Bocsánat!

Sziasztok!
Nos, azért írok most, hogy tudjatok róla inkább, mint hogy várjatok, hogy szünetet tartok. A suli miatt, ugyanis így alig maradt rá időm, és én csak úgy akarom megírni a részeket, hogy kidolgozom és azt mondhassam, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, nem akarom összecsapni hogy aztán csalódjatok bennem. Nagyon sajnálom, nem tudom meddig fog tartani, de igyekszek minél hamarabb időt szakítani rá. Nem, nem ihlet hiányában tartom a szünetet, mert még nincs vége, sok ötletem van, egyszerűen időt kell rá szakítanom. Nagyon sajnálom, remélem megértitek. De visszajövök, ezt megígérem. Nem hagylak titeket cserben.
Addig is jó sulit mindenkinek! Puszillak titeket, és köszönök minden eddigit, remélem ezután is itt lesztek nekem...
xoxo<333♥

2. Évad 4. fejezet - Zayn szemszöge 6.

Sziasztok!

Először is mindenkitől szeretnék nagyon nagy elnézést kérni amiért ennyit késtem a fejezettel, tényleg bánt hogy ilyen ritkán hozom őket, de egyszerűen amióta hazaértem a táborból, elszállt az ihletem... Beteg is lettem, 39 fokos lázzal pedig nem indult be a fantáziám :( Egyszerűen nem volt ötletem, ezt a fejezetet viszont összehoztam, bár nem tudom mennyire fog tetszeni nektek, remélem azért olvasható. Nem tudom mi van velem mostanában, a nyár eléggé kimerített, de igyekszem. :) Még sok-sok ötletem van, azokat nem hagyom elveszni. Szóval itt a fejezet, remélem tetszeni fog, és arra kérlek titeket, hogy szavazzatok, valamint írjatok kommentet a fejezet végén! Előre is köszönöm, egyébként ez nem ide tartozik, de kíváncsi vagyok arra is, hogy ti várjátok a sulit?:D Ez olyan felmérés szerű, érdekel a véleményetek, szóval ezt is írjátok le ha nem gond! :D 
JA és még szeretném megköszönni azt a sook-sok díjat amit tőletek kaptam, eszméletlenül jól esik, hogy díjazzátok a munkám! Nagyon hálás vagyok érte, de nem tudok ennyi mindent kitenni egyszerre, így itt köszönöm meg! Köszönöm szépen!♥♥♥ :) 
Na jó olvasást, köszönöm hogy még mindig olvassátok a blogom és velem vagytok, sokat jelent, nélkületek nem csinálnám! :) ♥♥♥ xxx

Miután letettem a telefont, értetlenül és gyanakodva Harryre pillantottam, majd levágtam magam az ülésre.

- Na? - kérdezték szinte egyszerre, feszülten.

- A repülőn van hazafele... - sóhajtottam gondterhelten - Azt mondja beszéljek veled, Styles. - dőltem előre és összeszűkült szemmel néztem barátomra.

Harry arca mintha lefagyott volna. Nagyot nyelt.

- Szóval ezt mondta... - ismételte meg amit mondtam. Kíváncsian vártam a magyarázatát, hiszen a reakciójából egyértelmű volt, hogy volt hozzá köze.

- Igen ezt. Mi történt? - kérdeztem egyre ingerültebben, mert rettenetesen idegesített ez a helyzet, és az is, hogy tudom, hogy Harrynek tetszik Sara...

Kis csönd után megelégeltem a várakozást, és felálltam.

- Ki vele, mondd már! - kiáltottam rá kicsit hangosabban. Erre Harry is felállt, és két tenyerét maga elé tartva próbált magyarázkodni.

- Zayn, figyelj, mielőtt elmondanám csak annyit akarok kérni hogy bízz bennem és egyáltalán nem gondoltam komolyan, és nagyon sajnálom, kérlek ne haragudj... - amint ezt kimondta, a fogaimat automatikusan összeszorítottam, és ingerülten vártam hogy folytassa.

- Mit... Csináltál...? - kérdeztem zihálva a dühtől. Harry az oka annak, hogy Sara hazament?!

- Zayn, én... Tegnap este mikor zuhanyoztál... Egyszerűen nem tudom mi ütött belém, de felmentem Sarahoz... 

- ...És? - üvöltöttem.

- ...És hát... Nem történt semmi hidd el, csak...

- CSAK?! - ordítottam, mire a biztonsági őr is kijött már, hogy mi történt. Azt hittem szétvet az ideg, mért nem böki már ki?!

- ...Csak.. Szóval nem tudom mi ütött belém, egyáltalán nem tudatosan csináltam, de... Szóval - itt sóhajtott egy nagyot - Le akartam fektetni.

Azt hittem egy másik világba kerültem. Vagy talán a pokolba. Mintha a pokol tüzén égtem volna a haragtól, vagy a feszültségtől ami bennem volt, és próbált kitörni. A fejemben annyi gondolat kavarodott, hogy azt hittem mentem szétrobban, a testem szinte remegett az idegességtől, ami belülről egyre jobban feszített. Aztán nem bírtam tovább, a kezem ökölbe szorult, és pillanatokon belül rávetettem magam Harryre. A repülő falához löktem teljes erőmből, majd nekirohantam, és bevágtam egy öklöst az arcába. Rángattam és ütöttem, mindent amit tudtam, csak hogy levezessem azt a haragot, ami bennem dúlt, és azt a fájdalmas csalódást, amit ő okozott. Nem tudtam hinni a fülemnek, folyamatosan az utolsó mondata ismétlődött a fejemben, akaratlanul is. Egyre hangosabban hallottam a szavakat, és annál erősebbet ütöttem. Egyszer csak egy nagyon erős, talán nálam is erősebb erő próbált az ellenkező irányba húzni, de én nem törődtem vele. Csak ütöttem és téptem ahol tudtam, és üvöltöttem a dühtől és haragtól. Még ha tudtam hogy nem is történt semmi, az dühített fel a legjobban hogy az egyik legjobb barátom, társam így elárult.

