35. fejezet - Visszatérés a régi kerékvágásba

Sziasztok! :) Sajnálom hogy csak most hozom a fejezetet, de nem nagyon volt időm írni... Ez a fejezet szerintem nagyon unalmas lett, ne haragudjatok, de majd ezután ismét beindulnak a dolgok. Nagyooonn szépen köszönöm a 76 rendszeres olvasót, ekkorra ígértem a következő Zayn szemszöges részt, de olyan hamar összegyűlt, hogy még nem tudok mit írni hozzá, ezért kicsit halasztjuk 83 rendszeres olvasóig. Egyébként túlléptük a 20.000 látogatót! :) Hihetetleen, köszönöm szépen!!! :)) Valamint ismét nagyon köszönöm a kommenteket és a szavazatokat, nagyon, tényleg nagyon jól esnek, ezekért a visszajelzésekért érdemes írni :) Remélem az unalmasságtól eltekintve ez a fejezet is tetszeni fog valamennyire, jó olvasást xxx

Borús, és nagyon hideg reggelre ébredtünk. Álmos voltam és kimerült, és még el sem indultunk, de már vártam, hogy Londonba érjünk. Utálok búcsúzkodni, és ha már muszáj, akkor inkább úgy vagyok vele, hogy minél hamarabb essünk túl rajta, még ha semmi kedvem sincs magam mögött hagyni Bradfordot, azok után sem, amik itt történtek. Magam sem értem, miért.

Zaynnel reggelizés után még összepakoltuk a maradék dolgainkat, amiket tegnap nem sikerült becsomagolnunk. Az idő lassan dél felé közeledett, és már csak egy óránk maradt, hogy kihasználjuk az itt tölthető időnket.
Szép lassan mindenki felkelt, s eljött az, amit a legkevésbé vártam. Patricia szemébe halvány könnycseppek gyűltek, ahogy Doniya, és Waliyha szemeibe is. Eközben a kapuban dudált a sofőr, jelezvén, hogy megérkezett. Zaynnel nagyot sóhajtottunk.
- Köszönök mindent, nagyon, de tényleg nagyon jól éreztem itt magam. Nagyon remélem hogy nemsokára visszajövök. - mondtam mosolyogva, könnyes szemekkel, s azt kívántam magamban, hogy bárcsak már az autóban lennénk, és túl lennénk ezen. Főleg azért, mert ezek a pillanatok azokat a perceket juttatták eszembe, amikor otthonról jöttem el, és ez is rátett a fájdalmamra egy lapáttal.
- Annyira örülünk, hogy eljöttél és hogy jól érezted magad! - mondta Yaser, s a többiek pedig helyeselően bólogattak.
Patricia el sem akarta engedni Zaynt, amit meg is értek. Én eközben a többiektől köszöntem el, váltottunk pár szót, mint a "Vigyázz magadra", vagy a "Majd beszélünk", stb. Patricia is elköszönt tőlem, majd ismét Zayn nyakába borult. 
- Na, most már mennünk kell. Nemsokára visszajövünk. Hiányozni fogtok. - bújt ki Zayn Patricia öleléséből, s ezzel kiléptünk az ajtón. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, intettünk az ajtóban álló családnak, s ezután elindultunk. A könnycseppjeim lassan hulltak ki a szememből, s még mindig az a kép állt előttem, ahogy a már családomnak tekintett emberek az ajtóban állnak, és nézik, ahogy eltávolodunk. Nehéz volt, mert tényleg nagyon megszerettem őket, és nem tudhattam, hogy látom-e őket még valaha. Hiszen ki tudja, mit hoz a sors?

Zayn csendben volt egy darabig, a padlót pásztázta, s szinte hallottam, ahogy nagyokat nyelt.
- Sajnálom. - szorítottam meg a kezét, mire ő rám nézett a fájdalomtól csillogó, gyönyörű barna szemeivel, s halványan elmosolyodott.
- Mindig ilyen nehéz, de nemsokára visszajövök, és most újra csinálhatom azt, amit a legjobban szeretek. - mondta egy fokkal jobb kedvűen, s visszaszorította a kezem. Rámosolyogtam. 
Ezután az úton elkezdtünk beszélgetni, s a többiek is felhívtak, hogy merre járunk. Harry és Louis már megérkeztek, s valószínűleg mi érkezünk harmadiknak.

Az a pár óra, amit az autóban tettünk meg, viszonylag gyorsan eltelt, s mikor megérkeztünk, Londonban éppen esett a hó. Amikor beértünk a fővárosba, siető, didergő embereket láttam a félig üres utcákon. Elkapott London hangulata, és a rossz idő és a búcsú hatása ellenében jó kedv kapott el. Főleg a tudat miatt, hogy ezentúl rengeteget leszek együtt a fiúkkal. 
Az autó leparkolt, s a fűtéstől megolvadt hó vízcseppekké vált az ablakon, amin keresztül ismét a hatalmas és otthonos házat láttam magam előtt, mint a legelső napon, amikor megérkeztem Angliába. Kiszálltunk, s kivettük a csomagokat, majd bementünk a meleg házba. A kandalló a nappaliban be volt gyújtva, ami jó hangulatot, és kellemes hőmérsékletet adott a háznak.
- Hahó! - kiáltott Zayn, mire két "Sziasztok" volt a felelet, valahonnan a ház mélyéből. A sofőr letette a csomagjainkat, majd elköszönt. Zayn nagyot sóhajtott, majd átölelt. Ebben a pillanatban Harry és Louis alakja gyors léptekkel közeledett felénk. Már egy ideje nem láttam őket, így ismét elámultam, és megérintett a látvány, hogy tényleg Harry Styles és Louis Tomlinson közeledik felém, a saját házukban, ahol most én állok. Még mindig felfoghatatlan.
- Na végre! Sziasztooook! - mondták elnyújtva az "ó" betűt. - Milyen volt otthon?
- Sziasztok! - köszöntem lelkesen, s megöleltem őket. - Fantasztikus volt Bradford. Egyszerűen imádom! - mondtam, s egyből jobb kedvem támadt a jelenlétüktől. Tudtam, hogy mostantól velük leszek, és egy nagy kaland vár rám.
- Tényleg? Na meséljetek! - kérleltek, miközben bementünk a nappaliba.
- De ti is, milyen volt nektek otthon? Olyan jó lenne egyszer elmenni Holmes Chapelbe meg Doncasterbe! - mondtam, s lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy ott járok, ahonnan ők származnak, s azokat a falakat érintem meg, amiket csak a videókban, és TV-ben láttam.
- Majd egyszer elviszünk, megígérjük. - kacsintottak rám, s a szememben a remény fénye megcsillant.

A délutánt átbeszélgettük, elmeséltük a Dannys ügyet, a veszekedéseinket, és persze Sharonról is szó esett. Nem volt kellemes felidézni ezeket, mert a történtek irritáló gondolata ismét elgondolkodtatott, és kicsit felidegesített. Nagyon meglepődtek, és érdeklődve hallgatták végig a pár hét eseményeit, s azt hiszem, most mi mesélhetünk a legtöbbet az élményeinkről. Ők nem ismerték Dannyéket, de nagyon felháborodtak a történteken. Ahogy az emlékek ismét bevillantak az agyamba, könnyek gyűltek a szemembe és félni kezdtem, de a könnyeket gyorsan letöröltem, és próbáltam leplezni, mert nem akartam, hogy Zayn észrevegye. Miközben meséltünk, persze sokszor aggódóan pillantott rám, de én mindig mosolyogva néztem vissza rá. El akartam felejteni a múltat, s csak a jelenre akartam koncentrálni. Nem akartam, hogy ez elrontsa a kedvemet, hiszen most csak örülni van okom, hiszen a One Directionnel lakok együtt! A fiúk miatt a félelem és a rossz gondolatok hamar elszálltak, hiszen mellettük annyit nevetek. 
Eközben megérkezett Niall és Liam is, s így már teljes volt a csapat. Megmutattuk egymásnak az ajándékainkat, amiket kaptunk karácsonyra, s tőlem mindenki elkérte az új számomat. Mivel úgy beszéltük meg, hogy mi karácsony után ajándékozunk, ezért most adtuk át egymásnak a saját ajándékainkat. Mindenkinek sikerült meglepnie a másikat, s pont eltalálnia szíve vágyát. Nagyon sokat nevettünk, ami számomra nem újdonság ha velük vagyok, hiszen mindig meg tudnak nevettetni, velük nincs olyan, hogy unalmas az élet. Felhívott Kenny is, hogy holnap már dolgozniuk kell a fiúknak; két újságnak kell interjút adniuk, és majd lesz egy fotózásuk is. Kicsit meglepődtem, hogy mikor megérkeznek, utána rögtön egyből bele kell vetniük magukat a munkába, de ők egyáltalán nem bánták. Mindig is meglepődve néztem rájuk, mikor a munkájukról volt szó. Olyan hálásan és odaadóan beszéltek és cselekedtek a munkájukkal kapcsolatban, hogy tiszteltem őket emiatt. 

- Egyébként Louis, Liam, még nem is kérdeztelek titeket Eleanorról és Danielleről. - mondtam elpirulva, mert nem voltam benne biztos, hogy nem mohóság-e ilyen kérdést feltenni. Tényleg nagyon hálás vagyok, és rettentően örülök, amiért megismerhettem őket, de a lányokkal is szeretnék megismerkedni. De nagyon. Bár nem tudom, hogy hogyan reagálnék. Talán nem ájulnék el, de biztos, hogy majdnem ugyanolyan örömmel és izgatottsággal találkoznék velük, ahogy a fiúkkal. Mindig is felnéztem rájuk, még ha nem is tartoznak a celebek közé, de el kell ismerni, hogy mind a ketten gyönyörűek, és mégis csak a bandatagok barátnői.
- Mit szeretnél tudni? - kérdezték széles vigyorral az arcukon. 
- Hát, igazából... Nem tudom, hogy vagytok? - kérdeztem pirultan, mert nem akartam azt mondani, hogy "Hívjátok már át őket, találkozni akarok velük."... A kérdésemre kuncogással válaszoltak.
- Jól. Nagyon jól. - mondta Liam.
- A héten átjönnek, majd megismerheted őket. - kacsintott rám Louis, aki szerintem kitalálta a hátsó szándékomat. Ettől még jobban elpirultam, de belül nagyon izgatott lettem, hogy végre találkozhatok velük is. Minden álmom teljesül. Mivel érdemeltem ezt ki?

