39. fejezet - A dolgok tisztázása

Sziasztok!

Ismét elnézést amiért eddig nem hoztam új részt, de nincs sok időm az írásra :/ És most szólok, hogy egy hétig (vagy lehet kettő is:/) nem fogok tudni új részt hozni, ugyanis táborba utazom. Sajnálom, de utána bepótoljuk :)

Addig is egy feladatot kérnék tőletek: írjátok le kommentbe, hogy hogyan képzelitek el Sarat! Mostantól lesznek ehhez hasonló feladatok, mert kíváncsi vagyok a ti gondolataitokra is :) Valamint ötleteket a folytatásról, tippeket vagy javaslatokat is szívesen veszek, ha leírjátok! :)

Valamint köszönöm a visszajelzéseket, tényleg nagyon jól esnek, és hamarosan elérjük a 100 rendszeres olvasót! Nagyon köszönök mindent, hálás vagyok és írtó jól esik minden egyes szó vagy szavazat, amit tőletek kapok! :) Tegnap 15 éves lettem, és az amit itt kapok, az mind a legjobb ajándék amit eddig kaptam! :)

Most itt a 39. fejezet, kicsit rövidre sikerült, és lehet hogy elkapkodott is, de mindenképpen akartam egy részt ma hozni nektek:/ De azért remélem nektek jobban fog tetszeni, mint nekem...

Jó olvasást :) xxx

Hirtelen automatikusan elkezdtek mozogni a lábaim, és Harry után mentem. Úgy érezem, beszélnem kell vele erről. Minél hamarabb, annál jobb. Tudnom kell hogy most is tart-e még, vagy már nem, mert ezt most kell tisztáznunk mielőtt bármi is okot adna a félreértésekre.

Mikor kiértem a szobából, lementem a lépcsőn. Nem találtam sehol, majd mikor kinéztem az udvarra, Harry a hintaágyon ült, és a telefonját babrálgatta. Felnézett egy pillanatra, bizonyára megérezte hogy nézem, majd gyorsan elkapta a tekintetét, s kelletlenül nyomkodta tovább mobilját.

Mikor kiértem hozzá, még csak rám se nézett.

- Harry... - kezdtem bele, de még gondolkodnom kellett volna, mert nem tudtam mit akarok mondani. Szavak helyett leültem mellé, s talán percekig ültünk egymás mellett szótlanul.

- Harry. Ezt meg kell beszélnünk. - nyitottam végre a számat. 

- Igen... - mondta kicsit habozva.

- Figyelj, beszéljünk őszintén, jó? Szeretném tudni hogy... Hogy még  mindig... őő... szóval... - kezdtem bele, de félbeszakított.

- ...Hogy még mindig tetszel-e? - vágott közbe, s felnézett telefonjából, egyenesen bele a szemembe. Kicsit kellemetlenül érintett, hiszen az ember mindig furcsán érzi magát ha úgy kell beszélnie, hogy végig a másik szemébe nézel, de most nem akartam meghátrálni. Barátok vagyunk, csak így beszélhetünk őszintén egymással.

De ahogy belenéztem gyönyörű zöldes szemeibe, előtörtek a rajongói érzések. Nem mintha éreznék is valamit Harry iránt ami rajongásnál és barátságnál több, de egy kis időre letaglózott tekintete. Őszinte volt és félénk, ugyanakkor nyitott és felkavart.

- Igen... - mondtam miután magamhoz tértem, még mindig a szemeibe nézve.

- Azt hiszem... - suttogta, majd lehajtotta fejét. 

Sóhajtottam egyet. Reménykedtem hogy az ellenkezőjét mondja majd.

- Amikor megismerkedtünk... Tudtad, hogy én voltam a videóban akire fogadtatok? - kérdeztem, és még így is furcsa volt kimondani, hogy pont nálam álltak meg... Még mindig fenn áll az a feltételezésem, hogy csak szivatnak...