Az ellenerő egyre erősödött és talán kezdett elhatalmasodni felettem, majd rájöttem, hogy ez az együttes erő a többiek karjai, amik egyszerre próbálnak visszatartani hogy Harryt mégjobban szétüssem. Kizártam a világot, szinte nem hallottam hangokat, a méreg elvakított és elsüketített teljesen.

Majd egy magabiztos, erőteljes kéz is csatlakozott a többihez, és az viszont győzött felettem. "Leválasztottak" Harryről, és leültettek egy székbe. Lassan kezdtem magamhoz térni, tompán már hallottam  a hangokat is, de még mindig nehezen és zihálva vettem a levegőt, az ajkaim maguktól is vicsorítottak. Lassan felfogtam hogy mi van körülöttem, Niall, Liam és Louis mellettem vannak és engem fognak le, Paul és Anthony Harryt vizsgálják. Ahogy jobban szemügyre vettem Harryt, az orrából folyt a vér, a szeme alatt máris lilult, a pólója pedig össze-vissza szaggatva. Mintha megtámadta volna egy medve.

A gép ereszkedni kezdett, mi pedig biztonsági öv bekapcsolása nélkül ültünk/álltunk a gép fedélzetén és még mindig nem haladtak előre az események. Folyamatosan csak magam elé ziháltam és próbáltam lenyugodni nehogy megint Harryre vessem magam. Mostmár nem akartam. Inkább egyedül akartam lenni. Dühöngeni akartam, üvölteni és távol lenni a világtól. A gép földet ért, fogalmam sincs hogy hol, de leszállt. Paul és Anthony felém fordultak.

- Mégis mi a fene volt ez?! - kiáltotta Paul. Le kellett hunynom a szemem hogy koncentrálni tudjak, de nem tudtam elismételni azt amit Harry mondott, de nem is kellett, mert a többiek már megtették helyettem.

- Le akarta fektetni a barátnőjét. - vágta oda Niall kicsit gúnyosan, de azért nyugodtan. 

Elég volt. Ennyi elég volt hogy megint halljam az igazságot, így felpattantam és kiviharoztam a gépből. Fogalmam sincs hogy hol vagyok vagy hogy merre akarok menni, de el kellett mennem, muszáj volt egyedül lennem. Elrohantam. Egy kis várost láttam körülöttem. Én csak szaladtam, megállás nélkül, amíg a város szélén nem találtam rá egy tóra. Nem volt ott rajtam kívül senki, így ideális hely volt a lenyugvásra. Nem volt messze a géptől, megfigyeltem hogy merre jöttem mert azért még normális vagyok, nem akarok elveszni, csak egyedül akarok lenni egy kicsit. Gondolkodni akarok, le akarok nyugodni.

Tehát, Harry kikezdett a barátnőmmel... Akit a legjobban szeretek... És a tesóm, a munkatársam, a barátom meg elárult... Mintha belém rúgtak volna. A barátnőm hazautazott, nyilván ezért... Hirtelen belémnyilallt az érzés felismerése. Félek. Rettegek, hogy azért ment el, mert elhagy... Fogalmam sincs miért, de féltem. Teljesen átverve éreztem magam, és elhagyottnak. Ő elment, nélküle egyedül vagyok, teljesen. A barátom meg elárult, hogy tehetett ilyet? 

Ahogy ezeket a gondolatokat ismételtem magamban, azon kaptam magam, hogy valami csiklandozza az arcom. Odakaptam a kezemmel, és éreztem hogy egy könnycsepp az. Te jó ég, mit csinálok? Sírok? Áh, mindegy, most úgysem lát senki. Sem kamerák, sem emberek, sem rajongók, sem műsorvezetők, sem újságírók, sem menedzserek, sem producerek, sem rendezők, sem paparazzik, senki. Milyen könnyű így az egész... Nem kell most szégyellnem semmit. Sírhatok. Most csinálhatok akármit.

De azért mégis, olyan hülyén hangzik hogy itt sírok egyedül a semmi közepén, én, Zayn Malik... Karikás lesz tőle a szemem, így nem mehetek vissza.

Lehet, hogy kívül nem sírtam, de belül a szívem és a lelkem könnyezett a fájdalomtól és a csalódástól ami egyszerre ért a mai napon...

2. Évad 3. fejezet - Kihívás, izgalom, és dolgok, amiket nem szabad

Sziasztok!
Először is rettentően sajnálom amiért ennyire megvárakoztattalak titeket! Sajnos a nyaram elég sűrű, és ezután is az lesz :/ Vasárnap elutazok ismét augusztus 20.-ig :/ De még holnap megpróbálok egy részt hozni, utána viszont egy jó bő hétig nem fogok tudni :/ Ne haragudjatok! :( Viszont nagyon nagyon köszönöm a kommenteket és a díjakat amiket kapok, nagyon hálás vagyok érte, és rettentően jól esik látni, hogy van miért írnom, és hogy tetszik valakinek! :) Most is várom a véleményeket, és most arra kérlek titeket, hogy kommentbe írjátok le, hogy szerintetek mi lesz a folytatása a történetnek! :)
Köszönöm ismét, nagyon jól esik!! További szép nyarat nektek, és holnapra nem ígérek semmit, de megpróbálok mégegy részt hozni mielőtt elutazok! A fejezetről csak annyit, hogy kicsit hosszú lett, de remélem tetszeni fog! Jó olvasást xxx

