2. Évad 4. fejezet - Zayn szemszöge 6.

Sziasztok!

Először is mindenkitől szeretnék nagyon nagy elnézést kérni amiért ennyit késtem a fejezettel, tényleg bánt hogy ilyen ritkán hozom őket, de egyszerűen amióta hazaértem a táborból, elszállt az ihletem... Beteg is lettem, 39 fokos lázzal pedig nem indult be a fantáziám :( Egyszerűen nem volt ötletem, ezt a fejezetet viszont összehoztam, bár nem tudom mennyire fog tetszeni nektek, remélem azért olvasható. Nem tudom mi van velem mostanában, a nyár eléggé kimerített, de igyekszem. :) Még sok-sok ötletem van, azokat nem hagyom elveszni. Szóval itt a fejezet, remélem tetszeni fog, és arra kérlek titeket, hogy szavazzatok, valamint írjatok kommentet a fejezet végén! Előre is köszönöm, egyébként ez nem ide tartozik, de kíváncsi vagyok arra is, hogy ti várjátok a sulit?:D Ez olyan felmérés szerű, érdekel a véleményetek, szóval ezt is írjátok le ha nem gond! :D 
JA és még szeretném megköszönni azt a sook-sok díjat amit tőletek kaptam, eszméletlenül jól esik, hogy díjazzátok a munkám! Nagyon hálás vagyok érte, de nem tudok ennyi mindent kitenni egyszerre, így itt köszönöm meg! Köszönöm szépen!♥♥♥ :) 
Na jó olvasást, köszönöm hogy még mindig olvassátok a blogom és velem vagytok, sokat jelent, nélkületek nem csinálnám! :) ♥♥♥ xxx

Miután letettem a telefont, értetlenül és gyanakodva Harryre pillantottam, majd levágtam magam az ülésre.

- Na? - kérdezték szinte egyszerre, feszülten.

- A repülőn van hazafele... - sóhajtottam gondterhelten - Azt mondja beszéljek veled, Styles. - dőltem előre és összeszűkült szemmel néztem barátomra.

Harry arca mintha lefagyott volna. Nagyot nyelt.

- Szóval ezt mondta... - ismételte meg amit mondtam. Kíváncsian vártam a magyarázatát, hiszen a reakciójából egyértelmű volt, hogy volt hozzá köze.

- Igen ezt. Mi történt? - kérdeztem egyre ingerültebben, mert rettenetesen idegesített ez a helyzet, és az is, hogy tudom, hogy Harrynek tetszik Sara...

Kis csönd után megelégeltem a várakozást, és felálltam.

- Ki vele, mondd már! - kiáltottam rá kicsit hangosabban. Erre Harry is felállt, és két tenyerét maga elé tartva próbált magyarázkodni.

- Zayn, figyelj, mielőtt elmondanám csak annyit akarok kérni hogy bízz bennem és egyáltalán nem gondoltam komolyan, és nagyon sajnálom, kérlek ne haragudj... - amint ezt kimondta, a fogaimat automatikusan összeszorítottam, és ingerülten vártam hogy folytassa.

- Mit... Csináltál...? - kérdeztem zihálva a dühtől. Harry az oka annak, hogy Sara hazament?!

- Zayn, én... Tegnap este mikor zuhanyoztál... Egyszerűen nem tudom mi ütött belém, de felmentem Sarahoz... 

- ...És? - üvöltöttem.

- ...És hát... Nem történt semmi hidd el, csak...

- CSAK?! - ordítottam, mire a biztonsági őr is kijött már, hogy mi történt. Azt hittem szétvet az ideg, mért nem böki már ki?!

- ...Csak.. Szóval nem tudom mi ütött belém, egyáltalán nem tudatosan csináltam, de... Szóval - itt sóhajtott egy nagyot - Le akartam fektetni.

Azt hittem egy másik világba kerültem. Vagy talán a pokolba. Mintha a pokol tüzén égtem volna a haragtól, vagy a feszültségtől ami bennem volt, és próbált kitörni. A fejemben annyi gondolat kavarodott, hogy azt hittem mentem szétrobban, a testem szinte remegett az idegességtől, ami belülről egyre jobban feszített. Aztán nem bírtam tovább, a kezem ökölbe szorult, és pillanatokon belül rávetettem magam Harryre. A repülő falához löktem teljes erőmből, majd nekirohantam, és bevágtam egy öklöst az arcába. Rángattam és ütöttem, mindent amit tudtam, csak hogy levezessem azt a haragot, ami bennem dúlt, és azt a fájdalmas csalódást, amit ő okozott. Nem tudtam hinni a fülemnek, folyamatosan az utolsó mondata ismétlődött a fejemben, akaratlanul is. Egyre hangosabban hallottam a szavakat, és annál erősebbet ütöttem. Egyszer csak egy nagyon erős, talán nálam is erősebb erő próbált az ellenkező irányba húzni, de én nem törődtem vele. Csak ütöttem és téptem ahol tudtam, és üvöltöttem a dühtől és haragtól. Még ha tudtam hogy nem is történt semmi, az dühített fel a legjobban hogy az egyik legjobb barátom, társam így elárult.