- Velünk jössz holnap az interjúkra? - kérdezte Zayn, mire mindenki szeme rám szegeződött. Hirtelen jött kérdés volt, meg kellett gondolnom. Ha nem megyek el, akkor egyedül kell maradnom itthon, amit nem szeretnék, viszont ha elmegyek, akkor hazudnunk kell. 
- Hát... Szerintem elmegyek, nem akarok itthon maradni egyedül. Majd azt mondjuk, hogy... Hogy az asszisztensetek vagyok. - mondtam egy mosollyal.
- Biztos, hogy ezt szeretnéd? - kérdezte Zayn.
- Biztos. Nem akarom még, hogy megtudják, hogy együtt vagyunk... - mondtam. Igazából kicsit féltem, hogy gyávának tartanak majd, de nem tudtam mást tenni, féltem a sajtótól, a rajongóktól, meg attól, hogy a nevemet látom majd az újságok címlapján. Igen, féltem ettől.
- Rendben, ahogy akarod. - mondta Zayn, majd megsimogatta a hátam. 
- Na menjünk aludni, holnap hosszú nap vár ránk. - mondta Liam, mire mindannyian felálltunk.
Furcsa volt befeküdni az itteni ágyba, amiben már aludtam ugyan, de már hozzászoktam a Bradfordi környezethez. 

- Jó éjt. Szeretlek. - suttogta a fülembe Zayn rekedtes hangja, miután lefeküdtünk az ágyba. A testem libabőrös lett, s engem kirázott a hideg, vagyis inkább a meleg. Ismét meggyulladt bennem a szikra, amit mindig is éreztem mióta Zaynnel vagyok, de csak most gyulladt újra, és a szerelmemet frissnek és intenzívnek éreztem. Olyan érzéseket tud kiváltani belőlem, amilyeneket még soha senki.
- Jó éjt. Én is szeretlek. - csókoltam meg újult érzelmekkel, majd álomba merültem.

34. fejezet - Virágcsokor

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen a szavazatokat és kommenteket, még mindig nagyon, de nagyon jól esnek! :) Továbbá köszönöm a 73 rendszeres olvasót, ami nagyon gyorsan növekszik, és ennek is kirobbanóan örülök! :) Nagyon hálás vagyok nektek :)) És pár kommentre válaszul, még korán sincs vége a történetnek, sok sok ötletem van még, úgyhogy nem lesz még vége :D Remélem ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, bár szerintem ez egy kicsit unalmas lett... De, döntsetek ti, kellemes olvasást :) xxx

Sötét volt. Gyengének éreztem magam, és mintha zuhantam volna. A fülem zúgott, s én úgy éreztem, hogy forog körülöttem a világ. Aztán a fülem zúgása egyszer csak enyhült, és én szavakat hallottam ki a zúgás mellett.

- Te jó ég, jól vagy? Annyira sajnálom, nem láttam hogy jössz, csak olyan hirtelen szaladtál ki... Jajj, jaaj, jól vagy? Hahóó, szólalj meg kérlek! - hallottam egy férfi jajgatását. - Kérem, ne jelentsenek föl! Nekem otthon két gyerekem van, a feleségem vár és... - itt Jazade félbeszakította.

- Nyugodjon meg, nem a maga hibája volt! Mindjárt felkel... Remélem. - mondta kicsit bizonytalanul, majd megfogta a fejem, és éreztem, hogy közelebb hajol. A fejem még mindig sajgott, és a fülem zúgása csak enyhült, de elmúlni nem múlt el. Éreztem, hogy még a hideg földön fekszek, és hogyha nemsokára nem kelek föl, akkor tuti hogy megfagyok. Olyan gyengének éreztem magam, hogy alig tudtam egy szót is kiejteni a számon.

- Jazade... - suttogtam hogy tudtára adjam, hogy még élek.

- Sara! Sara, hallasz? Jól vagy? - kérdezte kétségbeesetten.

- Jól... vagyok... - nyögtem, és minden szót nehezemre esett kiejteni, mintha 50 kilós súlyok lettek volna a szavakra aggatva.

- Gyere, most hazamegyünk. - mondta határozottan, és éreztem, hogy két karját alám csúsztatja, és felemel a jéghideg betonról. Nem akartam hazamenni. És a himbálózás sem esett jól, csak hányingerem lett tőle.

- Jazade, tegyél le! - mondtam olyan határozottan, amennyire most csak tőlem telt.

- De várjanak, ugye nem jelentenek fel? És jól van a lány? Hé, várjanak, hazaviszem magukat! - kiáltott utánunk a férfi, akit még mindig nem láttam, mert a szememet képtelen voltam még kinyitni.

- Nyugodjon meg, majd megoldjuk, maga csak menjen haza és felejtse el! Nem történt semmi. - mondta Jaz, majd ismét elindult velem.

- Jazade, tegyél le most, hallod? - utasítottam egyre határozottabban, és éreztem, hogy kezd visszatérni belém az élet, viszont a hányingerem nem csökkent. Jazade nem válaszolt.

- Jaz, nem akarok hazamenni, tegyél le, megértetted? - mondtam kicsit hangosabban, és elkezdtem erőtlenül ficánkolni. Megállt.

- Nyugodj meg, jó? Elütött egy kocsi! Pihened kell, vagy ha rosszabb lesz, akkor egyből a kórházba viszlek, oké? Próbálj meg megbékélni Zaynnel, mert ez így nem mehet tovább. És most akár akarod, akár nem, hazamegyünk. - mondta. Igazából szeretem Jazadeban azt, hogy őszinte és mindig határozott. Jó barát, de most ebben a helyzetben nem erre van szükségem.

- Jazade, jól vagyok, tegyél le! - mondtam már szinte kiabálva. Ő viszont nem felelt, csak vitt tovább, mit sem törődve azzal, hogy én mit akarok. Egész úton ficánkoltam és ütögettem - már amennyire azt az erőtlen kézlendítést ütésnek lehet nevezni -, de nem hatott rá semmi. 

Kb. 5 perc múlva hazaértünk, és végre letett a földre. Én viszont megszédültem, és kezdett összerogyni a lábam. Jazade gyorsan elkapott, és ismét felemelt az ölébe, majd Zaynnek kiabált.

- Zayn! Zayn, gyere le, most! - kiáltotta, és mintha a hangjában egy kicsi ijedtséget hallottam volna.

Hallottuk a lépcsőn ahogy Zayn erőteljes léptei egyre közelednek, majd a lépcső aljában meglátott minket, és megállt. Lefagyva állt ott, és a gyönyörű barna szemeit tágra nyitotta.

- Mi a franc történt? - kérdezte kétségbeesetten, és rögtön odaszaladt hozzánk.

- Elütötte egy kocsi... - mondta Jazade bűnbánóan, majd elindult velem a nappali felé.

- Micsoda?! De hogyan? - kérdezte kiáltva, és ahogy Jaz letett a kanapéra, Zayn odajött, és megfogta a fejem.

- Hát, kicsit ideges volt, és kiszaladt az útra... - magyarázta Jazade. Zayn szemeibe könnyek gyűltek. Jól látom?

- Jól vagy? Ajj, annyira sajnálom... Nem kellett volna engednem, hogy elmenj... Ez is az én hibám - suttogta. Nem válaszoltam. 

- Én most felmegyek, de jó lenne tudni, hogy történt-e valami baja. Beszéljetek, és utána elmegyünk egy orvoshoz. Ha bármi van, szóljatok. - mondta Jazade, és azzal el is indult felfelé.

- Sara, én... Annyira sajnálom. Ugye jól vagy? És... hidd el, nincs köztünk semmi Sharonnal, és tudom, hogy nagy hiba volt, hogy ilyet mondtam az interjúban. Én sem tudom, hogy mi van velem... Kérlek, ne haragudj. Próbáljuk meg helyrehozni az elmúlt napokat... - mondta, és lehajtotta a fejét. Láttam, hogy a szeme könnyes.

- Jól vagyok... És Zayn, nekem is elegem van ebből az elmúlt pár napból. - nyöszörögtem. - Szeretlek. Te is tudod. De viszont tudod hogy esik ez az egész? Muszáj vagyok arra kérni, hogy... Ne nagyon találkozz Sharonnal. - mondtam ki, amit nem akartam. Nem akarom megszabni neki hogy mit csinálhat, és mit nem. De így tudjuk csak megoldani az egészet. Nem pontosan úgy gondoltam ezt a dolgot ahogy ez a mondat hangzott. Azt értem az egész alatt, hogy ne találkozzanak nyilvánosan, mert nem akarom, hogy az egész világ azt higgye, hogy Zayn Sharonnal kavar... És persze féltékenységből is, de... Nem tudom, nem tudok most ésszerűen gondolkodni.

- Komolyan? - kérdezte Zayn meglepődve. - Hát... Ha ezt szeretnéd... - mondta nehezen.

- Találkozhatsz vele, csak... Csak... - mondtam, és lehunytam a szemem. 

- Érted megteszem. Csak felejtsük el ezt az egészet. Kérlek. - szinte könyörgött. Meglepett a viselkedése. - Holnap visszamegyünk Londonba, oké? És mindent újra kezdünk. - Elmosolyodtam.

- Szeretlek.