- Szia anya! - köszöntem halkan. Anyu továbbra is hatalmasra kerekedett szemekkel nézett rám, én viszont nem tudtam hogy mire vár most. Ja, hát persze, meg kéne magyaráznom hogy mért is vagyok itt?! Nekem kéne megszólalnom először, igaz? Igaz...
- Figyelj, nincs semmi baj, csak gondoltam hazalátogatok. Hiányoztatok már! - mondtam megint halkan, majd anya arcáról eltűnt a meglepettség, és átváltott meghatódott mosolyba. Gyors léptekkel jött felém, majd szorosan magához ölelt.
- Ó, Sára! Már annyira hiányoztál! - hát igen, ahhoz képest hogy szinte minden nap beszéltünk, a család hiányát semmi sem enyhíti. 
- Te is, anyu. - motyogtam a vállába.
- Hahó, képzeljétek Sára hazajött! - kiáltotta anya torka szakattából, majd válaszként a lépcsőn hangos dübörgések hallatszottak. 
- Micsoda?! - hallottam a bátyám hangját, mögötte pedig a nővérem nevetését ahogy szaladnak le az emeletről.
- Sziasztok! - köszöntem nekik is, majd őket is magamhoz öleltem.
- Hát te? Hogyhogy itthon? - kérdezték, mire ugyanazt feleltem mint anyának. Nem akarom hogy tudjanak a Harrys dologról. Az lenne a válasz, hogy nem engednének vissza, mert "Harry majd biztos megerőszakol ha így folytatja", vagy a másik verzió pedig a "Zayn és Harry összeverik egymást miattad", amit inkább el tudnék képzelni mint a megerőszakolós változatot. Az kizárt, de a verekedés is. Túl jó barátok ahhoz, hogy miattam veszekedjenek. Ráadásul Harry nem gondolja komolyan. Csak szüksége van egy kis időre, ezért is jöttem el, hogy megkönnyítsem a helyzetét. 

A nap többi részében meséltem nekik a kalandjaimról, Párizsról (persze az éjszakát kihagytam, mert anyum szerintem fakanállal porolta volna ki a fenekem...) és az interjúkról amiken eddig voltam. Kis ízelítőt adtam nekik szóban hogy milyen lehet a sztárélet, hiszen én sem tudom pontosan. Csak kívülről látom, és jó lenne ha ez még így is maradna egy kis ideig.
A nap végén apukám is megérkezett, aki eddig dolgozott, és az ő reakciója sem volt különb a többieknél.
 Fáradtan dőltem be a saját ágyamba, miután jól megnéztem a szobámat. Ez is hiányzott már, szinte minden ugyanúgy állt.
 Sokat gondolkodtam még elalvás előtt. Ma rengetegszer elhangzott a kérdés, hogy mikor is megyek vissza Londonba, és hogy egyáltalán visszamegyek-e. Nos, az nem kétséges hogy visszamegyek, de hogy mikor, arról még fogalmam sincs.
Igazából, ha őszinte akarok lenni, jobbra számítottam. Azt hittem, ha hazajövök megkönnyebbülök egy kicsit a nagy nyomás alól ami rajtam volt Londonban. Hiszen még csak 16 vagyok, és egyedül költöztem ki egy világvárosba a barátomhoz és a másik négy hülyéhez, persze jó értelemben. Azt hittem, ha hazajövök boldog leszek hogy végre itthon vagyok, ami lényegében igaz is, de annyira, de annyira hiányérzetem van, és azt hiszem nem nehéz kitalálni hogy mi hiányzik. Nem gondoltam volna, hogyha hazajövök, akkor így fogok gondolkodni. Azt hittem, hogy kikapcsolódok teljesen, és elfelejtem azt a nyüzsgést, azt a pörgést ami Londonban van. Ez is csak félig igaz. Ma jöttem el, de borzasztóan bánt amit Zayn mondott a telefonban. És az is, amit én tettem. Otthagytam, minden szó nélkül. Azóta még csak egy sms-t sem dobott nekem. Meg tudom érteni. De mégis... Annyira hiányzik. Borzasztóan. 
Mikor összejöttem Zaynnel, sosem gondoltam hogy ennyire tudom majd szeretni. Azt gondoltam hogy ez csak azért van, mert írtó jól néz ki, és mert sztár. Mindig is ő tetszett, és nem ismertem, ezért tudomásul vettem hogy minden csak a hírnév miatt van. És most így hogy benne vagyok, annyira máshogy vélekedek mindenről. Teljesen kicserélődtem Angliában. Érettebb lettem, ez a kapcsolat kicsit siettette a felnövésemet szellemileg. Kimondhatom, hogy a barátommal jelenleg érett kapcsolatban vagyok, és nagyon de nagyon szeretem. Furcsa. Visszagondolni az első pillanatokra, amikor találkoztunk. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor már félálomban voltam. Vigyorogtam és az emlékek csak úgy villantak be a fejembe. Minden egyes pillanat, mikor a buszmegállóban vártam hogy a nagybátyám felvegyen az autójával, amikor megérkeztünk, amikor aláírtuk a papírokat, és azt hiszem a legnagyobbat hazudtuk az életünkben. Amikor legelőször megláttam Zaynt és szemezett velem. Amikor legelőször találkoztam velük és elájultam. A hétvége, amit együtt töltöttünk, az éjszakai séta, a forgatás, minden. Egymás után, sorjába jutottak eszembe az emlékek, és egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Nem tudom pontosan megmondani hogy miért. Talán Zayn hiánya miatt, talán mert azóta annyi minden megváltozott, talán a boldogságtól hogy megtörtént. Vagy mind a három miatt. Könnyeztem, s a könnyek egy kis idő után álomba ringattak.

***

Reggel hangos madárcsicsergésre ébredtem. Az első gondolatom az volt, hogy megnézzem a telefonomat, hátha volt egy nem fogadott hívásom, vagy egy sms-em, de semmi. Nem kaptam semmit.

Ez a reggeli hangulatomat jól megalapozta. Felültem az ágyban, és eldöntöttem, hogy írok neki. Rettentően hiányzik, és nem tudom elhinni hogy ő nem gondolkodik rajtam. 

"Jó reggelt. Nagyon hiányzol. Remélem minden rendben van veletek. Még egyszer sajnálom. Szeretlek. xx"

 Pötyögtem be az iPhone-omba, majd kis gondolkodás után megnyomtam a küldés gombot. Nagyot sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból. Lementem reggelizni, és ma úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a sulim körül. Észrevétlen akarok maradni, nem akarok ismerősökkel találkozni, így tanítási időben megyek oda. Körül akarok nézni. Kihúztam a bőröndömet, majd kiválasztottam belőle egy világos csőfarmert, egy fehér-fekete csíkos hosszú ujjú felsőt, majd felvettem a bakancsomat és felkaptam a fekete bőrdzsekimet. A hajamat kontyba fogtam, majd felkentem egy enyhe sminket az arcomra, majd kimentem az utcára. A márciusi nap kellemesen simogatta az arcomat, és a levegőben az életrekelés illata lappangott. Lassan sétáltam az ismerős környéken, jól megnéztem mindent. Valahol változást véltem felfedezni, valahol pedig a már megszokott, régi, ugyanaz a látvány várt. Elértem a sulimhoz, ami most csendbe burkolózva állt az út szélén. Furcsa volt megint itt lenni. Már rég voltam iskolában. És be kell hogy valljam, hogy hiányzik. Hiányoznak a gimis napok, a tanárok szivatása, a barátaim... Persze mostmár új, és sokkal jobb barátaim vannak, ezt bátran kimondhatom. Amikor eljöttem innen, a terveim között volt, hogy magántanárt fogadok, de eddig még nem jutott különösebb megfontolásra a téma. De most hogy itt vagyok, most teljesen megerősödtem a döntésemben. Tanulni szeretnék.