- Nem... Nem, de tudtam hogy láttalak már valahol. Elég szar volt látni ahogy összejöttök Zaynnel. Nem akarom sajnáltatni magam esküszöm. - fordult felém teljes testével. - Csak tényleg őszinte akarok lenni. Nem beszéltem még erről senkinek. Olyan más vagy, érted? Olyan érett, és ... más. Valami megfogott benned, de nem viszem túlzásba, hidd el, ez nem szerelem. - Furcsa volt, mert annak ellenére hogy nem érintettek érzékenyen bókoló szavai, ez azért rosszul esett. Nem azért mert azt szeretném, hogy szerelmes legyen belém, de szerintem minden nő szereti azt hallani, ha valaki szereti. - Csak egy fellángolás... Túl leszek rajta hamar, remélem, mert tényleg nem akarom megzavarni a kapcsolatotokat Zaynnel. Megérdemlitek egymást és örülök nektek a magam módján. Bízzatok bennem, csak egy kis időt kérek. - kérlelt, s végig a szemembe nézett. Kicsit sokkoló volt hogy ezt így hirtelen a szemembe mondta, mindent őszintén, alig tudtam felfogni. Nem tudtam mit reagálni, így hát csak néztem a szemébe, és próbáltam jól megrágni minden egyes szavát. 

Mért én tetszettem meg neki? Pont Harry Stylesnak? Olyan érzésem támadt hirtelen, mint legelőször amikor összejöttem Zaynnel. Mért pont én? Annyira felfoghatatlan ez az egész, és kicsit szégyenlem is magam amiatt, hogy már egy ideje velük vagyok, és még mindig nem tudok normálisan tekinteni rájuk. Talán sose fogok majd... Talán igen. De egyszerűen mindig elkalandozik a gondolatom, hogy sztárokkal élek együtt, akiket annyira imádok. Furcsa ez az egész, de szeretnék már úgy velük lenni, hogy ezt teljesen elfelejtem. Sokszor magam is megijedek attól, hogy talán csak az vonzz bennük, hogy sztárok és sok pénzük van... Bár én sose ilyen voltam, de ők a One Direction... Viszont az is biztos, hogy én még nem szeretném "felfedni magam" a nyilvánosság előtt. Talán ez is jel, hogy nem csak ezért szeretem őket, és biztos, hogy úgy szeretem őket, ahogyan vannak, és azért, akik. El kellett gondolkodom ezen ahhoz, hogy viszonylag normális választ tudjak adni Harrynek.

- Harry, én is őszinte leszek, rendben? - bólintott egyet, majd folytattam. - Nekem kezdettől fogva Zayn volt az, aki megfogott. Még amikor nem is ismertem... Imádlak téged, szó szerint, sok szempontból. Azért amit elértél, amiért kitartottál, ezért felnézek rád. Ahogy bánsz az emberekkel, a rajongóiddal, ahogy kinézel... És a hangod miatt, ahogy énekelsz, s a stílusod, a humorod miatt, és mert rajongok érted. De egyik ok sem késztet akkora szeretetre, amit azért érzek, mert megismertelek. Hidd el nekem, hogy nagyon megkedveltelek az az idő alatt, amíg eddig együtt voltunk. És nem szeretném, hogy ez bármikor is véget érjen. De ez a szeretet ha akarnám se lenne olyan, mint amilyet Zayn iránt érzek. Te is tudod nagyon jól, hogy kell az a bizonyos szikra, ami két embert összekapcsol. Szeretlek, ezt te is tudod és sose felejtsd el. Bármikor számíthatsz rám, de nem tudom ugyanazt viszonozni, amit te érzel... - mondtam ki a legőszintébben amit érzek. Nehéz volt ezt végigmondani miközben kiolvastam a szeméből, hogy szinte falja minden szavamat, és próbál ő is megérteni. Túl kellett ezen esnünk, különben tönkre tette volna a kapcsolatunkat.

- Köszönöm hogy őszinte vagy, és semmiképpen sem szeretném, hogy ez változtasson a barátságunkon. Megleszek, hidd el. - mosolygott rám, s ez a mosoly most nagyon jól jött a helyzetbe, elűzte a borús felhőket körülöttünk.

Megöleltem, súgtam egy "köszönömöt" a fülébe, majd visszasétáltunk a házba. Megbeszéltük, valamilyen szinten túl léptünk rajta, de valahogy én ezt még befejezetlennek éreztem. Belül éreztem, hogy ennek még lesz következménye.