- Szeretlek. - mondta, és megcsókolt. Olyan jól esett végre ez a csók. Annyira hiányzott már. Lassan rám feküdt, és úgy könyökölt fölöttem, hogy alig nehezedjen rám, mintha egy porcelán baba lennék, akire annyira kell vigyázni. De hát jelen pillanatban ez most igaz is. 

Érzékien visszacsókoltam, majd beletúrtam a hajába. Ő simogatott, és csak csókolt, és csókolt, majd egyszer csak Jazade szólalt meg mögöttünk. Kezd elegem lenni, hogy Jazade mindig ott van, amikor nem kellene...

- Látom minden megoldódott... Khm, akkor most menjünk az orvoshoz. - vigyorgott, mintha örömét látná abban, hogy mindig tönkre teheti a kedvenc pillanataimat Zaynnel. Lassan felálltam, de megint elszédültem, így Zayn karjaiban mentünk ki a kocsihoz. 

Az orvos megállapította, hogy egy enyhe agyrázkódásom volt, de semmi komoly, így nyugodtan hazamehetek. Viszont erőteljesen pihennem kell, és kerülnöm kell a stressz helyzeteket. Na, ez most jól fog jönni.

Mikor hazaértünk, Patriciáékkal átbeszéltük az egész délutánt, elmeséltük nekik, hogy mi történt, majd közöltük, hogy holnap visszamegyünk Londonba, ahogy a többiek is.

- Hiányozni fogsz. - mondta Waliyha, aki nekem is tényleg hiányozni fog.

- Te is nekem, de majd beszélünk. - mosolyogtam rá.

- Ha bármi van, nyugodtan írj. - mosolygott ő is.

- De te is. - kacsintottam rá. - Hiányozni fog Bradford. Úgy szeretek itt lenni.

- Ennek nagyon örülünk. - mondta Patricia.

- Reméljük minél hamarabb újra láthatunk. - mondta Yaser, akivel nem sokat beszéltem még.

- Legközelebb is hozol ajándékot? - kérdezte Safaa, amin mindenki felnevetett.

- Na menj, pihend ki magad holnapra drágám, mikor indultok? - kérdezte Patricia.

- Fél egyre jön ide a sofőr. - mondta Zayn.

- És mikor pakoltok össze? - kérdezte Doniya.

- Hát felét ma este, felét holnap. - vigyorgott Zayn. - Na de menjünk, holnap hosszú utunk lesz. - mondta, és átkarolt, majd a lépcső felé vezetett. 

- Jó éjt! - szóltam vissza, s ők ugyanezt kiáltották vissza.

Mikor felértünk, Zayn elment zuhanyozni, én ezalatt pakoltam, majd amikor én mentem zuhanyozni, Zayn pakolt. Mikor készen lettem, lassan kibotorkáltam a fürdőböl.
- Holnap ilyenkor már Londonban leszünk... - sóhajtottam.
- Igen. - mosolygott. - Már várom, hogy találkozzunk a többiekkel.
- Én is, de... 
- De...?
- De Bradford úgy a szívemhez nőtt. - mondtam kicsit szomorúan.
- Csak nem itt akarsz maradni? Mindazok után ami történt itt? - kérdezte meglepetten, s közben odajött hozzám, és átkarolta a derekam.
- Nem, nem akarok itt maradni, de úgy érzem, hogy egy kis idő után honvágyam lesz. - vigyorogtam.
- Ide? - nevetett. - Örülök hogy ilyen jól érzed magad itt. - mondta, s adott egy rövid csókot a számra.
- Mikor jövünk megint? - kérdeztem a csók után.
- Amikor akarod. - mondta, és ismét megcsókolt. Ezután felnevettem.
- Jövőhéten? - kérdeztem nevetve.
- Igazából nem tudom... Attól függ, hogy mikorra kapunk szabadságot... Ami nem mostanában lesz... - mondta, s szemével a földet pásztázta.
- Nem baj. Mindegy, csak veled legyek. - mondtam, s a hangomban kétségbeesést lehetett hallani, mintha attól félnék, hogy nem lehetnék mindig vele.
- Itt vagy velem. - suttogta, s lágyan megcsókolt. Szinte éreztem a csókjában a szerelmet, amit érez. Miután elváltunk egymástól, megláttam valamit.
- Hát ez...? - kérdeztem a virágcsokorra célozva az asztalon.
- Ezt... - mondta, és odament az asztalhoz, és lassan felém hozta a csokrot. - Neked vettem ma, miután elmentél... - mondta, s elhúzta a száját. Meghatódtam. Én elviharoztam itthonról, ő meg virágcsokrot vett nekem, hogy megbocsássak neki. Hihetetlen.
- Zayn... - suttogtam könnyes szemekkel. - Ez... Annyira aranyos. - mondtam nevetve, könnyes szemekkel. - Köszönöm. - mondtam, és hálásan öleltem meg, amiért ilyen... úriember. Annyira jól esett. Szorosan átöleltem, és amennyire tudtam, hozzábújtam.
- Kérlek, ne haragudj. - kért ismét bocsánatot.
- Hogy is tudnék haragudni? - kérdeztem, s megcsókoltam. Hosszan, érzékien, és hálásan. Ez a csók a legelsőre emlékeztetett. Nem volt olyan fájdalmas, de mégis olyan érzéki volt, és ugyanannyi érzelem volt benne, mint az elsőben. Leperegtek előttem az első pillanatok, amit együtt töltöttünk. A pillanat, amikor legelső nap a forgatáson összeakadt a tekintetünk, az első találkozás a buszban, az együtt töltött hétvége, Dunaparti séta, a vidámpark, a forgatás, az együtt töltött idők, a búcsú, a távkapcsolat, az újra találkozás, amikor azt hittem rá, hogy egy idegbeteg, aki bántani akar, a pillanat, amikor megkérdezte, hogy kiköltöznék-e ide, hogy vele lehessek, a repülőút, és az, hogy most itt vagyok. Őt csókolom, és több millió lány lehetne most rám féltékeny, ha tudnák, hogy létezik egy ilyen szerencsés lány, akinek az élete elfordult az unalmas hétköznapoktól. Valóra vált az álma, amire soha, de soha nem számított, és még most sem érti, hogy hogyan történhetett mindez meg. Hogy mért pont ő, mért ő az, aki megkapta a világ jelenleg legnépszerűbb fiúbanda egyik tagját, akibe mindig is szerelmes volt. Iszonyú szerencsésnek mondhatom magam. Ezt sosem fogom elfelejteni.
- Szeretlek. - súgtam oda a fülébe a csókunk után.
- Én jobban. - mondta, majd megpuszilt.
- Tévedsz. - súgtam ismét a fülébe, s ezután fáradtan bújtunk be az ágyba.
- Aludj jól. - suttogta a fülembe miután átkarolt.
- Te is. - mondtam, s lehunytam a szemem, ám ekkor erős fejfájás, és kis szédülés jött rám.

33. fejezet - Zayn szemszöge 5.

Sziasztok!:)
63 rendszeres olvasó utánra ígértem egy Zayn szemszöges részt, és itt is van! Kicsit rövid lett ne haragudjatok, és igaz, már 67 rendszeres olvasóm van, szóval kicsit késtem vele, de hihhhetetlenül örülök!!! :)) Nagyon szépen köszönöm, és üdvözlöm az új olvasóimat is, remélem nekik is elnyeri a tetszésüket a történet :) Valamint túlléptük a 17000-es látogatottságát az oldalnak!!! Hihetetlen, amikor elkezdtem ezt a blogot, nem is gondoltam volna, hogy ideáig eljutok! Nagyon hálás vagyok nektek, ez sokat jelent nekem :) Úgy, ahogy a véleményetek is, úgyhogy továbbra is várom a szavazatokat, és kommenteket! :) Valamint, kérlek titeket, hogy nézzetek be az unokatesóm, Vivien blogjára is : http://twinkle-in-your-eye.blogspot.com/ Remélem ez is tetszeni fog nektek, ő nagy lelkesedéssel írja :) Előre is köszönöm, hogy benéztetek hozzá :)
A következő Zayn szemszöges rész 77 rendszeres olvasó utánra várható. Jó olvasást, remélem ezzel sem okozok senkinek se csalódást :) xxx

Tudtam, hogy baj lesz. Éreztem. És mégis vállaltam a kockázatot. Mekkora hülye vagyok... Kitettem ekkora veszélynek azt, akit a legjobban szeretek. Már az első nap, amikor találkoztunk Dannyékkel, láttam rajta, és éreztem is, hogy ennek nem lesz jó vége... De hát Danny a barátom volt... Megbíztam benne... Nem kellett volna.

Amikor megláttam, hogy mit művel Danny Saraval, azt hittem felrobbanok. Bármire képes lettem volna abban a helyzetben, ha a józan eszem nem tart vissza. Akkora utálat és féltékenység kapott el, és persze düh, hogy Danny nem csak hogy hozzáért - mert még attól is fel tudtam volna robbanni -, hanem megcsókolta! Simogatta, egy szál fehérneműben játszadozott vele ahogy a kedve tartotta... Basszus, még visszagondolni rá is borzalmas... Ahogy láttam hogy sír, kiabál, remeg, és kétségbeesett szemei a menekülésben reménykednek, írtóra szégyelltem magam... Úgy éreztem, hogy ez az egész miattam van... Hogy a saját barátnőmet bajba kevertem... Azt hittem hogy utál engem, amiért odavittem. Hogy nem akar többet látni, hogy annyira megviselte ez az egész, hogy el akar innen menni... De én barom, ezzel még jobban csak ártottam neki... Segítenem kellett volna neki ahelyett, hogy ... hogy... hazaküldöm... Hogy is ejthettem ilyet ki a számon? Hiszen nem tudnék már nélküle meglenni... Már az életem része.

Viszont az is megviselt, hogy Danny csinálta ezt... Az, akit már gyerek korom óta ismerek... Akivel mindig is jóban voltam, és akiről azt hittem, hogy megbízhatok benne. Ezt is fel kell dolgoznom, hogy a barátom az ellenségemmé vált. Mert amit tett, az túl ment minden határon. Mindenen.