Körbejártam az épületet, s hajtott a kíváncsiság. Be akartam jutni. Megnéztem az órámat, ami még azt az időt mutatta, amibe bőven belefér még, hogy bent is körülnézzek. Ehhez viszont ki kell játszanom a portást.
Az iskola sarkánál próbáltam bemászni a kerítésen, minél gyorsabban, hogy a portás még csak gyanút se vehessen. Könnyedén átrepítettem a lábaimat a kerítés teteje fölött, majd leugrottam a földre, és leguggoltam. A tervem eddig sikerült, észrevétlen maradtam. Tisztára mintha egy akció filmben lennék, és betörni készülnék valahova. Izgalmas volt, az biztos.
A suli falához szorosan simulva a hátammal mentem végig a hátsó udvaron, majd leguggoltam, és törpejárásban mentem végig az ablakok alatt. Néhol megálltam, és ahol nyitva volt az ablak, ott belehallgattam az órákba. Hirtelen jött felismerések közepette sokszor mosolyogtam a tanárokon, akiket jól ismertem már. Néhány diák hangját is felismertem, bár nem az én osztályomból. Volt osztályomból...

Továbbmentem, majd alaposan körülnéztem, s amikor meggyőződtem róla, hogy nem lát senki, gyorsan besurrantam az ajtón, és rögtön elbújtam a szekrények mögött. Kifújtam magam, hiszen az izgalomtól gyorsabban vettem a levegőt. Úgy éreztem magam mint egy bűnöző. Ahogy ott álltam, végiggondoltam, hogy mi lenne, ha észrevennének. Ez az Sára, jól csinálod, keverd csak bajba magad! Mindig ez kell neked, a kihívás, az izgalom és azok a dolgok, amiket elvileg nem lenne szabad... Szidtam magam, de igazából furcsa ezt mondanom, de most igaza van az "agyamnak". Kell az izgalom, szükségem van a kihívásokra. Ezzel a lendülettel indultam tovább, s mostmár nyugodtan sétáltam a folyosókon. Néztem a faliújságot, a kirakott képeket a kirándulásokról. Majd eszembe jutott, hogy megnézzem az iPhone-om, de semmi változás... Ez rettentően elszomorított. Ennyire haragszik? Valószínű. De mindegy, most ki akarom élvezni hogy itt vagyok. Tovább mentem, és  amikor elértem a mosdóhoz, bementem hogy megigazítsam a hajam meg egy pillantást vessek magamra.
Miután végeztem, ki akartam menni, az ajtó viszont nekiütközött valaminek, s a földön egy puffanást hallottam. Ijedten csuktam vissza magamra az ajtót, s a szívem a százszorosára gyorsult. Elkerekedett szemekkel vettem erőt magamon, és lassan nyitottam ki az ajtót, hogy megnézhessem, mit vagy kit ütöttem meg az ajtóval. A kis résen amit eddig kinyitottam, azt láttam, hogy az illető (mert úgy tűnik, hogy valaki volt akit megütöttem) már felállt, s nyilván azt várja, hogy én előjöjjek. A vérnyomásom az egekben volt, és azon gondolkodtam vajon mi vár rám ezután. Ahogy az ajtó kinyílt, még jobban meglepődtem, bár azt hittem, ennél jobban már nem tud a szívem gyorsabban verni. Tomit láttam magam előtt.
- Uram atyám! Sára?!

2. Évad 2. fejezet - Hazaérkezés

Sziasztok!
Itt az újabb fejezet, ami szerintem kicsit unalmasra sikerült, de remélem a következő fejezetek jobban sikerülnek majd. 
Köszönöm a kommenteket és a szavazatokat, bár az utóbbiból többet vártam. Szeretnék kérni minden egyes embert aki elolvassa ezt a fejezetet, hogy a fejezet végén szavazzon, hogy mennyire tetszett neki a fejezet. Ez egy ilyen felmérés szerű dolog :D
Köszönök mindent, remélem hogy jól telik a nyaratok! Élvezzétek ki minden egyes percét, mert már nincs sok hátra!
Itt a fejezet, jó olvasást xxx

Ahogy a gép felemelkedett a felhők közé, elgondolkodtam, hogy vajon mért is csinálom ezt, hogy elmenekülök a problémák elől. A többiek aggódni fognak, és nem fogják érteni hogy mi ütött belém. Előbb-utóbb úgyis el kell mondanom a Harrys ügyet... Ha ő még nem tette volna meg...
Ráadásul az otthoniaknak sem szóltam. Mit fognak gondolni, mért jöttem haza? Azt fogják hinni hogy problémám van Zaynnel. És Zayn...! Ő teljesen ki fog akadni.
Hogy őszinte legyek, magam sem tudom mért szálltam fel erre a gépre. Hirtelen döntés volt, így akartam, és kész. Igen, sokszor én sem értem meg saját magam. Eléggé önfejű vagyok, de ez már akkor is kiderült, amikor össze-vissza hazudoztam mindenkinek, csak hogy benne lehessek a fiúk klippjében... Mennyi minden megváltozott azóta.

Most pedig hazafelé tartok, titokban, nem szóltam senkinek, kivéve Fredet, de neki is csak az utolsó pillanatban hagytam üzenetet elég bunkó módon. Te jó ég, remélem Patriciáék nem fogják megtudni, különben nagyon meg fognak ijedni. Hajj, semmilyen szempontból nem döntöttem jól, de én mégis amellett vagyok, hogy szükségem van erre a kis szünetre. Fel kell dolgoznom hogy mi minden történt velem ebben a 2-3 hónapban, és amúgy is ideje volt már hazalátogatnom. Már nagyon hiányzik mindenki.