Az ellenerő egyre erősödött és talán kezdett elhatalmasodni felettem, majd rájöttem, hogy ez az együttes erő a többiek karjai, amik egyszerre próbálnak visszatartani hogy Harryt mégjobban szétüssem. Kizártam a világot, szinte nem hallottam hangokat, a méreg elvakított és elsüketített teljesen.

Majd egy magabiztos, erőteljes kéz is csatlakozott a többihez, és az viszont győzött felettem. "Leválasztottak" Harryről, és leültettek egy székbe. Lassan kezdtem magamhoz térni, tompán már hallottam  a hangokat is, de még mindig nehezen és zihálva vettem a levegőt, az ajkaim maguktól is vicsorítottak. Lassan felfogtam hogy mi van körülöttem, Niall, Liam és Louis mellettem vannak és engem fognak le, Paul és Anthony Harryt vizsgálják. Ahogy jobban szemügyre vettem Harryt, az orrából folyt a vér, a szeme alatt máris lilult, a pólója pedig össze-vissza szaggatva. Mintha megtámadta volna egy medve.

A gép ereszkedni kezdett, mi pedig biztonsági öv bekapcsolása nélkül ültünk/álltunk a gép fedélzetén és még mindig nem haladtak előre az események. Folyamatosan csak magam elé ziháltam és próbáltam lenyugodni nehogy megint Harryre vessem magam. Mostmár nem akartam. Inkább egyedül akartam lenni. Dühöngeni akartam, üvölteni és távol lenni a világtól. A gép földet ért, fogalmam sincs hogy hol, de leszállt. Paul és Anthony felém fordultak.

- Mégis mi a fene volt ez?! - kiáltotta Paul. Le kellett hunynom a szemem hogy koncentrálni tudjak, de nem tudtam elismételni azt amit Harry mondott, de nem is kellett, mert a többiek már megtették helyettem.

- Le akarta fektetni a barátnőjét. - vágta oda Niall kicsit gúnyosan, de azért nyugodtan. 

Elég volt. Ennyi elég volt hogy megint halljam az igazságot, így felpattantam és kiviharoztam a gépből. Fogalmam sincs hogy hol vagyok vagy hogy merre akarok menni, de el kellett mennem, muszáj volt egyedül lennem. Elrohantam. Egy kis várost láttam körülöttem. Én csak szaladtam, megállás nélkül, amíg a város szélén nem találtam rá egy tóra. Nem volt ott rajtam kívül senki, így ideális hely volt a lenyugvásra. Nem volt messze a géptől, megfigyeltem hogy merre jöttem mert azért még normális vagyok, nem akarok elveszni, csak egyedül akarok lenni egy kicsit. Gondolkodni akarok, le akarok nyugodni.

Tehát, Harry kikezdett a barátnőmmel... Akit a legjobban szeretek... És a tesóm, a munkatársam, a barátom meg elárult... Mintha belém rúgtak volna. A barátnőm hazautazott, nyilván ezért... Hirtelen belémnyilallt az érzés felismerése. Félek. Rettegek, hogy azért ment el, mert elhagy... Fogalmam sincs miért, de féltem. Teljesen átverve éreztem magam, és elhagyottnak. Ő elment, nélküle egyedül vagyok, teljesen. A barátom meg elárult, hogy tehetett ilyet? 

Ahogy ezeket a gondolatokat ismételtem magamban, azon kaptam magam, hogy valami csiklandozza az arcom. Odakaptam a kezemmel, és éreztem hogy egy könnycsepp az. Te jó ég, mit csinálok? Sírok? Áh, mindegy, most úgysem lát senki. Sem kamerák, sem emberek, sem rajongók, sem műsorvezetők, sem újságírók, sem menedzserek, sem producerek, sem rendezők, sem paparazzik, senki. Milyen könnyű így az egész... Nem kell most szégyellnem semmit. Sírhatok. Most csinálhatok akármit.

De azért mégis, olyan hülyén hangzik hogy itt sírok egyedül a semmi közepén, én, Zayn Malik... Karikás lesz tőle a szemem, így nem mehetek vissza.

Lehet, hogy kívül nem sírtam, de belül a szívem és a lelkem könnyezett a fájdalomtól és a csalódástól ami egyszerre ért a mai napon...