Ma pedig meglátta, hogy smst kaptam Sharontól... Hát igen, nem most kellett volna ezt meglátnia, főleg nem ilyen állapotban. Nem tudom, hogy mennyire hiszi el hogy nincs semmi köztünk... Hiszen tényleg elég félreérthető az az interjús ügy, és most az smsek... De nincs köztünk semmi! Jó barátok vagyunk, ennyi az egész... Hogy magyarázzam ezt el neki? 
Bár nem nagyon hinne nekem sehogy se... És igaza van... Nem tudom mi van velem mostanában... Teljesen más lettem amióta Sara ideköltözött... Állandóan féltékeny vagyok, de amikor ő féltékeny, azt nem tudom megérteni... Mi van velem?! Talán lazítanom kéne... Dehát most lazítottam 3 hetet, hiszen karácsony óta itthon pihenek... Talán el kéne vinnem Sarat valahova... Igen, ez jó ötlet. Csak ő és én, senki más.Ez talán jót tenne mind a kettőnknek, mert lássuk be, mostanában nem alakulnak a legjobban a dolgok köztünk... És hiányzik. Hiányzik nekem, hiszen olyan közel van hozzám, s mégis olyan távol... Szükségünk van egymásra. Legalább is nekem mindenképpen szükségem van rá. Ezen a mostani helyzeten változtatnom kell. Nekem. Nem várhatom el tőle, hogy ő változtasson rajta, hiszen ő ideköltözött értem, otthagyott mindent, és én mit adtam neki? Egy iPhonet. Szép Zayn, szép... Remélem meg tud majd bocsátani nekem... Mert ha még valami rossz történik vele, én nem tudom mit csinálok... Annyira fontos nekem, mint még soha, senki nem volt... És annyira a kedvében akarok járni, de valahogy sosem sikerül mostanában... Mi van ha tényleg megun majd? Ha tényleg haza akar majd menni? Tennem kell valamit, de egek, erre mért csak most jövök rá?

Ezen agyalok már amióta elviharzott itthonról. Utána mentem, de nem találtam sehol... Annyira aggódok. Hiszen alig ismerni Bradfordot, mivan, ha ismét összetalálkozik a "barátaimmal", és még nagyobb baj éri... Igaz, mondtam Jazadenak hogy elment, aki szintén kiakadt rám, hogy mért nem mentem rögtön utána, de én sem értem. Fogalmam sincs mit miért, vagy mit miért nem csinálok... Jazade rögtön utána ment, és abban bízok is, hogy ő megtalálja...
Remélem jól van. De muszáj gondolkoznom. Muszáj egy kicsit egymagamban lennem, hogy át tudjam gondolni mindazt ami történt, és azt, amit tenni fogok. Igazából megértem hogy elment itthonról, talán neki is gondolkodásra van szüksége... De hát ez nem jó jel, mi van ha meggondolja magát, és haza akar majd menni? Akkora hülye vagy Zayn, régen ezt egyből tudtad... Mi van velem? Egy biztos, hogy szeretem Sarat, és bármit megtennék, hogy boldog legyen velem. Meg is teszem az első lépést. 

Felvettem a dzsekimet, és elmentem a legközelebbi virágárushoz, s közben elszívtam 2 szál cigit... Muszáj volt.. Útközben megállított egy rajongó... Pont nem ez volt a pillanat, amikor kedvem lett volna hozzá, de eszembe jutott mindaz, aki ma vagyok, és ezért mindig is hálás leszek, úgyhogy megerőltettem magam, és jókedvet mutattam felé. Csináltam vele egy képet, adtam neki aláírást, ő pedig iszonyú hálásan megköszönte. Viszont volt egy megjegyzése, ami elgondolkodtatott...
- Ez - mutatott a cigimre - Nem tesz jót neked. Te is tudod. A saját érdekedben, vigyázz magadra. Az egészség nem minden, de a minden egészség nélkül semmi. - mondta, majd mosolyogva és vidáman elsétált. Milyen igaza van... Mindenem megvan... És mégis tönkre akarom magam tenni... De vajon mit is jelent nekem a minden... 
Ezekben a gondolatokban elmélyültem, s amikor a virágárushoz értem,vettem pár szál liliomot, mert tudom, hogy az a kedvenc virága. Remélem örülni fog neki, és helyre tudjuk hozni az elmúlt napok feszültségét...
Ültem a szobámban és mosolyogva szagolgattam a liliomok illatát, amikor lentről Jazade hangos, és baljós hangját hallottam, ahogy a nevemet kiáltja.

32. fejezet - Bonyodalmak

Sziasztok! Itt az új rész, remélem ez is tetszeni fog! :) Annyira, de annyira köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek, tényleg! :] Továbbra is várom a kommenteket és szavazatokat! Jó olvasást xxx

Lefagyva álltam az asztal fölött, és bámultam a telefont. Még ez is?! Nem volt elég a tegnap este? 
De mi van, ha túlreagálom? Mi van, ha ő csak egy régi ismerős, barát? De akkor mért smsezget vele ennyit?

- Valami baj van? - hallottam a konyha ajtajából Zayn hangját, és rögtön mellém sétált. Éreztem ahogy teste megfeszült. Megfordultam, és a szemébe néztem.
- Ki... ez a Sharon? - kérdeztem nyugodt hangon, hiszen még nem voltam biztos a dologban.
- Őő... egy feltörekvő énekesnő... Nem hallottál még róla? Ő is itt él Londonban, és a fiúkkal összebarátkoztunk vele... - mondta, és nem tetszett, hogy nem tudott a szemembe nézni. Kerülte a tekintetem.
- Nem, nem hallottam még róla. De majd utána nézek. - mondtam kicsit megvetően, és kisétáltam. Nem esett jól ez az előbbi szituáció. Forgatta a szemét, alig találta a szavakat... Utána nézek ennek a Sharonnak.
Felmentem az emeletre, és bekapcsoltam az asztalon lévő laptopot, ma már másodszorra.
Beütöttem a YouTubeba hogy Sharon, de nem tudtam hogy sokra megyek-e vele, hiszen a vezetnék nevét nem tudom.
A harmadik videónál megakadt a szemem; a One Direction egyik interjúja volt kitéve. Egyből rákattintottam. Néztem a videót, egy ideig semmi érdekes nem volt benne. Aztán amikor mindegyik fiúnak feltették a kérdést, hogy melyik híres nőt hívnák el randizni, szinte összezuhantam. Az elpirult és vigyorgó Zayn Malik azt nyilatkozta, hogy Sharon Tannie az, akivel szivesen elmenne egy esti vacsorára, és egy sétára. Megnéztem a videónak a feltöltési dátumát. Tavaly október 26. Ekkor Zayn itt volt Angliában, én pedig Magyarországon voltam, de már együtt voltunk. 

Mintha valami összedőlt volna bennem. Nem gondoltam, hogy megcsalt, vagy hogy meg akar csalni, de ez az egész egyáltalán nem tetszik. Olyan féltékeny lettem, mint talán még soha. Ráadásul ez a Sharon egyáltalán nem csúnya... Sőt, kifejezetten szép. Mi vagyok én hozzá képest? 
Ismét elfogott a kisebbség érzés, és úgy éreztem magam, mint aki egyáltalán nem érdemli meg Zaynt. De hát mért is érzek én így? Hiszen Zayn az, aki egy másik lánnyal smsezget, egy olyannal, akiről azt nyilatkozta, hogy randizna vele. Talán neki kéne így éreznie...

Ekkor lassan kinyílt az ajtó, és Zayn lépett be rajta. Meglátta, hogy Sharonról nézek képeket... 
- Sara, mit csinálsz? - kérdezte ijedten.
- "Szívesen randiznék Sharon Tannievel, őt vinném el egy esti vacsorára, egy sétálgatásra, vagy esetleg moziba." - idéztem az interjúban mondott szavait. Az állkapcsát összeszorította, és feszülten nézett felém.
- Sara, nyugi már! Nincs semmi köztünk, hinned kell nekem. Megkérdezték hogy ki az, akit elvinnék, és őt mondtam, mert jó barátom. De nehogy azt hidd már, hogy több is van köztünk! - emelte fel a hangját.
- Ez amit mondtál, egyáltalán nem úgy hangzott, mintha "jó barátok" lennétek... És Zayn, ez az interjú akkor volt, amikor eljöttetek Magyarországról, és telefonon keresztül szenvedtünk egymással... Szóval ekkor én már felbukkantam. Tudhattad volna hogy meglátom, nem tudtál volna csak annyit mondani,hogy "nincs ilyen"? - kérdeztem, és a torkom elszorult a gombóctól, ami egyre növekedett, és könnyeket hívott a szemembe.
- Sajnálom... - mondta elfojtott hangon - Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire rosszul fog esni...
- Nem gondoltad volna?! - álltam fel - Zayn, mi van veled? - kiabáltam, és kiviharoztam mellette az ajtón. Lementem a lépcsőn, felvettem a dzsekimet, és kimentem az útra. Fogalmam sem volt hogy merre akarok menni, csak menni akarok, és nem akarok megállni.