Izgatottan ültem a gépen, és ezek a gondolatok jártak a fejemben. Az eszem azt mondta, hogy mekkora hülye vagyok amiért ezt csinálom, a szívem viszont helyeselte a döntésemet, és azt hiszem ebben a helyzetben a szívemnek kell igazat adnom. Egy kis szünet mindig jól jön. És most igenis jól esik elmenekülni a problémák elől. Még tini vagyok, nem tudok egyszerre ennyi mindent elviselni.
Feszülten ültem, és vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom. Lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy hogyan reagálnak a többiek a hírre, hogy felszálltam egy gépre, és hazafelé tartok... Láttam Zayn ijedt arcát, Harry bűntudattal teli, rémült szemeit, Niall és Liam döbbent tekintetét, és Louis értetlen arckifejezését. Zayn kapkodott és értetlenkedett, a többiek pedig nyugtatni próbálták, ami fordítva sült el. Zayn kiabálni kezdett, zűrzavar keletkezett a gépen, s elvesztették az irányítást. A gép rázkódni kezd, s a villanyok kialszanak a gépen. 
A szemem hirtelen és megkönnyebbülten nyitottam ki, hiszen a mobilom csörgése megzavarta a nem éppen nyugalmas álmomat, s most köszönetet adtam neki, bárki is hívott, bár nem volt nehéz kitalálnom. Az iPhonom képernyőjén Zayn neve, és képe virított. Féltem felvenni.

- H-halló? - szóltam bele halkan, remegő hanggal. Féltem a reakciójától, főleg az álmom után.
- Sara, de jó hogy elérlek! Hol vagy?! - kérdezte, s a hangján hallottam, hogy kétségbeesett.
- Hát... Repülőn vagyok, Zayn. - jelentettem ki egy nagy sóhaj után.
- Uram atyám, de mért? Sara, tudod hogy aggódtam mikor Fred felhívott, hogy milyen üzenetet hagytál az autóban?! Majdnem szívrohamot kaptam, mért csináltad ezt? Mért nem szóltál hogy nincs minden rendben?! - kérdezte, s hangját egyre feljebb emelte.
- Zayn, ez.. Ez egy hirtelen döntés volt. Velünk minden rendben, hidd el. Csak annyi minden történt, szükségem van egy kis szünetre. De nem miattad, bízz bennem. - kérleltem még mindig remegő hangon. Most jöttem rá hogy már hiányzik.
- Sara, én... Nem tudom hogy tudnék hinni neked. Érted? Szó nélkül felszállsz egy gépre hogy hazamenj Magyarországra, szerinted mire gondoljak? - hangja elcsuklott a mondat végére.
- Kérlek ne haragudj. Muszáj hazamennem, nemsokára visszamegyek Londonba, ebben biztos vagyok. Csak kérlek, érts meg. Tudom hogy nem tudod miről van szó, de bízz bennem. Elmondom ha ismét találkozunk. - nem tudtam mit mondhatnék még. Sóhajtott egy nagyot.
- Hogy bízzak így benned, ha te sem bíztál meg bennem, és beszélted meg velem a problémát? - kérdezte elcsukló hangon. És igaza van.
- Annyira sajnálom, kérlek higgy nekem. Tudod mit? Beszélj erről Harryvel... Ő majd elmagyarázza.
- Harryvel? Én már nem értek semmit. Most le kell tennem. Majd hívlak... Érezd... Érezd jól magad otthon. - mondta, s a mondat végén már suttogott. Mintha egy kést fúrtak volna belém, annyira fájt amit mondott, és főleg az ahogyan.
- Szeretlek. Már most hiányzol. - suttogtam én is a telefonba, de épp hogy kimondtam, a vonal megszakadt.

Szörnyen éreztem magam. Ahogy hallottam a hangján a csalódottságot és a fájdalmat, borzasztó érzés nyilallt belém. Hogy tehettem ilyet? Szólnom kellett volna neki. Hibáztam. De még mekkorát.

A gép nem sok idő múltán leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren. Fura érzés volt itthon lenni, magyar szavakat hallani az emberektől. 
Felszálltam a buszra, majd mély gondolatokba merülve vártam, hogy hazaérjek.
Néztem a tájat, s minden egyes ház, minden fa ismerős volt. Hihetetlen, hogy 16 évesen kibírtam, hogy majdnem 3 hónapig ne lássam ezt a tájat. Most érzem csak, hogy mennyire de mennyire hiányzott.
A busz egy jó óra múlva letett abban a buszmegállóban, ahol már kismilliószor voltam legalább. Lassan, körültekintően sétáltam végig az utcánkban, és magamba szívtam minden illatot amit csak éreztem az itthoni levegőben. Furcsa és gyors volt a váltás London után, de jól éreztem magam itthon. Egy valami, pontosabban valaki hiányzott, és az Ő volt. De az vigasztalt, hogy nemsokára - pontosan nem tudom még mennyi idő múlva, de nem sokára - ismét láthatom. Most arra koncentráltam, hogy itthon vagyok, és kikapcsolódhatok teljes mértékben.
Ahogy megálltam a házunk előtt, hihetetlenül furcsa, de mégis jó érzés fogott el. Itthon vagyok.
Ahogy kinyitottam a kaput, a kutyánk szaladt felém, akit jól megölelgettem. Mennyire hiányzott ő is!
Beléptem az ajtón, és izgatottan kerestem a családomat.
- Hahó! - kiáltottam egyet, s az egész ház az én hangomat zengte egy pillanatra.
A konyhából anyukám feje bukkant elő, s hirtelen nagyra kerekedett szemekkel bámult rám.
- Kislányom, te itthon?!

2. Évad 1. fejezet - Harry szemszöge

Sziasztok! 

Sajnálom hogy kicsit késtem a résszel, de ma nem sok időm volt írni, így ez a rész is el lett kapkodva szerintem:/ Mindenképpen meg akartam írni mert megígértem, és nem akartam elhalasztani. Remélem azért tetszeni fog.

