér liliom ült.
- Ezt nekem? - kérdeztem meglepetten. Zayn hátulról átkarolt, és a fülembe suttogta, hogy "A tiéd". A kezét lassan lecsúsztatta a derekamon, majd a ruhám aljánál megállapodott, és felfele kezdte húzni a selyem anyagot. Közben a fülembe halk sóhajokat hallatott, mire lehunytam a szemem, és szembe fordultam vele. Érzékien megcsókoltam, mire felemelt, és letett az ágyra a liliomok mellé. Egyre hevesebben csókolt ahogy rajtam feküdt, én pedig lassan elkezdtem lehúzni a pólóját. Ahogy izmos felsőteste elém tárult, teljesen izgatott lettem. Alig vártam, hogy az övé legyek, ő pedig az enyém. Rólam is lekerült a ruha, mire egy csodás éjszakát töltöttünk együtt.

***

A kis kiruccanásunk után vissza kellett térnünk Londonba. A fiúknak lassan újra dolgozni kellett menni, nekem pedig táncolni kellett volna járnom, amit az utóbbi egy hétben ellógtam. Az utolsó napokat együtt töltöttük otthon a fiúkkal.

Niall kint ült a kertben a hintaágyon, egy papírköteggel és egy tollal a kezében. Odamentem hozzá, kíváncsi voltam, hogy mit csinálhat.

- Leülhetek? - kérdeztem.

- Persze. - mondta, de még mindig a papírokat nézte.

- Mit csinálsz? 

- Ugh. Ne nevess ki, de próbálok dalszöveget írni. - összeráncolta a szemöldökét, és a toll végét a szájába tette.

- Miért nevetnélek ki? - kérdeztem mosolyogva, mert aranyosnak találtam ahogy Niall próbálkozik.

- Tudod, én még nem írtam egy dalt sem. Mármint segítettem már írni, de szeretnék egy olyan dalt az albumon, amit csak én írtam. Nem mintha önző lennék a srácokkal szemben, de tudod, néha úgy érzem, nem tudok zenélni. - arca kipirosodott, és félve nézett rám. Kínjában elnevette magát.

- Niall, de hisz te nagyszerűen gitározol. Mi az, hogy úgy érzed, nem tudsz zenélni? Olyan buta vagy! Te vagy a One Direction gyöngyszeme! A szőke gyöngyszem. - nevettem, majd átöleltem. - Kipróbálhatom? - kérdeztem a gitárjára mutatva, ami mellette feküdt a hintaágyon.

- Nyugodtan. - mosolygott, és láthatóan büszke volt, hogy valószínűleg ezután megkérem majd, hogy segítsen egy kicsit.

Megfogtam a gitárt, majd elkezdtem pengetni. Niall felnevetett.

- Már az is rossz, ahogy megfogod. Had mutassam meg. - elvette a gitárját, megfogta, és mutatta, hogy hogyan és mit kéne csinálnom. Mikor másodszorra odaadta, már meg volt elégedve a fogással. Viszont a hangok borzalmasak voltak. 

- Inkább hanyagolom. - mondtam elpirultan, és visszaadtam Niallnak a gitárt. - Játssz nekem valamit!

Niall rákezdett a Summer Love-ra. Olyan szép volt, ő maga, ahogy a zöldellő fák között ül egy hintaágyban, és tisztán, halkan énekel, s a gitárját pengeti. A látvány felért egy angyaléval is. Olyan büszke voltam Niallra. Annyira hálás voltam, hogy ismerhetem. Hogy a barátja lehetek. Hogy itt ülök vele és nekem játszik. Elmondhatatlan érzés volt.

Pár perc múlva kijöttek a fiúk is, kivéve Zaynt. Louis, Liam és Harry is bekapcsolódott az éneklésbe. És aztán én is, mivel minden dal szövegét kívülről tudtam.

- Hé, nincs is rossz hangod! - mondta Louis.

- Mi? Dehogy! - mondtam pirultan.

- Kéne egy lány tag is a bandába, nem fiúk?

- De, ez jó ötlet, mit szólsz? - kérdezte Liam nevetve.

- Abszolút benne vagyok. - nevettem én is velük.

- Bevesszük Eleanor-t meg Danielle-t is, és a végén mi leszünk az új S Club 7. - mondta Harry, mire mindenki felnevetett.