Zayn eddig egyáltalán nem ilyen volt. Fogalmam sincs hogy mi van vele. Talán ez az amitől féltem? Hogy amikor két ember együtt él, akkor mutatkoznak meg a legjobban a hibái az embernek? Oké, lehetnek hibái, de ez nem hiba, ez egy orbitális görénység, hogy miközben Magyarországon barátnője van, addig a nyilvánosság úgy tudja, hogy egy bizonyos Sharonnal szeretne randizgatni... Oké, hogy én nem akartam, hogy tudjanak rólam a világban, de ez nem azt jelenti, hogy rögtön keresni kell olyat, aki fel is vállalja a kapcsolatukat... Én felvállalom, nem erről van szó, és ezt ő is nagyon jól tudja... A francba a sajtóval, és ezzel az egész híresség dologgal!
Csak mentem, siettem, de nem tudtam hová. Annyira megbántott ezzel az egésszel...
Ahogy gyors lépteim haladtak, egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Megijedtem.
- Hé, nyugi Sara, én vagyok az! - nevetett - Rossz a lelkiismereted?
- Scott, de megijesztettél! - ütöttem játékosan a vállába.
- Hova sietsz így egyedül?
- Igazából nem tudom... - mondtam, s lehajtottam a fejem.
- Történt valami? - kérdezte, és hátrébb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse szomorú arcom.
- Hát... - gondolkodtam. Nem tudtam, hogy elmondhatom-e neki, de valahogy megbíztam benne. Ő volt az, aki a legszimpibb volt, amikor legelőször találkoztam Zayn baráti körével. Úgy sem lehet belőle bajom... - Ha összejöttél volna valakivel aki messze lakik, és egy időre külön lettetek volna, mondtál volna olyat egy interjúban, hogy melyik énekesnővel mennél randira? És az még rátenne, hogy már együtt élsz a barátnőddel, és továbbra is smsezel vele? - bukott ki belőlem minden. Igazából most így utólag bánom, hogy nem olvastam el azokat az smseket...
- Micsoda?! Ezt Zayn csinálta? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Ő a barátom, nem? - kérdeztem lehangolva. Leültem egy közeli padra, és hagytam, hogy könnyek gyűljenek a szemembe. Scott szintén leült mellém.
- Őszintén? Nem, nem csinálnék ilyet. - mondta határozottan.
- Akkor ő mért tette? Szerinted nem reagálom túl? Csak tudod annyira rosszul esett... - mondtam elhalkuló hangon.
- Már hogyne esett volna rosszul? Ez... görénység. - mondta ugyanazt a szót, amire én gondoltam, és ettől elmosolyodtam. Viszont ahogy felfogtam amit mondott, a könnyek lassan elkezdtek végigcsorogni az arcomon.
- Jajj, ne sírj már. Minden rendben lesz. - jött egy kicsit közelebb a padon. 
- Valami baj van? - hallottam egy nagyon ismerős hangot, kicsit messzebbről. Ahogy felkaptam a fejem, Jazade éles, és gyanakvó pillantásával találtam magam. Álltam a tekintetét, és sértődött arcot vágtam. Valószínűleg ő még nem tudja, mi történt...
- Baj az van. - mondtam közömbösen. Most biztos azt hiszi, hogy Scottal flörtölgetek... Kezd elegem lenni.
- Beszélhetnénk? - kérdezte, és vetett egy célzó pillantást Scottra.
- Én most megyek akkor. És nyugi Sara, minden rendben lesz. - tette a vállamra a kezét, totálisan barátian.
- Köszönöm Scott. - mosolyogtam rá, majd felállt, és adott egy pacsit Jazadenak, majd elment. Jaz leült mellém.
- Szóval? - kérdezte kicsit szemrehányóan.
- Ismered Sharont? - kérdeztem élesen, de nem néztem rá. Nála is éreztem, hogy kicsit megfeszült a teste.
- Ismerem. - válaszolta egyszerűen. 
- Szóval ismered. 
- Ismerem. És?
- Arról is tudsz, hogy Zayn szívesen elvinné egy esti vacsira, vagy moziba? Ráadásul smsezget vele? - kérdeztem kicsit hangosabban. 
- Ennyire nem bízol Zaynben? - kérdezte összeszűkített szemekkel.
- Már hogyne bíznék?! Itt nem arról van szó, hogy meg akar csalni! Hanem arról, hogy ezt eltitkolta, ráadásul mit gondolt, hogy fog ez nekem esni? Igen! Rohadtul féltékeny vagyok! - ismertem be talán kicsit túl hangosan.
- Scott mit csinált itt? - kérdezte, mintha meg sem hallotta volna az előbbi kitörésemet.
- Összetalálkoztunk. Nem mindegy? - néztem bele szúrós szemébe.
- Ne akarj visszavágni neki, mert nincs miért. Bízz benne inkább, nem lehetnek lány barátai?
- Jazade, egyáltalán nem erről van szó! Hát nem érted? A francba, talán tényleg jobb lenne ha hazamennék! - kiáltottam, és nagy lendülettel felálltam a padról. Kiszaladtam az utcára, ahova nem kellett volna, főleg nem szétnézés nélkül. Egy nagy fékezést hallottam, én pedig bevertem a fejemet a betonba.

31. fejezet - A szerencse megfordul

Sziasztok! Hát, az biztos hogy nem könnyű titeket rávenni a kommentelésre, de ha sikerül, akkor rájön az ember, hogy megéri várni! 17 kommentet, és 54 szavazatot kaptam! Annyira köszönöm, nagyon jól esett amit írtatok, és hogy betartottátok amit kértem! Így most minél hamarabb hoztam  következő fejezetet! :] Kicsit hosszabb lett, de azért remélem tetszeni fog, jó olvasást xxx

Már vártam ezt a helyzetet... Túl tökéletes volt minden ahhoz, hogy sokáig tartson. Furcsának is találtam, hiszen nem az a lány vagyok, akit keresés nélkül megtalál a felhőtlen boldogság. Viszont most ez történt velem, és talán ezért is volt mindez, amit az előbb éltem át. Számítottam rá, bár nem ilyen formában. Egy ilyen borzalmas élményre sose lehet számítani. Már megtanultam: a jelentősebb dolgok akkor történnek meg az életedben, amikor nem számítasz rá. - Ezek a gondolatok ismétlődtek a fejemben, miközben Jazadeval egy lift felé tartottunk. 

Amint beszálltunk, és az ajtó becsukódott, én nekidőltem a falnak, és sírva csúsztam le egészen a földig. Jazade leguggolt hozzám, és próbált megnyugtatni.
- Sara, nyugodj meg! Nem történt semmi, minden rendben lesz! Most legyél erős, érted? - mondta határozottan, és tudtam, hogy igaza van, de a francba is, hogy tudnék nyugodt lenni, amikor majdnem megerőszakoltak, és a barátom pedig épp az egyik legveszélyesebb gengszterrel verekszik?
- Mi az hogy nem történt semmi?! - kiabáltam, de meg is bántam, mert tudtam, hogy Jazade nem tehet róla.
- Nyugodj meg, Zaynnek nem lesz baja! Gyere ide! - mondta, s átölelt. Jól esett az ölelése, persze közel sem olyan volt, mintha barátságnál több lett volna köztünk. Ez egy szimpla baráti, vigasztaló ölelés volt, s jelen pillanatban ez most a fél világot jelentette nekem.
Ahogy a lift ajtaja kinyílt, Jazade felsegített a földről, s bevezetett a 39-es szobába a 2. emeleten. 
- Öltözz fel. - nyújtotta oda nekem a ruhámat, s én bementem a fürdőbe, hogy rendbe hozzam magam. Ahogy benéztem a tükörbe, egy fintort vágtam. A hajam kócos, a sminkem el van folyva a sok sírástól, a szám kiszáradt, s rettenetesen elgyötört arcom volt. Vettem egy nagy levegőt, majd lemostam az arcomról az elfolyt sminket, megfésültem a hajam, és felvettem a ruhámat. Már kicsit jobban festettem, viszont az arcom elgyötörtségén nem tudtam segíteni.
Ahogy kisétáltam az ajtón, Jazade szomorú pillantásával találkoztam, ahogy az ágyon ül. Leültem mellé.
- Honnan tudtátok, hogy baj van? - kérdeztem halkan.
- Már rég elmentél, ahogy Danny is. Sejtettük, hogy valami nincs rendben, így gyorsan felmentünk érted, s az ajtót becsukva találtuk. Hallottuk a nyögésedet, és rögtön tudtuk, hogy mi a helyzet... - mondta, s lehajtotta a fejét - Zayn megkért, hogy amint beértünk, vigyelek ki onnan, és hozzalak le ide.
- M-mért? - dadogtam, mert egy kicsit elkezdtem remegni, ahogy megint az esetre gondoltam.
- Sara, Zayn nem akarta hogy... hogy lásd, ahogy... megveri Dannyt... És különben is, ha ott maradtál volna, lehet, hogy neked esett volna bajod. Zaynnek az a legfontosabb, hogy te biztonságban legyél. - magyarázta, s ez egyáltalán nem nyugtatott meg, sőt... A könnyeim ismét elkezdtek lassan végig folyni az arcomon.
- Jaz, ha Zaynnek valami baja esik... Mért nincs még itt?! - emeltem fel a hangom, mert most vettem észre, hogy már rég itt kéne lennie.
Ekkor az ajtó kinyílt, s Patricia és Yaser lépett be rajta.
- Egek, drágám, jól vagy?! Hallottuk mi történt. - jött oda Patricia, s megölelt.
- Hát... nem valami jól... - mondtam, s visszaöleltem.
- Annyira sajnálom! És ne haragudj, de most megyek, megnézem Zaynt, ugye nem haragszol? - mondta, s az ajtó felé indultak.
- Dehogyis, én is örülnék neki, menjetek csak! - helyeseltem, mert kezdtem tényleg aggódni. Reméltem, hogy Doniyaék még nem tudják, mert most nem akartam senkinek se a sajnálatát hallgatni, nekem most pont elég volt Jazade.
- Na jó, én ezt nem bírom, muszáj visszamennem! - álltam fel az ágyról, és az ajtó felé vettem az irányt, de Jazade karja megállított. 
- Ne menj oda. Megígérte, hogy idejön, és azt mondta, hogy tartsalak itt. - mondta határozottan, ami arra késztetett, hogy maradjak.
- De Jaz, nem bírok várni érted?! Ő mondta, hogy Danny veszélyes, mi van ha... ha megsebesítette? Nem, nem várok! - mondtam, de Jazade visszatartott, és leültetett az ágyra. Szembe állt velem, és két kezét a vállamra tette.
- Nyugodj meg, jó? Ismerem Zaynt, megoldja. Nem engedhetlek el, ha ő így látta jónak, akkor itt maradsz, rendben? 
Hangosan kifújtam a levegőt. Iszonyúan ideges voltam, hogy mért nincs még itt, de igaza volt. Nem mehetek oda, Danny még elkap, és velem fenyegetőzik, hogy elvisz, ha Zayn még egyszer ütni próbál, vagy ilyesmi... De akkor is... Mi van már?!