Egy közlemény: Jobb oldalt mostantól láthattok egy "Aktuális" címmel ellátott fület, ahova mindig azokat a dolgokat írom, amiket közölni akarok veletek, szóval azt a jegyzetet figyelgessétek.

Köszönöm a leírásotokat Sararól, pontosan úgy képzeltétek el, ahogy szerettem volna hogy elképzeljétek!:) Nemsokára újra lesz ehhez hasonló feladat:)

Köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek:) Köszönök mindent ismét:)

Itt a 2. évad első fejezete, remélem a felszínesség ellenére elfogadható. Kellemes olvasást xxx

Muszáj voltam hazudni neki. Ha megmondom hogy szeretem, akkor tönkre megy a barátságunk. Teljesen. Nem szeretek hazudni, főleg nem neki, de nem volt választásom. Úgy elszorult a szívem mikor ketten maradtunk. És amikor a szemébe néztem... Nem, nem szabad ezt éreznem. Nem állhat egy lány közém és Zayn közé. Sőt, még azt is tudom, hogy Sara Zaynt szereti, szóval ugrott az egész. Mindegy.

Mikor bementünk várhatóan mindenki faggatózni kezdett. Esküszöm nem esett le hogy őt láttuk a videóban. Annyira hihetetlen ez az egész... Mintha a sors direkt szivatni akarna... Tényleg magányosan fogom végezni...

Viszont mikor lementem, és megláttam, hogy Zayn hogyan csókolja őt, elkapott a düh. Nem tudom mért, de a düh kapott el, és alig tudtam leállítani magam. Fájt így látni. Mintha már az enyém lenne, mintha már hozzám tartozna, úgy sértett amit láttam. Féltékeny lettem, és talán ez a viszonyomon is ront Zaynnel. De egek, mért? Mért kell ilyen helyzetben lennem? Egyikőjüket sem akarom elveszíteni! Nem hagyhatom, hogy ez tönkre tegyen mindent!

Sara kinyitotta a szemét és ahogy tekintetünk találkozott, mintha egy kést forgattak volna bennem. Olyan hihetetlenül furcsa, rossz értelemben furcsa érzés fogott el, ahogy ő csókolja a barátját és közben meg az én szememmel találkozik a nézése... Rosszul éreztem magam. Nagyon rosszul, csalódtam magamban. Annyira össze vagyok én magam is zavarodva, nem tudom hogy mit akarok pontosan. Vagyis inkább tudom, de az érzelmeim nem hagyják hogy azt csináljam amit jónak tartok. 

Felmentem a szobámba és sajnáltattam magam. Jelenleg ezt tartottam a legértelmesebb dolognak amit csinálhatok. Gondolkodtam. Egyedül maradtam az érzelmeimmel és a gondolataimmal. Most, hogy kiderült mit érzek, sokkal nehezebb elviselnem. Eddig csak magamban gondolkodtam erről, magamban éreztem ennek a súlyát. Most viszont az egész társaság azon töri majd a fejét, hogy a kínos pillanatokban "vajon Harry hogy érezhet most?". Nekem ez nem kell. Nem kell hogy sajnáljanak, megoldom én egyedül is.

De ahogy egyedül maradtam a saját gondolataimmal - ami nagy valószínűséggel nem volt jó ötlet - eszembe jutott valami, és amint átgondoltam, semmi sem tudott megállítani. És ez hatalmas hiba volt.

Hallottam ahogy Zayn zuhanyzik. A lábaim automatikusan elindultak az ő szobájuk felé. Befeszítettem minden erőmet hogy megállítsam magam, de nem sikerült. Igazából hogy őszinte legyek, nem is akartam megállítani magam, csak azért próbáltam, hogy ne legyen teljesen lelkiismeret furdalásom utána. Hát nem remek? Micsoda bunkó paraszt lettem hozzá...

Ahogy beléptem a szobába, ő a szekrényen pakolászott. Ahogy megláttam, elvesztettem a fejem. Eszembe jutott a pillanat amikor rám nézett a csókja közben Zaynnel, és ez a jelenet pörgött le bennem ezerszer. Odamentem, s lágyan átöleltem. Magamhoz szorítottam és legbelül próbáltam kisajátítani magamnak. Ösztönszerűen kezdtem lágy puszikat nyomni a nyakára. Engedte, nyilván nem volt tisztában azzal, hogy ki is van mögötte.

Amint beletúrt a hajamba, fénysebességgel fordult felém, s elkerekedett szemeivel meglepetten bámult rám.

- Uram atyám Harry! - kiáltotta. Féltem hogy Zayn meghallja, így gyorsan befogtam a száját, s amennyire lehet, még kihasználtam azt a maradék pár másodpercet, hogy vele lehessek. Közel simultam hozzá, érezni akartam őt. Elvesztettem a fejem.

Rémülten bámult rám, s megkért hogy menjek ki. Még egy utolsó próbát tettem, de semmi hatása nem volt. Ennél rosszabb érzés kevés van a Földön. Tudtam, tudtam hogy nem lenne szabad ezt csinálnom. De nem tudtam ellene tenni, megbolondított.

Megadva magam kimentem a szobából, s bezárkóztam a szobámba. A szemembe könnyek gyűltek, de még meg akartam előzni a sírást, így magamra erőltettem, hogy álomba merüljek. 

***

Hozzám sem szólt egész reggel. Hát így kell elválnunk. Nyilván nem szólt Zaynnek, hiszen ő úgy viselkedett velem, ahogy szokott.

Mikor kiszálltunk a kocsiból, az ajtóból még visszapillantottam rá, jelezve, hogy köztünk még nincs minden rendben... Négy nap múlva úgyis újra találkozunk.

A gép emelkedni kezdett a földről, s mi a levegőben repültünk, ismét. Pár percig csönd volt, és élveztük a felszállást, majd Zaynnek megcsörrent a telefonja.

- Hallo? - szólt bele BlackBerryjébe.

Pár másodperces szünet után homlokráncolva nézett ránk.

- Fred? - kérdezte értetlenül. Mindannyian Zaynre szegeztük a tekintetünket, hiszen Fred sosem szokott telefonálni. Ha telefonál, akkor mért pont Zaynnek?