- Még nem is kérdeztük, hogy hogy érzed itt magad. - kérdezte Liam.

- Hát, ha komolyan gondoljátok a kérdést, és tényleg nem tudjátok, akkor elmondom, hogy nincs olyan lény, amely itt ne érezné magát fantasztikusan. - mondtam.

- Gondoltuk. Mind ezt mondja. - szegte fel az állát Lou, eljátszva hogy beképzelt.

- Emlékeztek, amikor először találkoztunk vele? Elájult. - nevetett Niall.

- Tényleg! Még Budapesten, a buszban. Mintha már évekkel ezelőtt lett volna. - emlékezett vissza Harry.

- Ja, meg mikor elszöktek éjszaka Zaynnel. Az kicsit para volt. - mondta Louis. 

- De az a videoklippünk lett az egyik legsikeresebb. - kacsintott rám Liam. 

Ahogy visszaemlékeztek a forgatás pillanataira, elszorult a szívem. Én csak néztem őket mosolyogva, és olyan felfoghatatlan pillanat volt. Mind olyan csodálatosak. Előttem voltak a kicsivel több mint fél évvel ezelőtt történtek. Amikor megismertem őket. Azok a csodás napok. Minden olyan más volt. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen elképesztő útra fordul az életem.

- Amikor Kenny első nap azzal jött vissza a buszba, hogy a lány anyja nem engedi, hogy benne legyen a klipben. - mondta Louis gúnyosan nevetve.

- Hééé! Nem tehettem róla. Tudjátok milyen ideges voltam? Nem álltam szóba anyámmal. - mondtam sértődötten.

- Óóóó, képes voltál ilyenre értünk? - gúnyolódtak.

- Ha-ha.

- Jólvan tee! - karolt át Louis, és összeborzolta a hajam.

- Olyan hihetetlen hogy itt ülök veletek. - csúszott ki belőlem az igazság, és rögtön belepirultam.

- Jajj, nekünk is olyan fantasztikus érzés hogy a barátaid lehetünk. - mondta Harry elvékonyított hangon és túlzott lelkesedéssel.

- Naa! Nekem tényleg jó. De figyeljetek, sose szeretném, ha azt hinnétek hogy a hírnév miatt vagyok veletek. Tényleg bírlak titeket. Nagyon is. - mosolyogtam. 

- Hát ez megható. - nevetett Louis pár pillanat csönd után, mire megforgattam a szemem.

- Mi is bírunk téged Sara. Örülünk hogy Zayn ilyen barátnőd talált magának. - karolt át Liam. Ő volt az egyetlen aki képes volt átérezni a komolyságomat.

- Jajj Liam, ez olyan szép volt. - törölgette a szemét Louis. - De oké, bevallom hogy én is örülök a normálisságodnak. - kacsintott Lou.

- És én is. - szólalt meg Harry, mire összenéztünk, és mindkettőnk fejében ugyanaz járt. Hogy ő szerelmes volt belém. Az emlékek hatására elmosolyodtam, és Harry nyilván tudta, hogy mire gondolok, ő is elmosolyodott az emléken. És ez így volt jó. Jó érzés volt túl lenni azokon a napokon.

Niall újra rákezdett egy dalra, mire halkan megint énekelni kezdtünk. Az egész olyan hangulatos volt, mintha egy filmben lettem volna. Imádtam azokat a perceket.

- Amúgy nem tudjátok hol van Zayn? - kérdeztem hirtelen.

- Nem tudjuk. Bent maradt. - mondta Liam.

Felálltam, és bementem megkeresni. Viszont a földszinten nem találtam. Felmentem az emeletre, és mikor beléptem a hálószobánkba, megtorpantam. Zayn ruhában és cipőben feküdt az ágyon, és édesen szuszogott. A látvány melengette a szívemet, és késztetésem volt hogy odabújjak hozzá, de nem akartam felkelteni, így halkan bezártam az ajtót, és lementem, vissza a fiúkhoz.

Nyilvánvaló, hogy Zaynt viseli meg legjobban ez az egész. Szegény nagyon fáradt és kimerült. Szüksége volt erre a kis pihenésre, de szerintem még több sem ártana neki. Úgy sajnálom amiért ilyen nehéz neki. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megkönnyebbítsem számára.