Pár perc múlva az ajtó erőteljesen kinyílt, és én nem hittem a szememnek. Zayn szája fel volt szakadva, s a szeme alatt egy lila folt ékeskedett, s fájt ránézni elfáradt arcára. Azt hittem elájulok.
- Te jó ég! - kiáltottam fel, s felpattantam az ágyról.
- Sara, annyira sajnálom. - suttogta Zayn az ajtóban állva. Mért nem akar közelebb jönni? Megint sírni kezdtem, és nem értettem, mért nem jön már ide. Én kezdtem odamenni hozzá, de ő hátrálni kezdett, s én kétségbe estem. Mi a baja? Egyre jobban sírtam.
- Nem kellett volna ide hozzalak. Annyira sajnálom, az egész az én hibám.  - mondta, s lesütötte a szemét.
- Zayn, ne hülyéskedj már, nem a te hibád! - mondtam, s egyszerűen nem értettem ezt az egészet. - Megölelnél végre? - zokogtam. Nem bírtam tovább ezt a távolságot kettőnk között, főleg akkor, amikor a legjobban szükségem van rá.
Lassan odajött, s megölelt, de nem úgy, ahogy szokott. Nem szorított magához, csak a karjait körém fonta, s csak pár másodpercig tartotta ott. Ez fájt a legjobban, ez még jobban fájt, mint az, amit Danny művelt velem. Komolyan azt hiszi, hogy haragszom rá, vagy hogy ez az ő hibája?!
Végül Jazade szólalt meg.
- Danny hol van? - kérdezte.
- A biztonsági őrök elvitték, s valószínűleg feljelentik. - válaszolta nyersen. - Most viszont jó lenne, ha hazavinnél minket, Jaz. És köszönöm, hogy idehoztad.
- Persze, hazaviszlek. És nincs mit, bár nagyon nehéz volt visszatartani. - hangzott a hátam mögött, mert én még mindig az ajtónál álltam, és próbáltam felfogni, hogy Zayn mért ilyen távolságtartó.
- Szólok anyuéknak. - mondta, majd kisétált. Rögtön Jazadehoz fordultam.
- Most mi a szar van?! - kérdeztem sírva, mire ő megölelt.
- Azt hiszi az egész az ő hibája, de ne aggódj, le fog nyugodni. - nyugtatott. 
- Köszönöm Jaz. Nélküled megőrültem volna... - hálálkodtam.
- Máskor is. - mondta, s egy nagyon halvány mosolyt elengedett. - Bár ne legyen máskor...
Ekkor Patriciáék jöttek elköszönni, hogy ha nem bánjuk, ők maradnak, s hogy nyugodjak meg, holnap ők is otthon lesznek. Waliyhaék is maradnak, ők még nem tudnak az esetről, s szerintem Safaa nem is fog tudni róla... Nem is baj.
Ezután a hátsó ajtón mentünk ki, s Zayn a derekamat karolta át, de úgy, mintha csak a levegőben tartotta volna. Nagyon megijedtem ettől a viselkedésétől. Egész úton nem szólt hozzám, s a sírásom nem akart megszűnni.

Mikor hazaértünk, besétáltunk a sötét lakásba, s csak álltunk, csöndben.
- Én felmegyek zuhanyozni. - törte meg a csendet Jazade.
Zaynnel még pár másodpercig csöndben álltunk a sötétben, majd elegem lett.
- Zayn, elmondanád, hogy mi a bajod? Egész este távolságtartó voltál velem, hozzám se szóltál, s alig akartál hozzám érni, pont amikor a legjobban szükségem lenne rád. Tudod mennyire fáj ez nekem? - mondtam, s a mondat végét már suttogtam.
- Sara... - kezdte halkan - Annyira sajnálom. Tudhattam volna, hogy ez lesz. Nem szabadott volna oda vinni téged. Az egész az én hibám. - mondta ki ismét ezt a mondatot, amit már gyűlöltem.
- Már hogy lenne a te hibád?! Zayn, ez Danny hibája volt, neked semmi közöd nincs ehhez az egészhez! Sőt, ha nem érsz oda időben... - mondtam, s nagyot nyeltem.
- Megcsókolt, igaz? - kérdezte elfojtott hangon.
- Meg... - a könnyeim ismét záporozni kezdtek, és megint undorodni kezdtem az emlékektől.
Itt nagyot sóhajtott.
- Talán... talán jobb lenne... ha... hazamennél. - bökte ki nagy nehezen. A torkom elszorult, szinte nem kaptam levegőt. Azt hittem megfulladok. Már szédülni kezdtem, s a könnyeimtől nem láttam semmit. Remegni kezdtem, és teljesen össze voltam zavarodva. Mit mondott?!
- Tessék? - suttogtam, s én is kihallottam a saját hangomból azt a tömérdek mennyiségű fájdalmat, ami benne bújt. - Ezt most komolyan gondoltad? - kérdeztem, s a torkom egyre jobban szorított, s úgy éreztem, hogy a tüdőmbe nem jut elég levegő. Még jobban szédülni kezdtem, forgott velem a világ, s egyszer csak minden elsötétült.

- Sara! Hallasz engem? - hallottam Zayn halk, kétségbeesett hangját. Éreztem, hogy a kanapén fekszek, de még nem tudtam kinyitni a szemem, túl gyenge voltam. Csak pár szót tudtam mondani.
- Érdekel is téged, hogy élek-e még?! - suttogtam sértődötten.
- Ne mondj ilyet, te is tudod hogy nem igaz! - hallottam ahogy a könnyeivel küszködik.
- Zayn, tudod mekkora fájdalmat okoztál most nekem? Felfogtad te a ma estét? Hogy azt hittem, ha visszajössz, megölelsz, és elfeletteted velem az egész Dannys ügyet, de ehelyett alig értél hozzám, és még meg is kértél, hogy költözzek haza? - mondtam, s ahogy ezt kimondtam, a szívem mintha ketté hasadt volna.
- Nem gondoltam komolyan. - mondta, s megfogta a kezem, és ülő helyzetbe húzott. Ettől egy kicsit megint megszédültem, de hamar kitisztult a fejem, ahogy gyönyörű barna szemeibe néztem. - Csak annyira szarul érzem magam. Tudhattam volna, hogy Danny egy undorító állat, és nem szabadott volna megkockáztatnom, hogy bármi történjék... Azt hittem utálsz engem, és ezért jobb lenne, ha hazamennél, hiszen meg sem érdemellek... De tudod milyen ideges voltam, ahogy megláttalak téged egy szál fehérneműben, őt pedig félmeztelenül, és azt láttam, hogy rajtad fekszik és csókolgat? Azt hittem felrobbanok, legszívesebben kinyírtam volna! Azért mondtam Jazadenak, hogy vigyen el, mert féltem hogy bajod esik... Még az is az én hibám lett volna.
- Zayn, engem nem érdekel, ki hibája volt, érted? Én csak arra vágytam, hogy megölelj és megcsókolj, mert nem tudod elképzelni, mennyire szükségem volt rád. Hogy is utálhatnálak emiatt? Jazade kirángatott azzal az indokkal, hogy jobb ha nem látom ahogy verekedtek Dannyvel... Szerinted én hogy éreztem magam? Erre visszajössz, és közlöd, hogy jobb lenne, ha hazaköltöznék... A francba! - mondtam ingerülten, és a szemembe - ma már nem tudom hanyadszorra - könnyek gyűltek. Visszadőltem fekvő helyzetbe, és bámultam a plafont, majd Zayn egyszer csak fölém hajolt.
- Ne haragudj. Felejtsd el, nem gondoltam komolyan. Tudod, hogy nem tudnék nélküled meglenni. Szeretlek, mindennél jobban. Annyira sajnálom. - mondta, s én két kezem közé fogtam az arcát, s mélyen néztem a gyönyörű, bűnbánó barna szemeibe. Elkezdett közelíteni, s megcsókolt, viszont most egyáltalán nem azokat az érzéseket váltotta ki belőlem, mint azelőtt. Elkezdtem remegni, hirtelen félni kezdtem, s Zayn arca egyszer csak átalakult Danny gúnyosan mosolygó arcává. Rögtön elhúzódtam, s mint aki felriadt egy rossz álomból, Zayn mellett felültem, s bámultam a semmibe.
- Mi a baj? - kérdezte Zayn kétségbeesetten. Nagyot nyeltem.
- Dannyt láttam magam előtt... - suttogtam bűnbánóan, s bambultam a sötétségbe.
- A rohadt életbe... - állt fel Zayn. - Az egész az én hibám! Látod, most már én is arra a rohadékra emlékeztetlek! Meg sem érdemellek, már megcsókolni se tudsz!
- Zayn, hagyd már abba, könyörgök! Kérlek, hagyd abba! - mondtam hangosabban, és a fülemre tapasztottam a két kezem. Rögtön felém fordult. - NEM a te hibád, felfogtad? Ez kezelendő probléma... Úgy látszik, Danny... ekkora nyomot hagyott bennem... Eléggé sokkolt, érted? De most ugyanannyira szükségem van rád érted? Segítened kell! - kérleltem elhalkuló hangon.
Letérdelt elém, s a két kezemet az arcára tette.
- Itt vagyok, nyugodj meg. Számíthatsz rám, rendben? Mindig itt leszek! Shhh, nyugi! - simogatott, miközben a könnyeim kezdtek elfogyni. Így ringatott álomba. Hosszú, és nyugtalan álomba.