- Hogy micsoda?! - kiáltott fel, s annak ellenére, hogy a biztonsági övének még bekapcsolva kellett lennie, felpattant üléséről, s tágra nyílt, remegő szemekkel meredt a semmibe.

40 fejezet - Gyors döntés

Sziasztok!
Először is hatalmas nagy köszönet nektek amiért elértük a 102 rendszeres olvasót! Annyira hihetetlen, mikor elkezdtem ezt a blogot, még csak reménykedni sem reménykedtem hogy valaha lesz ennyi olvasóm! Nagyon hálás vagyok nektek :)
A másik, hogy köszönöm a kommenteket, elkönyveltem minden javaslatot, és a továbbiakban igyekszem beletenni a történetbe a dolgokat amiket írtatok. 
Köszönöm a szülinapi köszöntéseket, higgyétek el, hogy itt kaptam az legjobb ajándékomat :)
A táborból hazaértem, és rögtön rászántam magam hogy megírjam a 40. fejezetet, amivel egy talán rossz, talán jó hír is jár. Ezzel a fejezettel az első "évad" lezárul. Itt lesz egy jelentős fordulat, és azt terveztem, hogy itt tartanék egy kis szünetet, de!
Mivel most két hétig távol voltam, és amiért mostanában nagyon ritkán hozom a fejezeteket, most nem lesz szünet. Sőt, ha minden jól megy, talán még ma - legkésőbb holnap - hozom a következő fejezetet, ami nagy valószínűséggel egy Harry szemszög lesz (kérésetekre).
És van még egy dolog; a kérésemre viszont nem nagyon kaptam visszajelzéseket. Küldjetek képeket, vagy személyleírást kommentben, hogy hogyan képzelitek el Sarat! Írtam, hogy mostanában több ilyen feladat is lesz, hogy nagyjából megtudjam a ti nézőszempontjaitokat is a történetben.
Nagyjából ennyi, ja, és még annyi hogy még augusztusban is el fogok utazni két hétre, de ezt majd még leírom hogy pontosan mikor :)
Tehát ismét köszönök mindent, el sem hiszitek mennyire jól esik! Én pedig mindig nagyon igyekszem hogy olyan részt írjak, ami megfelel az elvárásaitoknak ;D De komolyan, köszönöm hogy leírtátok, figyelembe vettem mindent :)
Itt a fejezet, nekem őszintén nem tetszik, de ezt ismét rátok bízom xxx

Mikor beértünk, mindenki kíváncsian nézett ránk. Kínos csend volt, senki nem mert, vagy inkább nem tudta, hogy hogyan szólaljon meg.
- Minden rendben. - nyugtattam meg őket, de még mindig furcsán néztek ránk. Egyszer csak Zayn átkarolta a derekam, és kivezetett a szobából.
- Na? - kérdezte kíváncsian.
- Mi na? Mondtam, hogy minden rendben. Megbeszéltük a dolgokat, és minden oké lesz. Elfelejtjük ezt az egészet... - mondtam.
- És Harry? - kérdezte, mintha nem hinne nekem.
- Jól van. Azt mondta hogy nem gáz az egész. - mondtam. Kicsit kezdett idegesíteni ez a szituáció. Visszasétáltam a szobába, ahol a többiek faggatták Harryt. Szemforgatva megfordultam, s lementem a konyhába vacsorát készíteni. Nem nagyon szoktam főzni, de most máshoz nem volt kedvem egyáltalán.

- Kopp,kopp - hallottam Zayn rekedtes hangját. Megfordultam, s ő pedig az ajtónak támaszkodva nézett engem. Elindult felém, majd kezeit derekam köré fonta, s homlokát az enyémnek döntötte.
- Van egy rossz hírem. - suttogta. Fejemet elkaptam tőle, s érdeklődve felnéztem rá, bele gyönyörűen csillogó barna szemeibe. Folytatásra vártam, ehelyett elsimított egy tincset az arcomból, s nyomott egy puszit ajkaimra. Elhúzódtam.
- Zayn! - mondtam kicsit sértődötten. Nagyot sóhajtott.
- Holnap... Holnap el kell utaznunk Franciaországba az új lemezünk miatt. A menedzserünk viszont azt mondta, hogy... Jobb lenne ha nem jönnétek velünk, mert nagy figyelmet igényel a mostani munka. - mondta, s szemét lesütötte. Kicsit megijedtem. Egyedül akar itt hagyni Londonban? Egy hatalmas házban?
- Ezért áthívtuk neked Eleanort és Daniellet hogy együtt lehessetek. Na? - kérdezte, s magára erőltetett egy mosolyt. Az megnyugtatott, hogy legalább Eleanorék átjönnek, de meddig kell kibírnom nélküle? 
- Meddig maradtok? - kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Négy nap.
- És mért nem szóltál előbb? - kérdeztem ingerülten.
- Mégis mikor? Párizsban? Hogy rontsuk el a hangulatot? Esetleg ma? Amikor kiderült hogy Harry beléd van esve? - kérdezte idegesen, szinte kiabált.
- Igazad van. - préseltem ki ajkaim között, majd elsétáltam mellette, ő viszont elkapta a karomat, s visszafordított maga felé.
- Ne haragudj. Én csak... félek. - vallotta be, s közelebb húzott magához.
- Mégis mitől? - kérdeztem.
- Harrytől. - fújta ki a bent tartott levegőjét.
Harrytől? Ez komoly? Hiszen tudja, hogy Harry és köztem nincs semmi. Féltékeny lenne? 
- Hogy mi? Harrytől? Nem bízol a legjobb barátodban? - kérdeztem meglepetten.
- Nem tudod milyen mikor szerelmes... - jelentette ki.
- De Zayn, Harry nem szerelmes, ugyan már! Ezt beszéltük, hogy ez csak egy fellángolás... Semmi több. - vitatkoztam.
- Várd ki a végét. - morogta. Sóhajtottam egyet. Nem tudtam mit tudnék csinálni hogy megnyugtassam, így a legegyszerűbb módszert választottam. Megcsókoltam. Beletúrtam a hajába, és hagytam, hogy nyelvünk játszadozzon egymással. Zayn nekilökött a pultnak, majd felemelte két combomat, s ráemelt a pult tetejére. Közben egy pillanatra sem váltak el ajkaink, s kezünk bebarangolta a másik egész testét.
Hirtelen furcsa érzés fogott el. Zavart lettem, és úgy éreztem, hogy valaki figyel. Automatikusan kinyitottam a szemem csókunk közben, s a tekintetem két zöldes szemmel találkozott, akik fájdalmasan figyelték minden mozdulatomat. Hirtelen bűntudat fogott el, s rögtön elváltam Zayntől, aki aggódva fürkészte arcomat. A következő pillanatban Harry már nem állt az ajtóban, én viszont folyton a fájó pillantását láttam magam előtt. Talán mégis igaza volt Zaynnek? Talán... szeret? De nem, őszintén beszéltünk ketten a hintaágyban, és akkor ott azt mondta, hogy csak fellángolás... Én hiszek neki.
- Mi az? - kérdezte Zayn egy másodperc után.
- Semmi, csak fáradt vagyok. Menjünk inkább aludni. - kérleltem, majd lehuppantam a pultról, s felmentem a szobánkba. 