***

Reggel ahogy fölkeltem, még mindig a kanapén feküdtem. A házban csönd uralkodott, sehol senki. Ránéztem az órára; fél 11 van. Lassan felkeltem az ágyból, s körbementem a házban. Nincs itthon senki. Vajon hol lehetnek?

Csináltam magam reggelit, majd lezuhanyoztam, és rendbe szedtem magam. Felvettem egy lila melegítő alsót, és egy szürke, bőszabású pólót, a hajamat copfba kötöttem, s felkentem egy kis alapozót, a szempilláimat pedig spirállal húztam ki. 

Ezután nem tudtam mit csinálni, így elkezdtem azt, amit mindig csinálok amikor egyedül vagyok és unatkozok. Takarítottam. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, de nem tudtam mit csinálni, így csak nem fognak megharagudni...

A takarítás után úgy döntöttem, hogy felmegyek twitterre meg facebookra, hiszen olyan rég voltam már. Twitteren rengeteg követőt vesztettem... Kicsit rosszul esett, de volt mivel vígasztalnom magam.

- Na várjatok csak amíg kiderül, hogy Zayn barátnője vagyok... - Zsörtölődtem, de tudtam, hogy ez nagy beképzeltség volt tőlem.

4 levelem érkezett, az egyik Liam, a másik Louis, a harmadik Niall, a negyedik pedig Harry. Kicsit meglepődtem.

Hogy vagy? Boldog új évet! Milyen Bradford? - olvastam Liam levelét, és nagyjából a többiek levelének a tartalma is ez volt. Visszaírtam nekik, majd hallottam, hogy nyílik az ajtó.

Lementem a lépcsőn, s láttam, hogy mindenki özönlik be az ajtón.

- Jó reggelt! - jött oda hozzám mosolyogva Zayn, és szájon puszilt, de utána rögtön aggódóan pillantott rám, én pedig biztatóan mosolyogtam, mert valahogy mára jobban vagyok. Szerintem csak tegnap estig tartott az a nagy félelem, hiszen Zayn az, akire szükségem van, akit állandóan csókolnék, és tőle nincs okom félni.

- Reggelt? Fél kettő van. - húztam fel a szemöldököm. - Hol voltatok?

- Vásárolni. - mosolygott Jazade. És ehhez kellett az egész család? - gondoltam magamban, de inkább nem tettem föl a kérdést.

Bementem inni egy pohár vizet a konyhába, amikor pittyegést hallottam az asztalról. Zayn telefonja jelezte, hogy smse jött. A feladó pedig egy bizonyos Sharon volt...

30. fejezet - Árverezés

Sziasztok! Hát, most kicsit csalódottan, de mégis valamennyire elégedetten hozom a következő fejezetet. Összegyűlt a 40 szavazat, viszont a 15-ből csak 8 kommentet kaptam... Ha nem nagy kérés, tényleg csak pár szót írjatok kommentbe, és még egyszer ugyanez a kikötés. Minimum 40 szavazat, és 15 komment után jön a következő fejezet. Kérlek titeket, hogy írjatok egy-két szót, nem is várok többet!
A másik, pedig hogy a blogfeltörés miatt megváltoztattam a jelszavam, és most már minden rendben van, köszönöm ahhoz is a kommenteket, és nem tudjátok elhinni, hogy mennyire jól esnek azok a dicsérő szavak, amiket tőletek kapok. Nagyon hálás vagyok a rendszeres kommentelőknek, nagy részben miattuk írok! :) Köszönöm szépen, sokat jelent nekem! :) <3
Na és most itt a 30. fejezet, kellemes olvasást, remélem tetszeni fog :) xxx

*Egy hét múlva*

Ma van január 1.-je. Hihetetlen, hogy egy új évbe kezdünk bele, amikor olyan, mintha a tavalyi év is csak most kezdődött volna... Úgy rohan az idő, s ez még jobban megerősíti azt a döntésemet, hogy kiköltöztem ide... Minden percet ki akarok használni azzal, akit a legjobban szeretek.

Az elmúlt egy hétben körülnéztem Bradfordban, megnéztem Zayn iskoláit, ahova járt, az óvodáját, a szülei munkahelyét, és a nevezetességeket. Egyszer-kétszer még találkoztunk a barátaival, akikkel egyre felszabadultabban érzem magam. Viszont Zayn párszor kicsit féltékeny, és ideges lett, mert Danny kezdi elengedni magát... Én persze próbálom tartani a távolságot, de nem nagyon merek teljesen közömbös lenni, nehogy ez erőszakos viselkedésre késztesse... Zayn figyelmeztetett.

Jazadedal nagyon jól kijövök, azt hiszem mára már nagyon jó barátok lettünk. Zayn családjával is nagyon jól kijövök, főleg Waliyhaval, amire számítottam is. Szinte mindent megbeszélünk, mesélt egy srácról a suliban, aki tetszik neki, és én pedig próbáltam segíteni neki. Nem tudom, hogy mennyi haszna volt belőle, hiszen nem vagyok egy párkapcsolat tanácsadó, de remélem azért valamit segítettem neki.

Imádom Bradfordot, annyira megfogott a hangulata, hogy szerintem nem is akarok visszamenni Londonba... Persze a fiúk már hiányoznak egy kicsit, de valahogy itt annyira jól érzem magam...

Eddig minden annyira tökéletesen alakult, már csak azt várom, hogy mikor jön az első problémám... Milyen optimista vagyok, nem...?

A szilveszter nagyon jól telt. Egy szórakozóhelyen töltöttük Zayn néhány barátjával, és Jazadedal. Éjfélkor Zayn megcsókolt, ahogy az állítólag szokás a szerelmeseknél, viszont én még nem tapasztaltam... Úgy éreztem magam mint a filmekben.

Hatalmasat buliztunk. Jazade eléggé berúgott, Zayn csak egy kicsit, én viszont szokás szerint nem ittam. Most kicsit attól félek, hogy készültek rólunk paparazzi képek, de a biztonsági őrök megnyugtattak minket, hogy egy darab paparazzit, sőt, még csak fényképezőgéppel rendelkező embert sem engedtek be a szórakozóhelyre. Hát remélem...

Az volt a legparásabb, hogy mindenki részeg volt, csak én nem... Ezért, nekem kellett haza vezetnem az autót, ami kicsit sem volt vicces, hiszen nem tudok vezetni... Arról nem is beszélve, hogy attól féltem, hogy egy rendőr egyszer csak megállít, elkéri a jogosítványomat, és kiderül, hogy nem tudok vezetni, sőt, még csak Angol állampolgár sem vagyok... Még semmit nem tettünk ennek az ügynek az érdekében...

Szerencsénkre minden simán ment, kivéve azt, hogy többször is majdnem neki mentem a fáknak, és majdnem beborultunk az árokba, de itt a hangsúly a majdnem-en van.

Az otthoniakkal is sokat beszélek, tegnap is boldog új évet kívántam nekik, és meg kell mondjam, hogy már hiányoznak. Három hete vagyok itt, és egyre rosszabb belegondolni, hogy milyen messze is vagyok tőlük... Főleg Vivien, ő nagyon hiányzik... De tudtam, hogy áldozatot kell hoznom annak érdekében, hogy együtt lehessek Zaynnel.

Ma viszont családostul megyünk Danny apukájának az árverezésére. A hotel, ahová megyünk, Bradford másik végén van, épp a határon, így minimum egy fél órát utaznunk kell. Nem tudom mért, de kicsit félek.

Mivel nem volt alkalmam átöltözni mikor ideutaztunk, ezért nem az a ruha volt rajtam, amit Zayntől kaptam, hanem átlagos hétköznapi ruháimat viseltem. Ezért úgy döntöttem, hogy az árverezésre azt veszem fel. Alapozót kentem fel, s a szememet fekete szemceruzával és szemhéjtussal húztam ki, és egy nagyon kevés halványlila szemhéjpúdert raktam rá, hogy passzoljon a lila miniruhámhoz. Az ajkaimra halvány rózsaszín szájfényt tettem, és fújtam magamra egy kicsit a kedvenc parfümömből.

- Na, hogy nézek ki? - sétáltam ki a fürdőből Zaynhez, aki egy fekete öltönyt viselt, a zakója ki volt gombolva, az inge felső három-négy gombja pedig szintén nem volt összegombolva. Hihetetlenül vonzóan nézett ki.

- Eszméletlenül gyönyörű vagy. - jött oda hozzám, s megcsókolt. Mint mindig, ugyanazokat az érzéseket váltotta ki belőlem, viszont ahogy egyre jobban hevültünk, Zayn beletúrt a hajamba, és itt el kellett húzódnom tőle.

- Hé, most csináltam meg a hajam! - suttogtam egy centire az arcától, és a begöndörített hajamra céloztam.

- Ne haragudj. - mosolygott, és nyomott egy puszit ajkaimra.

Felvettem a 20 centis magassarkúmat ami a Zayntől kapott szetthez tartozott, és a "Z" betűs, és a Sara-s nyakláncomat együtt, hiszen a Sara-s nyakláncomnak új láncot vettem, ami hosszabb volt a "Z" betűsnél, így együtt is viselhettem őket.

- Készen vagyunk! - kiabált le Zayn, miközben a lépcsőn igyekeztünk lefelé.

Beszálltunk az autóba, és elindultunk a hotel felé. Már sötét volt odakint, olyan 8 óra lehetett.

Mikor megérkeztünk, mások is akkor vonultak fel a lépcsőn, és mindenki nagyon elegánsan nézett ki. Zaynbe karolva sétáltam be a hatalmas szállodába.

Ahogy mi is beértünk, a hely pont úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Sok szék, a székek előtt színpad, és a színpadon festmények, és értéktárgyak kiállítva. A plafonon pazarul csillogó csillárok, a padlón vörös szőnyeg, és bőséges francia asztal megterítve.

Az ajtóban Danny, és a szülei köszöntöttek minket. Ahogy illedelmesen kezet fogtam Dannyvel, közelebb húzott magához.