Először Zayn ment tusolni, én addig elpakoltam a ruháimat, s egy kis rendet tettem a szobánkban.
Ahogy az éjjeli szekrényen pakoltam, egyszer csak két kart éreztem a derekam körül. Elmosolyodtam. Reménykedtem, hogy ma ismét lehet egy hasonló éjszakánk, mint Párizsban. Elkezdte puszilgatni a nyakam, nekem pedig halk sóhajok hagyták el a számat. Hátulról beletúrtam a hajába, és villámcsapásként ért a különbség felfedezése. A haj, amibe beletúrtam dús és göndör volt.
Gyorsan megfordultam, s Harryt láttam magam előtt félmeztelenül.
- Uram atyám Harry! - kiáltottam, ő viszont befogta a számat, s közel simult hozzám.
- Shhh! - csitított - Nyugi! Egyszerűen... Kellesz. - nézett mélyen a szemembe. Teljesen összezavarodtam. Nem hittem volna, hogy Harry ilyen is tud lenni. Megijedtem. Féltem, hogy megcsókol vagy olyasmit csinál, amit meg fog bánni utána. Próbáltam hátrálni, ő viszont jött velem együtt, s neki szorított a falnak. Ijedten néztem rá, majd ezt észrevéve elengedte a számat.
- Menj ki! - utasítottam.Nem akartam megbántani, de ez így nem mehet tovább.
- Kérlek! - suttogott, én viszont az ajtó felé mutattam.
- Menj... ki... - ejtettem ki lassan, határozottan a szavakat. A szeméből csalódottságot és haragot olvastam ki. Lassan hátrált, majd megfordult és kiment.

Annyi minden járt a fejemben. Düh, harag, félelem, csalódottság, összezavarodottság. Mért hazudott Harry? És mégis mit várt az előbb? Hogy majd rávetem magam hogy "igen Harry tégy magadévá"? Miközben a legjobb barátjával vagyok együtt? Te jóságos ég, mibe keveredtem!
Zayn kisétált a fürdőből, s látva a semmibe bámuló tekintetemet gyorsan odajött hozzám, s átölelt.
- Minden rendben? Olyan furcsa vagy ma. Nem vagy beteg, ugye? - kérdezte aggódva. 
- Nem, nem. Csak aludni akarok. - mondtam, majd bebújtam az ágyba, majd pár perccel később Zayn is ugyanezt tette. Én viszont egész éjszaka alig tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Mit tehetnék? Egy valami bizonyult a legjobb megoldásnak. Holnap hazamegyek.

***

- Hiányozni fogsz. - csókolt meg Zayn az autóban, utoljára. - Vigyázz magadra, megígéred?

- Megígérem. - mosolyogtam, majd ismét adtam egy enyhe csókot a szájára. - De te is vigyázol, ígérd meg! 

- Megígérem. - nevetett, majd végig simított az arcomon, majd kiszállt az autóból. A többiektől is elköszöntem, s ők is követték Zaynt Eleanorral és Daniellel együtt. Harry az ajtóból visszapillantott rám, majd eltűnt.

Én ugye nem mehettem be velük, hiszen ez az út nyilvános, és odabent nyilván vagy száz sikítozó tinilány és fotós várja őket. Amint bementek, eljött az én időm. Fred, a sofőr is kiszállt velük, hiszen ő testőr is egyben, így ott kellett lennie velük. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, s kivettem a kis bőröndömet a csomagtartóból. Hagytam egy cetlit az ülésen, amin leírtam Frednek hogy ne aggódjon, valamilyen ok miatt haza kell utaznom, de nem sokára visszajövök.

Amint ezt megtettem, egy másik bejáraton igyekeztem a 2-es terminál felé. Tegnap éjjel Zayn telefonjáról megnéztem a repjáratokat, s 10 percem van amíg indul az enyém Magyarországra.

Igazából nem gondoltam végig az egészet. Összezavarodtam, és ezt látom most a legjobb megoldásnak. Ha otthon maradok egy ideig. Kell egy kis szünet. Ha szóltam volna Zaynnek, azt hitte volna, hogy vele van bajom. Ha elmondom Harryt, akkor rá fog haragudni, így jobb, hogy ezt az akciót csak én tudom.

Gyorsan, körültekintően siettem végig a várakozóban félve, hogy valaki észrevesz. Hogy valamelyik fiú esetleg eljön a mosdóba, és meglát. 

Sietve csekkoltam be, majd szaladtam a géphez. Mikor beszálltam, kipillantottam az ablakon, és elkapott a pánik. Most fogtam fel, hogy mit is csinálok. Hazautazok, titokban. Nem szóltam senkinek. Aggódni fognak. De ez az egyetlen megoldás. Harry teljesen bedilizett, én így nem maradhatok ott. Fogalmam sincs hogy mikor jövök vissza. Visszajövök, ezt biztosra tudom. De most az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy a repülő hatalmas vasszárnyai haza repítsenek, ahol egyedül lehetek a családommal, és átgondolhatok mindent lassan, gondosan.


Várom a képeket vagy a leírásokat a ti Saratokról! :)