- Nagyon csinos vagy ma este. - súgta a fülembe, és kirázott a hideg, de egyáltalán nem jó értelemben. Zaynen kívül az ilyesfajta vélemény nyilvánítás egyáltalán nincs ínyemre, főleg nem Dannytől.

- Köszönöm. - mondtam, s rögtön Zayn elhúzó karjait éreztem a derekamon. Még az érintésén is éreztem, hogy ideges, de ő sem mert tenni semmit, hiszen saját bevallása szerint igenis fél kötekedni Dannyvel.

Ezután Danny egész este a nyakunkon lógott, nem tudom, hogy ez mindig így szokott-e lenni, de engem zavart.

Az árverezés unalmassága miatt egész este beszélgettünk, viszont a helyzetek egyre kellemetlenebbek lettek számomra, és Zayn számára is... Danny folyton pezsgőt ivott, és szerintem ez egy kicsit be is tett neki...

Ahogy beszélgettünk, Danny egyszer csak elkezdte simogatni a hátam. Zaynnek betelt a pohár, és próbálta minél udvariasabban helyretenni Dannyt.

- Danny, Sara még mindig az én barátnőm. - mondta komolyan, de érezni lehetett a hangján, hogy "lazára veszi".

- Tudom haver, de nagyon csinos barátnőd van. - mondta Danny kicsit gyanúsan. Nekem is sok volt már ez, így azt mondtam, hogy felmegyek a hotelszobánkba, hogy megcsináljam a sminkem meg ilyenek.

Ahogy beléptem a 223-as hotelszobába a 8. emeleten, elámultam. Ilyen hotelszobát még csak a filmekben láttam. Nagyon pazar volt. Hatalmas volt, és a kilátás a teraszról fantasztikus. Ledobtam a táskámat a kanapéra, és körülnéztem. Ittam egy pohár vizet, és örültem, hogy egy kicsit megszabadulhatok Dannytől. Kezd tényleg idegesíteni. Azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom megoldani az este többi részét, amikor kopogtak.

- Gyere! -  kiáltottam egyet a konyhából, remélve hogy Zayn vagy Jazade az.

- Hát itt vagy. - hallottam egy hangot, mely egyáltalán nem Zayné, vagy Jazadé volt... Megfordultam, s Danny állt előttem.

- Igen, itt vagyok... - mondtam kicsit zavartan, és megijesztett az a helyzet, hogy csak ketten vagyunk egy hotelszobában.

- Hogy érzed magad? - kérdezte, s közelebb jött.

- Jól. Nagyon színvonalas apukád árverezése. - dicsértem, majd próbáltam kibújni a zsákutca alól, így a nappali felé vettem az irányt.

- Szóval csak az apámat akarod dicsérni? - kérdezte, s felhúzta az egyik szemöldökét. Megremegtem.

- Hát, övé az árverezés, nem? - nevettem, de egyáltalán nem felszabadultan, inkább feszengve.

- Most hagyjuk az árverezést... - mondta, és ismét közelebb jött - Zayn nagyon szerencsés veled, Sara. Nem is értem, hogy mért pont neki jutnak az ilyen szép lányok... - mondta, és kis lépésekben folyamatosan közelebb jött. Hirtelen nagyon elkezdtem félni. Danny részeg...

- Danny, te most részeg vagy... Zayn az egyik legjobb barátod, nem? - próbáltam "hipnotizálni", de valahogy ez most nem sikerült...

- De igen. Pont ezért szar, érted? - kérdezte kicsit ingerülten, és még közelebb jött. Éreztem a nem enyhén alkohol szagú leheletét.

- Na jó, én inkább most megyek. - mondtam, s gyors léptekkel haladtam az ajtó felé. Danny nem jött utánam, amin meglepődtem. Ahogy az ajtóhoz értem, hirtelen akartam kinyitni, de az ajtó nem nyílt. Be volt zárva. Ahogy ijedten megfordultam, Danny pár centire állt tőlem. Fogalmam sincs hogy került ide. Egyre idegesebb lettem, kezdett rámtörni a pánik.

- Ne menj el, olyan jó veled beszélgetni. - mondta, s ahogy közelebb jött, az egyik vállamról lecsúsztatta a ruhám pántját, és a helyére egy puszit nyomott. Kirázott a hideg a mocskos érintésétől, és egyre nehezebben vettem a levegőt. Nem tudtam, hogy mit csináljak, ha felpofozom, valószínűleg nem jutok semmire, csak még jobban felidegelem, futnom esélytelen, hiszen az ajtó zárva, és nekem fogalmam sincs, hogy hol a kulcs. 

- Danny, nem teheted ezt Zaynnel, te is tudod! - mondtam olyan nyugodtan, ahogy csak tőlem telt, hátha meg tudom győzni, bár nem sok reményt láttam.

- Nem érdekel Zayn! Mindent ő kap meg, nézz rá és rám, az ő élete rivaldafényben úszik, és nézz rám, nézz a lakhelyemre! És most egy ilyen barátnője van, mit gondolsz, hogy ki is hagyom ezt a lehetőséget? - mosolygott gúnyosan, s nekilökött az ajtónak. Két kezével a karomat nyomta az ajtónak, testével pedig hozzám simult.  Undorodtam tőle, és az alkohol szagától, de mozdulni se tudtam. Pánikba estem, s a szemem könnyben úszott.

- Ne érj hozzám! - préseltem ki az összeszorított ajkaim között, de nem engedett el.

- Mi az, Zaynnel még nem próbáltátok? Jellemző, biztos azért parázol ennyire. De nyugi, majd én megmutatom hogy kell. - kacsintott rám, s elkezdte puszilgatni a nyakam. A könnycseppjeim sorjában hullottak ki a szememből, s én remegtem, s undorodtam minden érintésétől. Egyszer csak eszembe jutott, hogy mért nem kiabáltam segítségért eddig...

- Segítség! Valaki segítsen! - ordítottam, mire Danny befogta a számat, és elkezdett ráncigálni a kanapé felé. Annyira szorította a kezemet, hogy azt hittem menten kiszakad a helyéről. Fájt, nagyon fájt.

- Vagy befogod a szádat, vagy meg is ütlek ha kell! - förmedt rám Danny, mire nekem kerekre nyíltak a szemeim a félelemtől. Lelökött a kanapéra, s nyomban rám mászott. Befogta a számat az egyik kezével, a másikkal pedig benyúlt a pólóm alá, és a hasamat simogatta. Zokogtam és ficánkoltam, de az erős karjaiból és testéből nem tudtam szabadulni. Lehúzta rólam a ruhát, s a felső testemet kezdte puszilgatni. Sikítani akartam, de ismét gyorsan befogta a számat, majd a hasamról felemelte a fejét, és az arcom fölé jött.

- Jó lesz, ne félj. Hidd el, ilyen csajjal mint te, még nem találkoztam. - mondta, s ismét elkezdte csókolgatni a testemet, s a csókjai közt mindig elmondott egy szót. Undorodtam már a hangjától is. Minél hamarabb szabadulni akartam, de éreztem, hogy le vagyok láncolva, és nincs esélyem a menekülésre. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik.

- Ez... a... test... annyira...tökéletes... megőrjítesz... engem... Sara... - hajtogatta a puszijai között, s egyik kezével még mindig a számat tapasztotta. Levette magáról a pólót, rólam pedig teljesen leráncigálta a ruhámat, s rám feküdt. Csupasz testünk egymáshoz ért, én pedig még jobban elkezdtem remegni, s úgy éreztem, mentem elájulok az idegességtől. Nem sok hiányzott, hogy az idegszálaimnak ez sok legyen.

Ahogy rám feküdt, letörölte a könnyeket az arcomról, s hevesen a nyakamat kezdte puszilgatni, és egyre feljebb haladt. Rettegtem, iszonyodtam tőle, és attól féltem, hogy a csókjai minél feljebb érnek...

Ahogy feljebb ért, megtörtént amitől annyira féltem. Megcsókolt. Fintorogva próbáltam elhúzni a fejemet, de ő annyira rám nehezedett, hogy egy centit is alig bírtam mozdulni. Hevesen csókolt, én pedig zokogtam, és nyögtem a fájdalomtól, hátha valaki meghallja. A lábammal rugdalóztam, s ficánkoltam, de egy arasznyit sem haladtam. 

Ekkor az ajtó betört, s valaki futva jött oda hozzánk. Letépte rólam Dannyt, s egy ütést hallottam. Rögtön felemeltem a fejem, s láttam, hogy Danny arcáról folyik a vér, s Zayn pedig minden erejéből, üvöltözve a falnak tolja, s ütögeti. Tágra nyílt, és könnyes szemekkel néztem rájuk, amikor egy kéz megfogott, s felsegített a kanapéról. Jazade volt az, összeszedte a földről a letépett ruhámat, s elkezdett húzni az ajtó felé.

- Zayn! Hagyd abba, még bajod esik! - kiabáltam, s próbáltam kiszabadulni Jazade fogásából.

- Gyere velem, ő kérte, hogy hozzalak el! Nyugi, nem lesz baja, vigyáz magára! Gyere gyorsan! - mondta, s elkezdett velem szaladni a folyosón. 

- Hova megyünk? - kérdeztem ijedten, de Jazadeban teljesen megbíztam.

- Patriciáék szobájába, ott felöltözhetsz. - mondta.

- De Zayn...! 

- Mindjárt jön ő is, ne féltsd! - mondta, s tovább szaladtunk, én egy szál fehérneműben.

Vissza akartam menni Zaynhez. Nagyon féltem hogy bármi baja esik, azt akartam, hogy itt legyen velem, hogy megöleljen, és az ő csókját akartam érezni. Le voltam sokkolva. Csak sírtam, és szaladtam Jazade után, miközben fogalmam sem volt, hogy mi történik a szerelmemmel.

Ha tetszett a fejezet, kérlek szavazz, és kommentelj! Köszönöm :)